Stanislaw Lem - A Kudarc

— Az elég — közölte GOD.

Valóban, a külső gyűrű már repedezett, a belső gyűrű pedig, amelyet a külsőtől hatszáz mérföldes rés választott el, a forgatónyomaték változásainak hatására csak úgy nyüzsgött a kavargó örvényektől. Amikor a sötétségben szétmorzsolódott jégtömbök sörényes felhői elérték a bolygó nappali féltekéjét, és eltűntek az éjszakai félteke árnyékában, a Quinta horizontja felragyogott, mintha egy második ikernap kelne fel mögötte szivárványok gőzölgő oszlopai között, és vérezné be hajnalpírral a felhőtenger még sima domborulatát. Az iszonyú katasztrófa csodálatos látványt nyújtott. Amint a gyűrű szétmorzsolódott, jégkristályok trilliói verték vissza a fényt, ez a kozmikus tűzijáték a háttér minden csillagát túlragyogta. Lélegzetelállító látványosság volt. A kormányteremben ülő emberek önkéntelenül elfordították tekintetüket a főlokátortól, amelynek monitorján közvetlenül a nap fölött excentrikusan remegett a lézergyémánt, és a főképernyőt nézték, ahol az impulzusmentes energiasugár folyamatosan hámozta le a fehér hófelhőben szikrázó jégrétegek repedező lemezeit.

Számíthattak-e amazok ekkora kataklizmára? A bolygóról úgy tűnhetett, mintha valami fantasztikus, folyamatos robbanás játszódna le magasan az égben, de a villámként felcikázó szivárványokat aligha látták, mert a jégtömbök milliárdjai már rájuk zuhantak. Gőzölgő jéghegyek süvítettek át a levegőn, zúdultak alá a foszlányokra tépett felhőkből, de nem látványosság volt ez azoknak, akik elpusztultak a mennydörgő jégzuhatag alatt.

Milyen vékonyka légkör övezte a bolygót innen a kormányteremből nézve! A csillagtechnikai amputálás óriási méreteit csak a térítő alatti övezetek lakosai láthatták teljes nagyságában, mielőtt elérte őket a hangsebességnél gyorsabb lökéshullám. A fotonsugár a szolézer nyílásánál milliméterről milliméterre haladt, és ezáltal a célnál több száz mérföldön morzsolta szét a jégkorongot — csak a bolygó legdélibb részén nem láthatták még, milyen őrjöngő erő veri szét a jéggyűrűt, amelyből percenként több száz köbkilométer jégzúzalék repül szanaszét. Most a felhőn belül, amely magasan a légkör fölé emelkedett, láthatóvá vált a lézer, amint tűzaknaként hasítja át a légkört. A spektrométerek már nem forró vízgőzt mutattak, hanem ionizált szabad oxigént és hidroxilcsoportokat. A vezérlőteremben a percek örökkévalósággá váltak. A jéggyűrű imbolyogni kezdett, mint egy repedező, lapos búgócsiga, elvesztette tiszta fényét, sötét repedések szaggatták szét. A bolygó északi féltekéje duzzadni kezdett, mintha magát a bolygó kérgét puffasztaná fel valami, pedig csak a jégzuhatag lendülete lökött ki az űrbe levegőt, tüzet és havat, az egyenlítőnél pedig a lézersugár kékesfehéren izzó fúrója az érintő mentén makacsul átfúrta a robbanás gombafelhőjét, ettől a Quinta felhőtakarója nyugaton zavaros gyöngyszínű síksággá sötétült, keleten tűzkitörések csapkodtak belőle a csillagok felé. Senki sem szólalt meg. Később, ezekre a percekre visszaemlékezve, rájöttek: csaknem teljesen bizonyosra vették akkor, hogy az ellentámadás nem maradhat el, hogy a Quinta-lakók legalábbis megpróbálják valahogyan viszonozni ezt a csapást, amely száz éve építgetett szferomachiájuk szívét érte, és már készülődnek, hogy lesújtsanak a kataklizma forrására, amely jól látható a napkorongon, hiszen ötszörte fényesebb nála, De semmi sem történt. A bolygónál szélesebb porfelhő fehér füstoszlopa emelkedett a Quinta fölé, cafatos gombafelhővé tágult, amelyben még mindig keresztül-kasul cikáztak a szivárványok, kegyetlenül szép volt, a metsző sugár pengéje még mindig tovább haladt, átvágta a ködfalakat, mint a nap és a bolygó között kifeszített, izzó aranyhúr. Úgy rémlett, maga a bolygó burkolódzik lassanként a tornyosuló gomolyfelhők fátylába, hogy megvédje magát ettől az oly valószínűtlenül vékony és oly pusztító sugártól, amely már az utolsó jégkérgeket hasogatta, már azok is elmerültek a légkörben, és csak a csapásoktól fel-felszakadó felhőburok mögül villantak még elő az agóniájában még mindig örvénylő jéggyűrű maradványai.

Steergard a hatodik percben kikapcsoltatta a szolézert. A benne maradt energiát meg akarta őrizni tartaléknak. A szolézer ugyanolyan villámgyorsan aludt ki, ahogy felvillant, és infravörös hullámhosszon tudatta velük, hogy elhagyja addigi pozícióját. Persze így, kioltott állapotban is gyerekjáték volt fölfedezni a Planck-színkép alapján, amely a kromoszféra közelében tartózkodó szilárd testek kényszersugárzását jellemzi. A rácsos szerkezetén elhelyezett kis kilövők ezért port lőttek köréje, a por felizzott a nap hevétől, és a szolézer ebben a takarásban változtatott helyet, rugalmasan összecsukódva, mint egy legyező.

GOD lázasan dolgozott. Regisztrálta a csapás következményeit, a számtalan műhold sorsát, amelyek alacsony pályán keringve, a robbanásoktól kitágult légkörbe kerültek, és tüzes parabolapályát leírva elégtek, azonkívül közölte, hogy a Hermész másolatát elpusztíthatták több billió gaussos térerősségű magnetodin támadással is. GOD még egy negyedik hipotézist is tartogatott számukra ebben az ügyben: implóziós kriotronbombák. A parancsnok utasította, hogy mindezeket az adatokat tekintse archívumi anyagnak.

Még mindig a Sexta árnyékában lappangtak stacionárius pályán, amikor Steergard hívatta Nakamurát és Polassart, hogy megmutassa nekik a kézzel írott ultimátumot. Adónak a holografikus szemeket használják majd, azok ugyan elpusztulnak a nem nekik való jelek kisugárzásától, de ennyi áldozatot megér az üzenet.

Egyértelmű a mondanivalója:

GYŰRŰTÖKET ELPUSZTÍTOTTUK VÁLASZUL AZ ŰRHAJÓNKAT ÉRT TÁMADÁSRA STOP ADUNK NEKTEK 48 ÓRA PIHENŐT STOP HA MEGTÁMADTOK VAGY NEM VÁLASZOLTOK ELSŐ LÉPÉSBEN ELSÖPÖRJÜK A LÉGKÖRÖTÖKET STOP MÁSODIK LÉPÉSBEN VÉGREHAJTJUK A PLANETOKLAZMA HADMŰVELETET STOP HA FOGADJÁTOK KÖVETÜNKET ÉS ÉPSÉGBEN VISSZATÉR AZ ŰRHAJÓNKRA AKKOR NEM HAJTJUK VÉGRE AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK LÉPÉST STOP STOP STOP STOP

A japán megkérdezte, valóban kész-e a parancsnok elsöpörni a légkört. A bolygó kavitációjához, tette hozzá, nincs elegendő energiánk.

— Tudom. Nem söpröm el a légkört. Arra számítok, hogy elhiszik. Ami a szideroklazmát illeti, halljam Polassar véleményét. A végre nem hajtott fenyegetés mögött is tényleges erőnek kell állnia.

Polassar habozott.

— Veszélyesen túlterhelné a sziderátorokat. Éppenséggel át lehet fúrni a köpenyt. Ha megrendítjük a kontinentális lemezek alapját, a bioszféra elpusztul. Életben maradnak a baktériumok és a moszatok. Érdemes erről beszélni?

— Többet nem.

Mind a ketten szükségesnek találták a katasztrófa arányainak felmérését, ami roppant nehéz feladat volt. A Quinta zajfüggönyében keletkezett lyukak több száz adóállomás kieséséről tanúskodtak, de spinográfia nélkül még nagyjából sem lehetett megállapítani, mennyire pusztult el a műszaki infrastruktúra a nagy kontinensen. A kataklizma hatása már érződött a déli féltekén és a többi szárazföldön is. A szeizmikus tevékenység nagymértékben fölerősödött: a felhőtengeren foltok sötétlettek — alighanem minden vulkán magmát és jelentős ciánvegyület-tartalmú gázokat okád. GOD három-négytrillió tonnára becsülte a jégtömeget, amely a szárazföldekre és az óceánokba zuhant. Az északi félteke sokkal több kárt szenvedett mint a déli, de az óceán szintje mindenütt megemelkedett, a víz elöntötte a partvidékeket. GOD közölte: nem tudja megállapítani, hogy a jéggyűrű maradványaiból mennyi zuhant a bolygóra szilárd halmazállapotban, és mennyi olvadt el, mert ez a jégtömbök nagyságától függött, amelyről nincs pontos adat. Ha ezer tonnásnál nagyobbak voltak, akkor tömegüknek csak egy töredéke olvadt el a legsűrűbb légrétegekben. Konkrét arányt azonban nem tudott megadni.