Ivan Jefremov - A Bika órája

— Kezdjük. Ki fog segédkezni — maga, Olla, vagy Neia?

— Neia nélkül nem megy — felelte Olla Dez.

— Akkor hívja őt — és Fay Rodisz elsőnek lépte át a biológiai ellenőrző fülke küszöbét.

Az öltözködés hosszan tartott és kellemetlen volt. Jókora időbe telt, amíg mind a heten összegyűltek a körteremben. Csedi Daan még sose hordott védőruhát, és most hozzá kellett szoknia a kettős bőr érzetéhez. Szemét nem tudta levenni Fay Rodiszról; úgy érezte, ő a megtestesült női szépség fekete páncéljában, amely kiemelte arca sápadtságát és szemének áttetsző zöldjét.

Mindenkinek az övére ovális dobozkát erősítettek az anyagcseretermékek lebontása céljából, a vállukon képrögzítő műszerek szalagjai és háromszögletű körlátó tükröcskék csillogtak. A jobb karra egy második jelzőkarperecet helyeztek, hogy a személyi robotokon keresztül összeköttetésben legyenek az űrhajóval, a kulcscsontnál levő mélyedésbe a légfúvóka került. A test és a védőruha közt, válltól lábfejig, bizonyos időközökben léghullám áramlott végig, kellemes, könnyű masszázs érzését keltve. A levegő a sarkokon levő szelepeken távozott, de kívülről úgy látszott, mintha hatalmas izmok hullámzanának a ruha alatt.

Fay Rodisz megszemlélte társait, akik a rájuk simuló fém hideg csillogásában oly furcsának és elérhetetleneknek látszottak…

— Így akarnak a tormansziak előtt megjelenni? — csendült fel hátul Grif Rift hangja.

Rodisz egyszeriben ráébredt, mi is nyugtalanította.

— Semmi esetre sem! — fordult Rift felé. — Mi, nők a trópusokon használatos rövid szoknyát viseljük, pelerinnel.

— Nem jobb lenne inkább inget, mint a tormanszi nők? — kérdezte Tivisza, akit zavart, hogy a védőruhában szinte meztelennek látszottak.

— Próbáljuk meg, talán kényelmesebb lesz — egyezett bele Rodisz.

— Én a férfiaknak trópusi ruhát javaslok — mondta Vir Norin.

— A sort megfelel, de ujjatlan ingben a „fém” kar nagyon feltűnő — mondta Grif Rift. — A tormanszi ing a férfiaknak is megfelelőbb viselet.

— Milyen furcsa, hogy a Tormanszon az emberek az utcán és otthon felöltözve mutatkoznak, de színpadon, óriási térmekben rendezett nyilvános előadásokon vagy a tévében alig van rajtuk ruha — jegyezte meg Olla Dez.

— Valóban, ez buta ellentmondás, egy a sok közül, arnelyekét meg kell oldanunk — mondta Rodisz.

— Az ilyesféle látványosságok talán éppen azért vonzzák őket, mert ők maguk rendszerint tetőtől talpig fel vannak öltözve — szólt Csedi.

— Ez a magyarázat egyszerű és hihető, de bizonyára téves. A lélektan törvényei szerint minden sokkal bonyolultabb — zárta le a vitát Rodisz.

Az első mágneses serkentő kezelés után, amelyet Eviza végzett rajtuk, a „partraszállók” rendkívül nehézkesnek érezték magukat a páncélban. Azért öltötték máris magukra, hogy a leszállásig hátralevő napokban hozzászokjanak. A különlegesen vékony fémlemez, amely egyáltalán nem akadályozta őket a mozgásban, valósággal láthatatlan fallá vált köztük és az űrhajón maradók között. Látszólag semmi sem változott, de a „mi” már nem volt egyöntetű, megjelent az „ők” és a „mi”.

Mikor a csillaghajó jelezte, hogy a felkészülés befejeződött, az Égi Őrök főobszervatóriuma közölte a leszállás helyét. A „Sötét Láng”-nak az egyenlítői tenger déli partján, mintegy háromszáz kilométerre a fővárostól, széles, lankás fokon kell leereszkednie. Az erről a helyről készített nagyított felvételek magas, sötét bozótossal borított, sivár terepet mutattak, amely beékelődött a szürkészöld tengerbe. A környék és a tenger elhagyatottnak látszott, ami aggodalmat keltett a csillaghajón maradókban.

— A lakatlan vidék elengedhetetlen feltétel az ESCS leszállásához. Erre mi hívtuk fel a Négyek Tanácsának figyelmét — emlékeztette társait Grif Rift.

— Választhattak volna a városhoz közelebb eső helyet mondta Olla Dez. — Úgysem engedték meg, hogy mindenki kiszálljon.

— Elfelejti, Olla — mondta komolyan Rodisz hogy a város közelében nagyon nehéz visszatartani a kíváncsiskodókat. Itt azonban őrséget állítanak körbe, és a Tormansz lakosai közül senki sem jut az űrhajó közelébe.

— Gondoskodom róla, hogy odajussanak — szólt közbe váratlanul indulatosan Grif Rift. — Átvágom a bozótost árnyékölt folyosóval, amely hangjelzésre nyílik. A bejárat helyét videosugár útján közlöm Rodisszal. Akkor aztán küldhet hozzánk látogatókat, persze, olyanokat, akiket szívesen látunk.

— Lesznek nem szívesen látottak is — tette hozzá Rodisz.

— Nem kételkedem benne. Neia helyettesíti Atalt, s mi kétten visszaverünk minden kísérletet. Résen kell lennünk. A rakétákkal kudarcot vallottak, most majd valami mással fognak próbálkozni.

— De csak akkor, ha meggyőződtek róla, hogy a második csillaghajó, amelyikről beszéltem, nem jön. Addig két-három hónapig, esetleg tovább maguk biztonságban lesznek. Éppúgy mi is — tette hozzá halkabban Rodisz.

Grif Rift a vállára tette a kezét, és belenézett szomorú, bátor szemébe.

— Maga határozta meg az űrhajóra való visszatérésük határidejét, Rodisz. Jobb azt megrövidítem, mint meghosszabbítani.

— Megértem a nyugtalanságát, Rift…

— Tegyük fel, hogy teljes meg nem értés falába ütköznek, és ezt nem sikerül áttörni. Vajon indokolt-e tovább maradni? Túlságosan nagy a kockázat.

— Nem tudom elhinni, hogy vissza lehet utasítani a Föld tudását. Hiszen ez a végtelen és ragyogó jövőbe nyit kaput az ő rövid, gyötrelmes és, attól félek, sötét életükből — felelte Rodisz.

— Az áldozatvállalás szükségességének érzése a legősibb érzés az emberben; végigvonul minden valláson a régi társadalmák történetében. Irgalmasságra bírni az ismeretlen erőt, kiengesztelni az istenséget, hosszú életet adni az esendő sorsnak. Attól kezdve, hogy embereket áldoztak az oltárokon csata, vadászat, aratás vagy építkezés kezdete előtt, folytatva a vezérek, királyok, fáraók hekatombáin egészen a megdöbbentő vérengzésekig, amelyeket hagymázas politikai és vallási eszmék jegyében, nemzeti ellentétek miatt követtek el. De mi, akik tudjuk a mértéket, akik nagy társadalmi védőberendezéseket alkottunk, hogy véget vessünk a bánatnak és az áldozatoknak, mi ne tudtunk volna még megszabadulni a pszichikumnak ettől az ősi vonásától?

Fay Rodisz gyöngéden megsimogatta Grif haját.

— Ha régi módszereket alkalmazva beavatkozunk a tormánsziak életébe, erőt állítva szembe erővel, ha leereszkedünk az életről és álmokról alkotott elképzelések színvonalára… — Rodisz elhallgatott.

— Ezzel elfogadjuk az áldozat szükségességét is?

— Igen, Rift…

Alighogy Rodisz bement a fülkéjébe, jelzőkarperece felvillant. Csedi Daan, aki egy ideje kerülte a találkozást vele, engedélyt kért, hogy bemehessen hozzá.

— Úgy látszik, nagyon ostoba vagyok — mondta Csedi, mihelyt belépett —, oly keveset tudok az élet roppant bonyolultságáról…

Fay Rodisz enyhén megszorította a lány forró kezét, gyönyörködve nézte bámuló arcát hamvasszőke hajának keretében.

— Ne tegyen magának szemrehányást, Csedi! Mindig és mindenütt az a legfontosabb, hogy ne tegyünk semmi olyat, amit helytelen nézet diktál. Ugyan ki nem keveredett már megoldhatatlannak látszó ellentmondásokba? Még a régi vallások istenei sem voltak mentesek ettől. Csak a természet olyan kegyetlen, hogy vaktában végzett kísérlettel oldjon meg ellentmondásokat minden élő rovására.