Joanne Rowling - Harry Potter és az azkabani fogoly

A vakáció utolsó napjának reggelén Harry már azzal vigasztalódott, hogy ha előbb nem is, másnap a Roxfort Expresszen biztosan viszontláthatja Ront és Hermionét. Kibújt az ágyból, felöltözött, és elindult, hogy még egyszer utoljára megcsodálja a Tűzvillámot. Épp azt latolgatta, hogy hol ebédeljen, amikor valaki a nevét kiáltotta. — Harry! HARRY!

Harry a hang irányába fordult, és boldogan elmosolyodott: mindkét barátja ott ült a Florean Fortescue Fagylaltszalon teraszán. Ron arcát elborították a szeplők, Hermione ellenben csokoládébarnára sült — s mindketten lelkesen integettek felé.

— Na végre! — szólt vigyorogva Ron, mikor Harry leült az asztalukhoz. — Először a Foltozott Üstben kerestünk, aztán a Czikornyai és Patzában meg Madam Malkinnál…

— A vásárlást már a múlt héten elintéztem — legyintett Harry. — Egyébként honnan tudtátok, hogy a Foltozott Üstben lakom?

— Apától — hangzott Ron tömör válasza.

Mr. Weasley a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozott, így nem csoda, hogy hallott Marge néni sorsáról.

— Tényleg felpuffasztottad a nénikédet, Harry? — kérdezte szemrehányóan Hermione.

— Nem szándékosan — védekezett Harry, miközben Ron a hasát fogta a kacagástól. — Elvesztettem a fejem.

— Ez nem vicces — mérgelődött Hermione. — Kész csoda, hogy nem csapták ki Harryt.

— Igazad van — bólintott Harry. — A kicsapás még hagyján, attól féltem, hogy börtönbe dugnak. Most Ronhoz fordult. — Azt nem mondta édesapád, hogy miért volt Caramel ilyen elnéző?

— Biztos mert rólad van szó — vonta meg a vállát Ron. — A híres Harry Pottert nem bántják. Kíváncsi vagyok, én mit kapnék a minisztériumtól, ha lufit csinálnék a nénikémből. Persze előbb exhumálniuk kéne engem, mert anya rögtön kitekerné a nyakamat. Egyébként este megkérdezheted apát a dologról. Képzeld, ma mi is a Foltozott Üstben alszunk! Holnap együtt elehetünk a King's Crossra. Sőt, Hermione is marad éjszakára!

Hermione mosolyogva bólintott.

— Anya és apa reggel kiraktak itt az összes iskolai holmimmal együtt.

— Szuper! — lelkendezett Harry. — Na és megvettétek már a könyveket, meg ami még kell?

— Ezt nézd meg! — bólintott büszkén Ron. Egy zacskóból hosszúkás dobozt vett elő, és kinyitotta. — Vadonatúj pálca. Tizennégy hüvelykes, fűzfa, egyszarvúszőr maggal. És az összes könyvem is megvan… — Ron a széke alatt rejtőző szatyorra bökött. — Mit szólsz ahhoz a szörnyetegeshez? Az eladó majdnem sírógörcsöt kapott, amikor mondtuk neki, hogy kettőt kérünk.

— És azok micsodák, Hermione? — kérdezte Harry a lány melletti székre mutatva, ahol nem is egy, de három dudorodó szatyor sorakozott.

— Nekem több új tantárgyam lesz, mint nektek — vont vállat Hermione. — Ezek a könyvek kellenek, a legendás lények gondozásához, a jóslástanhoz, az ősi rúnák tanulmányozásához, a mugliismerethez…

— Minek neked a mugliismeret? — tárta szét a karját Ron. — Hisz muglik között nőttél fel! Mindkét szülőd mugli! Mi újat mondhatnak még neked?

— A varázslók szemszögéből még soha nem vizsgáltam őket — felelte nagy komolyan Hermione.

— Szóval ebben a tanévben lemondasz az evésről és az alvásról — csóválta a fejét Harry.

Ron nevetve bólogatott. Hermione eleresztette a megjegyzést a füle mellett.

— Van még tíz gallonom — szólt az erszényébe pillantva. — Szeptemberben lesz a születésnapom, és kaptam anyától meg apától egy kis pénzt, hogy előre vehessek magamnak valamit.

— Mondjuk egy szép könyvet? — kérdezte ártatlan arccal Ron.

Hermione nem hagyta magát felbosszantani.

— Nem, nem könyvet veszek — felelte. — Igazából egy baglyot szeretnék. Harrynek ott van Hedvig, neked meg Errol…

— Errol nem az enyém — rázta a fejét Ron —, hanem az egész családé. Az én állatom Makesz. — Előhúzta a zsebéből öreg patkányát, és letette az asztalra. — Meg kéne vizsgáltatnom. Eléggé megviselte az egyiptomi klíma…

Makesz valóban lefogyott kissé, s a bajsza is lefelé konyult.

— Van a közelben egy állatkereskedés — jegyezte meg Harry, aki már úgy ismerte az Abszol utat, mint a tenyerét. — Ott vehetsz valami délcegítőt Makesznak, és Hermione is megveheti a baglyát.

Kifizették hát a fagylaltjaikat, majd átkeltek az utca túloldalára.

A Mágikus Menazsériában a vevőknek jutott a legkevesebb hely. A falakon a padlótól a mennyezetig ketrecek és kalitkák sorakoztak, s nemcsak a bűz, a zaj is szinte elviselhetetlen volt: a ketrecek lakói egymást túlharsogva vijjogtak, rikoltoztak, cincogtak és sziszegtek. A pult mögött álló boszorkány épp egy varázslónak adott tanácsokat a kétfejű gőték gondozásáról. Harrynek, Ronnak és Hermionénak várakozás közben volt idejük szemügyre venni az állatseregletet.

Az egyik ketrecben két megtermett piros varangy döglött dongókat falatozott, szép komótosan. A kirakat mellett drágakövekkel kirakott páncélú óriásteknős sütkérezett. Egy terrárium oldalán narancsszínű mérges csigák araszoltak felfelé, míg a szomszédos ketrec lakója, egy kövér, fehér nyúl időről időre hangos pukkanással cilinderré változott. Emellett volt a boltban mindenféle színű és fajtájú macska, egy kalitkára való holló és egy kosárnyi krémfehér szőrgolyó. Utóbbiak hangosan dudorásztak. A pulton álló tágas ketrec pedig tele volt nyúlánk, fekete patkányokkal. Ezek — hosszú, kopasz farkukat összeakasztva — egy kötélugrásra emlékeztető játékkal múlatták az időt.

A gőtés varázsló végre távozott, és Ron előadhatta kívánságát az eladónak.

— A patkányomról lenne szó — magyarázta. — Eléggé rossz bőrben van, mióta hazahoztam Egyiptomból.

— Tedd le a pultra — rendelkezett a boszorkány, és elővett egy otromba, fekete keretes pápaszemet.

Ron kihalászta Makeszt a belső zsebéből, és letette fajtársai ketrece mellé. Azok abbahagyták a játékot, és kíváncsian a rácshoz tódultak.

Ron szinte minden ingóságához, így Makeszhoz is másodkézből jutott. A patkány egykor bátyja, Percy tulajdonát képezte, s bizony már eljárt felette az idő. A ketrec fényes szőrű lakói mellett különösen viharvertnek tűnt.

— Hm — morogta a boszorkány, kezébe véve Makeszt. — Mennyi idős ez az állat?

— Nem t'om — vont vállat Ron. — Elég öreg. Még a bátyámé volt.

A boszorkány tüzetesen szemügyre vette Makeszt. — Milyen képességei vannak? — kérdezte. — Hát… öh…

Ronnak be kellett látnia, hogy patkánya hosszú élete során a mágikus képességek leghalványabb jelét se mutatta. A boszorkány megszemlélte Makesz tépett bal fülét, majd mellső lábát, amelyről hiányzott egy ujj, és hangosan ciccegett.

— Látom, átélt egyet s mást… — jegyezte meg.

— Már ilyen volt, amikor Percy nekem adta — védekezett Ron.

— Az ilyen közönséges vagy kerti patkányok legfeljebb három évig élnek — jelentette ki a boszorkány. — Ha szeretnél egy strapabíróbb példányt, válassz ezek közül…

A fekete patkányokra mutatott, akik erre nyomban folytatták ugrálós játékukat.

— Felvágós ficsúrok — motyogta Ron.

— Nos, ha nem akarod kicserélni, próbálkozz meg ezzel a patkánysziruppal — mondta a boszorkány, és kis piros fiolát vett elő a pult alól.

— Köszönöm — bólintott Ron. — Mennyivel… AUU!

Ron kétrét görnyedt, valami súlyos, vörhenyes dolog a legfelső ketrec tetejéről egyenesen ráugrott a fejére, majd onnan dühösen fújtatva Makesz felé szökkent.