Joanne Rowling - Harry Potter és az azkabani fogoly

Harry kíváncsiságát felkeltette a boltban összeverődött tömeg, előrefurakodott hát az izgatott boszorkányok és varázslók között. Végül megpillantotta a nagy érdeklődés tárgyát: egy újonnan emelt pódiumon a legkáprázatosabb seprű állt, amit Harry valaha látott.

— Most dobták piacra, prototípus — magyarázta egy szögletes állú varázsló a társának.

— Ez a leggyorsabb seprű a világon, ugye, apa? — nyávogta egy Harrynél jóval fiatalabb fiúcska apja kezét rángatva. — A Ír Nemzetközi Klub máris hét darabot rendelt ebből a csodából — harsogta a tömeg felé a bolt tulajdonosa. — Ez lesz a világkupa slágere!

A Harry előtt álló nyurga boszorkány odébb lépett, így Harry elolvashatta a seprű melletti táblát:

Egyedileg gyártott, kézzel számozott, csúcsminőségű versenyseprű. A gyémántkemény bevonattal ellátott, áramvonalas kőrisfa nyél, valamint az aerodinamikai szempontok szerint tervezett, válogatott nyírfavesszők alkotta farok egyedülálló stabilitást és tökéletes iránytartást garantál. A Tűzvillám tíz másodperc alatt gyorsul fel 250 km/h sebességre, a biztonságos megállásban blokkolásgátlóval ellátott fékezőbűbáj segíti. A fogyasztói árról érdeklődjön az eladónál.

Az árról érdeklődjön az eladónál… Harry bele se mert gondolni, hány aranyat kérhetnek a Tűzvillámért. Soha semmire nem vágyott még ennyire — másfelől viszont a jelenlegi Nimbusz Kétezresével sem veszített még meccset. Ha már amúgy is van egy kitűnő seprűje, mi értelme lenne kiüríteni a széfjét a Tűzvillámért? Nem kérdezte hát meg az árat, de attól kezdve mindennap visszatért az üzletbe — csak hogy megcsodálja a Tűzvillámot.

Takarékosság ide vagy oda, volt néhány dolog, amit mindenképp be kellett szereznie. A patikában feltöltötte bájital-alapanyag készletét, s mivel az iskolai talárját rég kinőtte, vásárolt egy nagyobbat Madam Malkin Talárszabászatában.

Végül, de nem utolsósorban új tankönyveket kellett vennie — már csak azért is, mert az addigi tárgyak mellett harmadévtől felvette a jóslástant és legendás lények gondozását is.

A könyvesbolt kirakata elé lépve érte az első meglepetés. Az üveg mögött a szokásos rajztábla méretű, aranybetűs varázskönyvek helyett egy tágas vasketrec állt, benne a Szörnyek szörnyű könyvének vagy száz példánya. Az agresszív nyomdatermékek fáradhatatlanul püfölték és marcangolták egymást, csak úgy röpködtek körülöttük a kitépett lapok.

Harry elővette az olvasmánylistát, és most először figyelmesen végigböngészte. A Szörnyek szörnyű könyve az első helyen szerepelt a legendás lények gondozása tantárgynál — szóval ezért írta Hagrid, hogy szüksége lesz a könyvre. Harry megkönnyebbült, eddig azt hitte, hogy a vadőr egy újabb vérszomjas házi kedvenc ápolásában akar tanácsot kérni tőle.

Mikor belépett a Czikornyai és Patzába, a boltos nyomban odasietett hozzá.

— Roxfort? — kérdezte köszönés helyett. — Az új könyveidért jöttél?

— Igen — bólintott Harry. — Kérek egy…

— Menj odébb. — A boltos türelmetlenül félresöpörte Harryt, majd felhúzott egy pár vastag bőrkesztyűt, kezébe vett egy hosszú, göcsörtös sétabotot, és már indult is a szörnykönyvek ketrece felé.

— Várjon! — szólt rá sietve Harry. — Olyanom már van.

— Már van? — A boltos kimondhatatlanul megkönnyebbült. — hála az égnek! Ma már ötször haraptak belém…

Szakadó papír zaja hallatszott, két szörnykönyv elkapott egy harmadikat, és azon voltak, hogy kettétépjék.

— Elég volt! Eresszétek el! — kiabált a boltos, s a sétabotot a rácsok között bedugva szétkergette a verekedőket. — Soha többet nem rendelek ezekből! Ez kész őrültekháza! Nem bosszankodtam ennyit a Láthatatlanság láthatatlan könyve óta! Abból is megvettünk kétszáz példányt, egy vagyonba került, és szőrén-szálán eltűnt az összes… Nos, akkor mit adhatok neked?

Harry a listába pillantott.

— Kérek egy példányt A jövő zenéjéből, Cassandra Vablatskytól.

— Á… kezded a jóslástant?

A boltos lehúzta a kesztyűt, és elindult a jövendőmondás részleg felé, ami az üzlet egyik hátsó sarkában kapott helyet. A polc előtt álló kis asztalon egy sor jóskönyvet állítottak ki, egyebek között a Nézz szembe a jövővel, avagy: felkészülés a káros meglepetésekre és a Kormos kristálygömb címűeket. A boltos felmászott egy létrára, majd kisvártatva egy vastag, fekete könyvvel tért vissza.

— Tessék, A jövő zenéje. Praktikus útmutató az alapvető jósmódszerekhez. Bemutatja a tenyérjóslást, a kristálygömb használatát, a madárbélolvasást…

Harry azonban most meg se hallotta a boltos szavait. Figyelmét egy másik könyv kötötte le, amit az asztalra kirakott művek között pillantott meg. Halálos ómenek avagy: mi a teendő, ha a sorsunk megpecsételődött? — ez volt a címe.

A boltos követte Harry pillantását.

— Ha rám hallgatsz, azt nem olvasod el — jegyezte meg csevegő hangon. — Minden sarkon halálos ómeneket kezdesz látni tőle, és végül a félelem fog a sírba vinni.

Harry azonban kitartóan meredt a könyv borítóját díszítő képre, ami egy hatalmas, világító szemű fekete kutyát ábrázolt. Mintha látta volna már valahol ezt az állatot…

A boltos Harry kezébe nyomta A jövő zenéjét.

— Adhatok még valamit? — kérdezte.

— Igen… — Harry végre levette tekintetét a kutyáról, és szórakozottan a listára nézett. — Kellene még az Átváltoztatásról haladóknak és a Varázslástan alapfokon.

Tíz perccel később, mikor új könyveivel a hóna alatt kilépett a Czikornyai és Patából, még mindig a kutya járt a fejében. A Foltozott Üst felé vette útját, ám szinte nem is látta, hova lép, s egyre-másra beleütközött a többi járókelőbe.

A fogadóba érve egyenesen felsietett a szobájába, és az ágyra dobta a könyveket. Amíg vásárolt, valaki kitakarított nála: az ablak nyitva volt, ragyogó napfény áradt a szobába. A ház utcai frontja felől beszűrődött az elhaladó mugli buszok motorzúgása, és Harry hallani vélte az Abszolút járókelőinek távoli, tompa zsivaját is. Tekintete a mosdó feletti tükörre, s abban saját képmására tévedt.

— Nem lehetett halálos ómen — jelentette ki dacosan, mintha tükörképét akarná meggyőzni. — Mikor azt a valamit láttam a Magnolia közben, nagyon feldúlt voltam. Biztos csak egy kóbor kutya volt…

Ösztönösen felemelte a kezét, és a homlokába simította hajfürtjeit.

— Hiába áltatod magad, öregem — felelte rekedten a tükörképe.

Ahogy teltek-múltak a napok, Harry egyre izgatottabban várta, hogy találkozzon Ronnal és Hermionével. Bármerre járt, tekintetével őket kereste a tömegben. A tanévkezdet közeledtével mind több és több roxfortos diák tűnt fel az Abszol úton. A Kviddics a javából boltban Harry összefutott két griffendéles évfolyamtársával, Seamus Finnigannel és Dean Thomasszal — ők is nyálcsorgatva bámulták a Tűzvillámot, a Czikornyai és Patza előtt pedig találkozott az igazi Neville Longbottommal, aki egy kerek arcú, reménytelenül feledékeny fiú volt. Nem állt meg beszélgetni vele, mivel Neville épp tagbaszakadt nagyanyja szemrehányásait hallgatta, amiért elveszítette az olvasmánylistáját. Harry borzongva gondolt rá, mi lenne, ha a nagymama fülébe jutna, hogy Neville-nek adta ki magát, amikor a Mágiaügyi Minisztérium nyomozói elől bujkált…