Joanne Rowling - Harry Potter és az azkabani fogoly

Harry különös vonásai közé tartozott az is, hogy nem várta izgatottan a születésnapját. Ami azonban nem csoda, hiszen soha életében nem kapott még egy árva üdvözlőlapot sem. Dursleyék az elmúlt két évben egy szóval sem emlékeztek meg az eseményről, és semmi nem utalt rá, hogy ez az idén másképp történik majd.

Harry elindult a sötét szobában. Hedvig üres kalitkája mellett elhaladva az ablakhoz lépett, és rákönyökölt a párkányra. A takaró alatt eltöltött órák után kellemesen felfrissítette a hűvös éjszakai szellő. Hedvig az előző este óta távol volt. Harry nem aggódott érte — máskor is előfordult, hogy a bagoly hosszabb ideig elmaradt —, de most már szerette volna viszontlátni. Hedvig volt az egyetlen lény a házban, aki nem fintorgott, ha meglátta őt.

Harry korához képest meglehetősen alacsony és sovány volt, habár az elmúlt egy évben nőtt néhány centit. Hollófekete hajának rakoncátlan fürtjei változatlanul ellenálltak mindenféle fésülésnek. Szeme zölden csillogott kerek szemüvege mögött, és homlokán még mindig jól látszott a sajátos, villám alakú heg.

A számos furcsaság közül, ami Harryt jellemezte, ez a sebhely volt a legfeltűnőbb. Dursleyék tíz évig makacsul állították, hogy a heg annak az autóbalesetnek az emléke, amelynek során Harry szülei életüket vesztették. Ez már csak azért sem lehetett igaz, mert Lily és James Potter nem autóbalesetben haltak meg, hanem gyilkosság áldozatai lettek: megölte őket az évszázad legveszedelmesebb fekete mágusa, Voldemort nagyúr. Harry, szüleivel ellentétben, túlélte a merényletet. A gyilkos átok megsebezte ugyan a homlokát, de aztán visszahullt a támadóra, és kis híján elpusztította Voldemortot. A varázslónak csak menekülni maradt ereje…

Harrynek azóta a Roxfortban is volt alkalma farkasszemet néznie Voldemorttal. Most, hogy az ablaknál állva felidézte legutóbbi találkozásukat, be kellett ismernie: kész csoda, hogy egyáltalán megérte a tizenharmadik születésnapját.

Harry merengve bámulta a csillagos eget. Talán felbukkan Hedvig, gondolta, csőrében egy döglött egérrel, dicséretet várva a sikeres vadászatért… Csak jó pár másodperc elteltével vette észre, hogy a háztetők fölött tényleg mozog valami.

A Hold sápadt, sárga fényében egy széles, furcsán féloldalra billent lény körvonalai rajzolódtak ki. A repülő valami egyre lejjebb ereszkedett, és egyenesen a Dursley-ház felé tartott. Harry megmarkolta az ablakkilincset, és mozdulatlanul figyelt, átfutott a fején, hogy talán jobb volna, ha bezárná az ablakot, de mikor a bizarr lény elsuhant egy utcai lámpa mellett, felismerte, hogy mi az, és inkább félreugrott.

Az ablakon három bagoly suhant be: a két szélső karmai közt tartotta az ájultnak tűnő harmadikat. A madártrió lehuppant Harry ágyára. A középső bagoly, egy nagy szürke, ernyedten eldőlt a lábához kötözött jókora csomag mellett.

Harry nyomban felismerte az ájult baglyot: Errol volt az, a Weasley család madara. Egy ugrással az ágynál termett, kibontotta a bagoly lábán a csomót, majd Hedvig ketrecéhez vitte Errolt. A madár kinyitotta fél szemét, hálája jeléül erőtlenül huhogott egyet, és esőrét a vizes edénybe dugta.

Harry most a másik két madár felé fordult. Az egyik, egy nagy fehér nőstény, az ő Hedvigje volt. Ő is csomagot hozott, s láthatóan roppant büszke volt magára. Kedveskedve megcsipkedte gazdája kezét, mikor az leoldotta róla terhét, majd szárnyra kapott, és csatlakozott Errolhoz.

A harmadik bagoly egy szép, sárgásbarna példány volt. Harry nem ismerte, de nyomban rájött, honnan küldték, mert a madár a harmadik csomagon kívül egy, a Roxfort címerével díszített levelet is hozott. Miután Harry megszabadította a küldeményektől, fontoskodva megrázta tollait, majd kitárta szárnyát, és kiröppent az éjszakába.

Harry leült az ágy szélére, és bontogatni kezdte Errol csomagját. A barna papír egy aranyszínű ajándékcsomagot, egy levelet és… és élete első születésnapi üdvözlőkártyáját rejtette. Harry kissé remegő kézzel nyitotta ki a borítékot, amelyből két papír hullott ki: egy levél és egy újságkivágás.

Az újságcikk csak a varázslók napilapjából, a Reggeli Prófétából származhatott, hiszen a fekete fehér képeken ábrázolt alakok ide-oda mozogtak. Harry kezébe vette a cikket, kisimította, és olvasni kezdte:

A MÁGIAÜGYI MINISZTÉRIUM DOLGOZÓJA NYERTE A FŐDÍJAT

Arthur Weasley, a Mágiaügyi Minisztérium mugli tárgyakkal való visszaéléseket vizsgáló osztályának vezetője nyerte a Reggeli Próféta idei Nagy Galleon nyereménysorsolásának fődíját.

A boldog nyertes így nyilatkozott lapunknak: „Ebből az aranyból nyáron elutazunk Egyiptomba, ahol a legidősebb fiunk, Bill átoktörőként dolgozik a Gringotts Varázslóbank megbízásából.”

A Weasley család egy hónapot tölt Egyiptomban. Az új tanév kezdetére vissza kell térniük, hiszen a Roxfortban jelenleg Weasleyék öt gyermeke tanul.

Harry a mozgófényképre nézett, és a lelkesen integető csapatot látva mosoly terült szét az arcán. Egy égbe nyúló piramis előtt ott állt a család mind a kilenc tagja: a duci Mrs. Weasley, a magas, kopaszodó Mr. Weasley, hat fiuk és egy szem lányuk. Mindegyiküknek — bár ez a fekete-fehér fotón nem látszott — égővörös haja volt. A nyakigláb Ron a kép közepén állt, magához ölelve kishúgát, Ginnyt. Vállán ott gubbasztott házipatkánya, Makesz.

Harry meg volt győződve róla, hogy a nagy halom arany a Lehető legjobb helyre került. Weasleyék, ez a kedves és szeretetre méltó család, szegények voltak, mint a templom egere.

Harry kezébe vette Ron levelét.

Kedves Harry!

Isten éltessen sokáig!

Először is: ne haragudj a telefon miatt. Remélem, nem kaptál ki nagyon a mugliktól miattam. Megkérdeztem apát, és szerinte nem kellett volna annyira kiabálnom.

Egyiptom szuper hely. Bill elvitt minket az összes fáraósírba. Hihetetlen, hogy milyen izgalmas védőátkokat szórtak rójuk azok az ókori egyiptomi mágusok! Anya nem is engedte bejönni Ginnyt az utolsó sírkamrába, mert az tele volt a mugli sírrablók különös csontvázaival. Betörtek, aztán két fejük nőtt meg minden.

Amikor apa megnyerte a Reggeli Próféta sorsolásának, fődíját, alig akartam hinni a fülemnek. Hétszáz galleon! A nagyját erre a nyaralásra költöttük, de a maradékból kapok egy új varázspálcát.

Harry nagyon is jól emlékezett rá, hogyan ment tönkre Ron régi pálcája. A repülő autó, amivel ő és barátja a Roxfortba utaztak, egyenesen belezuhant egy fába az iskola parkjában.

Egy héttel a tanév kezdete elvitt érünk haza, és rögtön felmegyünk Londonba megvenni a könyveimet meg az új pálcát. Ott találkozhatnánk. Kitartás! Ne hagyd, hogy a muglik kikészítsenek! Gyere el Londonba!

Ron

Ui.: Percy iskolaelső lett. A múlt héten kapta meg az értesítést.

Harry újból a fotóra pillantott. Percy, aki hetedéves, azaz végzős volt a Roxfortban, kimondottan önelégültnek tűnt.

Gondosan fésült haján félrecsapott fez ült, s azon ott csillogott az iskolaelsőnek járó jelvény.

Harry most az ajándékot vette szemügyre. Az arany csomagolópapírból egy miniatűr üveg búgócsigának tűnő tárgy és Ron hozzáfűzött magyarázata került elő.

Harry, ez egy zsebgyanuszkóp. Világítani és forogni kezd, ha olyan ember van a közelben, akinek vaj van a fején. Bill ugyan azt mondja, megbízhatatlan kacat, és csak arra jó, hogy rásózzák a varázslóturistákra, mert tegnap este vacsora közben egyfolytában villogott. De akkor még nem tudta, hogy Fred és George bogarat dobtak a levesébe.