Ivan Jefremov - A Bika órája

— Én is ismerem, közös őseinktől származik… De ne feledje, hogy a tömeg és az uralkodó — az ellentétek dialektikus egysége, külön-külön nem léteznek. S mindkét fél tudatlan, kegyetlen, gyűlöli egymást.

— Meglep, hogy ennyire törődnek a Jan-Jah névtelen tömegeivel. Ezekkel az emberekkel azt tehetünk, amit akarunk! Kifoszthatjuk, elvehetjük feleségüket, szerelmesüket, elűzhetjük otthonukból. Csak alkalmazni kell azt a fogást, amely régi, mint az itteni és a földi világ, dicsérni kell őket. Ha azt mondja nekik, hogy nagyok, szépek, bátrak, és okosak, ők mindent eltűrnek. De próbálja megmondani nekik, hogy valójában műveletlenek, ostobák, korlátoltak, tehetetlen korcsok, a felháborodás moraja magába fojtja a szót, akármilyen értelmesen szól is hozzájuk, jóllehet egész életüket sokkal komiszabb megaláztatásban élik le.

— Úgy látszik, önök a Földről hozott filmekből az emberek irányításának legrosszabb módját tanulták el — mondta Rodisz szemrehányón. — De őseink már akkor is használtak más módszert: az emberek józan eszéhez fordultak, igyekeztek megmagyarázni nekik a cselekedetek okait és a következményeit. A mélyen bennünk gyökerező igazságérzet segítségével így sokkal többet teszünk és súlyos megpróbáltatásokat vállalunk, amit a múlt emberei be is bizonyítottak. Nem lehet mindig a könnyű utat választani — kerülhetünk reménytelen infemóba is.

— Nagy embertömegekkel lehetetlen a nehéz úton járni.

— Önök már elérték, hogy az értelmiségiek közt a születési arányszám állandóan csökken. Igyekeznek megszabadítani az embereket az érzelmi kötöttségektől, hogy az elnyomás és a hatalom eszközévé változtassák őket! Nos, ez természetes következménye az emberekhez fűződő zsarnoki kapcsolatnak.

— Ezeket az értesüléseket Tollo Frael mérnöktől szerezte! — kiáltott fel Csoio Csagasz, mint aki leleplezte Rodiszt. — Mondja, ő tudott a sztereofilmek közvetítéséről?

A kényszerű hazugság émelyítő érzése fojtogatta Rodiszt, de hát a Föld törvényeinek következetes megtartása súlyos következményekkel járhatott a Tormanszon.

— Régóta gyanítom, hogy a mérnök köteles mindenről jelentést tenni — felelte kitérően.

Csoio Csagasz másképp értelmezte a Rodisz arcán kiütköző undort, s önelégülten elmosolyodott. Rodisz megértette, hogy Tael megmenekült a veszélytől.

— Mondja meg őszintén: meg tudna ölni engem? — kérdezte hirtelen Csoio Csagasz.

Rodisz már nem is csodálkozott Csagasz gondolatainak váratlan bakugrásain.

— Miért? — kérdezte nyugodtan.

— Hogy eltegyen láb alól, és gyengítse a hatalmat.

— Eltegyem láb alól! Rögtön valaki más, még rosszabb foglalná el a helyét. Ön legalább okos…

— Legalább! — kiáltott fel haragosan Csagasz.

— Az önök társadalmi rendszere nem teszi lehetővé, hogy értelmes és rendes emberek kerüljenek a hatalomra, ez a légnagyobb baja.

Csoio Csagasz szeretett volna ellentmondani, de fékezte magát, és behízelgő hangon megkérdezte:

— De technikai tekintetben — meg tudna ölni? És milyen eszközzel?

— Bármely pillanatban. Egy szavamra meghal.

— Én is kiolthatnám az életét egy szempillantás alatt! Rodisz igazi női megvetéssel vállat vont.

— Csillaghajónk parancsnoka abban az esetben egy kilométér mélyen feltúrja a Jan-Jah felszínét.

— De önök nem követnek el gyilkosságokat! S ön bizonyára megtiltja neki!

— Csakhogy én akkor már nem leszek életben — mosolygott Rodisz és ő a parancsnok!..

Csoio Csagasz elgondolkozva dobolt ujjaival az asztalon, s mintegy válaszul, láthatatlan csengő szólalt meg halkan.

A Négyek Tanácsának elnöke roppant izgatott lett, s Fay Rodisz kitalálta, hogy a jelzés valami nagyon fontos dologról hoz hírt, s felállt. Az elnök azonban, ránézve a készülékre, amelyet Rodisz elől faragott faválaszfal rejtett el, parancsolón a székre mutatott…

— Az űrhajója hívja önt. Csillaghajó közeledik a Jan-Jahhoz. Földi?

— Ó, dehogy! — kiáltott fel Rodisz olyan határozottan, hogy az elnök gyanakvón nézett rá. — Ilyen hamar nem jöhet — tette hozzá, belelátva Csagasz gondolataiba.

— Kapcsolatot tud teremteni az érkezőkkel?

— Persze, ha az ő bolygójuk is a Nagy Gyűrűhöz tartozik.

— Jelen akarok lenni!

Rodisz eléggé ismerte már a tormanszi szokásokat. Az uralkodót nem hívhatja meg senki magához, sem máshova. Hozzá pedig csak azok jöhetnek be, akiket ő hív.

Vir Norin rohanva jött be két SDF-fel. A zöld szobában, olyan valóságosan, hogy a tormansziakat még mindig ámulatba ejtette, megjelent a „Sötét Láng” fülkéje a riadójelre összegyűlt csillaghajósokkal. Olla Dez a hullámszelektort kezelte. A közeledő űrhajó jelzései kívül estek a Nagy Gyűrű spektrumán. Ekkor Olla Dez maga felé húzta a műszerpult felső részén levő fekete kart, lábával pedig lenyomott egy vörös pedált, bekapcsolva a számítógépet és az emlékezőgépet, hogy kiszámítsák a közvetítés szokatlan spektrumát.

A fülke megtelt a be nem hangolt vivőhullám remegő zúgásával. A csillaghajó fülkéjében a nagy képernyőn képtöredékék villantak fel, összeálltak, majd ismét széthulltak. Csoio Csagasz eltakarta a szemét, nehogy elszédüljön a vibrálástól. A vibrálás lassult, a képtöredékek egy része fennakadt a képernyőn, mint hálóban a halak, s ezekből végül kialakult a szokatlan űrhajó képe: négy síkfelület több rétegben összeszerelt óriási csövekből, amelyek egy gigantikus hosszanti hengeren feküdtek, mint ferdén keresztbe rakott négy orgona. A csövekben sápadt láng lüktetett, körbefutva a szerkezetben.

A csillaghajó képe megnőtt, betöltötte az egész képernyőt. Csak a hosszanti henger sarló alakú kiszögellése látszott a kozmosz feneketlen sötétségének háttere előtt. A félhold üreges részéből nyolcasokhoz hasonló fényjelek szálltak ki és száguldottak előre hol függőleges, hol vízszintes irányban, külön csoportokban vagy szakadatlan láncban. A látvány alig egy percig tartott, majd a képernyőn az űrhajó belseje tűnt fel. Három sík metszette egymást különböző szögben, az adóállomás perspektívájában csak sejtem lehetett az idegen építési módot.

Hat mozdulatlan alak ült, mély, puha székekbe süppedve, egy ferde, háromszög alakú fal előtt, mely úgy csillogott, mint a fekete tükör. Ezüstös-lila homályos fény kígyózott a menynyezet ferde síkjain. A helyiség hol sötétségbe borult, hol vakító fény villant fel, árnyék és átmenet nélkül. A lüktető világítás megakadályozta a részletek megfigyelését.

A hat alak mozdulatlanul ült, valamilyen sötét köpenyt viselt, melynek hegyes csuklyája elrejtette a titokzatos lények arcát!

A földlakók nem tudták megállapítani az űrhajó méreteit. A képernyőn nem látszott semmi olyasmi, amit akár távolról is ismertek volna a Nagy Gyűrű kozmikus tapasztalataiból.

A fény ritka fellobbanásai, a megmerevedett sötét figurák, a hajótest furcsán megtört és ferde csatlakozói nyomasztólag hatottak. Érthetetlen erő áradt a világűr mélyéből. Az űrhajó közeledett. A vibráló zúgás egyre erősödött. Ettől a hangtól, amely hol elhalkult, majd minden egyes fényvillanásnál felerősödött, megborzongtak az emberek.

Olla Dez — aki nem tudta volna elmondani, mit érez ezekben a percekben — minden ízében remegve levette a hangot, és bekapcsolta a „Sötét Láng” adóját. A gépek néhány perc alatt meghatározták a célt és ráirányították a sugarat, amely a Nagy Gyűrű Galaktika-szerte elismert hívását ismételte.