Ivan Jefremov - A Bika órája

— Köszönöm, köszönöm! — kiáltott fel boldogan Tael. Bátran megfogta Rodisz mindkét kezét és csókolgatta.

Az asszony kiszabadította a kezét, s felemelte a mérnök fejét, ő maga csókolta meg Taelt.

— Soha nem gondoltam volna, hogy én adom át a meghalni tudás képességét annak az embernek, aki szerelmes belém. Milyen különös és szomorú az élet az infemó hatalmában!..

Látva, hogy Tael csodálkozva néz rá, hozzátette:

— A Föld egyik legrégibb legendája a bánat istennőjéről szól, aki mérgezett borral vigasztalta a halandókat.

— Emlékszem erre a legendára, s most már tudom, hogy közös őseinktől származik! Csak nálunk úgy hangzik, hogy a bort a szerelem sírján sarjadt vesszőkből készítették. Önöknél nem?

— De igen.

— Ez is egyezik. A holnapi viszontlátásra!

Tael mérnök maga kapcsolta ki az árnyékolást, s hátra sem fordulva, kiment, óvatosan becsukva a magas és nehéz ajtót.

Fay Rodisz hasra feküdt a díványon, állát összekulcsolt kezére támasztotta. Elgondolkodott ezen a kettős szerepen, amelyet a Jan-Jah bolygón játszik. Az eszes uralkodó fogolyként itt tartja a palotában, elszigetelte a Jan-Jah emberektől. Egyúttal önkéntelenül is lehetővé tette neki, hogy behatoljon a bolygó feletti malom lényegébe, tanulmányozza az oligarchikus rendszert, amelyet a magasabb rendű, kommunista társadalom emberének rendkívül nehéz megértem. Rodisz úgy látta, hogy az oligarchia igen egyszerű alapra épül, és változatai ősidők óta léteztek a Földön — Asszíria, Róma, Mongólia, Közép-Ázsia zsarnoki diktatúráitól kezdve egészen a kapitalista Nyugat nacionalizmusának legutolsó válfajáig, amelyek szűkségképpen a fasizmushoz vezettek.

Ha azt állítják magukról, hogy egyedül — és minden esetben — nekik van igazuk, ebből egyenesen következik, hogy mindenkit, aki másként gondolkodik, vagyis a nép legértelmesebb részét kiirtják.

Ha az emberiséget piramisnak képzeljük el, akkor minél magasabb a piramis, annál hegyesebb a csúcsa, annál kisebb létszámú a felső vezető réteg és annál szélesebb az alap. Régebben az egyéniség sokoldalú és erős volt, de a piramis növekedésével, az élet iránti érdeklődés csökkenésével, gyengébb és tehetetlenebb lett. Az MVK számos gondolkodója az unalmat, az élet iránti érdeklődés elvesztését veszélyesebbnek tartotta az atomháborúnál! Akármilyen volt is a felső rétegek elitje, az alsók sorsa mind nehezebbé vált. Ilyen tendencia mellett a technokratikus kapitalizmusból kinőtt civilizációnak össze kellett omlania — és össze is omlott! A tormanszi hatalom hierarchikus piramisát Rodisz úgy képzelte el, hogy széles „alapja” több milliárd „rél”, képzetlen, alkalmatlan, a korai halál „boldogságára” méltónak talált fiatal.

„A mi tudósainknak és az én mesteremnek, Kin Ruhnak, tökéletesen igazuk volt — gondolta Rodisz —, amikor arról beszéltek, hogy az infemó nagyobb lesz, ha a piramis alsó rétegeinek nincs kiütjük. A piramist le kell rombolni! Csakhogy a piramis valamennyi közt a legszilárdabb építmény! A csúcs eltávolítása semmit sem old meg: az eltávolítottak helyén nyomban új felső réteg keletkezik az alsó rétegből. A piramist alapjaiban kell lerombolni, ezért kell éppen a ”rél”-eknek megadni a kellő információt.”

Rodisz a „Sötét Láng”-ot hívta, tanácskozni akart Griffek Grif Rift örült a programon kívüli találkozásnak. Rodisz elmondta neki gondolatait a piramisról, és Grif Rift elgondolkodott.

— Igen, ez az egyetlen megoldás. Egyébként minden igazi forradalom régi módszere ez. A piramis összeomlik, de csak akkor, ha lent felgyűlnek egy más társadalom megszervezésére alkalmas erők. Értesse meg a mérnökével, hogy ehhez elengedhetetlen a „hél”-ek és a „rél”-ek szövetsége. Máskülönben a Tormansz nem jut ki az infemóból. A „hérek és a „rél”-ek ellentéte az oligarchikus rendszer fő támasza. Az oligarchák csak az ő megosztottságuk jóvoltából létezhetnek. A „hél”-ek és a „rél”-ek ugyanabban a vasketrecben vergődnek, amelyet ez a két osztály kovácsolt. Minél jobban gyűlölködnek, annál erősebb a ketrec. Nemcsak információval kell ellátni őket, hanem fegyverrel is.

— Vaktában nem osztogathatunk fegyvert — mondta Rodisz —, az általános információ pedig nagyon lassan hat! Az ő számukra most nem a támadó, hanem a védelmi eszközök a légfontosabbak, vagyis a zsarnokság elleni védőeszközök. A két nagy erejű műszer: a PV, a pszichojelleg vizsgáló és a REI, a rövid emlékezet inhibitor megvédi a kialakuló csoportokat a besúgóktól, segíti fejlődésüket és érlelődésüket.

— Ezzel egyetértek. De az információt másképp kell térjeszteni — mondta Rift. — Naivul kezdtük, és veszélyes helyzetet teremtettünk. Azt ajánlom, közölje a vezetőkkel, hogy megszüntetjük a filmbemutatókat. Igazat fog mondani, mi pedig elkészítünk több millió patront, amiből száz darab elfér egy zsebben. Sztereofilm-előadások helyett videoinformációs patronokat fogunk osztogatni. Akik látták a filmeket, bizonyítani fogják, hogy az információk az igazságot tükrözik.

— Ma értettem meg, hogy a PV-n kívül még pszichológiai edzésre is szükségük van, hogy megszabadítsuk őket az üldözéstől való félelemtől és a hatalom fetisizálásától. Itt az állam nagyon eltávolodott az emberektől. Ellenséges és mindenható erőként áll fölöttük.

Grif Rift fanyarul elmosolyodott.

— Egyetértek! De mi legyen az Ahriman Nyilával?

— Majd meglátjuk… — Rodisz fülelt, és gyorsan hozzátette:

— Valaki jön. Viszontlátásra, Grif! Készítsék el az információs patronokat, a témákról majd gondolkodunk, amikor mindenkit összehív megbeszélésre. Minél több PV-t és REI-t! Minden erőt bele!

Rodisz kikapcsolta az SDF-et, és leült a díványra. Kopogtattak az ajtón. Egy magas, sovány, idős „kígyós” lépett be.

— A nagy elnök meghívja a földlakók úrnőjét, töltse vele az estét a lakosztályában. A megjelenés időpontja… — Az élőkélőség a falra nézett, ahol a nagy órán világító sávok rezegtek, s észrevette Fay Rodisz festményét. Belezavarodott az ünnepélyes beszédbe, és sietve befejezte: — Két időgyűrű múlva.

Rodisz köszönetét mondott, és elbocsátotta a követet. „Ismét valami új” — gondolta. A tükörhöz lépett, és kritikus szemmel vizsgálta szerény öltözékét.

A földi nők született színésznők, szerettek alakváltozást játszani. Külsejüket megváltoztatva át is hangolódtak. Idejövet, a csillaghajón, Olla Dez a feudális kor végének márkinőjét alakította, Neia Holly az MVK szertelen fruskájává változott, Tivisza Henako pedig a régi Japán gésájává. A férfiakat az ilyesmi kevésbé szórakoztatta, mert szegényesebb volt a képzeletük, és nem szerettek a részletek kidolgozásával bajlódni.

Rodisz a tükör előtt forgolódva a régi India asszonyánál, a maharaninál állapodott meg. A hindu nő ruhája — a szári — illett az alkalomhoz egyszerűsége miatt és mert semmilyen más ruha nem forr úgy össze a viselőjével. A szári pontosan tükrözi a nő hangulatát és érzéseit. Lehet páncél, de fel is oldódhat a testen, érzékeltetve minden vonalát.

Rodisz ügyesen élt a rendelkezésére álló kevés eszközzel.

Bekapcsolta az SDF-et, ion-zuhanyt és elektromos masszázst vett, majd fokozta bőre pigmentképződését, amíg olyan aranybarna nem lett, mint a tinga gyümölcse. Haját a fejtetőn elválasztotta, és jókora kontyot csinált belőle. Egy darabka tükörfényesre csiszolt titánhuzalt eltördelt, karikákat formált belőle, felhúzta a csuklójára és a bokájára. Hófehér, ezüst csillagokkal díszített kelméből szárit készített, de rövidebbet, mint amilyet régen viseltek. Szemöldöke közé sötét pontot tett, majd végigsétált a szobán, hogy mozdulatait a ruhához hangol-ja. Sajnálta, hogy gyönyörű fülbevalói nincsenek vele.