Ivan Jefremov - A Bika órája

Neia Holly csinos arca fáradtnak látszott a műszerasztalok zöld, kék és narancsszínű villogásában.

Neia csókot dobva üdvözölte Gént, majd hirtelen felocsúdva azt kérdezte:

— Miért nem a megbeszélt időben?

— Nézze meg az „élet-táblát” — felelte Gén.

Neia Holly a világos krémszínű lapra pillantott, amelyen élénken és egyenletesen hét zöld fény világított.

— Magam is látom! — kiáltott fel Gén, elbúcsúzott Neiától, és kikapcsolta a robotot.

— Mindent megtudtunk! — mondta Evizának és Vimek. — Rodisz sértetlen, a jelzőkarperec rajta van, de lehet, hogy… ott tartják… hogy is mondják ezt…

— Fogságban tartják! — segítette ki Vir Nonn.

— Kit tartanak fogságban? — csendült fel mögöttük Csedi hangja.

— Fay Rodiszt! Vir látta őt a Sötétség Termében Csoio Csagasszal három nappal ezelőtt, de mi egyáltalán nem találkoztunk vele.

— Akkor menjünk a Sötétség Termébe, Gén mutassa, merre mentek — mondta Csedi, és fürgén megindult előre.

A sarló alakú folyosó végén lementek a fekete falú, a fekete oszlopokkal, fülkékkel tagolt, fekete szőnyegekkel borított Sötétség Termébe.

Gén Atal az oszlopkorlátos lépcsőhöz ment, néhány másodpercig töprengett, majd határozott léptekkel a két oszlop közt sötétlő tér felé indult. Az oszlopok mögött zárt ajtó állta útját. Néhány sikertelen nyitási kísérlet után Gén Atal megzörgette az ajtót.

— Ki merészel dörömbölni a Jan-Jah urának lakosztályán? — recsegte fentről az őr elektronikus berendezéssel felerősített hangja.

— Mi, a Föld emberei, úrnőnket keressük! — ordított Vir Norin, az erősítőt utánozva.

— Nem tudok semmiről. Menjenek vissza szobáikba, és várjanak, amíg az uralkodók nem hívatják!

A földlakók összenéztek. Csedi súgott valamit Vir Norinnak, és az asztronavigátor ajka kisfiús mosolyra húzódott.

— A Tormansz ura így szokott tenni! — mondta Norin, és pattintott az újával.

Néhány másodperc múlva hallani lehetett a kilenclábú topogását, és a fekete terembe bejött a vörös-lila SDF.

— Mit eszelt ki, Vir? — kérdezte Eviza aggódva. — Nehogy bajt hozzon Rodiszra!

— Rosszabb nem lesz. Ideje, hogy egy kicsit megleckéztessük ezeket az uralkodókat és felsőbbrendű lényeket, akik olyan szép számmal vannak itt.

Eviza rosszalló, de azért érdeklődő arccal félrehúzódott, Csedi és Gén Atal pedig lelkesen csatlakozott Vir Norbihoz. Az asztronavigátor parancsára az SDF kerek, tükörszerűen csillogó dobozkát tolt előre.

— Zárják el a fül-szűrőket — rendelkezett Vir.

Elképesztő sivítás hasított a palota csendjébe. Az SDF dobozkája paralelogrammát írt le a levegőben, és a hatalmas ajtó bezuhant a sötét folyosóra, ahonnan ijedt kiáltások hallátszották.

Vir Norin intett a kezével, és az ultrahang-sugárzó eltűnt az SDF alatt, átengedve helyét a hagyományos hangcsőnek.

— Fay Rodisz! Fay Rodiszt hívjuk! — Az SDF bömbölésétői fentről üvegdarabok potyogtak le, az oszlopok közt lógó körte alakú lámpa himbálózni kezdett és kialudt.

— Fay Rodiszt hívjuk! — üvöltötte még hangosabban az SDF. A földlakók egyszerre csak azt érezték, hogy a fekete terem padlója kiszalad a lábuk alól, ők pedig egy meredek folyosón csúsznak lefelé. Bár a Föld embereinek villámgyorsak voltak a reflexei, Vir Norin annyira meglepődött, hogy nem tudta kikapcsolni SDF-jét. A kilenclábú továbbra is hívta Fay Rodiszt a vaksötét pincében.

Vir Norin a tenyerével vonalat húzott a levegőbe, s az SDF elnémult. Vakító reflektorok sütöttek a földlakók arcába, csak annyit láttak, hogy egy kerek pincébe zuhantak, amelynek durván szegecselt vasfala volt. Öt irányból alacsony nyílások tátongtak, mindegyikben egy-egy csapat lila egyenruhás őr bukkant fel, s fegyvereik fekete csövét a csillaghajósokra szegezték.

Vir Norin parancsára a kilenclábú ernyő formájú védőteret vont köréjük. A földlakók nyugodtan körülnéztek, azon törték a fejüket, hogyan juthatnának ki a csapdából. A palota szent csöndjét megzavaró idegenek nyugalma feldühítette az őröket. A földlakók felé rohantak, de visszavágódtak a vasfalhoz. A baloldali nyílásban emberek tűntek fel, „háromszögbe foglalt szem” rangjelzéssel a mellükön.

— Gálád módszer! — kiáltott felháborodva Csedi.

— Az ő szempontjukból elmés — mondta Gén Atal.

— Azon gondolkodom, hogyan kellene áttörni a mennyezetét, és feljutni a Sárga Terembe — mondta bizonytalanul Vir Norin. — De ehhez túlságosan sok energia kellene.

— Talán várjuk meg, hogyan alakulnak az események — tanácsolta Eviza.

— Nem bánom! — egyezett bele az asztronavigátor.

Nem kellett sokáig várniuk. A hla ruhás őrök leadtak néhány lövést. A csillaghajósok semmit se hallottak — a védőtér még a hangot sem engedte át —, csak azt látták, hogy a fegyverek csövéből málnapiros láng tör elő. A védőtérről visszapattant golyók azokat találták el, akik kilőtték őket. A lila ruhások eltorzult arccal zuhantak a vaspadlóra.

Vir Norin gondterhelten nézett az energiamérőre, attól félt, hogy kimerül a telep, és azon bosszankodott, hogy a többi robot kikapcsolva áll odafent a szobákban. Fay Rodisz kérte a robotok kikapcsolását, nehogy valamilyen véletlen jelzésre megsértsék a szigorú rendszabályokat.

Váratlanul — itt, a Tormanszon, minden váratlanul történt, mert a tormansziak és társadalmi viszonyaik kellő ismerete híján a földről jött látogatók bajosan tudták kitalálni az eseményék alakulását —, tehát váratlanul megszűnt a zűrzavar, a lila ruhás őrök elvonultak, magukkal cipelve sebesültjeiket. A védőtér egyhangú zúgásába belehasított Fay Rodisz jelzése.

— Vir, kapcsolja ki az SDF-et!

Az asztronavigátor megkönnyebbülten felsóhajtott, kikapcsolta az „ernyőt”, s meghallotta az erősítőkben Csoio Csagasz parancsát: „Oszolj! A ”szemek” kísérjék fel lakosztályukba a vendégeket!”

Néhány perc múlva egy hatalmas felvonó felvitte a négy hőst a folyosónak ahhoz a kiszögelléséhez, ahonnan a Sötétség Tennének karzata kezdődött. A kertre néző nyitott ablaknál ott állt Fay Rodisz. A légáramlat kissé felborzolta rövid, fekete haját. Elsőnek Csedi rohant oda hozzá. Rodisz a lány válIára tette a kezét. Ajka mosolygott, de a szeme szomorú volt; szomorúbb, mint a Tormanszra érkezés első napjaiban.

— Szép kis felfordulást csináltak, kedveseim! — kiáltott fel Rodisz, de rosszallás nélkül. — Még nem vagyok fogoly… Még!

— Ilyen hosszú időre eltűnni! — szólt Eviza szemrehányóan.

— Valóban rosszul tettem, de annyi mindent láttam ezekben a napokban, hogy elfeledkeztem róla, hogy maguk nyugtalankodnak miattam.

— Egy kicsit amúgy is észhez kellett téríteni ezeket — mondta Gén Atal, mérgesen ráncolva homlokát. — Az életet kellemetlenné teszi a sok értelmetlen korlátozás, az ostoba önelégültség és a körös-körül tapasztalható rettegés.

— Faynak pihennie kell — vágott közbe Csedi. Átengedve magát a serkentő negatív ion-zuhanynak és az SDF vékony mancsainak, amelyek biológiai aktivizáló késztyűkkel masszírozták, Fay Rodisz felidézte a Csoio Csagasz lakosztályában töltött napokat. Ez az erőpróba megingatta a korábban kidolgozott tervbe vetett bizalmát.

Minden a földi sztereofilmck bemutatásával kezdődött. Két SDF közbeiktatásával a „Sötét Láng” elkezdte közvetítem azokat az eleven és ragyogó képeket, amelyeket a Földön a régi elnevezést megtartva sztereofilmeknek hívtak. A Jan-Jah lakói azonban csodát láttak bennük, amely elhozta ide a távoli bolygó igazi életét.