Ivan Jefremov - A Bika órája

Akkor hát tévesek voltak a róla alkotott földi elképzelések! Hogyha a tormansziak a Gyűrűhöz tartoznak, ha ismerik a nyelvét és érintkeznek testvéreikkel az értelemben, akkor nincs kínszenvedések bolygója. Ez csak félreértésen alapuló legenda. A Cefeusz lakóinak gondolkodása bizonyára túlságosan különbözik a Sárkány csillagkép lakóinak gondolkodásától, akik ESCS-et küldtek a nyolcadik görbület huszonhatodik területéré, s ezt nem tudta ellenőrizni a Nagy Gyűrűnek az az állómása, amely a hírt a Földre továbbította!

Csedi Daan úgy érezte, mintha a csillaghajóban a távoli Föld bátorító szellője fújdogálna. Nem egy barátságtalan vagy éppen ellenséges bolygó ajtaján kopogtatnak, hanem szívesen Iátott vendégként érkeznek, mint egyenlők az egyenlőkhöz. A tormansziak mindent megértenek, s fölösleges aggódni amiatt, hogy bizalmatlanságból vagy félelemből megbántják egymást.

Társai osztoztak Csedi örömében. Csak Olla Dez hosszúkás arcán suhant át csalódottság. Csedi Daan, öntudatlan utánzási vágytól ösztönözve, először Fay Rodiszra pillantott, és észrevette, hogy Rodisz vidám, megkönnyebbült, szinte diadalmas pillantást vet Grif Riftrc. Fay kissé hátradőlt, hogy ne kelljen elfordulnia a képernyőtől, s olyan mozdulattal nyújtóttá kezét Grif Riftnek, hogy Csedi elragadtatva figyelte… Ő még soha nem nézett az expedíció vezetőjére mint nőre, különösen a női nem olyan ragyogó képviselőinek társaságában, mint Olla Dez és Eviza Tanét. Rodiszban most mintha egyesült volna az anya gyengédsége, az orvos jósága és a saját szépsége tudatának öröme.

A számjelek futása a vevőkészülék üvege mögött meghatározott ideig, néhány percig folytatódott. Azután más jelek következtek. Egy érdes, gyengén modulált hang, amilyennel a kis méretű fordítógépek beszélnek az űrhajókon, lassan így szólt: „Mindenkinek, mindenkinek, mindenkinek. Utiközlemény következik…”

Csedi elhűlve, tanácstalanul nézett körül. Fay Rodisz villámgyorsan a vevőkészülékhez hajolt, Grif Rift pedig ökölbe szorította kezét, amellyel az imént még a diadalmas Rodisz ujjait fogta. „Közlemény a bolygóról, az úton levő expedíciónak.” A gép mintha fuldoklóit volna, néhány érthetetlen han—. got adott, majd élénken és szenvtelenül folytatta: „Meghatároztuk a galaktikai koordinátákat, és a figyelmeztetést hagytűk a lakott bolygó lakatlan holdján. Előbb a figyelmeztetést továbbítjuk: 02, 02, 02, 02 — vegyék a figyelmeztetést.”

— Ól — sóhajtott fel valaki mélységes csalódottsággal, mikor a gép egy pillanatra elhallgatott.

„Ne szánjanak le. A bolygót nagy sűrűségű humanoid civilizáció népesíti be, TFM (Technikai Fejlettség Mutatószáma) körülbelül 36, nem tartozik a Nagy Gyűrűhöz. A nyelvükön küldött kérést, hogy fogadják a csillaghajót, rögtön elutasították. Nem kívánnak látogatókat. Ne szánjanak le a bolygóra”…

A gép újabb szünetet tartott, az ablakban pedig jelek és számok kúsztak, amelyek a koordinátákat már ismerő földiakók számára feleslegesek voltak. Az emberek szóüanul áUtak ott, amíg a galaktikai hívójel hangjai és számai újra nem ismétlődtek.

— Minden világos! — Olla Dez kikapcsolta a vevőberendezést.

— Igen — mondta komoran az asztronavigátor —, torpedóadóállomás a mellékbolygón. Három évszázada hibáüanul működik. Remek munkát végeztek a Cefeusz lakói!

— Egyébként, ha ők nincsenek… — kezdte Olla Dez.

— Mi nem volnánk itt… — felelte rá Szol Szain, szárazon felnevetve az átélt feszültség után.

Az emberek mozogni és beszélgetni kezdtek, próbálták eltitkolni egymás elől csalódottságukat.

— Figyelmet kérek —, szakította félbe a beszélgetést Grif Rift, és Fay Rodiszhoz fordult: — Mi a terv?

— Változatlan — felelte az asszony, és ismét a régi nyugodt, határozott Rodisz volt.

— Szükséges-e, hogy először a mellékbolygót, közelítsük meg — kérdezte Grif Rift miután a Cefeusz-expedíció közlése megerősíti, hogy valóban lakatlan?

— Mégis szükséges. A mi tapasztalatainkkal olyat is láthatünk, amit a cefeusziak nem érthettek meg, s így észre sem vehették. Elképzelhető, hogy a mellékbolygón maradtak nyomai a régi Tormansz civilizációnak, amely utóbb hanyatlásnak indúlt. A bolygón létezhetett még régebbi civilizáció is, amelykihalt vagy elpusztították a Tormansz mai lakói, amennyiben jövevények Grif Rift bólintott.

A „Sötét Láng” lassan közeledett a Tormansz holdjához, s amikor kiegyenlítette vele orbitális sebességét, megkezdte repülését az élettelen égitest körül, amelynek átmérője körűibelül hatszáz kilométer volt. A hatalmas sztereoteleszkópok végigtapogatták a felszínt, amelyet helyenként mélyedések és alacsony hegyek szeltek át. A filmtekercsek a felvevőkészülékbői egyenesen a nagyítóba kerültek, és jól lehetett látni rajtűk az egyes köveket is. A felvételek semmi olyat nem mutattak, amiből arra lehetett következtetni, hogy a mellékbolygón valaha is értelmes lények éltek. Még a Cefeusz-expedíció torpedó-adóállomását is felkutatták: a hólyagos, csillogó láva meredek falú szakadékban lapult. Ugyanide, a meteoritoktól védett helyre zuhant le, amikor a szállítóhajó a második kört tette a bolygó körül, a „Sötét Láng” torpedó-adóállomása, a Gyűrű nyelvén közölve, hogy ESCS érkezett a Földről különleges küldetéssel, és le fog szállni a bolygóra. Ha az adóállomás a ledobástól számítva öt évnél hosszabb ideig műkődik, azt jelenti, hogy a csillaghajó elpusztult, amiről az SZT 3 388+04ZSF bolygó (a Föld) értesítést kért a Gyűrűre az első adandó alkalommal.

— Visszafelé ne felejtsük el kikapcsolni — mondta gondterhelten Div Szimbel. — Megtörtént már, hogy megfeledkeztek róla a nagy örömben, amikor sikerült megmenekülni veszélyes bolygókról.

— A miénken van biztosító berendezés — nyugtatta meg Szol Szain. — Ha majd távolodunk a Tormansztól és a holdjától, az adóállomás addig szirénázik, amíg ki nem kapcsoljuk.

— Akkor minden kész! Induljunk a Tormanszra — szólt ásítva a mérnök-pilóta.

— Addig még kipihenhetjük magunkat. Fay Rodisz utasítást adott, hogy minél lassabban közeledjünk a bolygóhoz, a nappali oldalról, ne használjuk a lokátorokat, és ne jelezzünk.

— Odalopakodunk, mint a hajdani vadászok a vadhoz — jegyezte meg elégedetlenül Szol Szain.

— Nincs ínyére? — csodálkozott Div Szimbel.

— Valahogy nincs rendjén, hogy rejtőzködünk, lopakodunk!

— Fay Rodisz azt mondta, nem kell nyugtalanítani a tormansziakat. Ha ellenségként fogadják a kozmoszból érkezőket, akkor a „Sötét Láng” érkezése felháborodást kelt, s mi kénytelenek leszünk egy-két hónapig körpályán keringeni a bolygó körül, amíg meg nem tanuljuk a nyelvüket, és meg nem ismeijük szokásait. Ha tudomást szereznek a bolygójuk felett repülő csillaghajóról, meg sem tudjuk magyarázni, miért vagyünk itt!

— A cefeusziak megmagyarázták!

— Valószínűleg megtanultak néhány mondatot. És visszautasították őket. Nekünk ezt el kell kerülnünk, mert túlságosan nagy utat tettünk meg a Tormanszig, amely számunkra a cél, nem pedig az utunkba eső bolygó — mondta Div Szimbel.

— De hát ez tapintatlan leselkedés — makacskodott Szol Szain. — Az ilyen módszerek megfeleltek a régi korok embereinek, de méltatlanok a magasabb rendű társadalom tagjaihoz… Egyébként itt a szociológusunk! Mi a véleménye, Csedi? — A mérnök-kibernetikus elmondta, miről beszélgettek.