Ivan Jefremov - A Bika órája

A tormansziak iskolákat láttak, tele egészséges és vidám gyerekkel, káprázatos ünnepségeket, amelyeken mindenki egyformán fiatalnak és fáradhatatlannak látszott. A társadalmi nevelés nem lepte meg a Jan-Jah lakóit. Sokkal inkább csodálkoztak azon, hogy nincsenek különleges hatalommal felruházott emberek, akik a világtól elkülönítve, őrökkel körülvett palotákban és kertekben élnek. A tormansziak előtt elvonuló sok ezer arcon nyoma sem volt a félelemnek vagy a begubózó, önző óvatosságnak, bár az orvosok, nevelők, sportoktatók arcáról nemegyszer feszültséget és aggódást lehetett leolvasni. A nézőket meglepte, hogy a Föld városaiban nincs zaj, hangos zene és beszéd, nincsenek dübörgő és füstölgő gépkocsik, csodálkoztak a csöndes fasorokhoz hasonló utcákon és utakon, ahol senki sem zavarta a másik embert. A muzsikálás, éneklés, táncolás, vidám, olykor szilaj játékok a földön, a vízen és a levegőben külön erre a célra kijelölt helyeken zajlottak.

A jókedvűek nem keveredtek el a szomorúakkal, gyerekek a felnőttekkel. És a földi élet még egy sajátossága keltett ámulatot. A földi emberek személyes használatú, egyszerűen berendezett helyiségei olyan benyomást tettek a Jan-Jah lakóira, mintha félig üresek, sőt szegényesek volnának.

Miért kellene más a legszükségesebben kívül — felelte Olla Dez a kérdésre —, ha bármely pillanatban a miénk lehet a társas helyiségek minden gazdagsága?

Valóban, a Föld lakói tágas, kényelmes, kertes épületekben, szépen berendezett szobákban és termekben, a művészet vagy a tudomány palotáiban dolgoztak, gondolkodtak, pihentek és vigadtak. A régiségek kedvelői vastag falu, keskeny ablakú házakat építettek, masszív bútorral rendezték be. Mások viszont tágas, napsütötte, széljárta fiiggőkerteket építettek, amelyek benyúltak a tengerbe vagy hegyoldalak szédítő magasságában függtek.

— Nálunk — mondták a tormansziak —, a közös épületek, parkok és paloták zsúfolva vannak emberekkel és szörnyen zajosak. A rengeteg látogató miatt nem lehet megfelelően tisztán tartani. így aztán a lakásaink olyanok, mint az erődítményék, oda bújunk a külvilág elől, oda rejtjük el mindazt, ami számunkra különösen becses.

— Nehéz megérteni, mi lehet a különbség oka — mondta Olla Dez. — Alighanem önök szeretik a zajt, a tolongást, a csődületet.

— Ugyan dehogy, gyűlöljük. De minden szép hely, újonnan felépített üdülőház zsúfolva van emberekkel.

— Azt hiszem, rájöttem az okra — mondta Szol Szain. — Önöknél nincs összhang a lakosság száma és az erőforrások között. A jelen esetben nincs elég közös helyiség pihenésre és szórakozásra.

— S önöknél van?

— Ez a Gazdasági Tanács elsőrendű feladata. Az emberek számának és a reális gazdasági lehetőségeknek az összhangja az egyedüli alap, amely biztosíthatja a kényelmes életet és a bolygó erőforrásainak állandó stabilitását.

— De hogy érik ezt el? Születésszabályozással?

— Ezzel is, meg úgy is, hogy figyelembe vesszük a véletlenek, a sikerek és balsikerek, a kozmikus ciklusok várható hűllámzását. Az embernek mindezt tudnia kell. Különben milyen ember? Valamennyi tudomány fő célja az emberiség boldogsága.

— S miből tevődik össze az önök boldogsága?

— Egyrészt a kényelmes, nyugodt és szabad életből. Másrészt a legszigorúbb önfegyelemből, az örök elégedetlenségbői, abból az igyekezetből, hogy megszépítsük az életet, fejleszszűk tudásunkat, kitágítsuk a világ határait.

— De hiszen ezek egymással ellentétben vannak!

— Ellenkezőleg, dialektikus egységet alkotnak, és ebben rejlik a fejlődés!

Ilyen beszélgetések követtek minden sztereofilm-előadást, de néha izgatott viták bontakoztak ki. A tormansziak pszichológiai alkatukban semmiben sem különböztek a földlakóktói. Őstörténetük közösen zajlott le. Éppen ezért a mai földi élet, bár csupán nagy vonásaiban, érthető volt a számukra. A Föld művészetét is könnyen megértették. A tudománnyal nehezebben boldogultak. A földlakók a világ rendkívül finom struktúrájának megértésében már igen messzire jutottak.

Még nehezebben fogták fel a Nagy Gyűrű sztereofilmjeit: különös lények, amelyek néha a földlakókhoz hasonlítottak, érthetetlen beszéd, furcsa szokások, szórakozások, épületek, gépek. Lakatlannak látszó bolygók a galaktikai középpont körül, ahol kilométer hosszan összekapcsolva, mozdulatlanul álltak vagy lassan forogtak kéken sugárzó, átlátszó korongok. Más világokban csillag alakú formákkal találkoztak, amelyekét sok ezer vakító lilás gömb szegélyezett, s amelyek a korangoktól eltérően függőleges irányúak voltak. A tormansziak nem is tudták megállapítani, mik ezek: gépek, amelyek valamilyen energiafajtát cseppfolyósítanak, vagy gondolkodó teremtmények, akik nem akarják, hogy akár a Nagy Gyűrű vevőkészülékei is felismerjék őket.

Igen baljóslatúnak érezték az infravörös napok bolygóit, amelyeken magasabb rendű élet fejlődött ki, és amelyek a Gyűrűhöz tartoztak. A felvételek még azelőtt készültek, mi előtt a Béta Gamma csillag bolygóján feltalálták a hulláminvertorokat, amelyeknek segítségével a Sakti világegyetemben mindent látni lehetett, bármilyen volt is a világítás. Óriási épületek, emlékművek, boltívek alig látható körvonalai titokzatosan sötétlettek a csillagok alatt, és a rengeteg ember mozgása félelmetesen hatott. Elmondhatatlanul gyönyörű zene szállt a sötétben, és a láthatatlan tenger ugyanúgy morajlott, mint a Földön és a Jan-Jah bolygón, Olla Dez mutatott néhány meg nem fejtett feljegyzést, amelyeket egyenes sugár csillaghajók hoztak az Androméda-ködről és a Vadászkutyákban levő M-51-ről. A vadul forgó, sokszínű spirálok szinte átfúrták a sötétség sűrű óceánját. Csak a „Sötét Láng” személyzete, mely áthaladt a feneketlen mélység peremén, sejtette, hogy ezek a képek a világegyetemünket körülvevő elérhetetlen és láthatatlan antivilágba való behatolást jelenthetik.

Bármilyen rendkívüliek voltak is a távoli és különös világokról szóló adások, nem nagyon érdekelték a tormansziakat. Ezzel szemben feszülten figyelték azokat a sztereofilmeket, amelyek más bolygókon élő földi emberekről szóltak, például az Ahemar-rendszér zöld Napjának földlakókkal nemrég benépesült bolygójáról. Képzeletüket megragadták a Tucana Üpszilonja gyönyörű vörös emberei. Ezzel a bolygóval a Föld rendszeres kapcsolatot létesített.

Amióta az ESCS-ek a Tucana Üpszilonjára oda-vissza — száznyolcvan parszek távolságra — tizenhét nap alatt tették meg az utat, a Földön, különösen a fiatalság körében, ragályként terjedt a vörös emberek iránti szerelem.

De nagy csalódást okozott, amikor kiderült, hogy a földiakók és a vörös tucanaiak házasságából nem származnak utódók. Mindkét bolygó nagy biológiai intézetei együttes erőfeszítéssel igyekeztek a váratlan akadályt leküzdeni. Senki sem kételkedett benne, hogy ezt a nehéz feladatot rövidesen megoldják, és a két egészen hasonló, de különböző eredetű emberiség egyesülése teljessé válik, s ezzel határtalanul meghoszszabbodik a földi emberfaj fennmaradása.

A zöld Nap bolygójára áttelepült emberek még alig néhány évszázada éltek ott, de a Nap sugárzásától lilás lett a bőrük, és külsőleg sokkal jobban különböztek a bronzbama földiakoktól, mint az utóbbiak a Jan-Jah sárga lakóitól. De a földi emberiség pionnjainak élete az Ahemaron semmiben sem tért el a hazaitól, és ez meggyőzte a tormansziakat arról, hogy ők is szövetségre léphetnek a hatalmas Földdel.