Ivan Jefremov - A Bika órája

Még fél órája maradt. Összpontosított, felidézte a régi India képeit…

Vidáman, kissé izgatottan vonult be a zöld szobába, az erősítő légáramlattól felfrissült egészséges test kellemes, alig észrevehető illatát árasztva.

Csoio Csagasz a szokottnál kissé gyorsabban állt fel. Mint mindig, gunyoros mosollyal fogadta Rodiszt, de láthatóan örült neki. Csak keskeny szeme mélyén bújt meg az óvatos bizalmatlanság.

Zet Ug és Gén Si az asztalnál ült, fekete karosszékben, a függöny mellett pedig az a magas és sovány „kígyós” állt, aki Fay Rodiszért ment. Az asszony megjelenésekor megkönnyebbülten felsóhajtott, és egy cikomyásan faragott lábú székre ereszkedett. A belső ajtót takaró függöny mögül egy nagyon magas, délceg nő jött be a szoba közepére. Abból, ahogy a Tanács tagjai üdvözölték, Fay Rodisz felmérhette, milyen helyzetet foglal el a nő Tormansz bonyolult hierarchiájában. Az ismeretlen jóval magasabb volt Rodisznál, lába hosszú, talán túlságosan is vékony, válla széles, testtartása fejedelmi. Arca keskeny és rideg, szeme szúrós, szemöldöke egyenes, fekete haja magasra fésülve. Az ismeretlen nő egyetlen ékessége fülbevalója volt: mindegyik tíz égővörös golyóból állt, amelyek különös fényfoltokat vetítettek a nő kissé beesett arcára. Válla és melle félig csupasz volt. A ruháját tartó két keskeny szalag belemélyedt finom bőrébe. A Tormansz mindennapi életében semmilyen körülmények között nem tűrték, hogy egy nő keble fedetlen maradjon. Ezzel szemben esténként a nők úgyszólván meztelenül jelentek meg. Ezt az ellentmondást Rodisz még nem tudta megértem.

Rodisznak tetszett az ismeretlen nő vad szépsége és az önmutogatás artisztikus képessége.

A nő nyugodtan végignézte a földi vendéget, hideg szemét kissé összehúzta. Csoio Csagasz várt néhány másodpercig, mintha alkalmat akarna adni, hogy a nők jól szemügyre vegyék egymást, de valójában fesztelenül összehasonlította őket.

— Er Vo-Bia, barátom és tanácsadóm államügyekben — szólalt meg végül —, a földlakók úrnője pedig bolygószerte ismert személyiség. Csagasz barátnője mosolyogva felkapta büszke fejét, mint aki azt mondja: „Engem is ismernek az egész bolygón!” Kezet nyújtott Fay Rodisznak.

— Azt hittem, hogy a kozmosz vándorai másképp öltözködnek — mondta a nő, láthatóan meglepte Rodisz öltözéke.

— Útközben valóban másképp. De a köznapi életben úgy, ahogy éppen eszünkbe jut.

— S ma éppen ez a ruha jutott eszébe? — kérdezte Er VoBia.

— Ma a Föld régi népeinek asszonya kívántam lenni — válaszolta Rodisz.

Er Vo-Bia vállat vont, mint aki azt mondja: „Átlátok a ravaszságodon.”

Csoio Csagasz asztalhoz ültette a nőket, ahol már tarka csészékben illatos frissítő ital várt rájuk.

A Négyek Tanácsának Elnöke jó hangulatban volt. Ő maga nyújtotta át Rodisznak a csészéjét.

Fay Rodisz elhatározta, hogy él az alkalommal. Amióta Taellel és Rifttel beszélt, állandóan az járt a fejében, hogy könnyelműség volt az oligarchák tilalmával dacolva bemutatni a filmeket. Valóban, a Földről jött emberek olyan nagy erővei rendelkeztek, hogy nem féltek a Tormansz hatóságaitól. A hatóságok nem tudták megakadályozni, hogy a nép tudómást szerezzen gyönyörű őshazájáról. Ám a Föld bölcs dialektikusai megfeledkeztek a másik oldalról, azokról, akiknek átadták a tiltott információt, s így belevitték őket a bűnbe. Bármilyen furcsának találták is a földi kommunista világ emberei, a Tormanszon súlyos büntetést kaphattak a tudásra szomjazók. Ők, az űrhajósok idézték elő ezt a veszélyt! A Tormansz védtelen embereit szembeállították a hatalom, az elnyomás, az árulás és a besúgás szörnyű apparátusával.

— Kettőnk beszélgetése óta a barátaimmal újra végiggondőltük, amit tettünk — kezdte halkan Rodisz.

— És? — vonta össze türelmetlenül a szemöldökét Csoio Csagasz. Láthatóan nem kívánt itt hivatalos dolgokról beszélni.

— És arra a következtetésre jutottunk, hogy nem volt igazunk. Beszüntettük az adásokat, és tisztelettel bocsánatot kérünk.

— Csak nem? — csodálkozott megenyhülten Csoio Csagasz, — Ez már kellemes hír. Látom, hogy beszélgetéseink nem vesznek kárba.

— Ó, nem! — mondta Rodisz valóban őszintén, ami még nagyobb örömet szerzett az oligarchának.

Csoio Csagasz megérdeklődte, hogy halad a képpel. Rodisz csak egy pillanatig csodálkozott.

— Azt hittem, hogy befejeztem, de tulajdonképpen át kell dolgoznom. Téves volt az elképzelés! Ahhoz, hogy megtaláljuk az infemóból kivezető utat, elsősorban Mértéktartásra van szükség, nem Hitre.

— Kár — mondta Csagasz közönyösen. — Arra számítottam, hogy megnézhetem… a napokban.

Er Vo-Bia hirtelen elvörösödött, szeme villámokat szórt.

Minden bejelentés nélkül belépett Janhar, a „lilák” főnöke. Csagaszhoz lépett, súgott valamit. Fay Rodisz felállt, és odament a kis szekrénykéhez, gyönyörködött a régi művészi rajzbán. Csoio Csagasz bosszúsan félretolta Janhart, és megkérdezte Rodisztól, miért ment el. A bolygó ura nem szerette, ha jelenlétében az emberek engedély nélkül felállnak.

— Nem akartam zavarni. A Jan-Jah bolygón minden olyan sietve és titkolódzva történik.

— Felesleges volt. Semmi különös — mondta bosszúsan Csoio Csagasz.

Egy kézmozdulattal elküldte Janhart, és a szék karfáján át közelebb hajolt Rodiszhoz.

Er Vo-Bia a szeme sarkából figyelte Rodiszt. Hirtelen kihívóan megkérdezte, hol és hogyan tanítják a Földön a csábítás művészetét.

— Ha ezen azt érti, hogyan kell viselkedni és tetszeni a férfiáknak a kölcsönös vonzás elbűvölő játékában, akkor már a gyermekkorban. A Föld minden asszonya érti a módját, hogyan hangsúlyozza azt, ami eredeti, érdekes és szép benne. Azt hiszem, hogy „a csábítás”, amire ön gondol, mást jelent.

„Ez a nő lényegében ugyanolyan, mint a többi — gondolta Csoio Csagasz —, és ezért szükségképpen alá kell vetnie magát a férfi akaratának és erejének. Egyébként nem hiszem, hogy ez a hideg, vidám és öntelt nő, a Föld leánya, ugyanolyan jó szerető lesz, mint az én Er VoBiám. De azért ki kell próbálni!”

S mint minden idők és világok uralkodói, a Négyek Tanácsának elnöke haladéktalanul hozzákezdett terve végrehajtásához.

Felállt, Zet Ug és Gén Si nyomban követte példáját. Er Vo-Bia ülve maradt, egyik lábát a másikra téve, cipőjét hintáztatta, amelybe apró csillaglámpácska volt beépítve. A fíiggőlegesen felfelé irányuló sugarak megvilágították és a vékony ruhán át egész hosszában kirajzolták karcsú lábát.

Fay Rodisz úgy vélte, hogy az este véget ért, szintén felállt. Eszébe jutott szobájában a kép. A Taellel folytatott beszélgetés után szerette volna még ma folytatni a festést. Csoio Csagasz azonban kijelentette, hogy haladéktalanul meg kell vitatnia vele egy fontos kérdést. A Tanács két tagja meghajolt és távozott. Rodisz úgy látta, nem esik nehezükre. Er Vo-Bia felkelt, kérdő pillantást vetett Csoio Csagaszra. Izgatottan pihegett, erőltetett mosolyra húzta száját, kivillantak nagy, kékés árnyalatú fogai. De Csoio Csagasz mintha észre sem vette volna. Ekkor Er Vo-Bia az ajtó felé indult; el sem köszönt, vissza sem nézett. Sértődött volt, szép és haragos.

Csoio Csagasz harsogó nevetésben tört ki, először Rodisz jelenlétében, s az asszony csodálkozott, milyen durván hangzik a nevetése. Az oligarcha elhúzta a középső függönyt, és bevezette Rodiszt egy vakítóan kivilágított folyosóra, ahol két zöldruhás őr ült egymással szemben. Csői Csagasz ügyet sem vetett rájuk, a folyosó végén levő ajtóhoz ment, a zárral babrált. A vastag ajtó kinyílt, Fay Rodisz belépett az uralkodó mindenki számára megközelíthetetlen magánszobájába.