Joanne Rowling - Harry Potter és az azkabani fogoly

— Semmi baj — nyögdécselte a néni, és megtörölte arcát a szalvétával. — Biztos túl erősen szorítottam. Pár napja ugyanezt csináltam Fubster ezredesnél. Nyugodj meg, Petunia, az én kezemben van a hiba…

Petunia néni és Vernon bácsi mégis gyanakodva néztek unokaöccsükre. Harry úgy döntött, inkább lemond a pudingról, megköszönte az ebédet, és felállt az asztaltól.

A hallba érve nekivetette hátát a falnak, és mélyet sóhajtott.

Hosszú ideje volt már annak, hogy utoljára elvesztette az önuralmát, és felrobbantott valamit. Ez nem fordulhat elő még egyszer. Jól tudta, hogy nem csak a roxmortsi engedély forog kockán: ha így folytatja, a Mágiaügyi Minisztériummal is meggyűlik a baja.

A mágustörvény tiltotta a kiskorú varázslók otthoni bűbájgyakorlását. Ráadásul Harrynek már volt egy esete: előző nyáron hivatalos figyelmeztetést kapott, hogy ha a minisztérium újabb varázslatot észlel a Privet Drive-on, akkor roxforti tanulmányai korai véget érnek.

A hangokból ítélve Dursleyék felálltak az asztaltól, s Harry gyorsan feliszkolt az emeletre.

A következő három napot Harry úgy vészelte át, hogy A seprűápolás kézikönyvére gondolt, valahányszor Marge néni kötözködni kezdett vele. A módszer jól bevált, bár alkalmazásakor elég furcsa arcot vághatott — Marge néni ugyanis annak a gyanújának adott hangot, hogy Harry gyengeelméjű.

Azután végre-valahára elérkezett a néni látogatásának utolsó estéje. Petunia néni ünnepi vacsorát főzött, Vernon bácsi pedig kinyitott jó néhány palack bort. A levest és a lazacot is sikerült elfogyasztani anélkül, hogy említés esett volna Harry fogyatékosságairól. Már a citromhabos süteménynél tartottak, Vernon bácsi hosszú és unalmas beszámolóba kezdett munkahelyéről, a Grunnings fúrógyárról, Petunia néni pedig kávét főzött. Vernon bácsi elővett egy üveg brandyt.

— Megkínálhatlak, Marge?

Marge néni arca addigra lángvörösre gyúlt az elfogyasztott bormennyiségtől.

— Épp csak egy cseppet kérek — kuncogott. — Annál azért egy picit többet… még egy kicsit… úgy, köszönöm.

Dudley már a negyedik szelet süteményt habzsolta. Petunia néni kávét szürcsölgetett, kisujját gondosan eltartva a csészétől. Harry legszívesebben felosont volna a szobájába, de Vernon bácsi malacszemének egy dühős villanásával jelezte, hogy végig kell ülnie a búcsúvacsorát.

— Ááh — sóhajtott Marge néni, majd elégedett cuppantással letette az üres brandyspoharat. — Jó kis vacsorát dobtál össze, Petunia. Nekem otthon a tizenkét kutya mellett legfeljebb arra jut időm, hogy kivegyek valamit a mélyhűtőből.

A néni hangosan böfögött, és megpaskolta dudorodó hasát.

— Bocsánat… Szeretem az emberes fiúcskákat — folytatta Dudleyra kacsintva. — Ugyanolyan szép szál férfi lesz belőled, Dudlicsek, mint az apád. Igen, Vernon, kérek még egy kortyocska brandyt…

— No de az ott…

Fejével Harry felé bökött, akinek rögtön görcsbe rándult a gyomra. A seprűápolás kézikönyve, gondolta gyorsan.

— …arról a tökmagról lerí, hogy egy mihaszna kis féreg. A kutyáknál könnyű megszabadulni az ilyenektől. Tavaly megkértem Fubster ezredest, hogy fojtson vízbe egyet. Ványadt kis kölyök volt. Gyenge. Alultáplált.

Harry igyekezett felidézni a kézikönyv tizenkettedik oldalát: Hátramenetben rángató seprű javítása korrekciós bűbájjal.

— Már a múltkor is mondtam: minden az öröklött véren múlik. A rossz vér így is, úgy is kiütközik. Nem akarok semmi rosszat mondani a családodra, Petunia — Marge néni lapáttenyerével megpaskolta Petunia néni csontos kezét —, de a nővéred selejtgyerek volt. A legjobb családban is akadnak ilyenek. Aztán persze összeállt azzal a senkiházival, és íme az eredmény.

Harry merőn bámulta a tányérját, és furcsán csengett a füle. Szorosan markold meg a seprűt a vesszőnyalábnál fogva, gondolta. A folytatás azonban nem jutott eszébe. Marge néni hangja olyan erőszakosan hatolt bele a fülébe, mintha egy fúró lett volna Vernon bácsi gyárából.

— Ha már szóba került az a Potter… — folytatta jó hangosan Marge néni, miközben nyakon ragadta a brandysüveget, és újabb adagot loccsantott a poharába meg a terítőre. — Sose meséltétek még, hogy mi volt a foglalkozása.

Vernon bácsi és Petunia néni megdermedtek. Még Dudley is felpillantott a süteményéről, és színeire nézett.

— Nem… nem dolgozott — motyogta Vernon bácsi, és gyors oldalpillantást vetett Harryre. — Munkanélküli volt.

— Le mertem volna fogadni! — kapott a szón Marge néni. Egy hajtásra kiitta a brandyjét, majd megtörölte az állát a kardigánja ujjával. — Tudtam, hogy csak egy semmirekellő, lusta munkakerülő lehetett, aki…

— Nem volt az — vágott a szavába Harry.

Az asztalnál néma csend lett. Harry egész testében remegett — még soha semmi nem dühítette fel ennyire.

— MÉG EGY KIS BRANDYT! — harsogta a holtsápadt Vernon bácsi, és az üveg egész tartalmát beleöntötte Marge néni poharába. — Te meg, kölyök — mordult rá Harryre —, menj lefeküdni. Lódulj.

— Nem, Vernon, nem — szólt közbe Marge néni csukladozva. Felemelte a kezét, és apró, véreres szemével Harryre meredt. — Folytasd csak, fiam. Büszke vagy a szüleidre, mi? Sikerült összehozniuk egy jó kis autóbalesetet, és hidegre tenni magukat — gondolom, részegen…

— Nem autóbalesetben haltak meg! — vágott vissza Harry. Azon kapta magát, hogy felállt a székéből.

— Igenis karambol végzett velük, te hazug kis taknyos! — kiabálta dühtől tajtékozva Marge néni. — Téged meg itt hagytak koloncnak a becsületes, dolgos rokonaik nyakán! Te hálátlan, pimasz kis…

A néni hirtelen elhallgatott. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha a pulykaméregtől akadt volna el a szava, s mintha dühében fújná fel magát — de a püffedés egyre nagyobb mértéket öltött. Tányérnyi vörös arca tágulni kezdett, gombszemei kidülledtek, szája szélesre feszült. Pár másodperc múlva gyapjúkardigánjáról lepattantak a gombok, és szanaszét repültek a szobában — a néni úgy dagadt, mint egy óriási léggömb. Duzzadó hasáról leszakadt az öv, s ujjai már olyan vastagok voltak, mint egy-egy rúd szalámi…

— MARGE! — ordított fel kórusban Vernon bácsi és Petunia néni, mikor vendégük felpuffadt teste elkezdett felemelkedni a székből. Marge néni immár tökéletesen gömbölyű volt, mint egy irdatlan, malacszemű jelzőbója. Vaskos karját és lábát bénán széttárta, s furcsa, pukkanó hangok kíséretében lassan a mennyezet felé lebegett. Marcang berontott a szobába, és veszett ugatásba kezdett.

— NEEEEEE!

Vernon bácsi megragadta Marge néni egyik lábát. Megpróbálta visszahúzni nővérét a földre, de kis híján ő maga is felemelkedett. Marcang egy ugrással ott termett, és belemélyesztette fogait Vernon bácsi lábába.

Harry kirohant az étkezőből, mielőtt bárki útját állhatta volna, és a lépcső alatti gardrób felé szaladt. Mikor odaért, a gardrób magától feltárult. Harry gyorsan a bejárati ajtóhoz húzta utazóládáját, majd felszaladt a lépcsőn a szobájába. Ott bemászott az ágy alá, felemelte a meglazult padlódeszkát, s kiemelte alóla a könyveit meg a születésnapi ajándékokat rejtő párnahuzatot. Azután gyorsan kikászálódott az ágy alól, felkapta Hedvig megürült kalitkáját, és már rohant is lefelé a lépcsőn a ládájához. Épp akkor ért le, mikor nagybátyja megjelent az étkező ajtajában. A bácsi lábszárán véres cafatokban csüngött a nadrág.