Joanne Rowling - Harry Potter és az azkabani fogoly

A járműben nem voltak ülések, helyettük fél tucat réz ágykeret állt az elfüggönyözött ablakok mentén. Minden ágy mellett egy-egy gyertya égett, fényük megvilágította a faburkolatú falakat. Az egyik hátsó ágyban pöttöm, hálósipkás varázsló feküdt.

— Köszönöm, nem kérek, most épp csigát gyűjtök — motyogta álmában a kis mágus, és a másik oldalára fordult.

— Ez lesz a helyed — suttogta Stan, és betolta Harry ládáját a vezetőülés mögötti ágy alá. A sofőr maga egy karosszékben terpeszkedett a volánnál. — D a sofőrünk, Ernie Prang. Ern, bemutatom Neville Longbottomot.

A vastag szemüvege mögött aggasztóan vaksinak tűnő, hajlott korú varázsló odabiccentett Harrynek. A fiú ösztönösen a homlokába fésülte fürtjeit, és leült az ágya szélére.

— Lépj a gázra, Ern — szólt Stan, és helyet foglalt a sofőrülés melletti karosszékben.

Ismét hatalmas dörrenés rázta meg a buszt, s Harry a következő pillanatban már a matracon feküdt. A hirtelen gyorsulás ledöntötte a lábáról. Mikor felült, és kinézett a Kóbor Grimbusz ablakán, egy ismeretlen utca képe tárult a szeme elé. Stan önelégült vigyorral nyugtázta utasának látható döbbenetét.

— Épp itt jártunk, amikor leintettél minket — magyarázta. — Hol is vagyunk, Ern? Valahol Walesben, nem?

— Ühüm.

— A muglik nem hallják meg a buszt? — kérdezte Harry.

— A muglik…! — legyintett megvetően Stan. — Azok nem hallanak a fülüktő'. Igaz, Ern? És nem látnak a szemüktő'. Semmit se vesznek azok észre.

— Menj, ébreszd fel Madam Marshot, Stan — szólt Ern. — Mindjárt megérkezünk Abergavennybe.

A kalauz felállt, eloldalazott Harry ágya mellett, és felment egy keskeny falépcsőn. Harry továbbra is az ablaknak nyomta az orrát, s amit látott, cseppet sem nyugtatta meg. Ernie kimondottan ügyetlen sofőrnek tűnt. A Kóbor Grimbusz újra meg újra felszaladt a járdára, s csak azért nem ment neki semminek, mert a lámpaoszlopok, levelesládák és kukák sorban félreugrottak az útjából.

Stan időközben újra megjelent a lépcsőn, nyomában egy utazóköpenybe burkolózó, zöldes arcszínű boszorkánnyal.

Ern beletaposott a fékbe, mire az összes ágy fél métert előrecsúszott.

— Viszon'látásra, Madam Marsh! — hadarta vidáman Stan.

A boszorkány a szájára szorított egy zsebkendőt, és tántorogva leszállt a buszról. Stan utána hajította a poggyászát, és becsapta az ajtót. Ezután újabb kipufogórobaj következett, és máris egy keskeny vidéki országúton robogtak, a szeszélyesen kanyargó kocsi útjából fürgén félreugró fák között.

Harry akkor sem tudta volna lehunyni a szemét, ha olyan buszon utazik, ami nem durrog folyton, és nem közlekedik száz mérföldes ugrásokkal. Elszorult a torka, mikor ismét eszébe jutott kilátástalan jövője és mellesleg Marge néni, aki talán még mindig a plafonon lebegett.

Stan elővette a Reggeli Próféta aznapi számát, és nyelve hegyét kidugva olvasni kezdett. Az első oldalról egy beesett arcú, csimbókos hajú férfi fényképe pislogott Harryre.

Harry úgy érezte, valahol már látta ezt az arcot. Hamarosan arra is rájött, hogy hol.

— Ez az ember benne volt a mugli hírekben! — szólalt meg csodálkozva, s egy pillanatra minden bajáról megfeledkezett. Stan maga is a képre pillantott.

— Ez Sirius Black — bólintott nevetve. — Naná, hogy benne volt a mugli hírekbe', Neville. Mos' jössz csak rá?

Harry még mindig értetlenkedő arcot vágott. Stan fejcsóválva nevetett, lehúzta a borítólapot, és átnyújtotta Harrynek. A fiú a gyertyafénybe emelte az újságoldalt, és olvasni kezdte a képhez tartozó cikket.

A Mágiaügyi Minisztériumban ma megerősítették, hogy Sirius Black, az Azkaban erőd talán leghírhedtebb foglya továbbra is ismeretlen helyen tartózkodik.

„Mindent megteszünk Black kézre kerítéséért — nyilatkozta ma délelőtt Cornelius Caramel mágiaügyi miniszter —, és nyomatékosan kérjük a varázslótársadalom tagjait, hogy őrizzék meg nyugalmukat.”

A Mágusok Nemzetközi Szövetségében többen is bírálták Caramelt, amiért a mugli miniszterelnököt is tájékoztatta a helyzetről.

„Értsék meg, szükség volt erre a lépésre — szögezte le Caramel. — Black őrült, így varázslókra és muglikra egyaránt veszélyt jelent. Egyébként a miniszterelnök biztosított róla, hogy nem tesz közzé információkat Black valódi képességeiről. Mellesleg, ha meg is tenne, ugyan ki hinne neki?”

A muglikat figyelmeztetés gyanánt úgy tájékoztatták, hogy Blacknél „lőfegyver” van (egyfajta fém varázspálca, amit a muglik egymás életének kioltására használnak), a varázslóközösség tagjai viszont attól tartanak, hogy Black hasonló mészárlást fog végrehajtani, mint tizenkét évvel ezelőtt, amikor egyetlen átokkal tizenhárom embert gyilkolt meg.

Harry belenézett Sirius Black halványan fénylő szemébe — az volt a beesett arc egyetlen olyan része, ami az élet jeleit mutatta. Személyesen még soha nem találkozott vámpírral, de képen többet is látott már a sötét varázslatok kivédése órán, s a viaszsárga bőrű Black azokra emlékeztette.

— Undok egy pofa, mi? — szólalt meg Stan, miután végig Harryt figyelte, amíg az olvasott.

— Tizenhárom embert gyilkolt meg? — Harry visszaadta az újságlapot Stannek. — Egyetlen átokkal? — Bezony — bólintott Stan. — Fényes nappal, a nyílt utcán.

Volt is nagy balhé miatta, igaz, Ern?

— Ühüm — felelte a sofőr sötéten.

Stan szembefordult Harryvel, és karját keresztbe fonta a szék támláján.

— Black komálta T'odkit, de frankón! — szólt.

— Micsoda?! Voldemortot?!

Stannek még a szeplői is elfehéredtek, Ern akkorát rántott a kormányon, hogy egy egész parasztháznak kellett félreugrania a busz útjából.

— Te meg vagy hibbanva? — fakadt ki Stan. — Mér' mondtad ki a Nevet?

— Bocsánat — hebegte Harry. — Bocsánat… elfelejtettem…

— Elfelejtette! — sápítozott Stan. — Jesszusom, mindjár' szívbajt kapok…

— Szóval… szóval Black Tudodki szövetségese volt? — ismételte bocsánatkérően Harry.

— Aha — nyögte Stan a mellkasát masszírozva. — Igen, az volt. Aszongyák, jó haverok voltak… Na de miután a kis Harry Potter elintézte T'odkit — Harry itt összerezzent, és megint a homlokába simította a haját —, akkor T'odki összes drukkerét elővették, igaz, Ern? A legtöbb rájött, hogy T'odki nélkül vége a bulinak, és visszavonulót fújt. De Sirius Black nem adta fel. Aszongyák, arra spórolt, hogy ő lesz az alvezér, ha T'odki átveszi a hatalmat.

— Aztán a végén pont egy olyan utcán kerítették be, ami tele volt muglikkal. Black meg elővette a pálcáját, és a levegőbe röpítette a fél utcát. Kinyírt egy varázslót meg egy tucat muglit, akik épp ott mászkáltak. Iszonyú, nem? És t'od, hogy aztán mit csinált?

Stan a hatás kedvéért suttogóra fogta a hangját. — Mit? — kérdezte Harry.

— Nevetett — mondta Stan. — Csak állt, és nevetett. Mikor befutott az erősítés a Mágiaügyi Minisztériumból, nem is védekezett, hagyta magát elvinni, és közbe' betegre röhögte magát. Őrült az a pasi, igaz, Ern? Tisztára kampó agyilag.

— Még ha nem is volt őrült, mikor Azkabanba került — szólt lassan Ern —, most már biztosan az. Én ugyan nem hagynám, hogy bevigyenek oda, inkább kinyiffantanám magam. Persze Black megérdemelte… azután, amit csinált…