Ivan Jefremov - Az Androméda-Köd

— Dehogynem! Csak a maga kísérletére gondoltam. Azért hajtotta végre, mert szenvedélyes türelmetlenség égett magában, a világ teljességét akarta adni az embereknek. E tekintetben maga is művész, nem pedig tudós.

— Hát Ren Boz?

— Nála a kísérlet csupán újabb lépés kutatásainak útján.

— Maga fölment engem, Csara?

— Teljesen! S az a meggyőződésem, hogy még sokan mások is fölmentik; a többség véleménye ez!

Mven Masz átvette a hajtószárat a bal kezébe, s jobbját Csara felé nyújtotta. Beérkeztek az állomás kis lakótelepére.

Az Indiai-óceán hullámai egyenletesen robajlottak a szakadék fölött. Zúgásukban Masz hallotta a basszusok ritmikus erősödését Zig Zor szimfóniájából, amely az élet kozmoszába tör. A hatalmas motívum, a földi természet alapmotívuma — a kék F-moll — dalolva zúgott a tenger fölött, az ember önkéntelenül is lelke mélyéből válaszolt reá, s egybeolvadt az őt teremtő természettel.

Az óceán áttetsző volt és ragyogott, többé nem szennyezték be hulladékok, s nem éltek benne ragadozó cápák, mérges halak, puhatestűek és veszélyes medúzák, megtisztították ezektől, mint ahogyan a mai ember életét is megtisztították az elmúlt századok gonoszságától és rettegésétől. De valahol az óceán mérhetetlen térségeiben vannak még titkos zugok, amelyekben még növekednek a kártevő élet megmaradt magvai, s csak a tisztogató osztagok éberségének köszönhető, hogy az óceánok vize biztonságos és tiszta.

Vajon az átlátszó ifjúi lélekben nem ugyanilyen hirtelen támad fel a gonosz makacsság, a kreten önhittség, az állatias önzés? Ilyenkor, ha az ember nem rendeli magát alá a társadalom tekintélyének, amely bölcsességre és jóra törekszik, hanem engedi, hogy esetleges hiúsága és egyéni szenvedélyei irányítsák, akkor a bátorság állatias kegyetlenséggé változik, az alkotásból kegyetlen álnokság lesz, a hűség és az önfeláldozás a zsarnokság, a kegyetlen kizsákmányolás és a megcsúfolás pillérévé válik… Könnyen lehullik a fegyelem és a társadalmi kultúra leple, elegendő hozzá egy-két rossz életű emberöltő. Mven Masz meglátta ezt az állati arcot itt, a Feledés Szigetén. Ha meg nem fékezik az állatiasságot, hanem szabadjára engedik, akkor elburjánzik a szörnyű zsarnokság, amely letipor mindent, és amely annyi évszázadon át a lelkiismeretlen önkényt kényszerítette rá az emberiségre.

A Föld történetében a legmeglepőbb az, hogy a megátalkodott, gonosz tudatlanokban kiolthatatlan gyűlölet keletkezett a tudással és a szépséggel szemben. Ez a bizalmatlanság, a rettegés és a gyűlölet végigvonul az emberi társadalom egész történetén, kezdve azon a rettegésen, amelyet az emberek az ősi varázslók és boszorkányok iránt éreztek, és végezve azoknak a megsemmisítésével, akik mint nagy gondolkodók megelőzték korukat a Megosztott Világ idején. Megvolt ez más, magasan fejlett civilizációja bolygókon is, amelyek még nem tudták megszabadítani társadalmi rendjüket kis csoportok: az oligarchia önkényétől, amely a legkülönbözőbb formában váratlanul és álnokul jelentkezett… Mven Masz visszaemlékezett a Gyűrű adására, amely azokról a lakott világokról szólt, ahol a tudomány legmagasabb vívmányait arra használták fel, hogy megfélemlítsék, kínozzák és büntessék a tömegeket, meglessék gondolataikat, és engedelmes idiótákká tegyék őket, akik vakon teljesítenek bármilyen szörnyű parancsot. Az ilyen bolygóról érkező segélykiáltás áttört a világűrön a Gyűrűhöz, s még évszázadokon át is repült a világűrben azután, hogy elpusztultak azok is, akik e segélykiáltást küldték, meg azok is, akik a segélykérő fölött oly kegyetlenül uralkodtak.

A mi bolygónk a fejlődésnek már azon a szakaszán van, hogy az efféle szörnyűségek örökre elképzelhetetlenné váltak. De még ma sem elegendő az ember szellemi fejlődése, amelyért oly fáradhatatlanul dolgoznak az Evda Nalhoz hasonló emberek. — Kart Szan, a festő azt mondotta, hogy a bölcsesség voltaképpen a tudás és az érzés együttesen. Legyünk bölcsek! — hallatszott Csara csengő hangja.

S a leány elrohant az afrikai mellett, aztán a magasból a mélyben zúgó óceán vizébe vetette magát.

Mven Masz látta, amint szabályosan és simán megfordul a levegőben, kitárja két karját, mintha szárnyalna, aztán eltűnik a hullámokban. A tisztogató fiataljai éppen fürödtek odalenn: meglepetésükben mozdulatlanná meredtek. Mven Masz hátán végigfutott a hideg, csodálta is a leányt, de meg is ijedt miatta. Az afrikai még soha nem ugrott le ilyen észvesztő magasságból, de most minden félelem nélkül odaállt a szakadék szélére, s levetette ruháját. Később visszaemlékezett rá, hogy pillanatnyi zavaros gondolataiban Csarát a régi emberek istennőjének látta, aki szinte mindenre képes. Ha a lány megteheti, megteszi ő is!

A hullámok zúgásában csak gyengén hallatszott feléje a lány figyelmeztető kiáltása, de a lefelé zuhanó Mven Masz nem hallotta ezt. Zuhanása jólesően hosszú volt. Az afrikai nagy mester volt az ugrásban, szabályosan ért vizet, s nagyon mélyre merült benne. A tenger csodálatosan átlátszó volt, a tengerfenék veszélyesen közelinek tetszett. Az afrikai meggörbítette a testét, s olyan szédítő ütést kapott a ki nem egyenlített inerciától, hogy egy pillanatra minden megszűnt számára. Gyors rakétaként röppent a felszínre, a hátára fordult, s ringatózott a hullámokon. Amikor magához tért, megpillantotta az odaúszó Csara

Nandit. Először történt meg, hogy a lány félelmében elsápadt, ez halványította Naptól égett arcának élénk bronz színét. Szemrehányás és lelkes csodálat ragyogott Csara tekintetében.

— Miért tette ezt? — suttogta, mert alig kapott lélegzetet.

— Azért, mert maga is ezt tette. Elmegyek maga után mindenhová… hogy felépítsem a magam Tucana üpszilonját a mi Földünkön!

— S visszatér velem együtt a Nagy Világba?

— Vissza!

Mven Masz megfordult, hogy továbbússzék, s ekkor felkiáltott a meglepetéstől. A tenger meglepő átlátszósága, amely vele az imént e rossz tréfát játszotta, itt, a parttól távolabb, még tisztább lett. Csarával együtt mintha valami szédítő magasságban lebegnének a tengerfenék fölött, amelynek legkisebb részleteit is jól látták a megfoghatatlanul tiszta vízen át, akárcsak levegő lett volna. Mven Maszt hatalmába kerítette az a merészség és a diadalérzet, amelyet a földi vonzóerő határain túl jutott emberek éreztek. A repülések a viharban az óceán fölött, a mesterséges holdakról a kozmosz fekete mélységébe tett ugrások a határtalan merészségnek és sikernek ugyanezt az érzését keltették. Mven Masz hatalmas csapásokkal odaúszott Csarához, a nevét suttogta, s a lány tiszta és bátor tekintetéből kiolvasta forró válaszát. Kezük és ajkuk összeforrt a kristályos mélység fölött.

A Csillaghajózási Tanácsnak, akárcsak a bolygó agyközpontjának: a Gazdasági Tanácsnak is, régi időktől fogva saját épülete volt, amelyben a tudományos üléseket tartotta. Ügy vélték, hogy a különlegesen berendezett és díszített helyiségnek megfelelőképpen kell hangolnia azokat, akik a kozmosz kérdéseivel foglalkoznak, és itt összegyűlnek, s ez elősegíti a gyors átkapcsolódást a földi dolgokról a csillagok ügyeire.