Ivan Jefremov - A Bika órája

— Azonkívül? — villant fel Csoio Csagasz szeme.

— Ide hívom a második csillaghajót, hogy a Jan-Jah bolygó körül magas körpályán keringve váljon minket — arra az esetre, ha csillaghajónkkal valami baj történne.

— Csak nem olyan ügyetlenek a földi űrhajók vezetői? — mondta ingerülten Csoio Csagasz, mialatt a Négyek Tanácsának tagjai ijedten összenéztek.

— A világűr utazóinak, vagy ahogy az Égi Őrök neveztek minket, a világmindenség csavargóinak fel kell készülniük minden eshetőségre — mondta Fay Rodisz, erősen megnyomva az utolsó szavakat.

A Tormansz ura kelletlenül biccentett, és a teleaudiencia véget ért.

A „Sötét Láng” csillaghajó közeledett a bolygó felszínéhez. A körülrepülési sebesség fokozódott, s a ritka levegő a több száz kilométeres magasságban fülsiketítőén sivított a hajó áthatolhatatlan falán túl, amely megbízhatóan védett a túlhevüléstől és mindenféle sugárzástól. A szörnyű erő hangját felfogták a Tormansz zaj szondái. Itt is ismerték azokat a műszereket, amelyek feljegyzik az ég hangkrónikáját. Az erősítők bevitték ezt a monoton, vészjelként hangzó, metsző süvítést a megfigyelő tudósok dolgozószobáiba, az Égi Őrök magas tornyaiba és a bolygó urainak tágas lakosztályaiba, jelezve az ijesztő és vonzó, hívatlan vendég közeledését.

A csillaghajó technikusai lankadatlanul dolgoztak, kiszúrnitották és betáplálták a programokat a tompa orrú, háromszemű súrlódó rakétákba. Az ötméteres, hal formájú burkolatba zárt spirálcsőkötegek hamarosan elváltak az űrhajótól, hatalmás görbéket írtak le, és megérintették a bolygó felszínét az előre kijelölt helyeken. Az egyik rakéta az óceán hullámait súrolta, a másik a víz mélyébe ereszkedett, az utánuk következők a tormansziak által engedélyezett területen a mezőket, folyókat és zöldövezeteket barázdálták. Azután újra felemelkedtek a körpálya magasságába, hozzátapadtak a „Sötét Láng” oldalához, meghozták a laboratóriumnak biológiai elemzésre az idegen bolygó vizét, földjét és levegőjét.

Neia Holly, Eviza Tanét és Tivisza Henako harmadik napja nem hunyta le a szemét. Az ultracentrifuga egyhangú zúgása közben egy percre sem mozdultak a proton-mikroszkópok és a termosztátok mellől, amelyek számtalan baktérium— és vírustenyészetet tartalmaztak. Az analitikai komparátorok őszszehasonlították a Föld és a Tormansz ártalmas mikrobáinak toxinjait, és felállították az immunológiai reakciók hosszú képlétéit, hogy semlegesíthessék az eddig ismeretlen kórokozókat. Egyaránt immunizálták a kiszállókat és az űrhajón maradókat. A személyzet minden tagja nehezen szedte a levegőt, arcuk égett, szemük lázasan csillogott. Tor Likot és Menta Kort hipnotikus álomba kellett merítem, mert a szervezet erős reakciója minden tevékenység kikapcsolását kívánta.

Eviza Tanét néhány nap múlva kijelentette, hogy elégedetlen az eredményekkel, és nem garantálhatja a teljes védettséget.

— Mennyi idő alatt tudná garantálni? — kérdezte tőle Fay Rodisz.

Eviza kissé zavartan elgondolkozott.

— Felfedeztünk két ritka vírust. Ezek csak ott alakulhattak ki, ahol az emberek rendkívül zsúfoltan élnek. Most semmi ilyesféle nem tapasztalható a Tormanszon.

— Ami közvetett bizonyíték a bolygó egykori túlnépesedése mellett — mondta Fay Rodisz —, de nekünk a lehető leghamarabb le kell szállnunk a Tormanszra.

— Védőreakcióink áthangolásához legalább két hónap szűkséges — felelte Eviza Tanét olyan hangon, mintha ő volna a hibás, hogy az immunizálást, nem lehet hamarabb elvégezni.

Fay Rodisz rámosolygott.

— Hát mit tegyünk! Az ember szeretne az új föld teljes jogú vendége lenni, de ez szinte sohasem sikerül. Mindig adódnak olyan körülmények, amelyek sürgetnek, nem tűrik a várakozást. Sokan elmondták már, milyen felejthetetlen érzés találkozni egy új és veszélytelen bolygóval. Az ember kilép az űrhajóból a rendkívül tiszta levegőre, az új Nap alá, és gyérmekként fútkározik a simogató, szűzi talajon. Legszívesebben ledobná ruháját, hogy egész lényével megmártózzék ebben az üde, kristálytiszta világban, hogy mezítelen lábbal lépegessen a puha füvön, hogy a csupasz bőrét cirógassa a szél és Nap, hogy érezze a természet leheletének minden rezdülését. És a több százezer utazó közül, akik idegen világokba indultak, mily kevésnek sikerült ezt megélni!

— Tehát védőruha?

— Igen! Bármennyire sajnálatos! Később, ha az immunizáció befejeződik, levetjük. Sisak nem kell, csak bioszűrő. Már ez is eredmény! így viszont három-négy nap múlva készen leszünk.

— Talán így a legjobb — mondta Neia Holly. — Az elemzés azt mutatta, hogy a Tormansz vizének összetétele némilég különbözik a Földétől. Eleinte, míg hozzá nem szokik az új vízhez, mindenki gyengének fogja érezni magát.

— Hát fontos, milyen a víz? — kérdezte Fay Rodisz. — Bocsásson meg, én oly keveset tudok. Azt hittem, ha a víz tiszta, és nincs benne káros idegen anyag…

— Megbocsátjuk a történésznek az ősi tévhitet — mosolyodott el Eviza. — Elődeink a vizet sokáig egyszerűen víznek tekintették, hidrogén és oxigén vegyületének, és egyáltalán nem tudták elemezni. Kiderült, hogy a víznek bonyolult fizikai-kémiai szerkezete van, számos elemet tartalmaz. A Föld forrásaiban, folyóiban, tengereiben ezernyi fajta víz található, ártalmatlan, ártalmas, semleges, bár az egyszerű elemzés valamennyit egyformának és tökéletesen tisztának mutatja. A Tormansz más bolygó, másmilyen a víz körforgása, az erózió és az ásványi tartalom. Úgy találtuk, hogy ez a víz némi levertséget okozhat. Ellenszerként az IGN-102 tablettát választottam. Csak ne felejtsék el bedobni minden italba vagy folyékony ételbe.

— Tehát védőruha — szólt közbe a mindeddig hallgató Grif Rift —, aminek számunkra lesz egy előnye…

— Veszély esetén? — Eviza lehajtotta a fejét, s a szeme sarkából Csedi Daanra pillantott.

— Eltalálta. A védőruhán nem hatol át sem a kés, sem a golyó, sem a gyújtósugár — felelte Rift.

— De a fej, a test legfontosabb része, sisak nélkül sebezhető — mondta vidáman Fay Rodisz.

Csedi Daan fíirkészőn nézett Rodiszra, mintha csodálkozna jókedvén. Valóban, az expedíció tartózkodó, kissé rideg vezetőjét most, a megpróbáltatások küszöbén, mintha kicserélték volna.

— De mi lesz Csedi tervével? — kérdezte Gén Atal.

— Később, az akklimatizáció után hajtjuk végre — felelte Fay Rodisz.

Csedi csak szorosabbra zárta ajkait, és a Tormansz nagyméretű

térképe felé fordult, amely a körterem bejárata fölött függött.

— Csedi — fordult hozzá Eviza Tanét most eszembe jutott, hogy maga milyen érzékenyen reagált arra a komédiára, amit Fay Rodisz és Olla Dez játszott el. De nem gondolja, hogy ha maga tormanszi lánynak öltözve akar elvegyülni a Jan-Jah népe közt, abban is lesz egy cseppnyi csalás? Idegen szemmel nézni azt, amit úgy tárnak maga elé, mintha igazi tormanszi lány volna? Vajon ez nem leselkedés?

— Én… igen… nem, én ezt másképp képzeltem el. Egyszerűen közelebb szeretnék kerülni hozzájuk, ugyanazt az életét élni, osztozni a nehézségekben és örömökben, bajokban és veszélyekben!

— De tudva, hogy bármely pillanatban visszatérhet közénk, rendelkezve az Összekulcsolt Kezek Kora emberének hatalmával, és azzal a tudattal, hogy visszatérhet a Föld gyönyörű világába? — támadott Eviza.