Ira Levin - Stepfordi feleségek

Mosolyogva ismét a keresőhöz hajolt, finomított egy kicsit a beállításon és az élességen, majd három felvételt készített az elsötétített ablakú épületről… először tíz, aztán tizenkét, majd tizennégy másodperccel exponált.

Készített néhány képet a postahivatalról s a felhők hátterében előtte álló, csupasz zászlórudakról. Éppen az állványát rakta be a kocsijába, amikor a rendőrautó ismét lelassított mellette.

— Remélem, sikerültek a képek! — szólt ki a fiatal rendőr.

— Kösz! — mosolygott rá Joanna. — Kellemes volt elbeszélgetni magával — tette még hozzá, hogy enyhítsen valamit a nagyváros-szülte gyanakvásán.

— Jó éjszakát! — köszönt el tőle a rendőr.

Walter cégénél a többségi tulajdonostárs vesebajban meghalt, s a cég könyvelésében, melyet ő irányított, nyugtalanító pontatlanságok kerültek napvilágra. Walternek két éjszakát és egy teljes hétvégét is a városban kellett töltenie, s az ezt követő estéken is csak ritkán ért haza tizenegy óra előtt. Pete leesett az iskolabuszról, elöl kitört két metszőfoga. Joanna szülei egy utolsó pillanatban küldött értesítés után, útban karib-tengeri nyaralásukra, háromnapos látogatásra ékeztek. (Nagyon tetszett nekik a ház és maga Stepford is, s Joanna anyja egyenesen csodálta Carol Van Santet. „Olyan derűs és ügyes! Igazán példát vehetnél róla, Joanna!”)

A mosogatógép szivattyúja tönkrement; közeledett Pete nyolcadik születésnapja s az ezzel járó kötelezettség, az ajándék, a vendégség, a kedveskedés és a torta. Kimnek fájt a torka, három napig nem is ment iskolába, Joannának késett a menstruációja, de aztán — hála Istennek és a pirulának — végre megjött.

Sikerült néha teniszeznie is, játéka fokozatosan javult, de még meg se közelítette Charmaine-ét. Közben elkészült a sötétkamra is, próbanagyítást készített a fekete férfit és a taxit ábrázoló képről. Előhívta s kinagyította a városközpontban készített felvételeket, melyek közül kettő elég jól sikerült. Peteről, Kimről és Scott Chamalianról is készített néhány fotót, ahogy a dzsungelnek berendezett tornateremben játszanak.

Bobbie-val szinte mindennap találkozott; együtt mentek vásárolni, s tanítás után Bobbie néha két kisebb fiát, Adamot és Kennyt is átvitte hozzájuk. Egy alkalommal Joanna, Bobbie és Charmaine kicsípték magukat s elmentek egy kétkoktélos ebédre az Eastbridge-n lévő francia étterembe.

Október vége tájékán Walter már ismét hazajárt vacsorázni, fény derült a halott tulajdonos sikkasztására, aztán a dolgok helyrejöttek és feledésbe merültek. A házban minden működött és mindenki egészséges volt. Mindenszentek napján egy hatalmas sütőtökből halálfejet faragtak ki, s Pete fogatlan Denevéremberként járta a várost húgával, aki Heckelnek vagy Jeckelnek öltözött (mindenesetre ragaszkodott hozzá, hogy egyszerre mindkettejüket megszemélyesítse). Joanna is szétosztogatott ötven zacskó cukrot, de a gyümölcs és a sütemény idő előtt elfogyott; jövőre majd jobban oda fog figyelni erre is.

November első szombatján vacsorát adtak, ahol ott volt Bobbie és Dave, Charmaine és férje Ed; a városból pedig Shep és Sylvia Tackover, valamint Don Ferrault, Walter egyik tulajdonostársa, és felesége Lucy is kijött hozzájuk. Az a helyi asszony, akit Joanna segítségül felfogadott a tálaláshoz és a mosogatáshoz, örült, hogy a változatosság kedvéért itt, Stepfordban is dolgozhat.

— Valamikor milyen nagy volt itt az élet! — mesélte a nő. — Sorba álltak és veszekedtek értem a háziaszszonyok! Most pedig el kell járnom Norwoodba, Eastbridge-be meg New Sharonba! Pedig én utálok éjszaka vezetni!

A tenyeres-talpas, de fürge mozgású, ősz hajú aszszonyt Mary Migliardinak hívták.

— Mindennek a Férfiegylet az oka! — magyarázta, miközben a rákfalatokba szurkálta a fogpiszkálókat. — A szórakozás, a vidámság azonnal elszállt, ahogy azok elkezdték! A férfiak eljárnak, a nők maradnak otthon. Ha az öregem élne, előbb engem kellene agyonütnie, mielőtt hagynám, hogy oda belépjen!

— De hát ez egy nagyon régi szervezet, nem így van? — érdeklődött Joanna s óvatosan karnyújtásnyira tartotta magától a salátástálat.

— Viccel? — nézett rá csodálkozva Mary — Hat vagy hét éve alakult; biztos, hogy nem régebben! Korábban volt a Polgári Szövetség, a Szarvasok, a Légiósok — sorolta a fogpiszkálók gépiesen gyors szurkálása közben —, de aztán ezek egyesültek és azóta így működnek. A Légiósok nem csatlakoztak hozzájuk. Azok ma is külön vannak. Hat vagy hét éve történt. Ez lesz az összes előétel?

— A sajtos tekercsek bent vannak a hűtőben — mutatta Joanna.

Közben jégvödörrel a kezében, Walter is megjelent a konyhában; sportzakójában nagyon jól festett.

— Szerencsénk van — jegyezte meg mosolyogva, amikor a hűtőszekrényhez lépett. — Valami jó rajzfilm van a tv-ben s Pete le se akar jönni. A Sonyt betettem a szobájába — mondta s a fagyasztóból elővett egy nagy zacskó jeget.

— Mary éppen most mesélte, hogy a Férfiegylet egy új szervezet — újságolta Joanna.

— Az nem új — tépte fel Walter a zacskó végét. Arcán egy borsónyi papír zsebkendő lifegett, borotválkozás után azzal állíthatta el a vérzést.

— Hat vagy hét éves — bizonygatta Mary.

— Nekünk az már réginek számít — mosolygott Walter.

— És én meg azt hittem, hogy még a Puritánok idején alakult — háborgott Joanna.

— Ezt meg honnan vetted? — kérdezte Walter, s kiöntötte a jeget a jégvödörbe.

— Nem is tudom… — keverte Joanna a salátát. A felépítéséről, meg arról a régi székházról…

— Valamikor az volt a Terhune Ház — mesélte tovább Mary s egy fóliacsíkot rakott a fogpiszkálóval teletűzdelt tányérra. — Rettentő olcsón jutottak hozzá. Adótartozás miatt árverezték el és rajtuk kívül senki se licitált rá.

A vendégség katasztrofálisan sikerült. Lucy Ferrault allergiás volt valamire és állandóan tüsszögött; Sylvia olyan szórakozottan ült, mintha el lett volna varázsolva; Bobbie, akire Joanna nagyon számított, hogy majd szóval tartja a társaságot, torokgyulladást kapott s alig tudott megszólalni; Charmaine Miss Vámpírra vette a figurát s hosszú, földig érő, majdnem a köldökéig kivágott, hófehér selyemruhában jelent meg; Dave és Shep zavarban érezte magát és félrehúzódott. Walter (az ördög vigye el), a sarokba elvonulva, jogi kérdésekről tárgyalt Don Ferrault-val. A kitűnően szabott ruhát viselő, nagydarab és kicsit spicces Ed Wimperis Joanna karjába kapaszkodva lassan, meggondoltan és nagyon hosszan azt fejtegette, hogy a videokazetták megjelenése teljesen megváltoztatja az iparágat. A vacsoraasztalnál Sylvia kicsit magához tért és frontális támadást indított az elővárosi közösségek ellen, melyek az adókedvezményeknek és a könnyűiparnak köszönhetően szedték meg magukat és másfél, két hektáros telkeken kerítéssel körbevett erődökkel zárják el magukat a külvilágtól. Ed Wimperisnek sikerült feldöntenie a poharát. Joanna megpróbálta egy kicsit lazább témára terelni a beszélgetést. Bobbie rekedtes hangon, fuldokolva magyarázni kezdte torokgyulladásának eredetét. Valami hangfelvételt készített Dave egyik barátjának, „aki valami átkozott Henry Higginsnek képzeli magát” s ez mindennek az oka. Charmaine viszont, aki jól ismerte a szóban forgó barátot és maga is készített számára hangfelvételt, azonnal le is torkollta Bobbie-t: „Soha ne szóld meg a Bakot azért, amit csinál! A Bak jegyében született emberek alkotnak! ” — jelentette ki, majd körbekérdezett mindenkit, hogy milyen jegyben született. Elemezte az adott jegyben születettek jellemzőit, amivel mindenkitől teljes figyelmet követelt magának. A túlságosan száraz sültet ezúttal Walternek se sikerült szépen felszeletelnie. A tészta ugyan megkelt, de nem annyira, amennyire kellett volna — jegyezte meg Mary felszolgálás közben. Lucy Ferrault erre is tüszszentett egyet.