Ivan Jefremov - A Bika órája

— Önöknek alighanem csak egyféle fegyverre van szükségük, de az nélkülözhetetlen, ha ki akarják irtani a besúgást, az erőszakot. Ez a fegyver a REI — a rövid emlékezet pulzációs inhibitora. Az űrhajón készítenek néhány tucat REI-t, de maguk csak akkor alkalmazhatják, ha már több százezer darab lesz belőle.

— Nem értem, mi a REI rendeltetése — mondta fáradtan Tael.

— Hallott már a kétfajta emlékezetről? Ezeket különböző rendszerű molekuláris mechanizmusok irányítják az agyban. Ha az embert megfosztják a hosszú emlékezettől, gyengeelméjűvé válik. De ha kikapcsoljuk a rövid emlékezetet, a nemrég szerzett értesüléseket, akkor ártalmatlanná tesszük a legveszedelmesebb ellenséget is, de mégsem fosztjuk meg attól a lehetőségtől, hogy visszatérjen bármely foglalkozáshoz.

— Akár az előzőhöz is?

— Akár ahhoz is. De éppúgy mindent újra kell kezdenie, mint a mestereinek.

— De hiszen ez nagyszerű! S ha ráadásul ez a fegyver kisméretű…

— Miniatűr, alig nagyobb annál a dísznél, amelyet valaha az ujjúkon hordtak az emberek. Ehhez járul még a parányi pszichojelleg-vizsgáló, amivel felismerhető az ember pszichikuma.

Tael megragadta Fay Rodisz kezét, térdre ereszkedett, s ajkát az asszony ujjai hegyéhez szorította. Rodisz megremegett. A régies hódolatnak ez a mozdulata nem is olyan kellemetlen, mint ahogy eddig gondolta.

Két szivar alakú úszótalpra szerelt hajó siklott a tengeren. Az egyenlítői óceán hosszú öblét nem véletlenül hívták Tükörtengernek. A csöndes légkör övezetében elterülő, a hátsó pólushoz közel fekvő tengeren ismeretlen volt a vihar. Nagy folyók nem ömlöttek belé, így vize megtartotta ősi tisztaságát, lent a mélyben sötét volt, de a felszínén vakítóan csillogtak a Tormansz Napjának vörös sugarai.

Gén Atal elragadtatva figyelte a színek játékát a hajófar mögött, Tivisza, Henako és Tor Lik pedig a tenger szokatlan tisztaságában gyönyörködött.

A kajüt háromszögletű kiugrójában, a kormánykeréknél két lila egyenruhás tormanszi férfi ült. Szemük előreszegeződött, csak nagy néha váltottak egy-egy kurta, hangos szót.

Hordó formájú hegy felé tartottak. A sötétszürke kőtömeget vérerekként vörös telér hálózta be.

Balra, a hegy tövében, kőlapokkal volt kirakva a part. Mögötte összevissza épült házak látszottak. Az elhagyott város, Csendin-Tot, közel esett a Jan-Jah bolygó utolsó védett erdejéhez. Valaha itt volt a „természetkedvelők” területe, azoké, akik szembeszegültek az általános urbanizációval, és átköltöztek az egészségtelen éghajlatú övezetekbe. A bolygó lakosságának mérhetetlen elszaporodása miatt természetvédelmi körzetet is kellett építem. A „természetrajongók” eltűntek, beleolvadtak a városlakók tömegébe. De az ősi erdő egy kicsiny részét megkímélte a Tormansz tizenhat milliárd lakosának mindent elfogyasztó hatalmas étvágya. Valószínűleg véletlenül történt így. A katasztrofális válság kitört, mielőtt az utolsó kis erdőt kivágták volna. Rengeteg város elnéptelenedett, s azokát, amelyek kedvezőtlen éghajlati övezetekben feküdtek, többé nem népesítették be.

Közeledtek a parthoz. A földlakók fel akartak menni a kajüt tetejére, de kísérőik erélyesen megtiltották. Hadarva beszéliek, mint a hátsó félteke lakosai, elnyelték a mássalhangzókát. A földlakók megszokták az állami rádióadó pontos kiejtését és a hivatalnokok lassú beszédét, így nehezen értették meg kísérőiket. Kiderült, hogy a Tükör-tengerben töméntelen limaja nyüzsög.

Ezek a mindent felfaló szörnyek hosszú csápjaikkal minden élőt lerántanak a nyitott fedélzetről, és magukkal hurcolják a mélybe.

— Bámulatos a hasonlóság a földi tengerekkel — mondta Tivisza. — Amikor a Megosztott Világ Korában kipusztították az óriási ámbrás ceteket, elszaporodtak a nagy fejlábúak, valóságos háborút kellett vívni ellenük. Bármely faj kiirtása azonnal felborította a természet sok millió éves egyensúlyát. Azokát az állatokat és növényeket pusztították elsősorban, amelyek szépek, az új életfeltételekhez kevésbé alkalmazkodók voltak. Lényegében a kártékony fajták maradtak meg. Néha fantasztikus gyorsan elszaporodtak, és a szó szoros értelmében hatalmas területeket árasztottak el. Saját tapasztalatuk alapján a tormansziak is megértették, hogy a kártékony formák elsődleges túlélésének törvénye érvényesül ott, ahol a természét rendjét az emberi hozzá nem értés megzavarta.

— Milyen kár, hogy ezt a gyönyörű, kristálytiszta tengert ilyen undorító lények népesítik be! Szívesen megfurödnék itt, ha nem volna rajtam a védőruha — fejezte be szomorúan Tivisza.

— Nem veszel észre egy különös törvényszerűséget, amely az egész Tormanszon érvényesül? — kérdezte Tor Lik. — Minden szép helyben, épületben, sőt emberben rejlik valami rossz.

— Kedves All (így becézték a Földön az asztrofizikusokat) — Tivisza felborzolta Tor haját —, ideje visszatérned a csillaghajóra. Egye gyakrabban támad honvágyad…

— Igazad van. Úgy léptem erre a sivár bolygóra, mint kiszáradt kertbe, amelynek nincs kijárata!

— Lehet, hogy az ember egy egész bolygót így megváltoztatott? — kérdezte Gén Atal, aki egy pillanatra maga előtt látta a Föld kimeríthetetlen gazdagságát.

— Minden bolygó készletei korlátozottak — felelte Tor —, semmit sem vehetünk el, hogy ne adjunk belőle vissza. Amit elveszünk, azt csak a bolygó szervezettsége révén adhatjuk vissza. Máskülönben, ahogy nálunk a Földön is történt, óhatatlanul összeomlanak az élet kialakult formái, kimerülnek az évmilliárdok alatt felhalmozódott energiakészletek, ami aztán szegénységre és nyomorúságra kárhoztatja a későbbi nemzedékeket. Most olyan bolygón vagyunk, amelyet nemcsak háborúk fosztottak ki, hanem az esztelen szaporodás is.

— Igen, sok szomorú dolgot láttunk — vette át a szót Tivisza —, kipusztítottak minden vadállatot, nagy madarat, kifogták a halakat, az ehető puhatestűeket és vízinövényeket. Mindent megettek az Éhínség Korában. A mennyiség hajszolása, az olcsó tömegcikkek előrelátás nélküli gyártása tönkretette a folyókat, a tavakat és tengereket. Az erdők kiirtása és az erőművek víztárolóinak elpárolgása után a folyók kiszáradtak, a tavak elsekélyesedtek és elszikesedtek. Az édesvíz szinte mindenütt ugyanannyiba kerül, mint az élelem. Alig jut belőle a földműveléshez ezen a szomorú bolygón. Az édesvíz előállításához nincs elegendő energia. Jelentékeny sarki jégtakaró nincsen, tehát édesvízkészlet sincs. Az állattenyésztés pedig… Biológiailag ugyanazok a kecskék, amelyek valaha megmentették a bibliai civilizációt, de elpusztították az egész növényzetet a Földközi-tenger partján.

— Vajon ők maguk tisztában vannak vele, mit csináltak? — kérdezte Gén Atal. — Találkoztatok tudósokkal a biológiai intézetben?

— Azt hiszem, hogy tisztában vannak vele. De a biológiájuk régies, főként a kiválasztásra, a gyakorlati anatómiára, a fiziológiára és egészségügyi ágaira szorítkozik. Még saját állataikat sem tudták kellőképpen tanulmányozni, mielőtt kipusztultak. Örökre elveszítették őket.

— „Örökre”! Valahogy túlságosan gyakran hallom ezt az ember számára elviselhetetlen szót — mondta Tor Lik, majd elhallgatott, a tengerre meresztette a szemét.

A kristálytiszta víz elöl gyűrűket vetett. A földlakók eleinte azt hitték, hogy összefonódott vízinövények merülnek fel. De a vízből tömérdek kékeszöld, tekergő csáp emelkedett ki. Vagy négy méter magasra nyúltak a víz fölé, csapkodtak szétlapuló vörös végükkel.