Ivan Jefremov - A Bika órája

— Ez a szokás — jegyezte meg Tael mintegy mentegetőzve.

— S én találkozhatom emberekkel ebben a teremben? — nézett körül Rodisz a tágas helyiségben.

— Azt hiszem, a támadók itt könnyen bekeríthetnek benminket. Menjünk a Három Lépés Szentélybe, a második szinten van.

A második szinten levő helyiség tágasabb volt. Itt-ott épen maradt bútordarabok látszottak; némelyek fekete fából készültek, mások puha vasból. Mindent vékony por lepett. A sima falakat szilárd, üvegszerű réteg borította. Alatta freskók látszottak, amelyeket csillogó fekete alapra festettek a Tormansz két kedvenc színével, a vörössel és a kanárisárgával. A két szín kombinációja nyerssé tette a képet, de egyúttal valami ősi vadságot és erőt kölcsönzött neki. Rodisz önkéntelenül meglassította lépteit, és elragadtatva figyelte a Jan-Jah régi festőinek alkotásait. Tael és Gahden ügyet sem vetett rájuk.

Amennyire Rodisz megítélhette, a freskók az ember útját ábrázolták az elkerülhetetlen halál felé, a könyörtelenül múló Időben.

A csarnok jobb oldalán az életérzések lassan növekedtek a gondtalan gyermeki játszadozástól a tapasztalt érett korig, és kihunytak az öregkorban, a kétségbeesés fellángolásában, amely után hirtelen zuhanás következett a halálba. Ezt függőleges vonal fejezte ki, amely mindent átmetszett. E határon túl csak feketeség volt. Ugyanezen a fekete alapon, a vonalnál, rendkívüli kifejező erővel megfestett emberek csoportja tömörült. A kortól és betegségektől deformált emberek megtorpantak, a testek összetorlódtak, de mihelyt a fejek a karok, a testek átnyúltak a szörnyű vonalon, eltűntek a sötétben.

A bal oldali, ugyanolyan fekete falon, már nem freskók voltak, hanem féldomborművek az üvegszerű anyag alatt. A művészek itt az ábrándozó kamaszkorból a fiatalságba vezető átmenetet ábrázolták, amelyet a szexualitás növekedésével fejeztek ki, mintha az egész világ csak az erotikus féktelenséggél táncoló iljú testek ritmikájából állna.

Vörös férfiak és izzó sárga nők fonódtak össze bonyolult pózokban. Ám ezekből a csodálatos ábrázolásokból mégis hiányzott a régi India erotikus szobrászaidnak magasztos méltósága.

Tükörfekete sötétség szakította meg az alakok menetét, de nem az erők kimerülésének, hanem a crescendo, az érzékek felforrósodásának pillanatában. A jobb oldalival ellentétben a bal oldali fal a korai halál gondolatát tükrözte.

A gyors nemzedékváltás, a technikai fejlődés szempontjából legalkalmasabbak kiválasztásának eszméje nyilván réges-régen keletkezett a Tormanszon.

A bolygó mai lakossága azoknak a gondolatoknak a termését aratta le, amelyeket ezer évvel ezelőtt vetettek el — a túlnépesedés katasztrófája ebből egész fdozófiát teremtett.

A fekete csarnok kiszélesedett. A sétálók feje fölött tarkára festett szörny-maszkok csüngtek. Az óriásira tátott szájakból, amelyeket kaján vigyor torzított el, éles fogak villantak elő, a bámulatosan eleven szemek gúnyosan hunyorítottak. A visszataszító ábrázatok alatt másik sor maszk húzódott, reménytelen mélabút tükrözve. A szellemi hanyatlás olyan valóságosan fejeződött ki bennük, hogy nyomasztó érzés fogta el Rodiszt. A maszkok mindig az olyan élet pszichológiai nehézségeinek jelzői voltak, amelynek szüksége volt rá, hogy elrejtse az ember és a társadalom igazi arcát. A maszkok allegóriája itt igen egyszerű volt, de a gondolat nagyszerűsége és a kivitel színvonala tekintetében nem maradt el a fekete oszlopfolyosó freskói mögött. Rodisz ezt meg is mondta az építésznek. Az felélénkült, és arra kérte Rodiszt, várjon egy kicsit. Taellel odahozott egy magas padot, mindketten felálltak rá, és leszedték a kampókról a könnyű anyagból formált maszkokat, amelyek a csarnok teljes hosszában húzódó gyönyörű frízt fedték. A remekbe faragott nemes arcú fiatalok meztelen testében nem volt sem szégyenlősség, sem állati szexualitás, mint a fekete csarnők alakjaiban.

— De miért takarták el őket ezekkel a visszataszító ábrázatokkal? És mikor? — kérdezte Rodisz.

— Amikor kialakult a bolygón az egységes hatalom — felelte Gahden —, és azért tették, hogy még egy szellemi támasztói fosszák meg az embert. Azok, akik régen idejártak, szemlélődtek és elgondolkoztak, lélekben hasonlatosakká váltak a múlt idők embereihez, átvették tőlük erejüket, bölcsességüket, derűjüket. Felfedezték a bátorságot, az ábrándot és az akaraterőt, az uralmon levők számára tűrhetetlen tulajdonságokat. Ezért takarták le a frízeket az Éhínség és az Emberölések Századainak maszkjaival… Tegyük vissza őket a helyükre, Tael!

— Nem kell. Akik idejönnek hozzánk, hadd lássák, egymás mellett az üres fantomokat és a Jan-Jah igazi életét.

Az építész egy négyszögletes terembe vezette őket, ahol a sarkokban cinikusan vigyorgó maszkok voltak. A bejárattal szemben három széles lépcső emelkedett a fal felé. Minden lépcsőn két-két sor kőpad állt. A falban fülke, benne hosszú asztal.

— A Három Lépés Szentélye — mondta az építész. — Azt ajánlom, ezt a helyet rendezzük be a találkozók céljára.

— Alkalmas hely — felelte Tael, és Rodiszra pillantott.

— Ezt önöknek kell eldönteniük. Engem csak a szentély érdekel. Miért Három Lépés?

— Fontosnak érzi ezt? — kérdezte az építész.

— Igen. Sejtem, miért, de szeretném biztosan tudni. Tulajdóriképpen azért fontos számomra, hogy jobban megértsem a régi Jan-Jah szellemi életét.

— Rendben van. Majd megtudakolom — ígérte Gahden —, most pedig távozom. Elő kell készítem a helyiséget és gondoskodni kell a kísérőkről.

Az építész eltűnt a sötétben, de nem gyújtott lámpát. Fay Rodisz úgy gondolta, követi a példáját, nem használja az infralokátort. Megmondta ezt Taelnek.

— Nem mindegy, hogy világítással vagy anélkül, ha úgyis el tudja érni, hogy az emberek ne vegyék észre?

— És hagyjam, hogy kövessenek azok, akik a mellékjáratokbán elbújtak, és így elkerülik a figyelmemet? Jöjjön, számoljuk meg a lépéseket és fordulókat. Vagy magának is mennie kell?

Nem. El akarom vezetni a jelzőberendezést a szobáihoz. Egy ideig némán mentek. Rodisz segített a mérnöknek felerősítem az egészen vékony huzalt.

— Szeretnének találkozni magával a „Szürke Angyalok” — mondta Tael.

— Angyalok? Ráadásul szürkék?

— Ez egy nagyon régi titkos társaság. Azt hittük, hogy még a Virágzás Korában megszüntette működését. Kiderült, hogy létezett, de nem fejtett ki tevékenységet. Most az önök pszichojelleg vizsgálója, ahogy ők mondják, újra életre támasztja őket. Feltétlenül találkozni akarnak.

— A Három Lépés Szentélye és a „Szürke Angyalok” — mondta Rodisz eltűnődve. — Bámulatos! Mindez itt is volt?

— Hogy érti ezt?

— Majd később elmondom, mikor Gahden magyarázatot ad a Három Lépésre, és találkozom a Szürke Angyalokkal.

A nap hátralevő részében Rodisz a további teendőkön gondolkozott. Társai már tizennyolc napja ismerkednek a Bölcsesség Központja mindennapi életével. Munkájuk nemsokára befejeződik. Kivéve Vir Norint és önmagát. Az asztronavigátornak nem olyan egyszerű eligazodnia a tormanszi társadalom értelmiségi vezető rétegében. Neki, Fay Rodisznak pedig meg kell teremtenie a kapcsolatot a Jan-Jah társadalom elszigetelt osztályai között, olyan emberek közt, akiket számtalanszor becsapott a történelem, megzavart az agyafúrt politikai propaganda, akik belefáradtak az egyhangú és céltalan életbe. Cél nélkül nincs értelmes harc. A jövőbe vezető út ezernyi apró ösvényre ágazott szét. Egyik sem ébreszt bizalmat. A társadalom, sőt az egyszerű emberi együttélés pilléreit is lerombolták. A törvényességet, a hitet, az igazságot, az emberi méltóságot megsemmisítette az erkölcstelen, lelkiismeretlen és műveletlen emberek uralma. Mindenütt hazugság. A hazugság lett a szerencsétlen bolygó tudatának és társadalmi viszonyainak alapja.