Ivan Jefremov - A Bika órája

— Nálunk viszont, a Jan-Jah bolygón, amelyen lényegében egy nép él, a monokultúra révén a fejlődés egyirányú lett.

— És mire felocsúdtak, már az egész bolygón az államkapitalizmus oligarchikus rendszere uralkodott! — kiáltott fel Ménta Kor, és a tormansziak rendkívül izgatott reagálása állttásának helyességét bizonyította.

E beszélgetés után Tael mérnök soron kívül találkozást kért Fay Rodisztól.

Eközben Eviza Tanét megállapította, hogy a csillaghajósok szervezetében kifejlődött ellenanyagok biztosítják az immunitást. Engedélyt adott a védőruhák levételére. Az ujjongó föld lakók rögtön le akarták vetni a megunt páncélt. Fay Rodisz félrehívta Gén Atalt:

— Tivisza és Tor közölte a „Sötét Láng”-gal, hogy befejezték az intézetek és természetvédelmi területek megszemlélését. Most az elhagyott városokat és ősállapotban maradt erdőkét akarják átvizsgálni a Tükör-tenger övezetében. A hatóságok valami veszélyre figyelmeztetnek, de nekünk mégis meg kell ismernünk a bolygó természetvédelmi területeit.

— Értem. Hármasban nem olyan veszélyes. Mikor repüljek?

— Holnap. De Tivisza és Tor úgy döntött, hogy nem veszi le a védőruhát.

— Én pedig leveszem.

— De ha a két útitársa páncélt visel, maga pedig nem, ezzel megbontja a csoport egységét. Maga lesz a legsebezhetőbb.

— Igaza van. Akkor hát egy ideig még páncélban kell járnőm.

Gén Atal Evizára pillantott. A lány megértőén bólintott, de a páncélvédelmi mérnök nem a kívánt választ olvasta ki a szeméből. Rodiszhoz fordult, és szomorúan azt mondta, hogy megy, előkészíti SDFjét.

Mikor Gén Atal eltűnt az ajtó mögött, Rodisz szemrehányón nézett Evizára. A lány elnevette magát, és felszegte sötétvörös fejét, Rodisz sajnálta, hogy Gén Atal most nem látja.

— Igazán nem szeretném elszomorítani, de nem tudok mit csinálni magammal — mondta Eviza. — Menjünk, dobjuk le magunkról a védőruhát.

Honteelo Tollo Frael mérnök abban a kis kertben várt Fay Rodiszra, ahol először tudta meg bolygója titkait.

Fay Rodisz kiment hozzá, dúdolva, könnyű és ruganyos léptekkel, rövid földi háziruhában, mélyen kivágott, feszes blúzbán és bő szoknyában, amelynek laza redőit fekete övszalag fogta össze. Egyenletesen lesült karjának és combja közepéig meztelen lábának vörösesbarna színe összhangban volt ruhája sápadt arany színével. Ebben az öltözékben a földi expedíció vezetőnője fiatalabb lett, és a tormanszi férfi még szebbnek látta.

— Történt valami? — kérdezte az asszony mosolyogva, majd hozzátette: — Igazi Jan-Jah asszony válik belőlem, ha ilyen gyakran gondolok a veszélyre.

— Nincs veszély. De beszélgetnünk kell — nézett körül a mérnök.

Rodisz megnyomott egy gombot a karperecén. Szapora dobogás hallatszott, és megjelent a kertben az engedelmes kilenclábú, buráján gazdája védőruhájának hollófekete színével. Rodisz védőtérrel vette körül magát és a mérnököt.

— Találkoztam a barátaimmal. Ők bíztak meg, hogy keressem fel magát. Amióta látták a filmeket az önök történélmérői… és a mi történelmünkről — tette hozzá —, egyre csak arra gondolnak, hogyan lehetne az életet a földihez hasonlóvá tenni. Mielőtt visszamennek innen a messzi Földre, fegyvert kell itthagyniuk.

— A fegyver tudás nélkül csak kárt okoz. Ha nincs világos, megalapozott és határozott céljuk, csak átmeneti anarchiát okoznak, ami után még kegyetlenebb zsarnokság következik.

— Hát mit tegyünk?

— Az ellentétek dialektikus törvényei szerint az oligarchikus rend vasbeton erődje egyszersmind nagyon törékeny. Meg kell vizsgálni az illesztékeket, hogy oda lehessen rendszeresen mérni az ütéseket, s akkor az egész építmény összeomlik. Mert bármilyen szilárdnak látszik is, csak a félelem tartja össze. Ezért maguknak kevés, de bátor, elszánt, okos emberre van szükségük az oligarchia megdöntéséhez, és igen sok egyszerű, derék emberre az igazi társadalom felépítéséhez.

— Ezért kardoskodik a nép felkészítése mellett? — kérdezte Tael.

— A dialektikus ellentmondás abban rejlik, hogy a kommunista társadalom felépítéséhez elengedhetetlen az egyéniség kifejlődése, de nem szükséges az egyes ember individualizmusa. Maradjon hely a szellemi konfliktusok, az elégedetlenség, a világ jobbá tételének szándéka számára. Maradjon határ az „én” és a társadalom között. Ha ez elmosódik, akkor tömeg, gyúrható massza keletkezik, amely annál inkább elmarad a haladástól, minél alkalmazkodóbb. Gondoljon mindig arra, hogy tulajdonképpen jelen nincs is, csak átmenet van múlt és jövő között. Ezt a folyamatot nem szabad késleltetni, még kevésbé megállítani. Az önök oligarchiája lefékezte a Jan-Jah társadalom fejlődését azon az úton, amely szükségképpen a kommunizmus felé vezet, éspedig főleg azért, mert önök segítettek uralma megszilárdításában. Tudósaik ne legyenek gyilkosok, akármilyen megtiszteltetésben, kiváltságban részesülnek, akármivel vesztegetik is meg őket. Gondoljon arra, hogy az önök társadalmi rendszere az elnyomásra és erőszakra épül. E módszerek bármiféle tökéletesítése óhatatlanul önök ellen fordul. Az a baj, hogy a „rél”-ek gyilkosoknak nevezik önöket, és igazuk van.

— Ön nem tudja, mennyire tönkretették már az embereket — mondta makacsul Tael. — Arra a demagóg állításra gondolók, hogy minden ember egyforma, és elég őket kellőképpen megdolgozni, nevelni (szintén egyformán), s máris kialakul az egységes gondolkozás. Valójában az ellenkezője történt: az egyenlőtlenség a személyes irigység tengerévé duzzadt, az irigységből született a megalázottság komplexusa, s ebben elveszett az osztálytudat, annak a harcnak a célja és értelme, amelyet a „rél”-ek ellenünkben és mi ő ellenükben folytatunk a rendszer ellen, a rendszer pedig évszázadok óta rendíthetetlen. Mindent áthat a gyűlölet és a teljes meg nem értés mérge.

— Tael, mi van magával? Kezd belefáradni? S a Föld példája? Hiszen csak nagy erőfeszítésekkel lehet az infemo köreit a kibontakozás végtelen spiráljává változtatni. Látja, oda lyukadtunk ki, ahonnan elindultunk.

— Nem, nem ugyanoda. Maga egyetért a „rél”-ekkel abban, amivel minket vádolnak?

— Igen, Tael. Kapitalista oligarchiában minél magasabban áll egyik vagy másik osztály, csoport vagy réteg a társadalmi ranglétrán, annál több benne a gyilkos, a szó egyenes és átvitt értelmében. Vannak tudatos és nem tudatos gyilkosok. Vannak, akik uraikat kiszolgálva lesznek azzá, mások a tudatlanságuk miatt. A „hél”-ek, noha van köztük szép számmal korlátóit és műveletlen ember, javarészt mégis műveltek és áltaIában intelligensek. Ha gyilkossá válnak, kétszeresen bűnösök. A gyilkosságnak többféle válfaja van. Lehet gyilkolni azzal, ha munka és a munkakörülmények között nincs összhang. Mérgeznek a termelési hulladékok és a mosószerek a folyókbán és a talajvízben; kellőképpen ki nem próbált gyógyszerek; a féregirtók, a hamisított élelmiszerek. Gyilkolnak azzal, hogy elpusztítják a természetet, mert nélküle nem élhet az ember, gyilkolnak a nem megfelelő helyre épített városok és gyárak, gyilkol a zaj, amelyet semmi és senki nem korlátoz. S mindezért elsősorban a „hél”-ek felelősek, a tudósok és a technológusok, mert ki tárja fel, ha nem ők, a gyilkos következmények okait. De a „hél”-ek közvetlenül gyilkosokká válnak, amikor fegyvert adnak a biztonsági erők kezébe, amelyeknek feladata a másként gondolkodók kiirtása, amikor kidolgozzák a kínzás és pszichológiai nyomás módszereit, amikor tömegpusztító fegyvereket konstruálnak. A Nagy Gyűrű törvényei szerint az ilyen személyeket megfosztják a tudományos munka lehetőségétől, sőt esetleg lakatlan bolygókra száműzik. Tael mérnök mozdulatlanul állt Rodisz előtt.