Ivan Jefremov - Az Androméda-Köd

Grom Orm nem tartóztatta az építőt; a Tanács öreg elnöke maga is ott akart lenni a csillaghajó búcsúztatásán.

Mindketten az expedíció elindításának napján érkeztek meg El Homrába.

Dar Veter már a levegőből észrevett két gigantikus tükröt a tompa, acélszürke síkságon. A jobboldali szinte teljesen kör alakú, a baloldali hátrafelé hegyesedő, hosszú ellipszis volt. Ezek a tükrök a közelmúltban felszállt 38. csillagexpedíció hajóinak nyomán maradtak itt.

A kör a Tintagel felszállását jelezte; ez a csillaghajó a félelmetes T-csillagra indult, s igen nehéz berendezéseket vitt magával, hogy sikeresen megostromolhassa a világűr mélyéből érkezett spirálkorongot. Az ellipszis viszont a meredekebben felszállt Aella nyoma volt; az Aella nagy tudóscsoportot vitt magával, akiknek az volt a feladatuk, hogy megfejtsék az anyag változásait az Eridanus mikron 2-je hármas csillagképének fehér törpe csillagján. Az a hamu, amely a sziklás talajból a hajtóművek energikus lökéseinek helyén, 1,5 méter mélységben megmaradt, kötőanyaggal volt leöntve, hogy megakadályozzák a szélben való szétszóródást. Már csak az volt hátra, hogy áthelyezzék a korlátokat a régi felszállások helyéről. Ezt majd a Hattyú felszállása után hajtják végre.

Dar Veter ekkor megpillantotta a Hattyút nyersvas-szürke hőpáncéljában; ez a páncél kiég azalatt, amig a hajó áttöri az atmoszférát. A továbbiakban a sugárzás minden faját visszaverő, csillogó burkában folytatja útját. De ebben a nagyszerű pompájában senki sem láthatja majd, kivéve az asztronómus robotgépeket, amelyek figyelik röptét. Ezek az automaták csupán fénylő pontok fényképét adják majd az embereknek. A Földre vissza olyan hajó érkezik, amelyet reve, barázda és tölcsér borít az apró meteoritrészecskék robbanásai nyomán. De a Hattyút senki sem láthatja majd meg azok közül, akik körülveszik; egyikük sem élhet százhetvenkét évig, hogy megvárja az expedíció visszatérését. Százhatvannyolc, a sebességtől független évig tartó út, és négyesztendős kutatás a bolygókon, márpedig az űrhajósok életkora mindössze körülbelül nyolcvan esztendő.

Dar Veter munkájánál fogva még azt sem éri meg, hogy a Hattyú megérkezik a zöld csillag bolygóira. Akárcsak kétségeinek elmúlt napjaiban, Dar Veter most is lelkesedett Ren Boz és Mven Masz bátor gondolatáért. Ha a kísérlet nem is sikerült, s ha ez a kérdés, amely a világűr fundamentumát érinti is, és még messze van a megoldástól, sőt ha téves elképzelésnek bizonyul, akkor is lelkesedik érte. Ezek az esztelenek az emberi alkotó gondolkodás igazi óriásai, mert ha elméleteiket és tapasztalataikat meg is cáfolják, az emberek tudásának még akkor is szárnyakat adnak.

Dar Veter annyira elgondolkozott, hogy majdnem belebotlott a biztonsági zóna jelzőberendezésébe, megfordult, s ekkor a magajáró teleadó-torony lábánál egy élénk mozgású ismerős alakot pillantott meg. Ren Boz közeledett feléje; engedetlen, vörös sörtehaja kócos volt, éles szemével élénken hunyorgott. A finom, alig észrevehető sebhelyek hálózata megváltoztatta a fizikus arcát, amelyet szenvedő, feszült ráncokba vont.

— Örülök, hogy egészségesnek látom, Ren!

— Nagy szükségem van magára! — Ren Boz odanyújtotta kis kezét Dar Veternek; a keze most is tele volt szeplővel.

— Mit csinál itt, hiszen még van idő a felszállásig?

— Az Aellát búcsúztattam, igen nagy szükségem van az ilyen nehéz csillag fontos gravitációs adataira. Megtudtam, hogy maga is itt lesz, ezért itt maradtam…

Dar Veter hallgatott, várta a magyarázatot.

— Visszatér a külső állomások obszervatóriumába, ahogyan Junij Ant kéri? Dar Veter bólintott.

— Ant a legutóbbi időkben följegyzett néhány vételt a Gyűrűn, s ezeket még nem fejtették meg…

— Minden hónapban veszünk közléseket a szokásos tájékoztatási időn kívül. S az állomások bekapcsolásának időpontja két földi órával eltolódik. Az ellenőrzés egy esztendő alatt egy földi nap, nyolc esztendő alatt egy teljes százezrednyi galaktikai másodperc, így történik a világűr vételében a kihagyás pótlása. A nyolc esztendős ciklus legutóbbi fél esztendeje alatt kétségkívül igen távoli, számunkra érthetetlen közlések érkeztek.

— Engem rendkívül érdekelnek ezek a közlések, s kérem, fogadjon el segítőtársul ebben a munkában.

— Inkább én segítek majd magának. Az emlékezőgépek feljegyzéseit megnézzük együtt.

— Mven Masz is?

— Természetesen.

— Ez nagyszerű, Veter! Nagyon bátortalannak érzem magam a balul végződött kísérlet után. Vétkes vagyok a Tanáccsal szemben! De magával oly könnyű ezt megbeszélnem, bár maga is a Tanács tagja, a külső állomások volt vezetője, s nem is javasolta, hogy hajtsuk végre a kísérletet…

— Mven Masz is tagja a Tanácsnak.

A fizikus elgondolkozott egy kicsit, eszébe jutott valami, s halkan elnevette magát.

— Mven Masz… megérzi az én gondolataimat, s megkísérli, hogy megvalósítsa őket a gyakorlatban.

— Nem ebben a megvalósulásban rejlik a maguk tévedése? Ren Boz elkomorodott, s másra terelte a beszélgetést.

— Veda Kong is itt lesz?

— Itt, várom őt. Tudja, hogy Veda majdnem életét vesztette egy barlang kutatása közben; ez a barlang az ősi technika tárháza volt, amelyben egy bezárt acélajtóra bukkantak.

— Nem hallottam róla semmit.

— Én pedig elfelejtettem, hogy maga nem érdeklődik mélyebben a történelem iránt, akárcsak Mven Masz. Az egész bolygón folyik a vita, ugyan mi lehet az ajtó mögött, önkéntesek milliói ajánlják fel munkájukat az ásatásokhoz. Veda úgy döntött, hogy átadja a kérdést a Sztohasztika és Jövőbelátás Akadémiájának.

— Evda Nal nem jön el?

— Nem, nem jöhet.

— Sokan fájlalják majd. Veda nagyon szereti Evdát, Csara pedig egyszerűen oda van érte. Emlékszik Csarára?

— Az a… párducszerű nő?…

Dar Veter tréfás rémülettel tárta szét karját.

— Így értékeli a női szépséget! Egyébként én is állandóan elkövetem ugyanazt a hibát, amelyben a múlt emberei szenvedtek, akik nem értettek se.nmit a pszichofiziológiai és az átöröklési törvényekből. Azt szeretném, ha másokban is a saját fogalmaimat és a saját érzéseimet láthatnám.

— Evda, mint a bolygón mindenki, megnézi majd a felszállást — mondta Ren Boz, de nem igazolta az önvádat.

A fizikus a magas, háromlábú állványok sorára mutatott, amelyeken fehér, ultravörös és ibolyántúli felvevőkamerák voltak, s amelyek félkör alakban helyezkedtek el a csillaghajó körül. A spektrum sugarainak különböző csoportjai a színes ábrázolásban a képernyőt olyanná tették, mintha igazi meleg és élet volna rajta, mint ahogyan a felhang-diafragmák is megszüntették a beszédközvetítésben a fémes csengést.

Dar Veter északra nézett, ahonnét nehézkes dübörgéssel emberekkel túlzsúfoltan jöttek az automata elektrobuszok. Az első odaérkező gépből Veda Kong ugrott ki, s a fűben botladozva futott feléjük. Futtában vetette magát Dar Veter széles mellére, hosszú, oldalt befont s leeresztett copfjai a férfi hátára csapódtak.

Dar Veter egy kicsit eltolta magától Vedát, elnézte a végtelenül drága arcot, amely a szokatlan hajviselet miatt újszerűnek látszott.

— Játszottam egy gyermekfilmben, a Sötét Századok északi királynője voltam, s éppen csak annyi időm volt, hogy átöltözzem — magyarázta egy kicsit pihegve a fiatal nő. — Már nem volt időm rá, hogy megfésülködjem.