Az idegenek között voltak férfiak és nők egyaránt. A nőket arról lehetett felismerni, hogy hosszabb, kecsesebb volt a nyakuk, kerekebb az arcuk, és nagyon dús a rövidre vágott hajuk. A férfiak magasabb termetűek voltak, egész testük masszívabb, az álluk szélesebb — általában ugyanolyan sajátságok különböztették meg a két nemet, mint a földiek esetében.
Afrának úgy rémlett, hogy az idegenek kezén csak négy-négy ujj van. A fluoros bolygó lakóinak ujjai arányaikban megegyeztek ugyan az emberi ujjakkal, de mintha nem lettek volna izületeik: kiszögellések nélkül, simán hajlottak.
A lábukat nem lehetett látni: talpuk belesüppedt a padló burkolatába. Ruhájuk a földi szem számára természetes világításban sötétpirosnak, csaknem téglavörösnek látszott.
Minél jobban szemügyre vették a földi űrhajósok a fluoros bolygó szülötteit, annál kevésbé furcsának látszott a külsejük. Sőt a földi embereknek mind érthetőbbé vált az idegenek sajátos, egzotikus szépsége. Legfőbb vonzóerejük az az óriási szemük volt, amely a bölcsesség és a barátság melegét sugározva, feszült figyelemmel, nyájasan szegeződött az emberekre.
— Micsoda szemek! — kiáltotta önkéntelenül Afra. — Ilyen szempárral könnyebb emberré válni, mint a mienkkel, bár az is nagyszerű!
— És miért? — kérdezte súgva Tej Eron.
— Minél nagyobb a szem, a recehártya elemeiből annál többet foglal magába, tehát az ilyen szem a környező világnak annál több részletét tudja befogadni.
Tej Eron bólintott: érti már.
Egy idegen előrelépett, és hívó mozdulatot tett. A folyosónak a túlsó oldalán nyomban kialudt a földi világítás.
— Ó! — kiáltott fel szomorúan Mut Ang. — Erre nem gondoltam.
— Én igen — válaszolta nyugodtan Kari, majd kikapcsolta a szokásos világítást, és felgyújtott két erős lámpát, négyszázharmincas szűrővel.
— Olyanok vagyunk, mint valami hullák — jegyezte meg elkeseredve Tajna —, gyalázatosan fest az ember ilyen világításban.
— Kár aggódnia — szólt Mut Ang. — Az ő legjobb látási színképük messze eltolódik az ibolya, sőt talán az ibolyántúli tartományba is. Ez sokkal több melegséget és árnyalatot biztosít, mint amennyit mi látunk, csak azt nem tudom elképzelni, hogyan.
— Bizonyára sokkal sárgábbnak látnak bennünket, mint amilyenek valóban vagyunk mondta rövid gondolkozás után Tej Eron.
— Az is sokkal jobb, mint ez a szederjes hullaszín. Csak nézzenek körül! — nyűgösködött még mindig Tajna.
A földiek készítettek néhány felvételt, és egy kis zsilipen át kitolták az ozmium-kristállyal működő felhangos hangszórót. Az idegenek felkapták, és egy kis háromlábú asztalra állították. Kari egy keskeny rádióhullám-nyalábot irányított a csészeantennába. A másik űrhajó fluoros atmoszférájában felcsendült a Föld beszéde és muzsikája. Ugyanezen az úton átjuttattak egy levegőelemző műszert is, amely lehetővé tette, hogy megállapítsák az idegen bolygó légkörének összetételét, nyomását és hőmérsékletét. Ahogy várni lehetett, a fehér űrhajó belső hőmérséklete alacsonyabbnak bizonyult a földinél, és nem haladta meg a hét fokot. Az atmoszféra nyomása nagyobb volt a földinél, a nehézségi erő pedig csaknem azonos.
— Ők maguk bizonyára melegebbek — szólt Afra —, mint ahogy mi is melegebbek vagyunk a nálunk szokásos húszfokos hőmérsékletnél. Azt hiszem, hogy az ő testük hőmérséklete tizennégy fok körül mozog.
Az idegenek is átadták a maguk készülékeit, két recés ládikóban, amelyek lehetetlenné tették, hogy a földiek kitalálják a rendeltetésüket.
Az egyik ládikóból magas, szaggatott hangok hallatszottak, amelyek mintegy belevesztek a messzeségbe. A földiek mindjárt tudták, hogy az idegenek sokkal magasabb hangokat hallanak, mint ők. Bár hallásuk diapazonja nagyjából egyforma volt a földiekével, az emberi hang és zene mélyebb hangjai elvesztek a fluoros bolygó lakóinak számára. Az idegenek ismét meggyújtották a földi világítást, a földiek pedig kikapcsolták a kékes fényt. Az átlátszó falhoz odament egy férfi meg egy nő. Nyugodtan levetették sötétpiros ruhájukat, és egymás kezét megfogva mozdulatlanná meredtek, majd lassan megfordultak, hogy a földiek szemügyre vehessék testüket, amely sokkal jobban hasonlított a földiekéhez, mint az arcuk. A fluoros emberek alakjának harmonikus arányossága teljesen megfelelt a földi szépségről alkotott fogalmaknak. A körvonalaknak egy kissé élesebb átmenetei, a bemélyedések és a domborulatok valamennyi vonalának bizonyos élessége azt a hatást keltette, hogy az idegenek teste valamelyest szögletesebb, vagy helyesebben: hangsúlyozottabban plasztikus, mint a földieké. Ezt a benyomást bizonyára csak fokozta bőrük szürke színe, amely a redőkben és a bemélyedésekben még sötétebb volt.
Fejük szépen, büszkén ült magas nyakukon; a férfinak széles válla volt, amilyen a harc és a munka emberének szokott lenni, a nőnek — gondolkodó lény anyjának — széles csípője egy csöppet sem állt ellentétben az ismeretlen bolygó küldötteinek világosan érezhető intellektuális erejével.
Amikor az idegenek a már ismerős hivő mozdulattal visszavonultak, és eloltották a sárga földi fényt, a földiek már nem haboztak.
A parancsnok kérésére, egymás kezét fogva, odaállt az átlátszó válaszfal elé Tej Eron és Afra Devi. A földitől erősen különböző világítás ellenére, amely a kék márvány hideg árnyalatát kölcsönözte az emberek testének, valamennyi űrhajós szinte felkiáltott elragadtatásában — annyira nyilvánvaló volt két társuk meztelen szépsége. Ezt mindjárt felfogták az idegenek is. Amennyire a kivilágítatlan folyosó homályában látni lehetett, össze-összenéztek, és érthetetlen, rövid taglejtésekkel jeleztek egymásnak valamit.
Afra és Tej büszkén és nyíltan állt ott, telve azzal az ideges nekibuzdulással, amely nehéz, sót kockázatos feladatok végrehajtásakor szokott felgerjedni. Végül az idegenek befejezték a felvételt, és felgyújtották saját fényüket.
— Most már nem kételkedem abban, hogy náluk is megvan a szerelem — mondta Tajna —, az igazi, gyönyörű és nagy emberi szerelem… ha egyszer ilyen szépek és okosak a férfiaik meg a nőik!
— Tökéletesen igaza van, Tajna, és csak fokozhatja örömünket, hogy mindenben megértenek bennünket! — válaszolt Mut Agg.
— Igen! Nézze meg csak Karit! Vigyázzon, Kari, bele ne szeressen abba a fluoros bolygóról való lányba, mert végzetes lenne mind a kettőjüknek!
Az asztronavigátor felocsúdott a révületéből, és elfordította a fehér tarhajó lakóira szegezett tekintetét.
— Pedig könnyen bele tudnék szeretni! — mondta szomorú mosollyal. — Bele bizony, annak ellenére, hogy a testünk nagyon különbözik, a bolygóink meg iszonyatos távolságra esnek egymástól. Most értettem meg az emberi szerelem egész hatalmas erejét.
A fiatalember visszafordult, hogy tovább nézegesse a barátságosan mosolygó idegen nőt.
Ekkor az idegenek előretoltak egy zöld képernyőt, amelyen kis figurák kezdtek mozogni. Libasorba haladva felfelé kapaszkodtak egy meredek hegylejtőn, és valamiféle nagy tárgyakat cipeltek. Amikor felértek egy fennsíkra, minden figura ledobta terhét, és hasravetette magát. A földi rajzfilmhez hasonló képsor a kimerültséget, a pihenés vágyát illusztrálta. A földiek is érezték, mennyire kimerítették őket részint a több órás feszült várakozás, részint a találkozás első élményei. A fluoros bolygó lakói nyilván számítottak arra, hogy más emberekkel találkoznak, és fel is készültek rá, például ilyen „társalgási” filmek készítésével.
Читать дальше