Ivan Jefremov - A Bika órája

Vir Norin hálásan pillantott Evizára, megszorította a könyökét, s az ajtó felé indult.

Az asztronavigátor még el sem hagyta az óriási kórházépületet, mikor az alvó Csedi és a szendergő Eviza szobájába belépett egy ember, a látogatók gyűrött és agyonmosott sárga köpenyében. Eviza felpattant, és a nyakába ugrott.

— Rodisz!

— Azért jöttem, hogy felváltsam. — Rodisz végighúzta ujjait Eviza beesett arcán.

Eviza összehúzta szemét, mint a gyerek, ha szappan csípi, és elszántan megrázta a fejét.

— Most ne. Ha elmúlik az idegfeszültség, nyugodt leszek.

— Én majd elmulasztom. Feküdjön le!

— Olyan rég nem beszélgettünk, még SDF-en keresztül sem. Hosszú időre engedték el?

Rodisz felkacagott.

— Senki sem adott engedélyt, mint ahogy a korongrepülő leszállásához sem. Ha én odaállok engedélyt kérni, holnapig se tudták volna eldönteni a nagy kérdést. Addig maradok, amíg szükség van rám.

— És ez a maskara?

— Tael és barátai eszelték ki.

Rodisz levette a sárga köpenyt, és a fekete tormanszi ruha fölé ezüstösfehér, pókhálóvékony földi orvosruhát húzott.

— S hol az SDF-je, Rodisz?

— Kikapcsoltam. Éjszaka elhozzák és leteszik a pavilon bejárata előtt. Ide fogom hívni. No, feküdjön le, én meg sétálgatok a szobában, levezetek egy másfajta izgalmat. Régen nem élveztem annyira a hosszú gyaloglás örömét, mint ma. Úgy érzem magam, mint aki időtlen idők óta bezártan él — ami térmészetes az űrhajón, de nyomasztó a Tormanszon.

— Csedi sem tudta megszokni ezt az életet. Az ő barangolásai az emberek és a szokások megismerése szempontjából hasznosak voltak, de végül is katasztrófához vezettek — mondta Eviza.

— Mi volt a támadás oka?

— Csedi még nem tudott semmit mondani. Támadója ott helyben végzett magával. Csedi aligha tud erről.

Rodisz elgondolkodott, majd így szólt: Mindennek az oka a szexuális nevelés hiánya. Egyébként hallottam, hogy előadást tartott a Föld erotikájáról, de még az orvosok sem értették, pedig nekik tájékozottaknak kellene lenniük ebben.

— Sajnálom — szomorodott el Eviza. — Szerettem volna bebizonyítani nekik, hogy hatalmunk a vágy felett nem jár együtt a szexualitás elvesztésével. Mennyivel nagyszerűbb és erősebb a szenvedély, ha mi uralkodunk rajta és nem ő rajtünk. No de hát mit lehet tenni, ha nekik, ahogy Csedi mondta, egyetlen szavuk van a szerelemre — a fizikai egyesülésre, és még néhány tucat szó, amely becsmérlésnek számít Rodisz végighúzta ujjait Eviza testén, bizonyos pontokon megnyomta, és ritmikus, dallamos szavakat mondott. Alig néhány perc múlva Eviza már úgy aludt, mint egy gyermek. Csak a szája szögletében maradtak még keserű ráncok, de hamarosan azok is kisimultak. Azután Rodisz letérdelt, hátrahajolt, fejével megérintette a padlót. Társai abban az életkorbán vannak, amikor a mély és egészséges alvás gyorsan visszaadja az erejüket. Rodisz gyönyörködve nézte mindkettőjüket.

Ők mindent megtettek, amit tehettek, hogy megismerjék a Tormanszot, és természetesen nem tudták megváltoztatni az itteni életet. Most visszatérnek a „Sötét Láng”-ra. Az a kevéske, amivel Eviza és Csedi még elő tudná segítem a Tormansz megváltozását, nem éri meg, hogy újra kockára tegyék az életüket. Csedi, az antropológus, és Eviza, a CsillagHotta orvosa még sokfelé jár majd a világmindenségben, gyermekeket adnak a Földnek, hosszú, érdekes életet fognak élni.

Az ajtó lassan kinyílt, bejött az SDF, és megállt Rodisz előtt. Az asszony levett a robot burájáról egy súlyos, fehér hengert, és kissé erőlködve az ablakra állította, kék kúpot csavart bele. Eviza holmijából kivett egy áttetsző, szinte észre sem vehető poharat, s a kúp elfordításával ugyanolyan áttetsző folyadékot eresztett bele. Óvatosan megízlelte, s az arca felragyogott. A rozsdás csőből folyó tertőtlenítőszeres fővárosi víz után a földi víznek elmondhatatlanul kellemes íze volt. Neia Holly sűrített élelmiszert is küldött a csillaghajóról.

Rodisz elkészítette Csedi és Eviza ételét.

A betegszobába sietve bejött a sápadt és verejtékező főorvos.

— Nem is sejtettem, hogy a földlakók úrnője itt van — hajolt meg Rodisz előtt —, ebben a kényelmetlen és szűk szóbábán. De később majd elrendezzük a dolgot. Most menjünk át a dolgozószobámba. A Coam kertjeiből keresik, úgy gondolom — a főorvos arca ájtatos kifejezést öltött maga a Nagy és Bölcs kíván beszélni önnel…

Rodisz odaállt a kamera elé, és a képernyőn hamarosan feltűnt Csagasz. Rosszkedvű volt. Intett a főorvosnak, az mélyen meghajolt, és kisurrant a szobából.

Csoio Csagasz szemügyre vette Rodisz ezüstös köpenyét, amelyen áttetszett az egyszerű Jan-Jah öltözék.

— Kevésbé hatásos, mint az előző ruhái. De így közelebbinek érzem magát, olyan mintha az én… alattvalóm volna — mondta Csagasz tagoltan. — Mindamellett csodálkoztam, mikor tudomásomra jutott, hogy ott van.

— Ha nem történik ez a szerencsétlenség Csedivel, nem hagytam volna el a Történelemtárat. Igen érdekes anyag van ott, s ön bölcsen tette, hogy odaküldött.

Csoio Csagasz kissé megenyhült.

— Remélem, újólag meggyőződött róla, hogy nem veszélytélén érintkezni a mi vad és rosszindulatú népünkkel? Kis híján a negyedik vendégünk is belepusztult! Most mi a szándéka?

— Mihelyt az antropológusunk jobban lesz, az orvossal együtt a csillaghajóra küldöm. Ez néhány nap kérdése csupán.

— S azután?

— Visszatérek a Történelemtárba. Befejezem munkámat a kéziratokon. Asztronavigátorunk tovább ismerkedik a főváros tudományos világával. Még vagy húsz nap, és elbúcsúzunk önöktől.

— S a második csillaghajó?

— Már közel kell lennie. De nem élünk vissza a vendégszeretetével. Valószínűleg nem száll le. Körpályán marad, amíg mi fel nem szállunk.

Rodisz úgy érezte, hogy az oligarcha elégedett.

— Rendben van. A kórházban biztosítják kényelmes elhelyezését.

— Ne nyugtalankodjék. Inkább adjon utasítást, hogy kérésünkre huzavona nélkül teremtsenek összeköttetést önnel vagy munkatársaival. Különben magunk sem tudhatjuk, hol végződik az ön akarata, és hol kezdődik a főrangúak ostobasága és félelme.

Csoio Csagasz kegyesen bólintott, egy ideig némán nézte Rodiszt, majd hirtelen eltűnt a képernyőről. Rodisz visszatért Csedihez, aki már párnákkal feltámasztva, bura nélkül ült az ágyon. Csedi és Eviza élvezte a Föld vizét és táplálékát.

— Nem is képzeltem, hogy a földi konzervétel valóban ilyen jó ízű — mondta Csedi.

— A tormansziaké után — felelte Rodisz, ujjait a lány sűrű hajába mélyesztve, amely újra visszanyerte természetes hamvasarany színét. Mióta megszabadult a kontaktlencsétől, szeme éppen olyan kéken ragyogott, mint azelőtt.

— Azon csodálkozom — mondta Csedi felkönyökölve, de Eviza rögtön visszanyomta —, hogy is képesek mérgezni magukat, gyerekeiket, tönkretenni saját jövőjüket, hamisítani a táplálékot. El tudják képzelni, hogy valaki a Földön ilyen mérget egyen?

— Náluk — mondta Rodisz — ilyen szörnyű módon nővelik a táplálék mennyiségét, teszik olcsóbbá a termelést, de a régi áron adják el. A tormanszi társadalomban ezt hívják közvetett adónak. A hasznot az oligarchák vágják zsebre.

— Biztos vagyok benne, hogy itt egyetlen laboratórium sem foglalkozik a termékek összetételének elemzésével, nehogy kiderüljön az ártalmasságuk — mondta Eviza. — Vigyünk magunkkal mintát a földre.