Ivan Jefremov - Csillaghajók

— Az eddig elmondottakból nyilvánvaló, hogy az embernek, mint gondolkodó lénynek alakja, külseje nem véletlenül alakult ki, hanem tökéletesen megfelel egy hatalmas gondolkodó agyvelő birtokában lévő szervezetnek. A kozmosz életének ellentétes erői között csak szűk folyosók vannak, amelyeket az élet ki tud használni és ezek a folyosók szigorúan meghatározzák az életformákat. Éppen ezért bármilyen gondolkodó lényről legyen is szó, annak telepítése és főbb jellemvonásai szükségszerűen hasonlóak az emberéhez, különösen a koponyát illetően. Igen, a koponya minden körülmények között csak olyan lehet, mint az emberi koponya. Íme, ezek a röviden összefoglalt megállapításaim!

Satrov elhallgatott. Hallgatása azonban csak pillanatokig tartott, mert nem tudta tovább leplezni türelmetlenségét és kitört belőle.

— Most aztán gyerünk azzal az égi vaddal, még pedig minél gyorsabban!

Davidov már ott állt a szekrény előtt. Arca elárulta megilletődöttségét.

— Csak egy röpke percig kérek még türelmet — mondotta ünnepélyes hangsúlyozással. — Mielőtt meglátná a koponyát, meg kell mondanom, Alekszej Petrovics, hogy megállapításai tökéletesen fedik a valóságot. Bámulatos! Ilyenkor érzi csak igazán az ember, hogy micsoda magasztos dolog a tudomány, hogy milyen csodálatraméltó az ember gondolkodó képessége.

— Jól van, jól van. Majd mindjárt kiderül… — dörmögte Satrov. — Gyerünk csak avval a koponyával!

Davidov kinyitotta a szekrényt és egy terjedelmes dobozt emelt ki belőle. Satrov mohón nyúlt utána és leemelte a tetejét.

Valami különös, sötét ibolyaszínű koponyát látott a doboz fenekén. A koponya felületét a csontba mélyed ő barázdák rovátkássá tették. A jókora csontkupola — az agyvelő lakóhelye — mindenben az emberi koponyához hasonlított. A szem nagy, sötét üregei ugyanúgy előre irányultak és ugyanúgy vékony csonthidacska választotta el őket, mint az emberi koponyán. Teljesen emberi volt a kerek és hajlott tarkó, valamint a szokatlanul magas homlokban folytatódó, majdnem egészen meredek arccsont is. Az előreugró orrcsontok helyén háromszögű mélyedés látszott. E mélyedés alapvonalától kiindulva a felső állkapocs csőralakúan, a végén enyhe hajlattal, élesen nyúlt előre. Az alsó állkapocs pontosan hozzáigazodott a felsőhöz. Sem a felső, sem az alsó állkapcson nem látszottak még apró fogak helyei sem. Izületi végződései majdnem horizontálisan nyugodtak a mélyedésekben, a széles nyúlványok végződésein, leereszkedve a nagy, kerek nyílások mellett, a halántékok alatt, a koponya két oldalára.

– Ép? — kérdezte Satrov halkan.

Davidov igenlő fejbólintására kiemelte a koponyát a dobozból.

— Fogai nem voltak. Helyettük a vágó szaru foglalta látható, mint a teknősbékánál — közölte Satrov megfigyeléseit kartársával. — Az állkapcsok, az orr és hallószervek elég kezdetlegesek. A barázdák mintázata a koponya egész felületén arról tanúskodik, hogy a bőr szorosan ráfeszült a csontokra és így nem valószínű, hogy alatta izomrostok lettek volna. Az ilyen bőrön aligha nőtt szőrzet. Ami pedig a koponya egyes részeit illeti… előbb természetesen el kell igazodni rajtuk… de nézze csak… az állkapocs két csontból áll… ez is kezdetlegesebb az emberénél…

— Tehát evolúciós útjuk a gondolkodó lényig rövidebb volt! — szegezte le Davidov.

– Úgy van! Az ő bolygójukon néhány természeti körülmény egészen más lehetett, mint a mi Földünkön. Mások lehettek a geológiai folyamatok és mások a vegyi kiválasztódások. Íme, ez a magyarázata, hogy a különböző bolygórendszerek, csillagrendszerek, sőt a magános csillagok is életkort illetően megelőztek bennünket 70 millió évvel! Mondja csak, megállapította a csont összetételét?

Valami különös sötétszínű koponyát látott

— Pontosan még nem. Mindössze annyit tudok, hogy alapanyaga nem foszforsavas kalcium, mint az emberi csonté, hanem…

— Silicium! — vágott közbe hirtelen Satrov.

— Valóban. És ez érthető is. A silicium vegyi tulajdonságait illetően sok tekintetben azonos a szénnel és teljes egészében alkalmas a biológiai folyamatokban való felhasználásra.

— No és mi van a csontvázzal? Hol a többi csont? Vagy talán a koponyán kívül mást nem találtak?

– Éppenséggel semmit, azaz… — Davidov kivett a szekrényből egy másik kis csomagot. — Ezt…

Satrov előtt két kis, diszkoszhoz hasonló, lapos, kerek fémkorong feküdt. A két fémtárgy ellentétes oldalain egyforma nagyságú dudorok sorakoztak egymás mellett. Egyébként mindkét fémtárgy hatszögletű vágószerszámban folytatódott.

A fém súlya hasonlított az óloméhoz, de sokkal keményebb volt és színe nem ólomszürke, hanem sárgás-fehér.

— Találja el, mi ez? — dobálgatta a tenyerén Davidov a súlyos fémtárgyacskát.

— Honnan tudjam? Azt látom, hogy valamilyen öntvény… — vont vállat Satrov. — Bár ha maga ilyen nagy feneket kerít neki, valószínűleg valami szokatlan dolog.

— Elég szokatlan, az már igaz! Ez gráfium. Ritka fém, amely olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a réz, csak sokkal súlyosabb és nehezebben önthető. És még egy érdekes sajátossága van: magas hőfokon elektronokat sugároz ki. Ennek jelentősege rendkívüli, különösen, ha megnézi ezt a különleges tükröt is.

Satrov kezébe vette a kis fémkorongot, amelyet valóban nagyon súlyosnak talált. Szélein tizenegy egyenlő távolságra elhelyezett mély bevágást látott. Egyik oldalán a felülete enyhén homorú volt, fényes és nagyon kemény, üveghez hasonló, átlátszó réteg borította, amely alól tiszta, ezüstös fém fehérlett át, egyik felén barna öntvénnyel vegyülve. Az átlátszó réteget kemény, szürkéskék fémgyűrű fogta körül. Tulajdonképpen ebből a szürkéskék fémből készült az egész fémkorong. A másik oldalán, pontosan a középen a túlsó oldal homorulatának megfelelő ugyanolyan átlátszó, de elhomályosodott réteggel fedett domborulat emelkedett. A domborulat átmérője nem haladta meg a 6 centimétert és ugyanaz a szürkéskék fém övezte, amilyenből az egész korong állt. A domború kör mentén minden különösebb rendszer nélkül elhelyezett kivésett vagy kiütött csillagocskák voltak láthatók, különféle ágazattal. Volt köztük három, de volt tizenötágú is. E csillagocskákat két spirális vonal határolta, amelyeknek mindegyike a másikból indult ki.

— A fém, amelyből a korong készült, tantálium — magyarázta Davidov. — Kemény, szokatlanul tartós fém. Az átlátszó réteg ismeretlen vegyi anyag. Az egyszerű minőségi analízis nem hozott eredményt, komplikáltabb vizsgálatokat pedig még nem volt időm végezni. Az átlátszó réteg alatt lévő fém pedig indium. Nagyon kiváló fém.

— Miért kiváló? — érdeklődött Satrov.

— Mert ez a fém a mi kísérleteinknél is a legalkalmasabb a neutron kisugárzás kimutatására. És hogy mi ez az indium, azt véletlenül pontosan tudom, mert már megpróbáltam analizálni…

— Nem gondolja, hogy ezek a csillagocskák írásjelek vagy ahhoz hasonlók? — izgult Satrov.

— De igen. Vagy írásjelek, vagy számok, de az is lehet, hogy a műszer sémájához tartoznak. Sajnos, attól félek, hogy ez örök titok marad előttünk.

– És ez minden?

— Ejha, csak nem kevesli? Ilyen elégedetlen ember, mint maga, kevés akad! Hiszen még ezek nélkül is olyan adatok vannak a kezei között, amilyenekért az egész emberiség izgul.