Ivan Jefremov - Az Androméda-Köd

— Éppen ez ad nekünk reményt. Ez azt jelenti, hogy a medúzák nem omlottak porrá. A medúzák…

— Értem. Betokozódtak, valami gubóhoz hasonló tokba zárták magukat.

— Úgy van. Az efféle védekezés erősen elterjedt azok között az élő szervezetek között, amelyeknek a lét szempontjából kedvezőtlen időszakokat kell átélniök. A fekete bolygó hosszú, jeges éjszakái, „napkeltéi”, „napnyugtái”, szörnyű viharai éppen ilyen időszakok. Minthogy azonban viszonylag gyorsan váltakoznak, meg vagyok győződve róla, hogy a medúzák igen gyorsan betokozódhatnak, és ugyanilyen gyorsan kikerülhetnek ebből az állapotukból. Ka ez a feltevés helyes, akkor elég egyszerűen visszaadhatjuk a fekete medúzáknak gyilkos élettevékenységüket.

— Úgy, hogy megteremtik azt a hőmérsékletet, azt az atmoszférát és világítást, valamint egyéb feltételeket, amelyek a fekete bolygón uralkodnak?

— Úgy. Mindent kiszámítottunk, mindent előkészítettünk. Nemsokára itt lesz Grim Sár. Hozzálátunk, hogy átfúvassuk a tartályt neon-oxigén-nitrogén keverékével, hárem atmoszféra nyomás mellett. Előbb azonban meggyőződünk…

Eon Thai ezután két asszisztensével tanácskozott. Egy készülék közeledett lassan a barna tartály felé. A mellső rufolucit lemez félrehúzódott, és bejárati nyílást adott a veszélyes csapdához, amelyben a medúzák voltak.

A tartályban az elektródákat henger alakú világítótestekkel ellátott mikrotükrökkel cserélték ki. Az egyik asszisztens oda-állt a távirányító készülék kapcsolótáblája mellé. A képernyőn egy domború felület jelent meg, amelynek szemcsés bevonata volt, s amely homályosan verte vissza a világítótest fénysugarait — ez volt a tartály fala. A tükör simán körbeforgott. Eon Thai megszólalt:

— Röntgensugárral átvilágítanunk nehéz, igen erős a szigetelés. Bonyolultabb módszert kell alkalmaznunk.

A tükör forgás közben megmutatta a tartály fenekét, és ezen két fehér csomó látszott; szabálytalan gömb alakjuk volt, s felületük likacsosnak, rostszerűnek látszott. A csomók a nemrég kitenyésztett kenyérfa egyik fajtájának terméséhez hasonlítottak, s átmérőjük körülbelül 70 centiméter lehetett.

— Kapcsolják be a televizofont Grim Sar vektorához — mondta a biológus az egyik asszisztensnek.

Mihelyt a tudós meggyőződött róla, hogy általános feltevései helyesek, rögtön beszaladt a laboratóriumba. Rövidlátóan hunyorgott, de egyáltalán nem azért, mintha látása rossz volna, hanem csak úgy megszokásból, s gondosan megszemlélte az előkészített készülékeket. Grim Sar egyáltalán nem látszott híres tudósnak, hiszen a tudósok rendszerint már tekintélyes külsejükkel és parancsoló egyéniségükkel is kiváltak a többiek közül. Erg Noor önkéntelenül is Ren Bozra gondolt, maga előtt látta félénk, kisfiús külsejét, amely annyira nem egyezett óriási tudásával.

— Nyissák fel a behegesztett varratokat! — adta ki az utasítást Grim Sar.

Egy gépi kéz felszakította a szilárd zománcréteget, de nem mozdította el helyéről a tartály nehéz fedelét. Most gázkeveréket tartalmazó gumicsöveket kapcsoltak a szelepekhez. Erős, infravörös sugarú reflektor pótolta a Vascsillagot.

— Hőmérséklet… nehézségi erő.. nyomás… elektromos telítettség… — mondta be hangosan a műszerek jelzéseit a mellettük álló asszisztens.

Grim Sar fél óra múlva az űrhajósokhoz fordult.

— Menjünk a pihenőbe. Nem mondhatjuk meg előre, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy e tokok megelevenedjenek. Ha Eon-nak igaza van, akkor ez rövidesen bekövetkezik. Az ügyeletesek majd értesítenek bennünket.

Az Idegáramok Intézetét egy védett pusztaság szélén, a lakóövezettől távol építették fel. A talaj nyár végére egészen kiszáradt, a szél szabadon száguldott a távolba, furcsa susogása behatolt a kitárt ablakon, s magával hozta a napszárította füvek könnyű illatát.

A három kutató belesüppedt a kényelmes karosszékekbe, s némán nézte az ablakon túl a széles lombsátrú fák koronája fölött a távoli égbolt délibábját. Időnkint hol egyik, hol a másik hunyta be fáradt szemét, de a túlfeszült várakozás nem engedte elszunnyadni őket. Ezúttal azonban a sors nem tette próbára a tudósok türelmét. Még három óra sem telt el, máris megvilágosodott a közvetlen összeköttetés képernyője. Az ügyeletes asszisztens alig tudott uralkodni magán.

— A fedél mozog!

A következő pillanatban mindhárman a laboratóriumban voltak.

— Szorosan zárják le a rufolucit kamrát, ellenőrizzék, hogy légmentesen zár-e — rendelkezett Grim Sar. — Teremtsék meg a kamrában a bolygón uralkodó feltételeket.

Hatalmas szivattyúk könnyű sziszegése hallatszott, sípoltak a nyomáskiegyenlítők, s az átlátszó tartály belsejében létrejött a homály világának légköre.

— Növeljék a nedvességtartalmat és a villamossággal való telítettséget — folytatta Grim Sar.

Erős ózonillat töltötte meg a laboratóriumot.

Nem történt semmi. A tudós homlokát összeráncolta, tekintetét végigfuttatta a műszereken, s erősen összpontosítva gondolkozott azon, mit mulasztottak el.

— Sötétségre van szükség! — csendült fel egyszerre Erg Noor határozott hangja. Eon Thai szinte a magasba ugrott.

— Hogyan is felejthettem el! Grim Sar, ön nem volt a Vascsillagon, de én!…

— A polarizáló táblákat! — mondta válasz helyett a tudós.

A fény kialudt. A laboratóriumot csupán a műszerek fénye világította meg. Az asszisztensek függönnyel takarták el a kapcsolótáblát, s minden mély homályba burkolózott. Itt-ott alig észrevehetően a saját fényellátású indikátorok pontjai pislogtak.

A fekete bolygó levegője vágott az űrhajósok arcába, s felidézte emlékezetükben a kemény küzdelem félelmetes és megkapó napjait.

Néhány perc telt el mély csendben, amelyben csupán Eon Thai óvatos mozgásának nesze hallatszott; a biológus behangolta a képernyőt az infravörös sugarak számára, amelyeknek polarizáló védőalapjuk volt, hogy megakadályozza fényszóródást.

Halk nesz, erős zuhanás, a víztartály fedele esett le a rufolucit kamra belsejében. Barna apró fények ismerős pislogása, a fekete szörnyeteg csápja feltűnt a tartály szélén. Váratlan ugrással repült a szörnyeteg a magasba, s a sötétség védelme alatt a rufolucit kamrának szinte egész felületére kiterjedt, majd beleütközött az átlátszó mennyezetbe. Ezernyi apró barna csillag futott végig a medúza testén, a lepel kupolaszerűén felduzzadt, mintha alulról levegőt fújtattak volna oda, s a medúza csomóba vont csápjaival a kamra fenekéhez tapadt. Ugyanilyen fekete látomásként emelkedett ki a tartályból a másik szörnyeteg is, gyors, nesztelen mozdulataival önkéntelenül és félelmet keltett. De itt, a kísérleti kamra ismerős falai mögött, a távirányítású műszerek közepette a sötétség bolygójának szülöttei tehetetlenek voltak.

A műszerek mértek, fényképeztek, meghatároztak mindem, bonyolult görbéket rajzoltak, s a szörnyetegek felépítését különféle fizikai, kémiai és biológiai jellemzőkre bontották. Az emberi agy azután ismét összegyűjtötte ezeket a különböző minőségű adatokat, s így hatalmába kerítette, maga alá rendelte a félelem ismeretlen szülötteit.

Minden újabb, észrevétlenül tovaröppenő óra a sikerről győzte meg Erg Noort.