Ivan Jefremov - A Bika órája

Végre az ülés vezetője bejelentette, hogy a földi orvos óhajt beszélni a Tormansz orvosai előtt.

Eviza az emelvény felé indult. A lelkes fiatalság kiáltásokkai, a székek karfáinak csapkodásával és fütyüléssel üdvözölte. Eviza meghajlással mondott köszönetét a tormansziaknak. Amikor beszélni kezdett, a teremben példátlan csend támadt.

— Vezetőik azt kívánták, hogy amikor már megismerkedtem a Jan Jah orvostudományával, elemezzem az orvosok hibáit, és számoljak be a földi eredményekről. De én nagyon keveset tudok a Jan-Jah tudományáról, főleg pedig hiányzik az az alapvető szempontom, amely minden tudomány megítéléséhez szükséges: nincs róla fogalmam, hogy az itteni tudómány milyen részt vállal az emberi boldogság megteremtésében. Ezért szerénytelenség és tiszteletlenség lenne a részemről ha tanácsadóként és kritikusként beszélnék. Csak annyit tehetek, hogy beszámolok azokról a nehézségekről, amelyeket a Földön már leküzdötték… Nálunk minden tárgy, különösen a tudomány nagy fejezeteinek tanítása azzal kezdődik, hogy áttekintik a történelmi fejlődést és a menetközben elkövetett hibákat. így küzdünk az emberek azon hajlama ellen, hogy a kellemetlent elfelejtsék, így óvjuk magunkat attól, hogy rossz utakra tévedjünk, és megismételjük a múlt kudarcait, amelyek szép számmal voltak a kommunista történelem előtti időkben. A Megosztott Világ Korában az emberiség jóval több pénzt fordított a katonai és a technikai jellegű kutatásokra, mint az orvostudományra.

A legkiválóbb elmék fizikával, kémiával, matematikával foglalkoztak. A biológia és az orvostudomány fokról fokra eltávolodott a fizikaimatematikai tudományoktól, bár alkalmazta kutatási módszereiket és eszközeiket.

A tudósok megfeledkeztek róla, hogy a természet nagy egyensúlya és a szervezet konstrukciója elképzelhetetlenül hosszú és bonyolult történelmi fejlődés eredménye. E bonyolultság nagy vonásokban való tanulmányozása is több évszázados munkát kívánt, de a földi emberiség meggondolatlanul és elhamarkodottan, nem számolva az emberek számára nélkülözhetetlen biológiai életfeltételekkel, időről időre változó utilitáris célokra használta fel a természetet. S az ember mint hálátlan és meggondolatlan fiú, elkezdte tékozolni, entrópiává átalakítani a rámaradt állótőkét: a bioszférában felhalmozódott energiát, amely mint egykor felhúzott rugó, az emberiség technikai ugrását segítette…

A teremben levők helyeslésük jeléül a tenyerükkel csapkodták a székeket. Ez a téma közelről érintette a Jan-Jah bolygót, amelyet az elődök esztelensége teljesen tönkretett.

Eviza nem volt hozzászokva a közönség ilyen reagálásához, tehetetlenül nézte a zajongó hallgatóságot, amíg az elnök csendet nem teremtett.

Azzal folytatta, hogy rövidlátásukban nagyot tévedtek azok, akik ujjongtak, amikor vegyszerek segítségével, évente létrehozott sok ezer új, lényegében csalárd gyógyszerrel sikerült a betegségek egyes tüneteit leküzdeni. A tudósok visszaverték a természet kisebb támadásait, de nem számoltak a tömeges következményekkel. A betegséget elnyomták, de nem gyógyították meg a betegeket, roppant mennyiségű allergiát idéztek elő, és elterjesztették legszörnyűbb válfaját, a rákot. Allergiák keletkeztek egyrészt az úgynevezett immuntúlterheltség következtében, amelynek az emberek a túlzsúfolt lakásokban, iskoIákban, üzletekben és szórakozóhelyeken voltak kitéve, másrészt amiatt, hogy a gyors légiközlekedéssel a bolygó egyik vidékéről a másikra állandóan áthurcolták az új bacilus— és vírustörzseket. A mértéktelen gyógyszerfogyasztás megrongálta a szervezet védőberendezéseit, mint ahogy a hatalommal való visszaélés tönkretette a társadalom védőberendezéseit — a törvényt és az erkölcsöt.

Az ősi fogalmakon alapuló gyógyítás elmaradt az élettől. Amikor a társadalom fejlődése folyamán eltűnt a vallás, a túlvilági életbe, az imádság erejébe és a csodába vetett hit, az elmaradott kapitalista rend világnézete a hitetlenség, a lét ürességének és céltalanságának reménytelen zsákutcájába jutott. Ez tömeges neurózist okozott az idősebb nemzedékben. A totális háború veszélye, ennek a veszélynek állandó emlegetése az újságokban, rádióban, televízióban, nagymértékben hozzájárult a lakosság fiatal részének pszichózisához, kiváltotta azokat az ellentmondó törekvéseket, hogy gyorsabban élvezzék az élet örömeit és fordítsanak hátat a valóságnak. Az emberek egyre jobban áhítoztak arra, hogy visszatérjenek elődeik életének örömeihez, a szertartásokba és titkokba vetett naiv hitükhöz. Az orvosok pedig a régi életritmus által kialakított kánonok szerint próbáltak gyógyítani. Az orvostudomány továbbra is olyan tapasztalatok alapján dolgozott, amelyek égészén más életkörülmények között halmozódtak fel.

Az orvosok, akiket megdöbbentett a betegségek özöne, vég nélkül operáltak, átkozva az „egyszerű esetek” unalmas rutinmunkáját, s nem sejtették, hogy a katasztrófa első hullámával kerültek szembe. Mikor pedig az emberek általános legyöngülése nyomán mind gyakrabban bukkantak fel az öröklött betegségek, csak néhány nagy elme ismerte fel ebben az Ahriman Nyilát. A nagy vívmány: a gyermekhalálozás megszüntetése — szerencsétlenséggé változott; pszichikailag fogyatékos, gyenge elméjű vagy születésüktől testi hibás emberek nagy számát eredményezte. Nyugtalanítóan gyakorivá vált a kettős-hármasikrek születése, ezáltal is romlott az általános egészségi és pszichikai színvonal. Ezen a nehéz helyzeten csak az emberek nagy erkölcsi felelősségével lehetett segíteni, a tudománynak pedig be kellett hatolnia a genetika legmélyére.

Eviza felsorolt még néhány alattomos csapdát, amelyeket a természet állított az emberiség haladásának útjába. Ennek az útnak a célja az volt, hogy visszatérjenek az ősi egészséghez, de ne függjenek többé a könyörtelen természettől.

— S nekünk sikerült! — kiáltott fel Eviza. — Valamennyien egészségesek, erősek, szívósak vagyunk születésünktől fogva. De megértettük, hogy csodálatos emberi testünk többre érdemes, mint a karosszékekben való üldögélés és a gombok nyomogatása. Kezünk — a legtökéletesebb szerszám, amelyet a természet vagy az ember valaha is megalkotott — munkát kér, igazi kielégülést akar kapni. De ez még nem minden. Mi éppúgy harcolunk elménk életéért, mint a test életéért. Mindebből láthatjuk, mekkora erőfeszítéseket tettünk ebben az egyenlőtlen küzdelemben. Azért egyenlőtlen a küzdelem, mert a természet ereje máig sincs kimerítve, és az ember mindmáig lankadatlanul harcol értelmi és fizikai egészségéért, felkészült a természet elemi erőinek minden támadására!

Eviza beszédét nagy ovációval fogadták. A szigorú komolyság eltűnt a lány arcáról; életörömtől duzzadó, kissé kacér nővé változott.

Visszatért a helyére, és figyelte az előadókat, akik okos dőlgokat mondtak a Tormansz tudományos színvonalán, új felfedezéseket közöltek, de az érdekes gondolatok elvesztek a fölösleges frázisok tömegében. A gondolat űzött vadként bújkált az aforizmák, kitérők, skolasztikus bizonyítékok szóhalmazai között.

Egyre fárasztóbb lett valami gondolatot kihalászni a teljengős beszédekből. Eviza örömmel fogadta a szünetet. Felállt, félre akart vonulni, hogy sétálgasson, pihenjen, de az izgatott tormansziak zajongva körülsereglették.

Eviza pillantása a főorvosát kereste. A főorvos odament.