Ivan Jefremov - Csillaghajók

A professzor bólintott és arcára élesedett mosoly telepedett. Már szólásra nyílt ajka amikor egy újabb, rettentő porfelleg mindent elborított és nehézzé, fullassztóvá tette a levegőt.

— Robbantás! — világosította fel a munkavezető, aki már edzve volt a hasonló váratlan kellemetlenségekkel szemben. — Egyszerre kidobtunk mintegy háromezer köbmétert. A nyolcadik munkaszakaszon puhítják a talajt a kotrógépek számára.

Davidov tekintete végigsiklott a csatornán, amely mellett elhaladt. Ez a csatorna nyílegyenesen, töretlen vonalban hasította át a sztyeppét. Északra egyre tágult és szélessége elérte a félkilométert. Ott akadtak rá az ősgyíkok temetőjére. Megszámlálhatatlan tömegben. Végig a csatorna egész hosszában, sőt valószínűleg még azon túl is láthatók voltak a megkövesedett csontok. Rendetlen összevisszaságban, egymás hegyén-hátán ékelődtek bele a lerakodott rétegekbe némi törmelékkővel keverten, mintegy nyolc méter mélységben. Egész csontvázra nem leltek, csak különböző nagyságú és fajú ősgyíkok szétszóródott csontdarabjaira. A kotrógépek gigantikus markai belemarkoltak e csodálatos maradványok százezreibe és egyengették, tisztították a csatorna térségét. És a szétszórtan heverő, megkövesedett csontok komoran sötétlettek a földhányás két oldalán a közeledő hajnal szürkületében.

A Nap már magasan járt az égen és tűző sugarai szinte égettek. A fekete csontok halmai úgy áttüzesedtek, mintha olvasztókemencében lettek volna.

— A szemlét befejezettnek nyilvánítom! — mondta Davidov, szüntelenül törölgetve verejtékező arcát. — Itt is ugyanaz a helyzet, mint a második részlegnél. Ez is valóságos tárháza a csontoknak. És innen északra, Bozabána mellett, a Csu jobbpartján, ahol húsz évvel ezelőtt végeztem kutatásokat, harminc kilométer hosszúságban a csontoknak még sokkal nagyobb tárháza található. Hasonlóan nagy temetők vannak az Ila és a Kara Tau folyók völgyében és Taskent körül. Ami azonban a legkülönösebb, a csontok mindenütt ilyen keverten, rendszertelen összevisszaságban hevernek és sehol egy egész csontváz vagy egy egész koponya. Az anyag csaknem teljesen alkalmatlan tanulmányozás céljára. Annyi azonban bizonyos, hogy az ősgyíkok e szétmosott temetőinek méretei felülmúlnak minden elképzelést.

— Van valamilyen új elgondolása e „halálmezőkkel” kapcsolatban, Ilja Andrejevics? — fordult a professzorhoz munkatársa. — A nyilvánosságra hozott munkáiban ön…

– Én értetlenül fejeztem ki magam! — vágott közbe hevesen Davidov. — Sőt nemcsak érthetetlenül, de helytelenül is. Akkoriban nem fogtam fel teljes nagyságában és nem alkottam tiszta képet a jelenségekről…

– És most, Ilja Andrejevics?

— Nem tudom, egyszerűen nem tudom! — jelentette ki határozottan Davidov. — De most már mennem kell. Ha három órán belül elindulok, estére Lugován leszek. A moszkvai vonat éjjel egykor indul…

– És én folytassam a megfigyelést?

— Természetesen. Szerezzen segítséget a csontok szétválogatásához. Talán akad valami a törmelékek tömkelegében, ami magyarázatul szolgál. Bár ha tovább folytatódnak a kőtömegek és a konglomerátok, nem valószínű, hogy megváltozik a kép. Én már nem fűzök különösebb reményt ehhez az építkezéshez. Az ötös számú részlegnél ugyan más jellegűek a rétegeződések. Homok, homokcsomók, homokkövek, majdnem teljesen kőmentesen. Lassú, nyugalmas lefolyású, sőt gyakran szél által odasodort rétegek. És Sztarozsilev féléves munkája alatt mégsem jelentett onnan érdekeset. Szegényke ott üldögél eredmény nélkül, mint aki végleg tehetetlen…

A jelöltek tágas tanulószobájában három fiatalember tartózkodott. Rátelepedtek az egyik asztalra és élénk beszélgetést folytattak egy leánnyal, aki a sarokban álló kis asztal mellett ült.

— A jelenlegi történelmi pillanat — fejtegette élénk taglejtésekkel az asztalon ülő fiatalember egyike, aki állandóan sűrű, vörös haját simogatta — sok tekintetben meghatározza az emberiség további sorsát. Az imperialisták a kezükben lévő atomenergiát Tarra akarják felhasználni, hogy elpusztítsák a civilizációt és a tudomány minden eddigi eredményét. A mi geológiánk és paleontológiánk nem tartozik jelenleg a legfontosabb tudományok közé és sokat töprengek, hogy jól választottam-e meg hivatásomat? Valahogy úgy érzem, mintha eltávolodtam volna a való élettől. Szeretnék azok közt helyet kapni, akik hazánkban az atomenergiát békés, építő célokra alkalmazzák. A szocializmus országában a fizikának a legjelentősebb, a legélenjáróbb tudományágnak kell lennie. Igaz Zsenya?

— Igaz! Így van! — helyeselt a leány és őszinte meggyőződés csendült ki hangjából. — De ha egyszer valakinek nincs tehetsége a matematikához? Én például rossz matematikus vagyok, hogyan foglalkozzam tehát a fizikával?

— Nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek lefestik. Szerintem vannak a fizikának olyan ágai, amelyekhez egyáltalán nem kell nagy matematikai tudás… Mit ingatod fejedet? — fordult dühösen a mellette ülő jelölttársához, aki némán hallgatta a vitát.

A leánynak kapóra jött a váratlan segítség. Egyszerre felélénkült.

— De azért mégis csak érdekes tudomány a paleontológia! Nem mondom, a fizika fontosabb. Véleményem szerint azonban a paleontológia területén is nagy eredményeket lehet elérni. A tudás…

Az ajtó nagy zajjal feltárult és egy nyúlánk, jómegjelenésű leány lépett a szobába, kezében logarléccel.

— Gyerekek. Ilja Andrejevics megérkezett! — újságolta lelkendezve. — Most láttam az irodában! Azt mondta, mindjárt bejön hozzánk! Fel kell készülni! Miről beszélgettetek?

Zsenya az ajtó felé pillantott, mintha attól félne, hogy máris belép rajta a professzor.

— Komoly témát feszegettünk Mihaillal…

— Tudom, hogy mi az! Ismerem már a ti komoly témátokat!. Ott hagyjátok a paleontológiát és átpártoltok az atomenergiához! Mert itt elsikkad a tehetség, a nélkül, hogy valaha is elismernék! — Tamara hangja élesebbé vált. — Gyerünk, kérdezzük meg Ilja Andrejevicset, mi a véleménye erről a kérdésről! Úgy hírlik, ha dühös, nem nagyon válogatja meg a szavait…

— Elment az eszed, Tamara? — förmedt rá idegesen Mihail. — Hogy lehet a szemébe mondani egy nagy tudósnak, hogy mi jelentéktelennek tartjuk a tudományát? Mi, a saját jelöltjei.

– Én mégis megkérdezem! — húzta ki magát Tamara. — Egyszer végre pontot kell tenni beszélgetéseitek végére. Te állandóan gyötröd Zsenyát a fejtegetéseiddel! Nos, ebből már elég…

Az ajtó felől határozott kopogtatás hallatszott. Mihail azonnal leugrott az asztalról, amelyen ült. Zsenya akaratlan mozdulattal igazgatta meg a haját.

Davidov lépett be. Barátságosan mosolygott, kedves közvetlenséggel köszöntötte tanítványait, aztán néhány szóval elmondotta utazása történetét.

– És most ti meséljetek! — lépett közelebb. — Milyen eredményeket értetek el és van-e valami kérdeznivalótok? Nos, kezdjük talán magával, Tamara Nikolajevna!

Tamara szép arcán sokatmondó mosoly suhant át.

— Szeretnék egy általános jellegű problémáról érdeklődni, Ilja Andrejevics! — kezdett beszélni Tamara. — Van egy kis ideje?

Mihail a professzor hátamögött komikus fintorokkal, fenyegető pillantásokkal igyekezett Tamarát eltéríteni szándékától.

— E pillanatban nincs sürgősebb dolgom… — felelte Davidov És ahogy maguk is tudják, szívesen veszem, ha kérdésekkel fordulnak hozzám!