Ivan Jefremov - Az Androméda-Köd

Csara Nandi még soha nem volt a Tanács nagytermében. Izgatottan lépett be Evda Nal kíséretében ebbe a különös, tojás alakú terembe, amely fölé domború, parabolikus mennyezet borult, s ellipszis alakban elhelyezett üléssorok voltak benne. A termet erős, áttetsző fény öntötte el, mintha a gyűlés a Napnál fényesebb csillagon menne végbe. A falak, a mennyezet, az ülések minden vonala összefutott a hatalmas terem végén; ez látszott a természetes központnak. Itt voltak elhelyezve egy emelvényen a bemutató képernyők, a szónoki dobogó és az ülés vezetőinek, a Tanács tagjainak székei.

A falak tompán aranyozott burkolatát a bolygók domborzati térképei határolták. A jobboldalon a Naprendszer bolygóinak térképei, a baloldalon azoknak a legközelebbi csillagoknak bolygóiról készített térképek voltak láthatók, amelyeket a Tanács expedíciói már tanulmányoztak. A második sort a mennyezet kék szegélye alatt a lakott csillagrendszereknek azok a fénylő festékekkel készített térképei foglalták el, amelyeket a Nagy Gyűrű szomszédaitól kaptak.

Csara figyelmét felkeltette egy régi, meghomályosodott s szemlátomást már többször is restaurált festmény, amely az emelvény fölött függött.

A fekete-ibolyaszínű égbolt elfoglalta a hatalmas vászon egész felső részét. Idegen hold kicsiny sarlója sápadt, halotti fényt vetett egy régi csillaghajó tehetetlenül fölfelé billenő farára, amely nyersen rajzolódott ki a bíborszínű alkonyatban. A torz, kék és száraz, kemény növények sorai úgy tűntek, mintha fémből lettek volna. A mély homokban csak alig vánszorgott egy ember, aki könnyű űrhajós védőruhát viselt. Visszatekintett az összetört hajóra, és társainak a hajóból kihordott holttestére. Fejburájának szemüvegén csupán a lenyugvó Nap vörös fénye verődött vissza, de a festőnek valami csodálatos fogással sikerült kifejeznie az idegen világba érkezett és magára maradt ember kétségbeesését. Jobbról egy alacsony dombon a homokban egy alaktalan, undorító élőlény kúszott. A kép nagybetűs felirata — „Egyedül maradt” — rövidségében is rendkívül sokat mondott.

A leányt annyira megkapta a festmény szépsége, hogy nem vette rögtön észre a terem építőművészeti megoldását: az üléseknek legyező alakú, lépcsőzetes elrendezését, aminek következtében a sorok alatt elrejtett folyosókon bármely üléshez külön bejárat vezetett. Minden sor el volt szigetelve a szomszédos felső vagy alsó sortól. Csak amikor leült Evda mellé, akkor fordította figyelmét a karosszékek, pulpitusok és korlátok régies kidolgozására; ezek természetes gyöngyszürke afrikai fából készültek. Ma már senki sem pazarolt volna oly sok munkát arra, amit néhány perc alatt kiönthettek és belakkozhattak volna. Az emberek sajátos tiszteletet éreztek a múlt iránt, s talán ez volt az oka, hogy Csara szemében a fa élőbbnek és melegebbnek látszott a műanyagnál. Gyöngéden végigsimogatta a domború kartámaszt, s tovább szemlélte a termet.

Mint mindig, most is nagyon sokan gyűltek össze, bár a nagy teljesítő képességű televíziós adók szétvitték az egész bolygón mindazt, ami itt történik. Mir Om, a Tanács titkára a hagyományok szerint felolvasott néhány rövid közlést, amely a legutóbbi ülés óta történtekre vonatkozott. A teremben tartózkodó több száz ember között nem lehetett látni egyetlenegyet sem, aki önmagával foglalkozva ne figyelt volna. A Gyűrű Korszaka emberének jellemző vonása volt az élénk érdeklődés minden iránt. Csara mégsem hallotta az első közlést, mert egyre csak a termet nézte, olvasgatta kiváló tudósok mondásait a bolygók térképei alatt. Különösen megtetszett neki az a mondás, amelyet a Jupiter alatt látott, amely arra hívta fel az olvasót, hogy legyen fogékony a természet jelenségei iránt: „Figyelje meg, hogy bennünket mindenütt érthetetlen tények vesznek körül, a szemünkbe ütnek, a fülünkbe kiáltanak, de mi nem látjuk, és nem halljuk, milyen nagy felfedezések rejlenek homályos körvonalaik mögött.” Egy másik helyen a következő feliratot ol-olvasta: „Nem lehet egyszerűen felemelni az ismeretlen dolgok függönyét, csak kemény munka, kerülő utak és kitérések után kezdjük felfogni az igazi értelmet, és új, végtelen perspektívák tárulnak fel előttünk. Soha ne térjünk ki azelől, ami kezdetben haszontalannak és megmagyarázhatatlannak látszik.”

Az emelvényen mozgás támadt, s a teremben kihunyt a fény. A Tanács titkárának máskor nyugodt hangja most remegett az izgalomtól.

— Most meglátják majd azt, ami nemrég még teljesen lehetetlennek látszott: Galaxisunk oldalról készített felvételét. Több, mint százötven évezreddel, vagyis másfél galaxis-perccel ezelőtt a bolygórendszer lakói… — Csara figyelmen kívül hagyott néhány számot, amely nem mondott semmit neki. — … a Centaurus csillagképében a Nagy Magellán-felhő lakóihoz fordultak; ez az egyetlen hozzánk közeli csillag, amely nem tartozik a mi Galaxis-rendszerünkhöz, s amelyről tudjuk, hogy ott gondolkozó emberek világai élnek, amelyek képesek arra, hogy a Gyűrűn át kapcsolatba lépjenek Galaxisunkkal. Még nem tudjuk pontosan megállapítani ennek a Magellán-csillag-rendszernek a helyét, de mi is vettük adásukat: Galaxisunk fényképét, íme!

Az óriási képernyőn távoli ezüstös fénnyel egy széles, a végei felé összeszűkülő csillagtömörülés tűnt fel. A tér mélységes homálya borította a képernyő szélét. Ugyanilyen feketén ásítoztak a spirálisok közötti tisztások, amelyek a végükön ágakra bomlottak. Sápadt fény öntötte el a Világmindenség e legrégibb csillagrendszerei gömb alakú tömörüléseinek gyűrűjét. A lapos csillagmezők felhőkkel és kihűlt fekete anyag csíkjaival váltakoztak, A felvétel nehéz szögből készült, a Galaxis erősen ferdén és felülről érkezett, s emiatt a központi mag a lapos lencse közepén kissé kidomborodó égő tömegnek látszott. Nyilvánvaló, hogy ha csillagrendszerünkről teljesebb fogalmat akarunk alkotni, akkor fel kell kérnünk a távolabb fekvő galaxisokat, amelyek magasabb galaxisi körön fekszenek. De a Nagy Gyűrű létezése óta még egyetlen galaxis sem adta jelét annak, hogy rajta gondolkodó lények élnek.

A földi emberek feszülten figyelték a képernyőt. Az ember először nézhetett a saját csillagvilágára a tér mérhetetlen távlatából.

Csara úgy érezte, mintha az egész bolygó mind a hat kontinensen és valamennyi óceánon, mindenütt, ahol csak emberi élet és munka kicsiny szigetei voltak, elfojtott lélegzettel figyelné a sok millió képernyőn a saját Galaxisát.

— Befejeztük azoknak a legfrissebb anyagoknak közlését, amelyeket obszervatóriumunk a Gyűrűn vett, s amelyek még nem jutottak el a világtájékoztatóhoz — szólalt meg újra a titkár. — Most áttérünk azokra a tervekre, amelyeket széleskörűen meg kell vitatni.

Juta Gaynak azt a javaslatát, hogy létesítsünk lélegzésre alkalmas mesterséges atmoszférát a Marson olymódon, hogy a mélyen fekvő hegyi kőzetekből automata berendezésekkel könnyű gázokat válasszunk ki, figyelmet érdemlőnek találták, mert e javaslatot gondos számítások támasztják alá. Olyan levegőt nyerünk, amely elegendő a lélegzéshez és a hőszigeteléshez azon lakótelepek számára, amelyeknek nem volt melegítő berendezésük.

Sok évvel ezelőtt, amikor kőolaj-óceánokat és szilárd szénhidrogénekből álló hegyeket fedeztek fel a Venuson, automata berendezéseket bocsátottunk fel oda, hogy átlátszó műanyagból készült óriási sisakok alatt mesterséges légkört teremtsenek. Ezek megadták a lehetőséget, hogy növényeket telepítsünk a Venuson, majd gyárakat építettünk, amelyek az emberiséget kolosszális mennyiségű különböző fajtájú szerves vegyitermékekkel látják el.