Ivan Jefremov - A Bika órája

— Csakhogy itt hiányzik az emberekből a jobb jövőbe vetett hit — kelt Eviza védelmére az asztronavigátor.

— Ezért jutottak el a tormansziak a miszticizmushoz — mondta Rodisz. — Ha az embernek nincs támasza a társadalomban, ha nem óvják őt, hanem csupán fenyegetik, nem bízhat a törvényben és az igazságosságban, hinni kezd a természetfölöttiben, utolsó menedékében. A Megosztott Világ Korának végén a misztika mind a zsarnoki államkapitalizmusbán, mind az álszocialista országokban megerősödött. A művetődéstől megfosztott, tudatlan tömegek elvesztették hitüket a mindenható diktátorokban, és a szektásságba, a miszticizmusba menekültek. A történelmi fejlődés spirálja visszavezette az emberiség többségét az ateizmushoz. Ha párhuzamot vonunk, itt a legkedvezőbb pillanat, hogy a tormanszi népbe beoltsuk az emberbe vetett igazi hitet.

— Mikor teijedt el a Földön a miszticizmus? — kérdezte Eviza.

— A tizenhetedik kör kék ciklusában. A történészek az akkori időkre ugyanazt a korszakbeosztást alkalmazzák, mint a karakorumi Bán Togolo kolostorának krónikái. A világtól elvonult krónikaírók az ellentmondó rádióhírek összevetésének rendszerét alkalmazva, tárgyilagosan jegyezték fel az MVK világeseményeit. A buddhista kolostor távoli fekvésével magyarázható, hogy a krónikák ott megmaradtak, holott abban az időben más országok történelmi dokumentumaiból igen sok elpusztult. Bán Togolóban maradt fenn a legteljesebb kronológia. Mi ezt naptárként használjuk.

— És a Nyugat és Kelet közötti nagy ütközet vagy a Maricsata, szintén a tizenhetedik körben történt? — kérdezte Csedi.

— A tizenhetedik kör vörös vagy tüzes tyúk évében — felelte Fay Rodisz és a vörös tigris évéig tartott.

— Mulatságos kronológia! — mondta Eviza. — Régies badarságnak hangzik.

— Nem is olyan badarság, amilyennek első pillantásra látszik. Minden kör megfelel az ember átlagos életkorának, és ezért nemcsak értelemmel, hanem érzékekkel is felfogható.

— Előbbi korból is maradtak fenn krónikák Bán Togolóbán? — kérdezte Eviza.

— Ezek messzi idők mélyébe, a Társadalmi Formák Keveredésének Korán túlra nyúlnak vissza.

— A Sötét Századokba? Akkor ezek az ötödik és a tizenharmadik kör közé esnek. Az MVK a tizenötödikben kezdődött — számította ki gyorsan Csedi.

— És a tizenhetedik kör fekete ciklusában végződött — tétte hozzá Rodisz.

— Nem volna ideje abbahagyni a kutatásokat, akármilyen körben vagyunk is? — kérdezte Eviza. — Agyongyötöijük Fayt.

— Az ötvenegyedik kör kék ló évében — nevetett Rodisz. — Menjünk át hozzám. Mostanában sokat töprengtünk. Még táncolni is elfelejtünk…

Egy hét múlva megjelent Rodisznál Csoio Csagasz megbízottja — maga a „lilák” főnöke, Jan Hao-Juar, rövidítve Janhar: jól megtermett, darabos arcú férfi volt. Tael mérnök már a neve hallatára is félénken körülnézett.

Janhar a ragadozó madár könyörtelen és rettenthetetlen pillantásával nézett a világba, kifejezéstelen szemével, félig leeresztve szemhéját, mint aki nagyon fáradt. Tael mérnök később megmagyarázta, hogy a „lilák” főnöke mindig úgy néz, mintha célozna. Híres céllövő abban a golyós pisztoly típusban, amelyet a Jan-Jah őrtisztjei és előkelőségei is használnak. Janhar kihívón végignézte a Földről jött vendéget, akit először látott ilyen közelről, s átadta az elnök meghívását.

Fay Rodisz megígérte, hogy néhány perc múlva ott lesz, de a „lilák” parancsnoka nem ment el.

— Parancsot kaptam, hogy elkísérjem.

— Ismerem az utat a zöld szobába.

— Nem oda! Parancsot kaptam, hogy elkísérjem!

„Megváltoztak a körülmények” — gondolta Rodisz. Bement a szobájába, néhány percre bezárkózott, hogy összpontosítson, erőt gyűjtsön.

A „lilák” parancsnoka egy lépéssel mögötte ment, Rodisz így nem tudta kipróbálni Janhar pszichikai szilárdságát.

Csoio Csagasz a vörös szőnyegen föl-alá járkált. A magas, keskeny ablakok kevés fényt bocsátottak be, a szobában a tormansziak kedvelt rózsaszínű félhomálya uralkodott. Csagasz ezúttal nem kínálta hellyel vendégét. Rodisz nem látott megfelelő bútordarabot, így keresztbe tett lábbal egyenest a szőnyegre telepedett. Csoio Csagasz felvonta szemöldökét, egy intéssel elbocsátotta Janhart, s föl-alá sétálva a teremben, megállt Rodisz előtt. Gyanakvón és haragosan nézte végig.

— Csak azoknak mutattuk be a filmeket, akik szomjaztak a tudásra, vállalták a kényelmetlen utat a csillaghajóig, a kockázatot, hogy az ön őrei elfogják őket — mondta Rodisz, meg sem várva a kérdést.

— Megtiltottam a nyilvános bemutatót! — szólalt meg az uralkodó tagoltan. — Figyelmeztettem, hogy ne avatkozzanak be bolygónk ügyeibe!

— Nem tartottunk nyilvános bemutatót — felelte keményen Rodisz. — Kívánságának eleget téve nem játszottuk a fdmekét az egész bolygón. Valószínűleg oka van erre, nem?

— Megtiltottam, hogy bárkinek is bemutassák a fdmeket!

— Ehhez nincs joga egyetlen államnak, egyetlen bolygónak sem a világegyetemben. Valamennyiünk szent kötelessége szembeszállni az ilyen példátlan elnyomással. Hogy meri bárki is elzárni a gondolkodó lény útját a világ megismerése elől? A Földön és más világokban a fasiszta diktatúrák követtek el ilyen bűntényeket, szörnyű bajokat okozva. Ezért, ha a Nagy Gyűrűben felfedeznek olyan államot, amely elzárja a tudás felé vezető utat az emberek elől, azt az államot megsemmisítik. Ez az egyetlen olyan eset, amely feljogosít idegen bolygó ügyeibe való közvetlen beavatkozásra.

— De vajon az a bizonyos Gyűrű meg tudja-e ítélni, mi a káros és mi a hasznos az idegen életben!? — kiáltotta felbőszülten Csoio Csagasz.

— Nem tudja. De nem engedjük, hogy megtiltsák a művészét, a tudomány, a más bolygók életének megismerését. Szerettünk volna baráti, megértő kapcsolatot teremteni önökkel, ezért tettünk engedményt, nem kívántuk, hogy a filmeket az egész bolygón bemutassuk.

Csoio Csagasz morgott valamit, és még gyorsabban járt fel-alá a teremben.

— Sajnálom — mondta halkan Rodisz hogy nem értékelte a magunkkal hozott sztereofilmeket. Azzal a nyomasztó pokollal szemben, amelyet az önök ősei által összegyűjtött fiimek mutattak, ezek a filmek az emberi értelem végső győzelmét bizonyítják.

— De az ellenőrzés? Ki kezeskedik azért, hogy a filmjeik teljesen ártalmatlanok? Idegen eszméket propagálnak! Ez csalás!

— A Föld kommunista társadalmának nincs szüksége sem propagandára, sem csalásra. Értse meg hát, bolygó ura! — Rodisz felpattant. — Mi szüksége lenne rá a Földnek? Ön okos ember. Értse meg, egyetlen kívánságunk, hogy visszatérésünk előtt minél többet átadhassunk önöknek, segítsük embereiket a másfajta élethez vezető út megtalálásában… Ellenszolgáltatás nélkül! Értse meg végre, hogy az ember legnagyobb öröme, ha adhat és segíthet!

Fay Rodisz szenvedélyes szavai nagy hatást tettek az öligarchára. Gondolataiba mélyedve a padlóra meredt, és némán átvezette Rodiszt találkozásaik megszokott helyére, a fekete bútorral berendezett zöld szobába. Ott elővette pipáját, eregette a csípős füstöt, amelyet Rodisz már jól ismert.

— Az emberek — mondta Csoio Csagasz, és összehúzta a szemét — csupán árnyak, nincs jelentőségük a történelemben. Csak a tetteik élnek. A tett gránitkő, az élet homok. Ősi közmondás…