És bár a Tellur kisebb elődeinél, mégis hatalmas űrhajó, úgyhogy a kis létszámú személyzet kényelmesen elfér benne.
A hosszú alvás utáni felébredés most is, mint mindig, az életenergia fokozódását idézte elő. A csillagűrhajó személyzete — javarészt fiatal emberek — a tornateremben töltötték szabad idejüket.
Nehezebbnél nehezebb gyakorlatokat, fantasztikus táncokat találtak ki, vagy kezükre-lábukra rugalmas öveket és gyűrűket felöltve, nyaktörő mutatványokat végeztek a terem antigravitációs sarkában. Az asztronauták szerettek úszni a nagy medence ionizált, csillogó vizében, amely megőrizte a földi népek bölcsőjének, a Földközi-tengernek gyönyörű kékségét.
Kari Ram ledobta munkaruháját, és a medence felé igyekezett, de egy vidám hang megállította:
— Segítsen, Kari! Maga nélkül nem sikerülhet ez a fordulat.
Tajna Dan, a magas vegyészleány, aki a szeme színéhez illő, csillogó, rövid zöld tunikát viselt, az expedíció legvidámabb és legfiatalabb résztvevője volt. Indulatos gorombaságával nemegyszer felháborította a nyugodt, higgadt Karit, de táncolni a fiatalember éppúgy szeretett, mint Tajna, a vérbeli táncosnő, így hát mosolyogva odament hozzá.
Balról, a medence mellett álló emelvény magasából Afra Devi, az űrhajó biológusa üdvözölte, aki gondosan feltűzte dús fekete haját, mielőtt megkezdené gyakorlatait a trapézon. A rugalmas műanyag padlón óvatosan lépkedve közeledett Afrához Tej Eron, és a lány háta mögött kinyújtotta izmos, erős kezét. Afra a deszka mozgásának ütemére himbálózva hátrahajolt erre a biztos támasztékra. Egy pillanatra mozdulatlanná dermedtek; mindketten barnák, erősek és magabiztosak, a bőrük meg olyan sima, amilyenné csak a levegőn és napon való egészséges élet teheti. A fiatal nő alig észrevehető mozdulattal még jobban hátrahajolt, és teljes fordulatot végzett a másodparancsnok karja körül, majd mind a ketten — mintegy táncban összefonódva — máris tovarepültek a terem fölött.
— Mindent elfelejtett! — énekelte Tajna Dan, és forró ujjainak hegyével befogta a műszerész szemét.
— Hát nem szép ez? — felelte kérdéssel Kari, és a hangháttér övezetébe jutva, az első táncmozdulattal magához húzta a lányt.
Kari és Tajna volt az űrhajó legjobb táncospárja. Csak ők tudták — minden más gondolatot és érzést kikapcsolva — teljesen átadni magukat a dallamnak meg a ritmusnak. Kari elszállt a tánc világába; az összehangolt mozdulatok élvezetén kívül nem érzett semmit. A lány keze, amely a vállán feküdt, erős volt és mégis gyöngéd. Tajna zöld szeme elsötétült.
— Maga és a neve… egy — suttogta Kari. — Megjegyeztem, hogy Tajna a régi nyelvben valami ismeretlent, meg nem fejtett titkot jelent.
— Örömet szerez nekem — válaszolta minden mosoly nélkül a lány. — Mindig azt hittem, hogy titkok már csak a kozmoszban maradtak, a mi Földünkön már nincsenek többé. Legalábbis az embereknek nincsenek titkaik; mi mindnyájan egyszerűek, világosan érthetők és tiszták vagyunk!
— És maga sajnálja ezt?
— Néha. Szeretnék olyan emberrel találkozni, aki a régmúltban élt. Aki kénytelen eltitkolni ábrándjait, érzéseit a környező gonoszság elől, megedzeni, hihetetlen erővel teljessé, megingathatatlanná edzeni és nevelni őket.
— Ó, értem én ezt! De én nem az emberekre gondoltam, hanem csak a meg nem fejtett titkokat sajnáltam… Mint a régi regényekben: mindenütt titokzatos romok, ismeretlen mélységek, le nem győzött magasságok, még korábban pedig — rejtélyes erővel bíró, elvarázsolt, elátkozott ligetek, források, tilos ösvények, féltve őrzött házak.
— Igen, Kari! Jó volna itt, az űrhajóban is találni titkos kis zugokat, tilos átjárókat. — Ezek ismeretlen szobákba vezetnének, ahol rejtőzne…
— Mi rejtőzne?
— Nem tudom — vallotta be rövid hallgatás után a műszerész, és megállt.
De Tajna belemelegedett a játékba, és elkomorodva, a karjánál fogva húzni kezdte a férfit. Kari követte a lányt. A tornateremből kimentek egy gyér világítású oldalfolyosóra. A rezgésmutatók egyenletesen és halványan pislákoltak, mintha az űrhajó falai álmossággal küszködtek volna. A lány tett néhány gyors, nesztelen lépést, majd mozdulatlanná meredt. Az unalom árnyéka olyan gyorsan suhant át az arcán, hogy Kari nem mert volna kezeskedni: valóban látta rajta a lelki gyengeségnek ezt a jelét. Egy ismeretlen érzés nyilallt belé. A műszerész ismét megfogta Tajna kezét.
— Menjünk a könyvtárba. Még két órám van a váltásig. A lány engedelmesen az űrhajó központja felé indult.
A könyvtár, vagy a közös foglalkozások terme, mint minden csillagközi űrhajón, itt is közvetlenül a központi kormányhelyiség mögött volt. Kari és Tajna kinyitotta a harmadik keresztfolyosó légmentesen záródó ajtaját, és kijutott a központi átjáró kétszárnyú, ellipszis alakú nyílásához. Alig lépett rá Kari a bronzlemezre, a két nehéz szárny máris hangtalanul szétnyílt, és a két fiatal hatalmas, rezgő hangot hallott. Tajna boldogan megszorította Kari ujjait.
— Mut Ang!
Mindketten beosontak a könyvtárba. A szórt fény páraként lebegett a matt mennyezet alatt. A mélyedések árnyékában szinte elrejtőzve két ember húzódott meg a mély karosszékekben a filmgyűjtemények oszlopai között. Tajna meglátta Szvet Szimet, az orvost, és Jasz Tinnak, a pulzációs berendezések mérnökének négyszögletes alakját. Jasz Tin behunyt szemmel ábrándozott. Balra, az akusztikai berendezések sima kagylói alatt maga a Tellur parancsnoka hajolt az EMHZ ezüstös tokja fölé.
Már régóta az EMHZ, az elektromágneses hegedűzongora váltotta fel a durva hangzású, temperált zongorát; megőrizte elődjének polifonikus bonyolultságát, és gyarapította is a hegedűhang-árnyalatok gazdagságával. Az erősítők a szükséges pillanatokban megrázó erőt tudtak adni ennek a hangszernek.
Mut Ang nem vette észre a belépőket. Arcát a mennyezet műszertáblái felé emelve egy kissé előrehajolt. A zenész ujjai határozták meg a zengés minden árnyalatát, akár a hajdani zongorán, de nem kalapács és húr segítségével idézték elő a hangokat, hanem már-már az agyműködéshez hasonló finomságú elektromos impulzusokkal.
A Föld és a kozmosz egységének harmonikusan egybefonódó témái lassanként kettéváltak, és távolodni kezdtek egymástól. A csöndes szomorúság meg a kegyetlen távoli mennydörgés ellentétei a tombolásig fokozódtak, amelybe olykor, mint kétségbeesett kiáltás, egy-egy harsány hang hasított bele. A téma ütemes, dallamos kibontakozása egyszer csak teljesen megbénult, Az összeütközés ereje megsemmisítő volt, úgyhogy a disszonanciák lavinájává hullt szét minden, majd mint sötét tóba, a pótolhatatlan veszteség zagyva panaszába siklott át.
Mut Ang ujjai most az áttetsző öröm világos, tiszta hangjait varázsolták elő, amelyek összeolvadtak a kíséret csöndes bánatával.
A könyvtárba fehér köpenyben, nesztelenül besiklott Afra Devi. Szvet Szim, az űrhajó orvosa valami jeleket adott a parancsnoknak. Mut Ang felállt, és a csönd megtörte a hangok hatalmát, elűzte őket, ahogy a gyorsan leszálló trópusi éj elűzi az esthajnalt.
Az orvos meg a parancsnok a hallgatók riadt tekintetétől kísérve kiment a teremből. A másod-asztronavigátorral igen ritkán előforduló baj történt az ügyelet alatt — gennyes vakbélgyulladást kapott. Bizonyára nem teljesítette egészen pontosan a kozmikus utazásra való egészségügyi felkészülés programját. Ezért Szvet Szim most engedélyt kért a parancsnoktól az azonnali műtétre.
Читать дальше