Ivan Jefremov - A Bika órája

Fay Rodisz most nem az értelmével, hanem a szívével értette meg, milyen nagy árat fizetett a földi emberiség a kommunista jelenért, azért, hogy kijusson a természet infemójából. Másként látta a társadalom bölcs védőrendszereit, átérezte, hogy soha, semmilyen körülmények közt sem szabad megengedni a legcsekélyebb visszalépést a múltba. Egy lépést sem lefelé a lépcsőn, vissza az infemó szűk szakadékába. A lépcső minden foka mögött emberi szemek, szomorú, álmodozó, szenvedő és fenyegető szemek milliói voltak. És tengernyi könny. Milyen igaza volt Kin Ruhnak, a nagy mesternek, amikor a régi történelem tanulmányozását az infemó-lét elméletéré alapozta!

Majd egy másik ember alakja merült fel előtte. Ő sem réttent vissza attól a pszichikai tehertől, amely az MVK történélmének kutatójára nehezedik.

A híres ásatások szervezője, Veda Kong, a színésznő és énekesnő, Rodisznak gyermekkora óta eszményképe volt. Veda Kong testét régesrég elporlasztotta a magas hőfokú halotthamvasztó sugár, de a Nagy Gyűrű Korának remek sztereofilmjei évszázadok óta híven őrzik eleven, bájos alakját. Sok fiatal igyekezett a nyomában járni. Abban a társadalomban, ahol a történelem a legfontosabb tudománynak számít, sokan választják ezt a szakterületet. Ám a történészre, aki maga is átéli a tanulmányozott kor embereinek minden baját és bánatát, időnként elviselhetetlen pszichikai nyomás nehezedik. A legtöbben óvakodnak a félelmetes Sötét Századoktól és az MVK-tól, mert elmélyült tanulmányozásukhoz rendkívüli kitartás és lelki edzettség szükséges.

Fay Rodisz érezte a múlt egész súlyát, évszázadok súlyát, mikor a történelem nem tudomány, hanem csak a politika és az elnyomás eszköze, hazugságok halmaza volt.

Rodisz úgy belemerült gondolataiba, hogy nem hallotta, mikor Csoio Csagasz óvatosan benyitott. A felső világítás még mindig nem volt bekapcsolva. Csak a lila gázlámpák halvány fénye derengett a föld alatti terem homályában. Csoio Csagasz sóvár szemmel bámult vendégére, s csak később ébredt rá, hogy a szorosan ráfeszülő védőruhában látja. Fay Rodisz viszszatért a jelenbe, könnyedén leugrott az asztalról, és a szék felé indult, ahová a ruháját tette. Csoio Csagasz felemelte a kezét, megállította. Az asszony csodálkozva nézett rá, a haját igazgatta.

— A Föld minden nője ilyen gyönyörű?

— Én egészen átlagos vagyok — mosolyodon el Rodisz, majd hozzátette: — Tetszem a védőruhában?

— Hogyne. Maga rendkívül szép.

Fay Rodisz a vékony ruhát összehajtotta, és a feje köré csavarta, mint egy turbánt. A kissé féloldalt csapott turbán vidám és huncut kifejezést adott szabályos és finom vonásainak.

Csoio Csagasz felgyújtotta a felső világítást, és elragadtatva bámult vendégére.

— Lehet, hogy önnél szebb nők is vannak a csillaghajón?

— Igen. Például Olla Dez, de ő nem jön ide.

— Kár.

— Majd megkérem, hogy táncoljon önnek.

Visszatértek a zöld szobába, amelyet Rodisz három nappal ezelőtt hagyott el. Csoio Csagasz azt ajánlotta neki, hogy pihenjen egy kicsit.

— Sietnem kell — felelte Rodisz. — Hibát követtem el társaimmal szemben. Barátaim bizonyára aggódnak már. A földi múlt filmjei miatt megfeledkeztem erről. De a bizalmáért nagyón hálás vagyok! Gondolhatja, hogy egy történész számára milyen fontos ez a találkozás a régi művészet dokumentumaival és alkotásaival, amelyek a Földön elvesztek.

— Ön a nagyon kevesek közé tartozik, akik látták ezt — mondta szigorúan Csoio Csagasz.

— Meg kell ígérnem, hogy nem mondok el semmit a Tormansz lakosainak?

— Igen!

Fay Rodisz a kezét nyújtotta. Csoio Csagasz ismét megpróbálta egy kicsit tovább a saját kezében tartani, de felhangzott a beszélő készülék könnyed füttyjelzése. Az oligarcha az asztalka felé fordult, néhány érthetetlen szót mondott. Hamarosan belépett a szobába az izgatott Tael mérnök. Tisztelettudón megállt az ajtóban, meghajolt Csoio Csagasz előtt, de nem vette mindjárt észre a háttérben meghúzódó Rodiszt.

— A földi vendégek úrnőjüket keresik. Bementek az ítélet Termébe, s magukkal vitték az egyik kilenclábú készüléket. Mi a parancs?

— Semmi. Úrnőjük itt van, rögtön csatlakozik hozzájuk. Maga pedig maradjon itt megbeszélésre!

Tael mérnök megfordult, és sóbálvánnyá vált. A védőmhás Rodisz, fején a hetyke fekete turbánnal, ragyogó, szokatlanul zöld szemével olyan volt, mint egy ismeretlen világ rendkívüli teremtménye. Fesztelensége a Jan-Jah asszonyai számára elképzelhetetlen volt.

Fay Rodisz barátságos mosollyal üdvözölte, majd a Négyek Tanácsának elnökéhez fordult:

— Remélhetem, hamarosan újra találkozunk?

— Természetesen. Ne feledkezzék meg Olláról és a táncról!

Fay Rodisz kiment. Most már kísérő nélkül járt a néptelen folyosókon és termekben. Az első teremben, amelynek rózsaszínű falait fekete nyilak és tört vonalak díszítették, egy aszszony állt. Rodisz megismerte Csagasz feleségét. Jantre Jahah szép ajkai gőgös mosolyra görbültek, szemöldöke feljebb húzódott.

— Belelátok a kártyáiba, de ilyen arcátlanságot és szemérmetlenséget nem vártam a jövevények tudós vezetőjétől!

Fay Rodisz hallgatott, próbálta felidézni a Földön már feledésbe merült szidalmazó szavak értelmét. Hallgatása még inkább felingerelte a tormanszi nőt.

— Nem tűröm, hogy így sétálgasson itt! — kiáltotta.

— Így? Hogy érti ezt? — nézett végig magán csodálkozva Fay Rodisz. — Ó, azt hiszem, már értem. De a félje azt mondta, hogy neki tetszik ez a külső.

— Azt mondta! — fuldoklott a dühtől Jantre Jahah. — Maga nincs tisztában vele, hogy ez illetlenség! — S undorral nézett végig Rodiszon.

— Tudom, hogy az önök erkölcsi felfogása szerint az ilyen öltözék nem való utcára — felelte Rodisz. — De lakásban? Az ön ruháját például szebbnek és kihívóbbnak találom.

A tormanszi nő, mélyen kivágott, mellét csaknem fedetlenül hagyó ruhájában, keskeny szalagokból összerótt, rövid szóknyájában, amelyből minden mozdulatnál kivillant a combja, valóban sokkal meztelenebbnek látszott.

— Azonkívül — Rodisz ajkán alig észrevehető mosoly suhant át —, ebben a fémben én tökéletesen hozzáférhetetlen vagyök.

— Maguk, földlakók, vagy határtalanul naivak, vagy nagyón ravaszak. Csakugyan ne tudná, hogy szebb, mint bárki az én bolygómon? Szép, rendkívüli, és veszélyes a férfiainkra… Elég csak magára nézni… — Jantre Jahah idegesen tördelte a kezét. — Hogy is magyarázzam meg? Maga hozzászokott a tökéletes testhez, magának ez az átlag, de nálunk ritka adomány.

Rodisz a másik asszony meztelen vállára tette a kezét, de Jantre Jahah elhúzódott tőle.

— Bocsásson meg — hajolt meg könnyedén Rodisz. Kibontóttá a turbánt, és egy pillanat alatt felöltözött.

— De maga valami táncot ígért a férjemnek?

— Igen, s teljesítenem is kell az ígéretet. Nem hiszem, hogy ez. önnek kellemetlen lehetne. De kapcsolatom a bolygó urával más dolog, kihat a két világ érintkezésére.

— S nekem nincs semmi közöm hozzá? — fortyant fel ismét a tormanszi nő.

— Nincs! — felelte Fay Rodisz, és Jantre Jahah, némán a dühtől, kiment.

Fay Rodisz egy ideig elgondolkozva állt, majd lassan megindult a termen át. A nagy fáradtság eltompította érzékeit. Átment a következő, sárga-barna termen, és alighogy kilépett az utolsó, gyengén megvilágított folyosóra, amely az uralkodó lakosztályát a földieknek kijelölt résszel összekötötte, megérezte, hogy valaki nézi. Egy pillanat alatt koncentrált, felkészült a gonosz szándék elhárítására. Fojtott hang hallatszott a sötétből, mint amikor valaki meglepetésében és ámulatában felkiált. Rodisz megfeszítette akaraterejét, tovább ment, mögötte pedig, mélyen lehajolva, egy ember futott abba az irányba, ahonnan ő jött.