Ivan Jefremov - Az Androméda-Köd

Dar Veter maga elé képzelte Vedát hosszú, testhez simuló brokátruhában, kék drágaköves aranykoronával a fején, térdig érő hamuszürke hajjal, látta szürke szemének bátor tekintetét — és boldogan elmosolyodott.

— Koronád is volt?

— Ó, igen, ilyen — Veda ujjával kirajzolta a levegőben egy nagy gyűrű körvonalait, rajta háromszög alakú fogakkal.

— Megláthatom?

— Még ma. Majd megkérem őket, hogy mutassák be neked a filmet.

Dar Veter már éppen meg akarta kérdezni, kik azok a titokzatos „ők”, de Veda éppen a komoly fizikust üdvözölte. Reá Boz jólelkűen, szívélyesen nevetett.

— Hol vannak az Ahernar hősei? — Ren Boz a csillaghajó körüli mezőre nézett, amely még most is üres volt.

— Ott! — Veda egy sátor alakú épületre mutatott, amely halványzöld-tejszínű üveglemezekből épült, külső gerendái ezüstös rácsos bordazatot alkottak; ez volt a világűr-kikötő nagyterme.

— Akkor menjünk oda.

— Ránk ott semmi szükség — mondta határozottan Veda. — Éppen a Föld búcsúüdvözletét fogadják. Menjünk a Hattyúhoz. A két férfi engedelmeskedett. Amint ott ment Dar Veter mellett, Veda halkan megkérdezte:

— Nem vagyok nagyon feltűnő ezzel az ősrégi frizurával? Megtehettem volna…

— Nincs rá szükség. Elbájoló ellentét a mai ruhával szemben; a copf hosszabb a szoknyánál! Csak maradj így!

— Engedelmeskedem, én Veterem! — suttogta Veda a szavakat, amelyektől a férfi szíve gyorsabban vert, s halvány pír támadt sápadt arcán.

Az emberek százai mentek nyugodt léptekkel a hajó felé. Nagyon sokan rámosolyogtak Vedára, vagy kezük felemelésével üdvözölték őt, s ezt sokkal többen tették, mint Dar Veterrel vagy Ren Bozzal szemben.

— Maga nagyon népszerű, Veda — jegyezte meg Ren Boz. — Mi az oka ennek? Történészi munkája, vagy híres szépsége?

— Sem az egyik, sem a másik. Az állandó és gyakori érintkezés az emberekkel munkánk és társadalmi elfoglaltságunk alapján. Maga meg Veter bezárkóznak laboratóriumukba, vagy pedig elvonulnak, hogy megfeszített éjszakai munkát végezzenek. Maguk sokkal többet és jelentősebbet végeznek az emberiség számára, mint én, de csak egy irányban, amely nem áll a legközelebb az emberek szívéhez. Csara Nandi és Evda Nal sokkal ismertebbek, mint én…

— Ez ismét szemrehányás a mi technikai civilizációnkkal szemben? — vetette vidáman szemére Dar Veter.

— Nem a mi civilizációnkkal, hanem ősi végzetes tévedések maradványaival szemben. Őseink már évezredekkel ezelőtt tudták, hogy a művészet és az emberi érzések fejlődése nem kevésbé fontos a társadalom szempontjából, mint a tudomány.

— Az emberek egymás közti kapcsolatainak értelmében? — kérdezte érdeklődve a fizikus.

— Pontosan úgy!

— Valami régi bölcs megállapította: a legnehezebb dolog a Földön a jókedv megóvása — szólt közbe Dar Veter. — Nézzék csak, itt van Vedának még egy hűséges szövetségese!

Könnyű és nagy léptekkel egyenesen feléjük jött Mven Masz, aki általános figyelmet keltett hatalmas termetével.

— Csara befejezte táncát — találta ki Veda. — Nemsokára megjelenik a Hattyú személyzete is.

— Én az ő helyükben gyalog s mennél lassabban jönnék ide — mondta váratlanul Dar Veter.

— Erőt vesz rajtad az izgalom? — Veda karonfogta a férfit.

— Természetesen. Fájdalmas arra gondolni, hogy örökre elmennek, s én soha többé nem látom ezt a hajót. Valami itt belül tiltakozik ez ellen az elháríthatatlan végzet ellen. Talán azért, mert olyan emberek lesznek ott, akiket szeretek.

— Valószínűleg nem azért — avatkozott a beszélgetésbe Mven Masz, akinek finom füle már messziről elkapta Dar Veter beszédét. — Ez az ember soha meg nem szűnő tiltakozása a kérlelhetetlen idővel szemben.

— Őszi szomorúság? — kérdezte Ren Boz, s a hangjában egy kicsit gúnyos árnyalat csengett; szemével barátjára mosolygott.

— Észrevette, hogy a mérsékelt öv alatt az őszt és szomorúságot éppen a legenereikusabb emberek szeretik, akik tele vannak életörömmé) és mély érzésekkel? — vetette ellen Mven Masz, s barátságosan megveregette a fizikus vállát.

— Jó megfigyelés! — lelkesedett Veda.

— Nagyon régi…

— Dar Veter a téren van? Dar Veter a téren van? — hangzott fel valahonnét balról és fentről. — Junij Ant, Junij Ant kéri önt a központi épület televizofonjához. Junij Ant kéri önt. A központi épület televizofonjához. Ren Boz összerezzent s kiegyenesedett.

— Magával mehetek, Dar Veter?

— Menjen helyettem. Maga elmulaszthatja a felszállást. Junij Ant szereti, ha régi módon a közvetlen megfigyelést, nem pedig a feljegyzést mutathatja meg, ebben egyezik Mven Masszái.

Az űrhajó kikötőjének nagy teljesítő képességű televizofonja és félgömb alakú képernyője volt. Ren Boz belépett a csendes, kerek szobába. Az ügyeletes kattintott a kapcsolóval, és a jobboldali képernyőre mutatott, ahol megjelent az izgatott Junij Ant. Figyelmesen nézett a fizikusra, s amikor megtudta, hogy miért hiányzik Dar Veter, Ren Boz felé bólintott.

— Én is meg akartam nézni a felszállást. De éppen most programon kívüli kutatóvétel folyik a korábbi irányban, a 62/77 hullámhosszon. Vegye fel az irányított sugarak tölcsérét, tájolja be az obszervatóriumra. Áthelyezem oda a sugárvektort a Földközi-tengeren át egyenesen El Homrára. Fogja a legyezős teleszkóppal, és kapcsolja be a hemiszférikus képernyőt — Junij Ant más irányba nézett egy kis ideig, majd hozzáfűzte: — Gyorsabban!

A vételben gyakorlott tudós két perc alatt végrehajtott mindent. A hemiszférikus képernyő mélyén megjelent egy gigantikus galaxis képe, amelyben mind a két tudós tévedhetetlenül felismerte az ember előtt már régóta ismeretes Androméda-köd vagy M-31. csillagot.

Spiráljának a nézőhöz közelebb eső külső domborulatán, a hatalmas galaxis belapult lencse alakú korongjának csaknem a közepén fény villant fel. Itt ágazott szét a parányi gyapjúszálnak látszó csillagrendszer, kétségkívül óriási ág, amely vagy száz parszek távolságra van. A kis fény növekedni kezdett, s vele egyidejűleg növekedett a „gyapjúszál” is, maga a galaxis viszont eltűnt, elolvadt a látómező határain túl. Vörös és sárga csillagok patakja haladt át a képernyőn. A kis fény most szűk körré lett, s a csillagpaíaknak a legvégén ragyogott. A patak széléről levált egy sárga csillag, amely a K-spektrálosztályba tartozott. Körülötte körforgásba kezdtek a bolygók alig látható kis pontjai. Egyikükön megtelepedett a fénykör, s teljesen elfedte a bolygót. S egyszerre minden forogni kezdett, vörös vonalakban villantak fel a röpülő szikrák. Ren Boz behunyta szemét…

— Ez egy kitörés — mondta az oldalsó képernyő felől Junij Ant. — Most a múlt havi megfigyelést mutattam be magának, az emlékezőgépek feljegyzéséből. Átkapcsolok a közvetlen vételre.

A képernyőn még most is szikrák kavarogtak, sötétvörös vonalak forogtak.

— Különös jelenség! — kiáltott fel a fizikus. — Hogyan magyarázza meg ezt a kitörést?

— Majd később. Most folytatom az adást. De mi az, amit különösnek lát?

— A kitörés vörös színképe. Az Androméda-köd színképében ibolyaszínű eltolódás van, vagyis ez közeledik hozzánk.

— A kitörésnek semmi köze sincs az Andromédához. Ez helyi jelenség.

— Úgy gondolja, hogy az az állomás, amely a kitörést előidézte, egészen véletlenül van a galaxis szélén, abban az övezetben, amely még távolabb fekszik a galaxis központjától, mint a Nap zónája a mi Galaxisunkban?