Ivan Jefremov - A Bika órája

Csedi egy pillanatra elhallgatott, majd így fejezte be: — Úgy gondolom, a Tormanszon olyan oligarchikus társadalmat találtunk, amely az államkapitalizmusból fejlődött ki; erre utal, hogy vannak vallási csökevények, a nevelésügyet pedig igen rosszul szervezték meg. A kapitalizmus érdekelt a műszaki oktatásban és a valláserkölcs terjesztésében. A hangyaboly-álszocializmus viszont gondosan irtja a vallást, nem érdekelt a magas szintű oktatás fejlesztésében, csak azt a minimumot biztosítja, ami elegendő ahhoz, hogy a tömegek engedelmesen befogadják a vezér „nagy” eszméit. Ehhez pedig az szükséges, hogy az emberek ne tudják megkülönböztetni a törvényt a törvénytelenségtől, ne legyenek tisztában cselekedeteik következményeivel, végképp lemondjanak egyéniségükről, alkatrészekké váljanak az elnyomás és önkény olajozott gépezetében.

— De hát az erkölcs? — kiáltott fel Tivisza.

— Az erkölcsöt a körülményektől függően felülről diktálják. A valláserkölcsön és a közösségi tapasztalatokból kialakult szokásjog erkölcsén kívül vannak szellemi alapelvek is, amelyeknek a gyökerei a vadság állapotában élt több százezer év közösségi életébe nyúlnak vissza, a civilizált embernél pedig a tudatalattiban és a tudat fölöttiben rejtőznek. Ha a hosszú elnyomatás és az erkölcs bomlása folytán ez a tapasztalat is veszendőbe megy, akkor az emberből semmi sem marad. Ezért nem lehet semmi állandó az egyénben, kivéve a kezdeményezés hiányát és talán még a fölötte állóktól való rettegést. Az a sokféle rettegés, amely az ilyen társadalmat átjárja, hasonló az ősi kultúrák elszigetelt maradványaiként fel-felbukkanó babonás félelmekhez. A régi kultúrákban az istenektől való félelem arra késztette az embereket, hogy bonyolult rituális szertartásokkal védekezzenek, ahelyett, hogy tudatosan felelősséget vállalnának tetteikért:

— De hát ez a tömeg! — mondta Eviza.

— Persze, hogy a tömeg. Az egyéniség elfojtása emberi nyájba tereli az embereket, ahogy az a Föld Sötét Századaiban történt, amikor a keresztény egyház valójában a Sátán feladatát hajtotta végre, feldühítve és gyilkossá téve sok embert… De ne kívánják, hogy eltérjek a gazdaságtól és pszichológiától. Befejezem. A Tormanszon kapitalista osztálytársadalom van, öligarchia, amely két alapvető osztályon uralkodik, mindkettőt egyformán elnyomva: a műveltek osztályán, akik szükségképpen tovább élnek, mert különben nem kifizetődő taníttatni őket, és a műveletlenek osztályán, akik huszonöt éves korukbán halnak meg.

— S maga, Rodisz, egyetért Csedi fejtegetésével? — kérdezte Vir Norin.

— Számomra nagyon valószínűnek hangzik, csak nem égészén látom tisztán a határt az államkapitalizmus és a hangyaboly-álszocializmus között. Nem lehet, hogy a Tormansz társadalma az utóbbiból keletkezett?

— Lehet — felelte Csedi — De nem merem állítani.

— Mondja meg nekünk, Rodisz — kérte Eviza csakugyan volt nálunk valaha a Földön ehhez hasonló? Tanultam ugyan történelmet, de nem eleget, s az emberi történelemnek erről a nehéz átmeneti korszakáról, a Megosztott Világ Koráról, nincs tiszta képem. Mi ennek a lényege?

— Ebben az időszakban kezdtek kialakulni az államkapitalista formációk, s úgy látszott, az egész bolygóra kiterjednek. A fejlődés államkapitalista szakaszában mutatkozott meg ennek a rendszernek egész embertelensége. Mihelyt megszüntették a konkurrenciát, rögtön fölöslegessé vált a termékek jobbá és olcsóbbá tétele. Nehéz elképzelni, mi ment végbe e forma létrejötte után Amerikában, abban az országban, amelyet elkényeztetett az árubőség! Az oligarchia csak a saját kiváltságai érdekében uralkodott. E forma lényege: az elosztás egyenlőtlensége, amelyet nem indokol sem a termelési eszközök tulajdona, sem a munka mennyisége és minősége. A legfontosabbnak egy részletkérdést, a személyes sikert tartották, amelyért az emberek mindenre hajlandók, mit sem törődve a társadalommal és a jövővel. Minden eladó, csak az ár a lényeg.

Az álszocializmus, amely az államkapitalizmustól eltanulta a demagógiát és a megvalósíthatatlan ígéreteket, azonos vele abban, hogy a kiválasztottak csoportja ragadja magához a hatalmat, elnyomja, sőt fizikailag is megsemmisíti a másként gondolkodókat, azonos vele a harcias nacionalizmusban, a törvénytelen erőszakban, s ez szükségképpen a fasizmushoz vezet. Mint tudjuk, törvény nélkül nincs kultúra, de még civilizáció sem. Az álszocializmusban az egyén és a társadalom közti nagy ellentmondás megoldhatatlan. A magasabb rendű szervezetben és a magasabb rendű társadalomban az egyes elemek együttműködése mind bonyolultabbá válik. A szervezett társadalom legnagyobb veszélye, hogy minél fejlettebb a szervezettség, annál nagyobb a társadalom hatalma az egyén fölött. S ha a harcot a hatalomért a társadalom legkevésbé hasznos tagjai vívják, akkor a szervezettség már a visszájára fordul.

Minél összetettebb a társadalom, annál nagyobb fegyelemnek kell lennie benne, de tudatos fegyelemnek, tehát nélkülözheteden a személyiség mind magasabb szintű fejledsége, sokoldalúsága. Ám az önmérséklet hiánya megbontja a belső harmóniát egyén és külvilág közt, s mikor az egyén túllépi saját lehetőségeinek kereteit, s miközben felfelé törtet, nem teljes értékűségi komplexusa támad, fanatikussá, képmutatóvá válik. Ez az oka, hogy még nálunk is oly nehéz feladat a nevelés és az oktatás, hiszen gyakorlatilag az egész életen át tart. Emiatt korlátozzuk az „én így akarom”-ot, és használjuk helyette az „így szükséges”-t.

— Ki járt először ezen az úton? Csak nem megint Oroszország? — érdeklődött Eviza.

— Megint Oroszország, a szocializmus első országa. Ő indúlt el a nagy úton, borotvaélen járva a gengszter-kapitalizmus, az álszocializmus és különféle válfajai között. Az oroszok úgy gondolták, hogy inkább szegényebbek maradnak, de olyan társadalmat készítenek elő, amely többet törődik az emberekkel és igazságosabb, kiküszöböli a kapitalista siker feltételeit és magát a fogalmát is, nem tűr semmiféle uralkodót, se kicsit, se nagyot a politikában, a tudományban, a művészetben, sehol. így jutottak el elődeink a Világ Egyesülésének Korához. Ezt nem találtuk a Tormanszon, mert itt két évezreddel a VEK után is még létezik az infemó, az oligarchia, amely megalkotta az elnyomás tökéletesített rendszerét. E rendszer elleni harc érdekében kell pszichofizikailag rendkívül edzett embereket nevelni, akik hozzánk hasonlóan nem élnek vissza hatalmukkal. S mindenekelőtt meg kell tanítani harcolni őket a mindent behálózó „kiválasztottság” ellen — az olyan rendszer ellen, amely szembeállítja az uralkodókat és a tömeget, a mindentudó tudósokat és a sötét tudatlanokat, sztárokat és a tehetségteleneket, az elitet és az alsó munkásosztályt.

A hét földlakó egy széles, bíborvörös díványon ült. A vastag, rózsaszínű műanyagból készült magas ablakon át látszottak a kert fái, amelyeknek ágai között beszűrődtek a Tormansz Napjának sugarai. Ez az égitest, a földi Naptól eltérően nem körívet írt le az égen, hanem lassan és fenségesen, szinte függőlegesen ereszkedett le. A rózsaszínű ablakokon át nézve sugarai lilának tűntek. A csillaghajósok bronzbama arca komor, zöldes árnyalatot kapott.

— Tehát döntöttünk — mondta Vir Norin, akinek SDF-je a titkári teendőket végezte, és kódolta az értekezlet eredményét, hogy a „Sötét Láng”-ra továbbítsa.