Ira Levin - Stepfordi feleségek

Mindenki nevetett s Joanna is kicsit könnyebben érezte magát. Még egyéb témákat is javasolt, majd Walter és Herb Sundersen is előállt néhány ötlettel. Aztán más terveket hoztak szóba s Joanna is részt vett azok megtárgyalásában. Ha megszólalt, akkor a férfiak (Coba kivételével, hogy az ördög vigye el!) figyelmesen meghallgatták, Ike Mazzard, Frank, Walter és Claude is bólogatott, sőt még Herb is a szemébe nézett. Egyetértettek vele, vagy elgondolkodva kérdéseket tettek fel neki, s Joanna valóban nagyszerűen érezte magát, miközben jó érzékkel és okosan válaszolgatott. Gyere csak, Gloria Steinem!

Meglepetéssel s kicsit zavartan figyelt fel arra, hogy Ike Mazzard egy vázlatot készít róla. A még mindig a mennyezetet bámuló Coba melletti fotelben ülve időnként rá, majd a készülő munkára pillantva, egy kék tollal rajzolgatott a jól vasalt nadrágja térdén nyugvó jegyzetfüzetbe.

Ike Mazzard! És őt rajzolja!

A férfiak közben elhallgattak. Poharaikkal foglalkoztak s a jeget kevergették italukban.

— Helló! — fészkelődött Joanna kicsit zavartan mosolyogva a helyén. — Én nem tartozom Ike Mazzard szépségei közé!

— Minden szépség Ike Mazzard szépsége — mosolygott rá a férfi, s továbbra is a készülő képpel foglalkozott.

Joanna Walterre nézett, aki zavartan visszamosolygott rá és megvonta a vállát.

Joanna ismét Mazzardra nézett, majd — anélkül, hogy fejét elfordította volna — a többiekre pillantott. Azok mosolyogva, de bizonyos éllel néztek vissza rá.

— Az ilyesmi megöli a beszélgetést — próbált Joanna tiltakozni.

— Engedje el magát és csak nyugodtan mozogjon — felelte Mazzard, majd lapozott s folytatta a rajzolást.

— Nem hinném, hogy egy újabb ba-baseball pálya annyira fontos lenne — jegyezte meg Frank.

Joanna hallotta, hogy Kim „mami” kiáltással őt keresi, de Walter megérintette a karját, letette a szemüvegét, felemelkedett a helyéről s elnézést kérve, Claude mellett kiment a szobából.

A férfiak folytatták az új tervek megbeszélését. Néhány szó erejéig ő is belefolyt a beszélgetésbe, közben a fejét is mozgatta, holott tudta, hogy Mazzard még mindig őt és a rajzát nézegeti. Ha Ike Mazzard rajzot készít rólad, próbálj Gloria Steinem módjára viselkedni! Volt ebben a rajzolásban egy kis magamutogatás is, hiszen Joanna nem tartotta magát olyan egyszerinek és megismételhetetlennek, akinek a megörökítésére csak most van lehetőség. És vajon a férfiak mitől tűnnek annyira feszültnek? Beszélgetésük akadozott és erőltetettnek látszott. Herb Sundersen még el is pirult.

Joanna hirtelen úgy érezte, mintha meztelen lenne, s mintha Mazzard obszcén pózokban rajzolgatná.

Keresztbe tette a lábát, karját is össze akarta fonni a mellén, de aztán meggondolta magát. Jézusom, Joanna, hiszen ez csak egy magamutogató művészember! És te is fel vagy öltözve!

Walter érkezett vissza s közelebb hajolt hozzá.

— Csak rosszat álmodott — mondta, majd felegyenesedve a férfiakhoz fordult: — Még egy italt? Diz? Frank?

— Én még kérek egy kortyot! — szólalt meg Mazzard s Joannára pillantva tovább rajzolgatott.

— A mosdót odalent találom? — kérdezte Herb s felállt a helyéről.

Oldottabb légkörben, lazábban, a beszélgetés tovább folytatódott.

Új tervek.

Régi elképzelések.

Mazzard befejezte a rajzolgatást, s tollát mosolyogva visszatette a zsebébe.

— Hű — fújta ki magát Joanna és legyezni kezdte az arcát.

Coba felemelte a fejét, s kezét továbbra is tarkóján összefogva, állát mellére szorítva, a Mazzard térdén heverő jegyzettömbre pillantott. Mazzard lapozott néhányat s Cobát figyelte.

— Mindig csodálattal kell adóznom neked — bólogatott Coba elismerően.

— Én is megnézhetem? — kíváncsiskodott Joanna.

— Hát persze! — válaszolta Mazzard s félig felemelkedve helyéről, mosolyogva Joanna felé tartotta a kinyitott jegyzettömböt.

Walter is megnézte, Frank is közelebb hajolt hozzá.

Az egymást követő oldalakat az ő portréi töltötték meg; kicsik és precízek voltak… és hízelgőek, amilyenek általában Ike Mazzard munkái mindig is lenni szoktak. Szemből, félprofilból, profilból, mosolyogva, hallgatás és beszéd közben, majd homlokát ráncolva ábrázolták Joannát.

— Nagyon szépek! — lelkesedett Walter.

— Nagyszerű, Ike! — jegyezte meg Frank őszinte csodálattal.

Claude és Herb is felállt a helyéről s a kanapé mögé kerülve a portrékat nézegették.

— De hisz ezek… ezek csodásak! — lapozott vissza néhány oldalt a jegyzettömbben Joanna. — Bárcsak elmondhatnám, hogy élethűek is!

— Pedig azok! — bizonygatta Mazzard.

— Isten áldja ezért a bókért! — nyújtotta vissza Joanna a jegyzettömböt Mazzardnak, aki azt ismét a térdére fektette, lapozni kezdett benne és újra elővette a tollát. Írt valamit a papírlapra, majd kitépte a jegyzettömbből és Joanna felé nyújtotta.

A rajz a komoly tekintetű Joannát ábrázolta félprofilból, a portré alján ott díszelgett az ismerős, nagybetűket mellőző ike mazzard aláírás. Joanna azonnal meg is mutatta Walternek.

— Kösz, Ike! — mosolygott férje a művészre.

— Nagyon szívesen!

— Nagyon köszönöm! — mosolygott Joanna is Mazzardra. — Már meg is bocsátottam, hogy elrontotta a serdülőkoromat. Kávét kér valaki? — hordozta végig még mindig mosolyogós tekintetét a társaságon.

Mindenki jelentkezett, csak Claude kért teát. Joanna kiment a konyhába, s a képet feltette a hűtőszekrény tetején lévő üzenőtáblára. Egy róla készült Ike Mazzard portré! Ki gondolta volna tizenegy, tizenkét éves korában, amikor a mama folyóiratait lapozgatta! Ostobaság volt annyira zavarba jönni attól, hogy Mazzard őt rajzolja. Nagyon kedves dolog volt tőle.

Még mindig mosolyogva feltöltötte vízzel a kávéfőzőt, bekapcsolta, belerakta a filtert, belekanalazta a kávét, rátette a tetejét, majd megfordult. Coba előreejtett vállakkal, karjait mellén összefonva, az ajtófélfát támasztva figyelte.

Magas nyakú (természetesen szeme színéhez is nagyon illő), jade-színű garbójában, palaszürke kordbársony öltönyében nagyon hűvös benyomást keltett.

— Szeretem elnézni az asszonyokat, amikor a házimunkával foglalkoznak — jegyezte meg mosolyogva.

— Akkor éppen időben érkezett — válaszolta Joanna. A kanalat beledobta a mosogatóba, majd fogta a kávésdobozt és visszatette a hűtőszekrénybe.

Coba csak állt és őt bámulta.

Joanna azt kívánta, bárcsak Walter is feltűnne valahol a környéken.

— Miért becézik magát Diznek? — tette fel váratlanul a kérdést, miközben a teáskannát készítette elő Claude-nak.

— Valamikor a Disneylandben dolgoztam — válaszolta a férfi.

— Ez nem lehet igaz — kacagott fel az asszony a mosogatótál felé tartva.

— De valóban így van! — bizonygatta Coba.

Joanna megfordult s az arcába nézett.

— Nem hisz nekem? — kérdezte a férfi.

— Nem! — válaszolta Joanna.

— És miért nem?

Joanna egy pillanatig gondolkozott s már tudta is a választ.

— Miért nem? — hangzott ismét a kérdés. — Mondja meg!

A pokolba vele! Meg is fogja mondani!

— Mert nem olyannak látszik, mint aki örül, ha örömet szerezhet másoknak.

Válaszával kétségkívül megtorpedózott minden esélyt arra, hogy nők valamikor is betehessék lábukat a megszentelt és sérthetetlen Férfiegyletbe.