Ivan Jefremov - Az Androméda-Köd

Csara összeszorította kezét; Mven Masz vádoló érveit nagyon súlyosnak találta.

— Az elpusztult űrállomás megfigyelői tudtak arról, hogy katasztrófa történhet? — kérdezte Grom Orm.

— Igen, megkapták a figyelmeztetést, de örömmel vállalták a kockázatot.

— Nem csodálkozom, hogy vállalták, ezer meg ezer fiatalember vesz részt bolygónkon évente sorra kerülő veszélyes kísérletekben. Megtörténik, hogy életüket vesztik…S az újak nem kisebb bátorsággal vállalják az újabb feladatot — mondta komoran Grom Orm —, hogy megküzdjenek az ismeretlennel. De ön figyelmeztette az ifjakat, s ezzel feltételezte, hogy ez a kimenetel lehetséges lesz. S mégis végrehajtották a kockázatos vállalkozást….

Mven Masz némán lehajtotta fejét.

Csara, aki le nem vette róla a tekintetét, nehéz sóhajt fojtott el, mert vállán érezte Evda Nal kezét.

— Fejtse ki azokat az okokat, amelyek erre késztették — mondta egy kis szünet után a Tanács elnöke.

Az afrikai ismét beszélni kezdett, de most már szenvedélyes izgalom fűtötte szavait. Elmondotta, hogy már ifjúkorától kezdve szinte hallotta a kegyelmet nem ismerő idő által legyőzött milliók sírjaiból a szemrehányó könyörgést, s mily kibír-hatatlanul nehéz volt neki, hogy ne tegye meg az első lépést az emberiség és sok más szomszédos világ történetében a tér és az idő legyőzése felé, hogy ne tűzze ki az első mérföldjelzőt ezen a nagyszerű úton, amelyen aztán száz- meg százezer hatalmas elme tört volna előre. Ügy érezte, nincs joga elhalasztani — talán egy évszázadra is — ezt a kísérletet, csupán azért, hogy ne veszélyeztesse néhány ember életét, és ne kockáztassa meg a saját felelősségre vonását.

Amíg Mven Masz beszélt, Csara szíve erősebben dobogott, büszke volt választottjára. Az afrikai bűne már nem látszott annyira súlyosnak.

Mven Masz visszatért helyére, hogy megvárja a határozatot ott, mindnyájuk szeme előtt.

Evda Nal átadta Ren Boz hangszalagra vett beszédét. A fizikus gyenge, elfúló hangja az erősítőkön át betöltötte az egész termet. A fizikus kiállt Mven Masz mellett. Minthogy a külső állomások vezetője nem ismerte a kérdés egész bonyolultságát, nem tehetett mást, mint hogy megbízott benne, Ren Bozban, ő pedig meggyőzte az afrikait arról, hogy a siker biztos. De a fizikus önmagát sem tekintette bűnösnek. „Évente végrehajtunk ennél kevésbé fontos kísérleteket, s ezek néha tragikusan végződnek — hangoztatta. — A tudomány — az emberiség boldogságáért vívott harc — ugyanúgy megköveteli áldozatait, mint minden más harc. A gyáváknak, akik túlságosan kímélik magukat, nem lehet részük az élet teljességében és örömében, a tudósok pedig nem tehetnek nagy lépést előre…”

Ren Boz azzal fejezte be, hogy röviden elemezte a kísérletet és saját hibáit, de kifejezte erős hitét az eljövendő sikerben. A hangszalagra vett beszéd befejeződött.

— Ren Boz nem mondott semmit a kísérlet alatt végzett megfigyeléseiről — emelte fel fejét Grom Orm, s szavait Evda Nalhoz intézte. — Maga fel akart szólalni helyette.

— Előre láttam ezt a kérdést, s ezért kértem szót — válaszolta Evda. — Ren Boz elvesztette eszméletét néhány másodperccel azután, hogy az F-állomást bekapcsolták, s többé nem látott semmit. Amikor már közel volt hozzá, hogy elveszti öntudatát, csak a műszerek jelzéseit vette észre és jegyezte meg; ezek arról tanúskodtak, hogy a O-tér megjelent. Itt van a feljegyzése, amit emlékezetből írt fel.

A képernyőn néhány számjegy jelent meg, amelyet igen sokan azonnal feljegyeztek maguknak.

— Engedje meg, hogy hozzáfűzzem még a Bánat és Öröm Akadémiája nevében a következőt — szólalt meg újra Evda. — A közvéleménykutatásra vonatkozó adatok összeszámlálása a katasztrófa után a következő eredményt adja…

A képernyőn nyolcjegyű számsorok vonultak végig, aztán megoszlottak az elitélés, a felmentés, a tudományos eljárás iránti kétség, az elsietéssel való vád oszlopai szerint. A végső eredmény azonban kétségkívül Mven Masz és Ren Boz mellett szólt, s a jelenlevők arca felderült.

Egy vörös jelzés villant fel a terem túlsó oldalán, és Grom Orm megadta a szót Poor Hissnek, 337. csillagexpedíció csillagászának. Az asztronómus hangosan és szenvedélyesen beszélt, hosszú karjával ügyetlen mozdulatokat tett, ádámcsutkája beszéd közben állandóan kidagadt.

— Mi, az asztronómusok egy csoportja, elítéljük Mven Maszt. Eljárása — a kísérletek végrehajtása a Tanács engedélye nélkül — azt a gyanút kelti bennünk, hogy Mven Masz nem járt el oly önzetlenül, ahogyan ezt itt a felszólalók feltüntetni igyekeztek!

Csara lelkében fellángolt a felháborodás, s csupán azért maradt a helyén, mert engedelmeskedett Evda Nal hideg tekintetének.

Poor Hiss befejezte szavait.

— Vádjai súlyosak, de nincsenek megalapozva — vetette ellen az elnök engedélyével Mven Masz —, magyarázza meg pontosabban, mit ért önzésen.

— Ha a kísérlet teljesen sikerül, örök dicsőség jutott volna osztályrészéül, ez az ön eljárásának önző sugalmazója. A gyávaság pedig abban mutatkozott meg, hogy ön félt, nem engedélyezik a kísérlet végrehajtását, ezért is járt el sietve és titokban.

Mven Masz szélesen elmosolyodott, gyermekesen széttárta karját, és szótlanul leült, Poor Hiss egész alakja kárörvendő diadalt árult el.

Evda Nal ismét szót kért.

— Poor Hiss véleménye elhamarkodott, s nagyon is rosszindulatú egy ilyen súlyos kérdés eldöntéséhez. Az eljárás titkos indítóokaira vonatkozó nézetei a Sötét Századokba visznek bennünket vissza. Csak a távoli múlt emberei beszélhettek így arról a bizonyos örök dicsőségről. Minthogy nem találták meg életük örömét és teljességét, nem érezték magukat az egész alkotó emberiség részének, rettegtek az elkerülhetetlen haláltól, s a legkisebb reménységbe is belekapaszkodtak, hogy megörökíthessék nevüket. Poor Hiss, a tudós asztronómus nem érti meg, hogy az emberiség emlékezetében csupán azok élnek, akiknek gondolatai, akarata és vívmányai tovább hatnak, s mihelyt hatásuk megszűnik, feledésbe merülnek, eltűnnek. Gyakorta ismét feltámadnak a feledés homályából, mint sok nagyon régi tudós vagy művész, ha alkotásuk ismét szükségessé válik, s hatásuk felújul a társadalomban… különösen a mai sok milliárd főre rúgó társadalomban! Már régen nem találkoztam a halhatatlanság és a dicsőség ennyire primitív felfogásával, és nagyon csodálkozom azon, hogy ezt most egy űrhajósnál tapasztalom.

Evda Nal egész magasságában kiegyenesedett, és Poor Hiss felé fordult, aki teljesen összezsugorodva ült a rengeteg vörös fénytől megvilágított székben.

— Ámde hagyjuk ezt az ostoba fecsegést — folytatta Evda —, és nézzük meg úgy Mven Masz és Ren Boz eljárását, hogy a legfőbb kritériumnak az emberiség boldogságát tekintjük. Régen az embereknek nem volt meg az a képességük, hogy felmérjék saját cselekedeteik igazi értékét, és ezt szembeállítsák e cselekedet káros következményeivel, amely elkerülhetetlenül minden tevékenységgel, minden intézkedéssel együttjárhat. Mi már régen mentesítettük magunkat ettől, s ma már a cselekedeteknek csak a valóságos értékéről beszélhetünk.

— Most is, akárcsak régen, az új utakat egyes emberek keresik, mert csupán az agy különleges ráhangoltsága — nagyon tartós előkészítés után — teszi lehetővé, hogy felismerjük az új irányt, amely az ellentmondásos tények mögé rejtőzik. Ma azonban az új út még csak alig alakul ki, máris tíz- meg tízezer ember fog hozzá ennek kidolgozásához, az új felfedezések lavinája végtelen áradatban ömlik, s úgy növekszik, akár egy hógörgeteg. Ren Boz és Mven Masz a legkevésbé kitaposott úton indult el. Nincs elegendő tudásom, de még számomra is nyilvánvaló, hogy a kísérlet korai volt. Ebben van mindkettőjük bűne, ezért felelősek mindketten a négy emberi életért és az okozott óriási anyagi kárért. A Föld törvényei szerint bűncselekménnyel állunk szemben, de ezt nem önző egyéni célokból követték el, ennélfogva nem jár érte a legsúlyosabb felelősségre vonás.