Ivan Jefremov - Az Androméda-Köd

— Azokra az ásatásokra gondol, amelyek Szicíliától délre, a víz alatti városnál folynak? Csodálatos dolgokat láttam az Atlantisz Palotában, amelyek onnan származtak.

— Nem, most a Földközi-tenger, a Vörös-tenger keleti partvidékén és India partjain végzünk ásatásokat. Ősi kultúráknak a víz alatt megmaradt kincseit kutatjuk a kréta-indiai korszaktól kezdve a Sötét Századok beköszöntéig.

— Azt kutatják, amit elrejtettek, gyakorta pedig egyszerűen belevetettek a tengerbe, valahányszor a civilizáció egy-egy szigete új, barbár módra friss, tudatlan és közönyös erők nyomása alatt elpusztult; ezt megértem — mondta tűnődve Dar Veter, s változatlanul a fehéres síkságot figyelte. — Megértem az ősi kultúra nagy pusztulását is, amikor a természethez fűződő kapcsolatukból erőt merítő antik államok nem voltak képesek semmit sem változtatni a világon, s nem tudtak megbirkózni a mind visszataszítóbb rabszolgasággal s a társadalom parazita felső rétegével.

— S az emberek az antik rabszolgaságot a feudalizmussal és a középkor vallásos éjszakájával váltották fel — kapott a szón Veda. — De mi az, amit nem ért?

— Egyszerűen nincs tiszta képem a kréta-indiai kultúráról.

— Nem ismeri az új kutatásokat. A kréta-indiai kultúra nyomai jelenleg megtalálhatók az Amerikától Krétán, Közép-Ázsia déli részén, Észak-Indián és Nyugat-Kínán át húzódó óriási területen.

— Nem is gyanítottam, hogy már azokban a régi időkben is lehetségesek voltak olyan művészeti kincsestárak, amilyen később Karthágó, Görögország és Róma volt.

— Ha eljön velem, meglátja őket — mondta halkan Veda Kong.

Dar Veter szótlanul ment Veda Kong mellett. Meredek emelkedőhöz értek. Amikor feljutottak a domb gerincére, Dar Veter váratlanul megállt.

— Köszönöm a meghívást, elmegyek…

Veda egy kicsit hitetlenkedve fordította feléje a fejét, de az északvidéki éjszaka homályában útitársának szeme sötét és kifürkészhetetlen volt…

A gerinden túl a fényeket már egészen közelinek látták. A polarizáló burában elhelyezett fényforrások nem szórták szét a fénysugarakat, emiatt távolabbiaknak látszottak, mint a valóságban voltak. Az összpontosított világítás éjszakai munkáról tanúskodott. Az áramfejlesztők zúgása mind erősebben hallatszott. Rácsos tartóoszlopok körvonalai ezüstösen ragyogtak a magas kék lámpák fényében. Figyelmeztető bugás megállásra késztette őket; az elhárító robotgép lépett működésbe.

— Vigyázat, veszély, térjenek balra, ne közeledjenek az oszlopsorhoz! — dördült meg egy láthatatlan hangszóró.

Engedelmesen megindultak arrafelé, ahol vontatható fehér házikók csoportját látták.

— Ne nézzenek a mező felé! — figyelmeztette őket gondosan ismét az automata.

Két kis ház ajtaja egyszerre nyílt ki, két fénykéve egymást keresztezve hullott a sötét úttestre. Férfiak és nők csoportja örömmel köszöntötte a vándorokat. Mindenki azon csodálkozott csupán, hogy ilyen tökéletlen módon, s ráadásul éjszaka közlekednek.

Egy szűk kis kamrában gázzal és villamossággal telített illatos víz egymást keresztező sugarai és üdítő elektromos masszázs frissítették fel őket. A két útitárs jókedvűen találkozott az asztalnál.

— Kedves Veter, kollégákhoz kerültünk! Veda arányló italt töltött karcsú serlegekbe, amelyek bepárá-sodtak a hidegtől.

— Farkasétvágyam van — s Veter vidáman nyúlt az étel után.

— Azért ne vaduljon el, mert legyőzte a bikát — tiltakozott Veda. — Érdekes újságokat akarok mondani, maga meg csak az evésre gondol!

— Ásatások folynak itt? — kérdezte kétkedve Veter.

— Igen, de nem archeológiái, hanem paleontológiái ásatások. A permi korszak kétszázmillió évvel ezelőtt élt megkövesedett állatvilágát tanulmányozzák. Valósággal restelkedem a mi nyomorúságos évezredeink miatt.

— Ki sem ássák őket, rögtön tanulmányozzák? Hogyan lehetséges ez?

— Igen, rögtön tanulmányozzák. De hogy hogyan, azt még nem sikerült megtudnom. Az asztalnál ülők közül egy sárga bőrű, sovány férfi közbeszólt:

— A mi csoportunk éppen most váltja le a másikat. Már befejeztük az előkészületeket, s megkezdjük az átvilágítást.

— Kemény sugarakkal? — találgatta Dar Veter.

— Ha még nem nagyon fáradtak, javaslom, nézzék meg. Holnap áthelyezzük a kutatás területét, s ez már nem lesz érdekes.

Veda és Dar Veter örömmel fogadta az ajánlatot. A vendégszerető házigazdák felálltak az asztaltól, s elvezették vendégeiket a szomszéd házhoz. Itt tárolták a védőruhákat, amelyek egy mélyedésben függtek, s minden ruha fölött ott volt egy indikátor számlapja.

— Hatalmas csöveink ionizáló hatása igen nagy — mondta kicsit mentegetőzve egy magas, kissé hajlott tartású nő, s közben felsegítette Vedára a vízhatlan köpenyt, az átlátszó sisakot, majd hátára erősítette a villanyelemeket tartalmazó kis zsákot.

A polarizált fényben a hepehupás pusztaság talaján minden kis domb természetellenes élességgel rajzolódott ki. A négyszögletes mezőt körülvevő vékony lécek körvonalain túl tompa dübörgés hallatszott. A talaj felpúposodott, megrepedt, majd tölcsér-szerűén széthullott, s a tölcsér közepén egy hegyes végű, fényes henger keletkezett. Spirális fésű vette körül fényezett falait, az elülső részén bonyolult villamos maró forgott; a maró kékes fémből készült. A henger átlendült a tölcsér szélén, megfordult, s ekkor hátul kis lapátok villantak gyors egymásutánban, majd a henger ismét a tölcsértől néhány méternyire szinte függőlegesen belefúródott a talajba.

Dar Veter észrevette, hogy a henger mögött kettős kábel húzódik, az egyik szigetelt volt, a másik csupasz, huzala fénylett. Veda megérintette Dar Veter karját, majd előremutatott a mágneses kerítésen túlra. A földből az előzőhöz hasonló újabb henger emelkedett ki, ugyanolyan mozgással balra fordult, majd ismét eltűnt, s úgy fúródott bele a talajba, mintha csak vízbe merült volna.

A sárga bőrű ember intett, hogy siessenek.

— Megismertem őt — súgta Veda, s igyekezett, hogy utolérje az előresiető csoportot. — Ez Liao Lan, a paleontológus, aki feltárta azt a rejtélyt, hogyan népesedett be az ázsiai szárazföld a paleozoikus korban.

— Liao Lan kínai származású? — kérdezte Dar Veter, mert eszébe jutott a tudós keskeny vágású, kissé ferde szemének sötét tekintete. — Restellem bevallani, de nem ismerem a munkáit.

— Látom, ön nemigen jártas a paleontológiában — jegyezte meg Veda. — Más csillagvilágok paleontológiáját bizonyára jobban ismeri.

Dar Veter lelki szeme előtt elsuhantak az élet változatos formái: különös csontvázak milliói a vastag hegyi kőzetrétegekben a legkülönbözőbb bolygókon, elmúlt idők emlékei, amelyeket egy-egy lakott világ földtani rétegei rejtettek magukban. Ezt az emléket maga a természet alkotta, és jegyzi fel mindaddig, amíg meg nem jelenik az a gondolkodó lény, akiben megvan a képesség, hogy ne csak felidézze, hanem újra is teremtse mindazt, ami feledésbe merült.

Egy kis állványzatra kerültek, amely egy körív alakú, meredek, rácsos alkotmány végéhez volt erősítve. A padlózat közepén nagy, homályos képernyő volt. Mind a nyolcan alacsony padokra telepedtek a képernyő körül, s szótlanul vártak.

— A „vakondok” rögtön befejezik munkájukat — szólalt meg Liao Lan. — Amint már bizonyára kitalálták, ezek a „vakondok” csupasz kábellel átvágják a hegyi kőzetrétegeket, s acélhálót szőnek. A kihalt állatok csontvázai laza homokrétegben fekszenek, a felszíntől számított 14 méter mélységben. Lejjebb, 17 méter mélyen az egész területet acélhálózat rétegezi át, s ez a hálózat erős induktorokhoz van kapcsolva. Visszaverő mező keletkezik, amely a röntgensugarakat visszavetíti a képernyőre, és itt látjuk majd a megkövesedett csontok képét.