Ira Levin - Stepfordi feleségek

Ellie és Joe Busmannak

— Meg fogják szeretni ezt a helyet — kacsintott Joannára a Fogadóbizottságtól érkezett hölgy, aki már a hatvanas éveit taposta, de még rendkívül fiatalos benyomást keltett (vörösesszőke haj, rúzsozott ajkak, kanárisárga öltözék). — Szép kis városka, tele kedves emberrel. Jobbat nem is választhattak volna! — lelkendezett, s az oldalán lógó jókora, igaz már kopottas táskából mindenféle zacskós reggeli itallal, levesporral, különböző környezetkímélő mosószerek mintacsomagjaival, egy huszonkét helyi üzletben árengedményre jogosító kuponokkal teli füzetecskével, két kis szállodai reklámszappannal, egy kis csomag illatosított betéttel ajándékozta meg Joannát…

— Elég, elég lesz… — próbált tiltakozni az ajtóban már tele kézzel ácsorgó Joanna. — Hagyja csak… Elég lesz! Nagyon köszönöm!

A hölgy még egy üvegcse kölnit is a holmi tetejére biggyesztett, majd tovább keresgélt a táskájában.

— Ne, most már igazán elég… — szabódott tovább Joanna, de a hölgy csupán egy rózsaszín keretes szemüveget és egy hímzett borítójú jegyzetfüzetet vett elő.

— Én vezetem az újonnan érkezettekről szóló rovatot a Krónikában — tette fel mosolyogva a szemüvegét, majd ismét a táska mélyén kezdett kotorászni. Végül megtalálta a golyóstollát, melyet vörösre lakkozott ujjaival azonnal készenlétbe is helyezett.

Joanna elmesélte, hogy honnan költöztek ide Walterrel; Walter melyik cégnél és mivel foglalkozik; közölte gyerekei — Pete és Kim — nevét és korát; azt, hogy ő mivel foglalkozott a gyerekek megszületése előtt, s Walterrel együtt milyen iskolákat végeztek. Mindezek ismertetése közben már türelmetlenül topogott, hiszen csomagokkal teli kézzel az ajtóban állt, ezért Pete és Kim hallótávolságon kívül került tőle.

— Van valami hobbija, vagy különleges érdeklődési köre?

Hogy gyorsabban szabaduljon, már éppen nemmel akart válaszolni, de aztán elbizonytalanodott: egy a helyi lapban megjelenő újságcikk talán hirdetőtáblaként is szolgálhat a hozzá hasonló asszonyok számára, s akár új barátságok lehetőségét is jelentheti. A közvetlen közelükben lakó asszonyok, akikkel az elmúlt néhány nap során találkozott, kedvesek és segítőkészek voltak, de úgy tűnt, hogy teljesen leköti őket a házimunka. Talán, ha majd jobban megismeri őket, az is kiderül, hogy más, távolabbra mutató gondjaik és gondolataik is vannak. Ezért akár hasznos is lehet, ha egy kicsit többet elárul magáról.

— Igen — felelte Joanna —, akad néhány. Szeretek teniszezni s mindig játszom is, ha lehetőségem van rá… aztán félhivatásos fotós is vagyok…

— Óh! — bólogatott elismeréssel a Fogadóbizottságtól érkezett hölgy.

— De ez csak annyit jelent, hogy egy ügynökség átvett tőlem három képet forgalmazásra — mosolyodott el Joanna. — Foglalkozom a politikával is, és nagyon érdekel az emancipációs mozgalom. A férjemet szintén ezek a dolgok érdeklik.

— Őt is? — nézett rá szorgos jegyzetelés közben a Fogadóbizottságtól érkezett hölgy.

— Igen — bizonygatta Joanna. — Sok férfit érdekel ez a probléma — tette még hozzá, de azt már nem akarta kifejteni, hogy ez milyen előnyökkel jár mindkét fél számára; inkább — fejét kicsit hátrahajtva — az előszobán keresztül kiszűrődő zajokat hallgatta. Szólt a tv, a stúdió közönsége valamin nevetett, Pete és Kim cirkuszolása pedig még nem érte el azt a szintet, hogy azonnali beavatkozást igényelt volna. Rámosolygott a Fogadóbizottságtól érkezett hölgyre: — A hajózás és a futball is érdekli… a régi amerikai jogi dokumentumokat is gyűjti… tette még rá Walter részét is a képzeletbeli hirdetőoszlopra.

A Fogadóbizottságtól érkezett hölgy ezt is feljegyezte, becsukta jegyzetfüzetét és a tollán is pattintott egyet.

— Nagyszerű, ennyi elég is lesz, Mrs. Eberhart! mosolygott rá Joannára, s szemüvegét is levette az orráról. — Biztos vagyok benne, hogy megkedvelik ezt a helyet — mondta —, és őszintén, tiszta szívből üdvözlöm magukat Stepfordban. Ha valamit tudni szeretne a helyi üzletekről és szolgáltatásokról, gondolkodás nélkül hívjon fel! A telefonszámom rajta van az árengedményes füzetecske tetején.

— Köszönöm, élni fogok vele — mosolygott vissza Joanna. — Ezeket is nagyon köszönöm!

— Próbálja ki őket! Jó minőségű holmik — biztatta a Fogadóbizottságtól érkezett hölgy. — Minden jót! — köszönt el, s már indulóban is volt.

Joanna is mondott valamit búcsúzóul s figyelte, ahogy az asszony az ívelt kocsifelhajtón megindul kicsit viharvert, piros Volkswagenje felé. A kocsi ablakában hirtelen kutyafejek tűntek fel, egy barna és egy fekete spaniel csaholt, ugrált izgatottan odabent, mancsaikat a kocsi ablakára préselték. Szeme sarkából Joanna hirtelen valami fehér lebbenésre figyelt fel a Volkswagen mögött. A facsemetékkel szegélyezett út túlsó oldalán, a Claybrook ház egyik emeleti ablakában ismét meglebbent valami. Az egyik ablaktáblán látszott, a másikról eltűnt: ablakot pucoltak. Számítva arra, hogy Donna Claybrook feléje pillant, Joanna is elmosolyodott. A fehérség ezután az alsó, majd a mellette lévő ablaktáblán jelent meg.

A Volkswagen meglepő zajjal kanyarodott ki a járdaszegély mellől. Joanna behátrált az előszobába, s csípőjével belendítette az ajtót maga mögött.

Pete és Kim cirkuszolása már emelt hangerővel zajlott.

— Te, szaros!

— Auu! Hagyd abba!

— Befejezni! — szólt rájuk Joanna, s a kezében tartott mintadarabokat leszórta a konyhaasztalra.

— De rugdos…! — ordította Pete.

— Nem is rugdoslak, te szaros! — ordított vissza Kim.

— Azonnal abbahagyni! — emelte meg Joanna is a hangját, s az ajtóhoz lépve bekukkantott a szobába. Pete a tv előtt a szőnyegen hevert, Kim pedig kipirult arccal mellette ált, de már nem rugdosta. Még mindketten pizsamában voltak.

— Kétszer is belém rúgott! — panaszkodott Pete.

— Mert átkapcsoltad a tv-t! — kiabált vissza Kim.

— Te kapcsoltad át…

— Nem én kapcsoltam át… én a Félix, a macská t néztem…

— Csend! — ripakodott rájuk Joanna. — Teljes csend! Egy hangot se akarok hallani!

Kim Walter tágranyílt kék szemével, Pete pedig az ő sötétbarna tekintetével nézett vissza rá.

Kergesd ki a világból! Nincs áram! — ordította a tv.

— Először is, túl közel ültök a tv-hez — kezdte Joanna —, másodszor, azonnal kapcsoljátok ki; harmadszor, indulás öltözni! Azt a zöld valamit odakint, kertnek hívják, az a sárga pedig a napsütés!

Pete kelletlenül feltápászkodott, matatott valamit a tv gombjain, s az elsötétülő képernyő közepén kihunyt a fényes pontocska. Kim azonnal elbőgte magát.

Joanna nagyot sóhajtva belépett a nappaliba. Leguggolt, átkarolta Kim vállát, dörzsölgetni kezdte pizsamás hátát, s megcsókolta fürtös fejecskéjét.