Ivan Jefremov - A Bika órája

— Milyen liget ez? — törte meg először a csendet Fay Rodisz, az idősebbik „kígyóshoz” fordulva.

— Coam kertjei — felelte az könnyedén meghajolva —, az a hely, ahol maga a nagy Csoio Csagasz és munkatársai, a Négyek Tanácsának tagjai laknak.

— Hát nem a városba megyünk?

— Nem. Végtelen jóságában és bölcsességében őhatalmassága a Coam kertjeiben szállásolja el önöket. Vendégei lesznek arra az időre, amíg el nem hagyják a Jan-Jah bolygót… Már meg is érkeztünk. Ennél tovább egyetlen gépkocsi sem mehet. — A főelőkelőség meglepő fürgeséggel kinyitotta a hátsó ajtót, és kilépett a kapu előtti tér sima üvegburkolatára. Arca elé csillogó korongot emelt, és eltűnt az oldalt kinyíló bejáraton. A másik „kígyós”, aki eddig meg sem szólalt, kezével intett a földieknek, hogy szánjanak ki a gépkocsiból.

A csillaghajósok a kapu előtt csoportosultak, megmozgatták tagjaikat, megigazgatták a bio-szűrők csövecskéit. Vir Norin és Csedi Daan hátrább ment, hogy szemügyre vegye a többszintes építményt, amely kapuként szolgált a Coam kert-jeihez.

— Itt is kígyó! — kiáltott fel Csedi. — Ez a jel van a főrangúak mellén, a gépkocsik oldalán és most itt, az uralkodó palotájának kapuján.

— Nincs ebben semmi meglepő — mondta az asztronavigátor —, hiszen ők a Földről származnak, ahol ez a szimbólum igen gyakran előfordult a régi civilizációkban. A kígyó nemhiába a Sátán és a hatalom jelvénye. Hipnotikus képessége van, mindenüvé behatol és mérgez…

— Vajon hogy szabadulnak meg a portól ilyen cikomyás, bonyolult építkezési formáknál? — kérdezte az odalépő Evíza.

— Az emberi kéz munkáját itt nem nélkülözhetik, de ez veszélyes foglalkozás — felelte Vir Norin.

— Így tehát nincs értéke sem a kéznek, sem az életnek — szögezte le Csedi, talán elhirtelenkedve az ítéletét.

Szavai elvesztek abban a dörgő hangban, amely a kapu fölőtt középen álló tomyocskábóí hangzott fel:

— Üdvözlöm önöket, idegenek. Lépjenek be bátran, mert itt a Négyek Tanácsa tagjainak, a Jan-Jah nép legfőbb választottjainak és vezetőjüknek, az én személyemnek magas védelme alatt állnak…

Az utolsó szavaknál kitárultak a hatalmas kapuszámyak. A földlakók elmosolyodtak: a Tormansz mának biztatása fölösleges volt, egyikük sem érzett szemernyi félelmet sem. A csillaghajósok elindultak a ruganyos kockalapokon, amelyek elnyelték lépteik zaját. Az út cikcakkban haladt, ahogy a villámot rajzolták régóta a Földön.

— Nem túlságosan sok szó esik a biztonságról? — kérdezte Csedi egy cseppnyi türelmetlenséggel.

— És túl sok a kanyar — tette hozzá Eviza.

A fák sűrűjén át kirajzolódtak a palota nehézkes vonalai. Az épület sárga virágszőnyeg mögött terpeszkedett súlyosan, a hegyes, kúpszerű virágfejek mereven álltak, meg sem rézdűltek a szélben.

A rendkívül magas ajtók keskenynek látszottak. Sötét lapjaikat csillogó kis fémgúlák fedték. Az SDF-robotok, mind a heten, hirtelen előrerohantak, szaggatott riasztócsengetéssel jeleztek. Az ajtó előtt felsorakoztak, elállták a csillaghajósok útját, de néhány perc múlva elnémultak, és utat nyitottak.

— A gúlák az ajtókon áram alatt vannak — felelte Fay Rodisz kérdő pillantására az előrelépő Gén Atal.

— Igen, de már kikapcsolták — tette hozzá Tor Lik, aki oldalt állt, és látható ellenérzéssel vizsgálgatta a Coam kert-jeinek építészeti stílusát.

Váratlanul és nesztelenül kinyílt a magas ajtó, és a föld lakók a sötét nyíláson egy roppant magas tetembe jutottak, amely pontosan két részre volt osztva. Az elülső rész hatszögletű tükörlapokkal borított padlója két méterrel alacsonyabb volt a hátsónál, amelyet vastag fekete-sárga szőnyeg borított. A magasan álló nap sugarai áthatoltak az aranyvörös üvegeken, s ettől a terem felső részét mintha varázsos fény öntötte volna el. Itt ült a négy férfi: egyikük elöl és középen, a többi három balra és kissé hátrább. A terem mélyebben fekvő felében tompa fény derengett; a mennyezetről szűrődött le a kiszögellésekre erősített óriási fémkígyók közt, amelyek kitátott szájjal függtek a Földről jött vendégek fölött. A tükörlapok visszaverték az elmosódó árnyakat, növelve a nyugtalanságot és zavart, amely mindenkit elfogott, aki szemtől szembe mert állni a Négyek Tanácsával.

A Tormansz urait nyilván már mindenről tájékoztatták a földlakókkal kapcsolatban. Nem csodálkoztak, mikor meglátták a mulatságos kilenclábúakat a csillaghajósok mellett tipegni. Fay Rodisz jelére a hét SDF felsorakozott a homályos tükörpadlón. Az űrhajósok nyugodtan felmentek az oldallépcsőn az emelvényre, szótlanul és komolyan megálltak, le nem vették szemüket a bolygó urairól. Csoio Csagasz némi tétovázás után felállt, és a kezét nyújtotta Fay Rodisznak. Ugyanazt tette a többi három is. Rodisznak csupán egy pillanatra volt szüksége, hogy felidézze emlékezetében a Földön feledésbe merült ősi üdvözlési formákat. Megszorította az uralkodó kezét, mint évezredekkel ezelőtt ősei tették, tanúsítva, hogy nem fegyverrel és rossz szándékkal jött. Egyébként itt aligha hiányzott a fegyver. Minden falmélyedésben egy-egy alig látható alak rejtőzött. Egy, kettő, három… nyolc mozdulatlan embért számolt össze Tor Lik. Arcukon fenyegető elszántság. Nem lehetett kétséges, hogy a kővé dermedt figurák egyetlenjeire bármilyen parancsot gondolkodás nélkül végrehajtanak.

Eviza nem állta meg, és magában mulatva a lehető légcsábosabb pillantásokat vetette feléjük. Azok meg sem rézdűltek. A lány taktikát változtatott, arca hízelgő, lelkendező kifejezést öltött. Ez már hatott. A hozzá legközelebb álló két őr orcáján pír ütközött ki.

A földlakók karosszékekbe ültek, amelyeknek karmos mancs formájú, szétterpesztett lábaik voltak. Némán nézegették a szőnyeg bonyolult mintáit, velük szemben pedig, tapintatlanul fürkészve a vendégeket, ugyancsak némán ültek a Négyek Tanácsának tagjai. A hallgatás sokáig tartott. Vir Norin és Fay Rodisz, akik legközelebb ültek a bolygó uraihoz, jól hallhatták hangos lélegzésüket. Az olyan emberek lélegeznek így, akik nem sportolnak, nem végeznek fizikai munkát, és nem élnek önmegtartóztató életet.

Csoio Csagasz összenézett a vékony, izmos Gén Sivel, aki a Tormansz bolygón a béke és nyugalom biztosításáért volt felelős. Gén Si kinyújtotta a nyakát, és kissé sziszegve így szólt:

— A Négyek Tanácsa és maga a nagy Csoio Csagasz tudni óhajtja, mik a szándékaik és kívánságaik.

Csedi figyelmesen a bolygó urára tekintett, nem értette, hogy hallgathatja ez a bizonnyal okos ember az ilyen ostoba hízelgést, de Csoio Csagasz arca semmiféle érzelemről nem árulkodott.

— A Négyek Tanácsa ismeri minden kívánságunkat — felelte Fay Rodisz —, nincs mit hozzátennünk ahhoz, amit a televizofonban már kértünk.

— No és a szándékaik? — kérdezte behízelgőn Gén Si.

— Szeretnénk mielőbb hozzákezdeni a Jan-Jah bolygónak és népének megismeréséhez!

— Milyen módon gondolják ezt? Tisztában vannak vele, milyen képtelen feladat ilyen rövid idő alatt megismerni egy óriási bolygót?

— Minden két tényezőtől függ — felelte nyugodtan Rodisz egyrészt attól, mennyire segítenek ismerettáraik, emlékező gépeik, akadémiáik és könyvtáraik, másrészt, hogy milyen gyors közlekedési eszközök állnak rendelkezésre a bolygón. Rövidlátás lenne azt hinni, hogy megismerhetjük mindazt, amit tudósaik több ezer éves munkával összegyűjtöttek. De ki tudjuk választani a legfontosabbat, és a Jan-Jah történelem, irodalom és művészet révén megérthetjük a nép életének lényegét. Sok mindent rögzíthetünk a csillaghajó emlékezőgépeivel. Minél több információt szeretnénk magunkkal vinni a Földre.