Ivan Jefremov - A Bika órája

„Szintén először” — gondolta Csedi, s hátranézett a zárt ajtóra. A személyzet többi része, Gén Atal kivételével, a biovédelmi kamrában tartózkodott, amely Neia Holly és Eviza Tanet hatáskörébe tartozott. Gén Atal egyedül volt a kupola alatti szűk fülkében, a pilótafülke fölött, ahová mint pólusba futottak össze a mínusz-mező erőfeszültségeinek, hőmérsékleti deformációinak és gömbsűrűség visszaverőinek vonalai. Csedi Daan élénk képzelete ősi harcosnak látta a páncélvédelmi mérnököt, aki pajzsával fedezve magát, kész elhárítani az ellenség minden váratlan támadását. Tulajdonképpen így is volt, csak kard és tőr markolata helyett a mérnök ujjai sokkai hatásosabb fegyverek fogantyúit tartották.

A csöndet az OESZ-akkord három hangja törte meg. Grif Rift Szol Szain felé fordult, és intett neki. Az OESZ éneke elnémult, olyan csönd lett, hogy úgy tetszett, mintha a körkörös látást biztosító képernyőkön, bal oldalt, a galaktikai középpont irányában, zizegne és zengene az a temérdek fényes csillag. Jobbról, világegyetemünk külső ága mentén, tűszerű égitest összekuszált szálai húzódtak.

Grif Rift újabb intésére Div Szimbel változtatott a csillaghajó irányán. Az elülső képernyőkről lassan kihúzódott a világító gáz vadul gomolygó köde, a gömbhalmaz sűrű fényétől megvilágított sötét anyagfelhő szegélye és a Hattyú szétszóródó fénye. Közvetlen közel kerültek a kozmosz vaksötét éjszakájához, mérhetetlen messzeségbe űzve a távoli csillagok és galaktikák halvány fényeit. Ez azt jelentette, hogy az űrhajó „orra” a Hiúz csillagkép felé fordult és közeledett a repagulumhoz, amely mintegy válaszfal volt a világ és antivilág, a Sakti és a Tamasz görbülete között.

Div Szimbel elfordított egy kis piros kereket, amely a vezérlőasztalból kiálló kúpon ült. A csillaghajó megremegett, az enyhe gyorsulás Csedit a karosszékbe nyomta. A képernyők alsó szegélye vibrálni kezdett, a működő neutrontölcsérek visszfényei elhomályosították az éles csillagfényeket. Grif Rift felkattintott valamit, éles jelzőhang harsant fel az űrhajó valamennyi helyiségében, s a képernyőkön fellobbanó kék fényre Csedi és Fay Rodisz megremegett. Mindkét nő ösztönösen eltakarta kezével az arcát, amíg meg nem szokták a színek változását, a világoskék és a sötétkék örvénylését a csillaghajó kupoláján. A pilótafülke elsötétült, mintha a sötétség tavába merült volna, amelyet sebesen áramló fény borít be.

Négy óriási kerek skála gyulladt ki egymás fölött a függőleges közfalon, amely elválasztotta a vezérlőasztalok ívelt tetején levő két képernyőt. Grif Rift intett Div Szimbelnek, és a mérnök-pilóta sietve visszacsavarta a piros kereket.

Csedi Daan inkább sejtette, semmint érezte, hogy a szferoid fülke forog, a számlapokon narancssárga fények vibráltak, a jókora mutatók remegve és külön-külön inogva balra mozdultak. Grif Rift a vezérlőasztal fölé hajolt, s ujjai, amelyeket csak a számlapok visszfénye világított meg, oly sebesen mozogtak a műszerek billentyűin, mintha egy kiváló muzsikus játszana rajtuk. A mutatók ideges remegése lassan megszűnt, s a képernyők jobb oldalára kezdett bekúszni a sötétség. Nem a Föld éji sötétje volt ez, amely telítve van az élet levegőjével, illataival és hangjaival. Nem is a kozmikus tér sötétsége, amelynek feketeségéhez mindig hozzátartozik a végtelen tér. A csillaghajóra olyasvalami kúszott rá, amit az ember érzékeivel és az értelmével nem tud felfogni, nem rendelkezik az ember számára megszokott egyetlen tulajdonsággal sem, ami még elvont fogalommal sem határozható meg. Nem anyag és nem tér volt, nem üresség és nem felhő. Olyasvalami, amibe az emberi érzetek egyszerre belesüllyednek és tiltakoznak ellene, szörnyű rémületet okozva. Csedi Daan belekapaszkodott a székbe, összeszorította a fogát, ősi félelem lett úrrá rajta. Minden ízében remegett, pillantása Grif Rift hosszúkás, komor arcára tapadt. A férfi mozdulatlanul hajolt műszerei fölé. A feje fölött a négy számlap most halványsárga lángban égett. Élesen kivált a mutatók hegye — kettő felfelé, kettő lefelé nézett —, amint a függőleges vonal felé kúszott. Mikor a mutatók elérték a vonalat, a csillaghajó megrázkódott. Csedi szeme elé egy pillanatra feledhetetlen, csodálatos látvány tárult: égő csillagok sugárküllős felhői, sávjai és gömbjei egészen a számlapok függőleges oszlopáig, balra pedig a sötétség mindent betöltő fala.

Hirtelen minden kihunyt. Az esés, a támasz és menekvés nélküli zuhanás érzése nehezedett rá Csedi tudatára. Az idegek pattanásának gyötrő érzése hisztérikus és tébolyult kiáltozásra kényszerítette a lányt. Valójában csak hangtalanul mozgatta ajkait. Úgy rémlett, hogy egész lénye elpárolog, akár egy csepp víz. Azután jeges hideg dermesztette meg lent a mélységben, ahová vég nélkül zuhant…

A testi épség érzetével öntudata is visszatért. Erősítő gázkeverék lengte körül lágyan verejtékes arcát. Csedi, attól félve, hogy megint átéli a tudat felbomlását, lassan a jobb oldali képernyőkre emelte a szemét. Semmit sem látott, csak zavaros és szürke ürességet. Balra, ahol az imént a galaktikai középpont milliónyi napjának fényereje világított, szintén a szürke semmi volt. Pillantása találkozott Fay Rodiszéval, aki halványan elmosolyodott, s látva, hogy Csedi mondani készül valamit, ujját az ajkára tette.

Grif Rift, Div Szimbel és Szol Szain összetolták széküket. Válluk és fejük háromszögében most alacsony, kristályosán áttetsző oszlop fénylett, amelynek belsejében, alig látható spirál mentén, higanyszerű folyadék áramlott. Az áramlás legesekélyebb lassulására vagy gyorsulására a nagy számlapok egyik mutatója megugrott, és valahonnan a vezérlőasztal aljából rövid, sürgető búgás hangzott fel, amire mindhárom fej megremegett, megfeszült, majd amikor a mutató visszatért a vonalhoz, újra mozdulatlanná dermedt.

Szokatlanul kitartó búgás hallatszott, s egyszerre két mutató mozdult el. A jobb oldali képernyőn sötét folt bukkant elő a szürke homályból.

Csedi elég jól ismerte a világegyetem szerkezetével kapcsolatos új elképzeléseket, hogy megértse: ez a folt a Tamasz protuberanciája. Tudta, hogy a mi világegyetemünkben a gravitációs mezők igen változatos formájúak, leggyakrabban pörgettyű, tölcsér alakúak, erősen lapított kúpok, megnyúlt Iáncok a tér-idő anizotrópiájának irányaiban. Egyáltalán nem meglepő, hogy az antivilág számunkra antigravitációs mezői, azaz a Tamasz gravitációja hasonló felépítésű és e hullám alakú protuberancia mögött antianyag-sűrítmény rejlik — a Tamasz fekete galaktikái és láthatatlan napjai.

Valaha az emberek valószínűtlennek tartották, hogy a közeli galaktikákban, mint például az Androméda-ködben, lakott világok vannak. Még korábban pedig szédültek a gondolattól, hogy az Arkturusz vagy az Altair bolygóin élőlények lakhatnak. Az embernek most már kicsi a saját világegyeteme, miiliárdnyi tej útjával, és az egészen közelinek tűnő antivilág félelmetes sötétje felé törekszik. De mekkora bátorságra és tudásszomjra van szüksége az embernek, hogy ne csak odaálljon félelem nélkül a rémület fala elé, hanem megpróbáljon áttörni rajta, abba a valamibe, amit az olyan átlagemberi értelem, mint Csedié, meghatározni sem tud! És még majdnem arra vetemedett, hogy Grif Riftct kioktassa az életről! De nem, ő szépen beszélt a férfival, baráti együttérzéssel…