Ivan Jefremov - A Bika órája

— Bocsásson meg, de hadd kérdezzem meg, hogyan szolgálja — vágott közbe Vir Norin.

— Az információ, akármilyen kiterjedt is, önmagában nem szül bölcsességet, nem segíti az embert nehézségei legyőzésében. A mérhetetlen emberi butaság nem teszi lehetővé a bajók igazi természetének megértését. Készülékeink és vegyszereink segítségével mi bevéssük a tompa fejekbe a szociális problémák alapvető megoldását. A nagy és bölcs Csoio Csagasz megbízásából megalkottuk a hipnotizáló kígyót, amely leleplezi az állam ellenségeinek fondorlatait. A mi intézetünk készítette azokat a gépeket, amelyek nagyhatású nyugtató és hallucinogén szerekkel töltik meg a levegőt. Ezekből igen kis mennyiség meg tudja változtatni a legkétségbeesettebb embér gondolatmenetét, és megbékélteti őt a bajokkal, sőt a halállal is.

— Igen, de a tudomány még az emberi lét értelmét sem tudta tisztázni — szakította félbe az igazgatóhelyettest egy újabb tudós, aki ritkás szakállával az ókori mongolokra emlékeztetett. — Az emberek nem tudnak többet az élet céljáról, mint a szárazföld és az óceán szörnyű állatai, amelyek eltűntek a Jan-Jah bolygó színéről, ezért nem vagyok hajlandó úgy ujjongani, mint a mélyen tisztelt főnököm. A műveletlen emberek szemében, akár „rél”-ek, akár a társadalom felsőbb rétegeiből valók, a tudománynak mindig igaza van. Azt hiszik, hogy a tudomány önmagában véve az ember legnemesebb eszköze, amelyet csak a saját rossz természete rontott el, hogy a tudomány az élet leghatékonyabb ereje. Az ő elképzeléseik szerint tehát nekünk mindig tudományos úton kell haladnunk — mágikus úton, amely a tudóst varázslóvá és csalhatatlan bölccsé teszi! Kell-e mondanom, hogy az ilyen előítélet következtében milyen keserű leckét kapott a nép és az egész Jan Jah bolygó!

A szakadék a Jan-Jah nép és a tudomány között olyan nagy, hogy az emberek többsége, teljes hozzá nem értése miatt, ba bonás félelemmel tekint a tudósokra. Mi pedig úgy viszonozzuk ezt, hogy cseppet sem törődünk a nép sorsával.

Az igazgatóhelyettes intésére a gyűlés elnöke félbeszakította a szónokot:

— Ma este már másodszor történik meg, hogy tűrhetetlenül megrágalmazzák a tudományt és becsületes munkásait. Hallgassuk meg inkább vendégünket, az ő véleményét a tudományról, az elhangzottakról.

Vir Norin felállt, elnézést kért, ha netán valamit nem pontosan értett, s közölte, hogy megpróbálja nagy vonásokban kifejteni a földlakók véleményét a tudományról.

A tudomány nem ismeri és nem ismerheti a világot a maga végtelenségében. Katasztrófa, ha azt hisszük, hogy már megtalálta minden probléma megoldását. így csak azok gondolkozhatnak, akiket elvakított a dogmatizmus vagy a kritikátlan lelkesedés. Egyetlen felfedezés, egyetlen nagy törvény sem végleges. Olyan ez, mintha egy történész azt hinné, hogy a történelem véget ért. Minél többet tudunk, a természet annál több rejtélyével találjuk magunkat szemben. Olyan bonyolult és rejtélyes a világmindenség, hogy a tudomány több évezredes fejlődése leszoktatott bennünket a régi tudósokra jellemző gőgről és megtanított a szerénységre. Az egyik alaptétel, amelyre gyerekeinket tanítjuk. így hangzik: „Csak jelentéktelen részét ismerjük annak, amit ismernünk kell…”

A csodálkozás halk moraja futott át a szobán. Vir Norin folytatta:

— Mit mondhatok az önök tudományáról? Háromezer évvei ezelőtt a bölcs Erf Rom azt írta, hogy a jövendő tudománya ne a társadalom hite legyen, hanem erkölcse, másként nem pótolja teljesen a vallást, és annak a helyén légüres tér marád. A tudásvágynak kell pótolnia a feltűnés vágyát. Úgy Iátóm, önöknél ez a visszájára fordult, sőt, az örök ifjúság nagy kérdését is a korai halállal oldották meg. Milyennek láttam a tudományt az intézetekben és a mai vitán? Úgy gondolom, legnagyobb fogyatékossága, hogy nem törődik az emberrel, ami nálunk, a Földön megengedhetetlen. A humanizmus és az embertelenség egymás mellett halad a tudományban. Keskenyhatár választja el őket, és nagyon tiszta és becsületes embernek kell lenni ahhoz, hogy át ne tévedjen rajta.

A jótétemények, amelyekről itt szó esett, nézetem szerint siralmasak, nem igazolja őket semmiféle államérdek. A nyugtatószerek, amelyek megbékéltetik az embereket az élet nyomorúságaival, olyanok, mint a kasza, levágnak mindent: virágot és gazt, jót és rosszat. Az önök biológiai tudománya szemmel láthatóan a belső szabadság elnyomására irányul. Hogyan segíthetik az embereket az élet szépségeinek felfedezésében, megbecsülésében, ha elfojtják az érzelmeket, megsemmisitik a lelket?

Elnézést kérek, hogy nem tudtam jól kifejteni a Föld bőicsességét. Végtére is én csak asztronavigátor vagyok. Más, nálám alkalmasabb emberek távolléte miatt kényszerültem arra, hogy itt beszéljek. Ne higgyék, hogy a mi világunk tudományának sokkal nagyobb látóköre büszkeséggel tölt el engem. Fejet hajtok a hősiesség előtt, amellyel a bolygó magányosan, a többiektől elszigetelten törekszik a megismerés felé. Az önök minden lépése nehezebb a miénknél és ezért értékesebb is, de csak egy feltétellel: ha a Jan-Jah emberiség szenvedéseinek csökkentésére, az infemóból való kiemelkedésre irányul. Nálunk a tudomány értékének ez az egyetlen kritériuma.

Vir Norin meghajolt.

Az intézet igazgatóhelyettese köszönetét mondott Vir Norinnak, és hozzátette, hogy a földi bölcsesség talán nagy, de ő nem ért vele egyet, s hogy ezt az igen fontos vitát folytatni kell.

— Én sem értek önökkel egyet — mosolyodott el az asztronavigátor. — Egykor nálunk, a Földön is rengeteg vita folyt milliónyi kérdésben, milliószám adták ki a könyveket, amelyekben az emberek ellenfeleikkel vitatkoztak. Végül is eltévedtünk a szemantika és a szillogizmusok, a milliónyi filozófiai meghatározás, a matematikai kutatások rendkívül bonyolult útvesztőjében. Az irodalomban hasonló folyamat zajlott le: rafinált szófacsarások, üres, tartalmatlan formák zűrzavara.

— Egy pillanat! — kiáltotta az igazgatóhelyettes. — Ön taIán a matematikai meghatározásokat is fölöslegeseknek tartja?

A matematika csak a saját nagyon szűk területén szűkséges. Önök önmaguk lettek okozói az éhínségnek, a betegségeknek és a lelki nyomorúságnak, mert nem törődtek az embérrel és a természettel, mert nem hittek három dologban: abbán, hogy lehetséges kémia nélkül, pusztán biológiai eszközökkel harcolni a kártevők ellen és a termőképesség fokozásáért; hogy lehetséges teljes értékű mesterséges táplálékot készíteni; végül nem hittek az ember nagy szellemi erejében.

Még alig ismerem a bolygójukat, de egyelőre nem láttam önöknél igazi tudományt. Az, amit itt annak neveznek, csupán technológia, szűk látókörű szakmai szemlélet, amely éppoly messze esik a világ megismeréséért végzett önfeláldozó munkától, mint a sablonmunka az igazi mesterségtől. Kérész életű felfedezésekben versengenek, amilyeneket nálunk naponta százezerszám tesznek. Persze, ez is fontos és szükséges, de ez még nem maga a tudomány.

Jókedvűen lépett az utcára, mint mindig, ha egy rosszul szellőzött épületből távozott. Már leszállt a tormanszi éjszaka, sűrű, csillagtalan sötétjében elmerült a homályos, szürke hold. A sarkon, a kábítóitalt árusító bódé fölött lámpa égett. Férfiak álldogáltak ott, rekedt szitkozódás hallatszott.

Elment az „Azúr Felhő” szállodába, „felébresztette” és a melléklépcsőn levezette az utcára az SDF-et. Még egy utolsó pillantást vetett barátságtalan lakóhelyére, és örömmel gondőlt a sokzáras lakásra, a találkozásra Szu-Te-vel. Ahogy a kilenclábú kíséretében egy néptelen fasorban haladt, eszébe jutottak a professzor szavai a gitauról, s elhatározta, hogy ellátogat a természettudományi múzeumba. De mikor? Holnap Taellel dolgozik a korongrepülőn küldött anyagon. Utána találkozik a fizika-matematika intézet tudósaival, akik szeretnének hallani a nagy felfedezésekről, de ő semmit sem tud mondani, még a kozmofizika hozzá közel eső területeiről sem. Csak egy kiváló pedagógus vagy népszerűsítő tudná közel hozni egymáshoz a különböző gondolkodásmódokat.