Ira Levin - Stepfordi feleségek

Rámosolyogtak s megígérték, hogy teljesítik a kérését.

— Csaó! — integetett utánuk Charmaine, amikor kigördültek a ház elől.

— Nos — szólalt meg Bobbie, miután lekanyarodtak kocsifelhajtóról — lehet, hogy nem a legjobb alapanyag a Nőszövetség szempontjából, de ő legalább nem szerelmes a porszívójába.

— Istenem, és milyen szép! — tette hozzá Joanna. — Ugye! Még az is szép benne, amit az ember különben nem gondolna szépnek. Te jó isten, és ez a házasság! Mit szólsz ehhez a búvárruhás figurához? És én még azt gondoltam, hogy csak Dave-nek vannak rémes ötletei!

— Dave-nek? — nézett rá csodálkozva Joanna. Bobbie oldalról egy mosolyt villantott rá.

— Belőlem te nem szedsz ki semmiféle vallomást mondta még mindig mosolyogva. — Én Oroszlán vagyok és ránk az jellemző, hogy témát szoktunk váltani. Szombaton mentek moziba Walterrel?

Egy Pilgrim nevű családtól vették a házat, de ők csak két hónapig laktak a városban, utána átköltöztek Kanadába. Pilgrimék Mrs. McGrath-tól vették, aki viszont magától az építtetőtől vásárolta meg tizenegy évvel korábban. Az alagsori raktárhelyiségben lévő lim-lom túlnyomó része, még Mrs. McGrath hagyatéka volt. Talán nem is tisztességes az ott lévő dolgokat lomnak nevezni, hiszen a két egészen jó állapotban lévő, gyarmati stílusú széket Walter át akarta húzni és rendbe hozni. A húsz kötetből álló Tudás könyve pedig Pete szobájában, a könyvespolcon kapott helyet. Voltak még ott dobozok, szerszámok s bár egyik se számított nagy kincsnek, de Mrs. McGrath nyilvánvalóan használta őket. Ő nem dobált ki holmikat feleslegesen.

A nem-igazán-szemét túlnyomó többségét Joanna az egyik távolabbi sarokba gyűjtötte, s csak most kezdett el foglalkozni a maradék holmival… egy kanna festékkel, a tetőről megmaradt zsindellyel… Walter valamit kopácsolt a munkaasztalon, Pete pedig adogatta neki a szegeket. Kim a Van Sant lányokkal és Carollal elment a könyvtárba.

Joanna kibontott egy megsárgult újságpapírba tekert kis csomagot s egy három centi széles, még mindig jó állapotban lévő és használható ecsetet talált benne. Kezdte visszagöngyölni az újságba, amikor a Krónika egyik oldalán megpillantotta a NŐK KLUBJ A címet. Ez lesz az, amit keresett! Visszahajtogatta a félbetépett újságlapot s alaposabban szemügyre vette.

— Te jó isten! — tört fel belőle a meglepetés.

Pete feléje pillantott s kalapálás közben Walter is felfigyelt a hangjára.

— Mi az? — nézett rá érdeklődéssel.

Joanna újra kicsomagolta az ecsetet, kisimította az újságpapírt, majd két kezével maga elé tartva olvasni kezdte.

Walter is abbahagyta a kopácsolást s feléje fordult. — Mire bukkantál?

Joanna néhány pillanatig még folytatta az olvasást, aztán a férjére, az újságra és megint a férjére pillantott.

— Valamikor egy Nők Klubja is működött a városban — újságolta. — Betty Friedan is tartott náluk előadást. Kit Sundersen volt az elnök. Dale Cobának és Frank Roddenberrynek a felesége pedig benne volt a vezetőségben.

— Viccelsz? — bámult rá Walter meglepetten. Joanna ismét az újságra pillantott és hangosan olvasni kezdte:

Betty Friedan, A titokzatos nő szerzője, kedden este előadást tartott a Nők Klubja tagsága előtt Mrs. Herbert Sundersennek, a klub elnök-asszonyának Fairview Lane-n lévő otthonában. Több mint ötven asszony tapsa köszöntötte Mrs. Friedant, amikor az írónő a modern idők háziasszonyait sújtó egyenlőtlenségeket és csalódásokat idézte… — olvasta Joanna a cikket, majd ismét Walterre nézett.

— Segíthetek valamit? — türelmetlenkedett Pete.

— Mindez mikor volt? — nyomta Walter a gyerek kezébe a kalapácsot.

— Azt nem tudom — pillantott Joanna ismét az újságra. — Ez csak a lap alsó fele. Itt van a tisztségviselők fényképe is. Mrs. Steven Margolies, Mrs. Dale Coba, Betty Friedan írónő, Mrs. Herbert Sundersen, Mrs. Frank Roddenberry és Mrs. Duane T. Anderson — mutatta Joanna a közben melléje lépő Walternek a fényképet.

— Ez aztán mindennek a teteje! — ámuldozott Walter, hol a képre, hol az írásra bámulva.

— Én pedig beszéltem is Kit Sundersennel — mesélte Joanna —, de ő egyetlen szóval se említette a dolgot. Nincs ideje az ilyen összejövetelekre! Ugyanazt mondta, mint a többiek.

— Ez hat vagy hét évvel ezelőtt lehetett — szólalt meg Walter a megsárgult újságoldal szélét morzsolgatva.

— Óh, még régebben — mondta Joanna. — A titokzatos nő akkor jelent meg, amikor még dolgoztam. Emlékszel, Andreas még a róla szóló kritika másolatát is elhozta nekem!

Walter bólogatott, majd rászólt az asztalt veszettül kalapáló Pete-re.

— Hé, ne olyan hevesen! Gödröket csinálsz az asztalba! — intette a gyereket, majd ismét az újsággal kezdett foglalkozni. — Ez aztán nem semmi! — csóválta a fejét. — És aztán egyszerűen csak megszűnt létezni.

— Ötven taggal? — hitetlenkedett Joanna. — Több mint ötvennel? És nem kifütyülték Friedant, hanem tapsoltak neki!

— Nos, ez a klub ma már nem létezik — rakta le Walter az újságot. — Ha pedig igen, akkor az elnökük nagyon kétbalkezesen bánik a nyilvánossággal. Nocsak, milyen ügyes vagy! — fordult ismét a fiához.

Joanna még mindig az újságlapot bámulta, és nem tudott napirendre térni fölötte. — És kik lehettek ezek az asszonyok? Mindenki csak nem költözhetett el!

— Ugyan már — csitítgatta Walter —, még nem beszéltél a város minden asszonyával…

— De Bobbie igen, majdnem mindenkivel — replikázott Joanna, majd a tépett újságoldalt gondosan összehajtogatva, a dobozok tetejére rakta. Az ecset is ott volt a dobozokon. — Nincs szükséged egy ecsetre? — nyújtotta Walter felé a szerszámot.

— Talán csak nem várod el tőlem, hogy ezeket mind le is fessem? — fordult feléje Walter kicsit csodálkozva.

— Nem, nem — válaszolta Joanna. — Csak éppen ebbe a papírba volt becsomagolva.

— Aha — bólogatott Walter, s újra a munkaasztalon lévő dolgaival kezdett foglalkozni.

Joanna lerakta valahova az ecsetet, s összeszedett néhány széthullott zsindelydarabot.

— Előlem miért hallgatta el? — morfondírozott magában. — Híszen ő volt az elnök!

Amint Bobbie és Dave beszállt a kocsiba, azonnal elújságolta nekik a nagy hírt.

— Biztos vagy benne, hogy nem olyan újságról van szó, melyben pár centért bármit kinyomtatnak? kérdezte gyanakodva Bobbie. — Olyanokat is, hogy „Frank Smith ágyba vitte Elizabeth Taylort”.

— Ez a Krónikus Betegben jelent meg — tiltakozott Joanna. — Az első oldal alsó felében. Itt van, nézd meg! Hátranyújtotta a tépett újságot Bobbie-éknak, akik azonnal szétteregették és vizsgálgatni kezdték. Walter még a belső világítást is felkapcsolta.

— Sok pénzt nyerhettél volna tőlem, ha először fogadunk és utána mutatod meg ezt a cikket — csóválta a fejét Dave.

— Nem is gondoltam rá! — felelte Joanna.

— Több mint ötven asszony! — hitetlenkedett Bobbie. — Hová lettek ezek? Mi történt velük?

— Én is ezt szeretném tudni! — morfondírozott Joanna. — És azt, hogy Kit Sundersen miért nem említette egy szóval sem. Holnap majd beszélek vele.

Elautóztak az Eastbridge-re s beálltak a sorba egy tizennyolc éven felülieknek szóló, korhatáros filmet vetítő mozi pénztáránál. A sorban álló párok vidáman, élénken beszélgettek, négyes, hatos csoportokba verődve nevetgéltek, a sor vége felé nézegettek, s integettek az ismerőseiknek. Bobbie csak egy idősebb házaspárt ismert fel közöttük, akikkel a Történelmi Társaságban találkoztak, s ott volt még a tizenhét éves McCormick gyerek is. Kézen fogta a barátnőjét s ünnepélyes, komoly arccal mindketten megpróbáltak tizennyolc évesnek látszani.