Stanislaw Lem - A Kudarc

El Salam bólintott.

— És GOD az SG szerint dolgozik? Jól van. Most fölvesszük a tárgyalást a leszállóegységek ügyében. Ezzel Rotmont és Nakamura kollégák foglalkoznak majd. De vacsora után.

Senki sem látta a leszállóegységek indulását; éjfélkor lőtték ki őket automata vezérléssel, elsuhantak a Quinta felé, a Hermész pedig hátat fordított nekik, és hajnalig gyorsított: a hetvenmillió kilométerre lévő Sexta eléréséhez nem egészen nyolcvan óra kellett, hiperbolikus sebességgel. Az elektronikai laboratóriumokban már megkezdték a felderítésben eddig nem használt diszperzánsok, vagyis „diszperziós diverzánsok” gyártását. Méhszemeknek is nevezték ezeket a mikroszkopikus kristályokat, amelyeknek milliós raja eloszlik majd a millió köbmérföldes űrben a Sexta környékén, és a Hermész mögött szétszóródva, az űrhajó láthatatlan, távoli szeme lesz. A Földön apikográfiára használják ezeket a homokszemnél kisebb kristályokat, mindegyik átlátszó tücske megfelel egy ommatidiumnak, a méh szemét alkotó parányi oszlopnak, de sok ezer mérföldön szétszórva. A Hermész azért húzta maga után ezt a látó csóvát, hogy a Sexta mögé vonulhasson, és mögüle figyelhesse számítógépes követeinek sorsát. Ezenkívül a pálya megfelelő szakaszán az űrhajó kilőtt néhány televíziós szondát, fényesen izzó hajtósugárral: ezek voltak a „hivatalos szemei”, amelyeket a Quinta-lakók megláthattak, sőt éppen arra valók voltak, hogy meglássák őket.

A vezérlőteremben Tempe ügyelt. Harrach benézett hozzá egy régi újsággal, amely igencsak feldühítette; kitálalta társa előtt, hogy mitől futotta el a pulykaméreg. Az újság abból az időből származott, amikor a Földön ádáz viták folytak a nők részvételéről az expedícióban. Felolvasott egy bekezdést, amely arról szólt, hogy a családi életnek meg kell kapnia jogos helyét az expedícióban, ehhez kapcsolódtak az örökösen sértődött női nem képviselőinek rágalmai, miszerint a SETI a férfimaffia bűnbarlangja — ezen aztán annyira felháborodott az első pilóta, hogy cafatokra akarta tépni az újságot. Tempe nevetve lefogta a kezét — egy ilyen újság mégiscsak ritka darab, tiszteletre méltó múzeumi tárgy a Hárpia csillaghalmazban, Isten tudja, hogyan került Harrach poggyászába. Legalábbis ő ezt mondta. Tempének erről más volt a véleménye, de azt megtartotta magának. A heves vérmérsékletű Harrachnak szüksége volt ilyen újságcikkekre, hogy mennydöröghessen ellenük. Az effajta egyenjogúsítási követelések egyébként olyan nyilvánvalóan ostobák, hogy kár is foglalkozni velük. Nők, tehát feleségek, anyák, tehát gyerekek, bölcsődék, óvodák itt, egy űrhajón, amely feltöltött sziderátorokkal száguld az űrben, és akármilyen erősek a fegyverei, eltörpül az idegen civilizáció mellett, hiszen az már évszázadok óta szórja ki a kozmoszba a maga szferomachiáját. Tengernyi nyomdafestéket pazaroltak a Földön erre a vitára. A muzulmánok tizenkét éves gyerekeket küldtek a frontra, de pólyásokat azért mégsem. Harrach azon kesergett, hogy nem áll módjában itt, helyben szemébe vágni annak a hülye libának, a cikk szerzőjének, hogy mi a véleménye róla, Tempe pedig, aki már visszaült a kormányhoz, hol az irányt ellenőrizte és a Sexta már növekvő sarlóját nézte a monitorokon, hol Harrachra sandított, aki bőszen tovább szavalt egy szem hallgatójának. A másodpilóta nem szakította félbe, nehogy még jobban begorombuljon, kiváltképpen mivel mégsem csak kettesben vannak: a vezérlőteremben is éberen figyeli őket GOD. Tempe nem ismerte eléggé a számítógépek felépítését, és nem volt benne bizonyos, hogy a gépben, amely ennyire gyors, intelligens és mindenre emlékező, valóban egy szikrája sincsen a személyiségnek. Nem érte be a tankönyvek és a szakemberek bizonykodásával. Jobban szeretett volna maga megbizonyosodni a dologról, de nem tudta, hogyan — azonkívül fontosabb problémái is voltak. Vajon Nakamura tényleg együtt érez Arago atyával? Megborzongott a puszta gondolatra, hogy ő lehetne az apostoli delegátus bőrében.

Eközben Arago, a parancsnok utasításai szerint, azt latolgatta Gerberttel, lehetséges-e, hogy a Quinta-lakók már kiismerték az emberek biológiai tulajdonságait, amikor a leszállóegységeket megvizsgálták. Bármilyen alaposan sterilizálták a Hermészen a leszállóegységeket, mielőtt leküldték őket a bolygóra, hogy felületükön az ujjak bőrszövetének egyetlen sejtje se maradjon, a baktériumokról már nem is beszélve, amelyektől az emberi szervezet nem szabadulhat — talán fölösleges is volt ez az óvatosság, hiszen a leszállóegységeket automaták építették emberi kéz részvétele nélkül —, a bolygóra küldött követek energetikai és hírközlő berendezései mégiscsak a földi technikának feleltek meg, ha nem is a legújabb, de a nyolcvan évvel korábbi állapotának. Steergard visszavenni sem szándékozott a leszállóegységeket a fedélzetre, amikor majd megérkeznek. Ezt túl kockázatosnak találta. Hiszen már a quintai civilizáció első, ócska termékei, amelyeket a Hermész zsákmányul ejtett, megmutatták, milyen bámulatos, mesteri szintet értek el a Quinta-lakók az élősditechnikában. A visszatérő leszállóegységek tehát a fennkölt és ártatlan üzeneteken kívül a pusztulást hozhatnák magukkal, nem is azonnal támadó, fertőző csírák, hanem hosszú lappangási idejű vírusok vagy ultravírusok formájában. A parancsnok megkérdezte az orvosokat és Kirstinget, mit lehetne tenni az ilyen veszélyek ellen.

Az állítólag semleges állam, amely a leszállóegységek fogadására hajlandónak mutatkozott, a további tárgyalások folyamán kikötötte, hogy a leszállóegységek nem tarthatnak kapcsolatot a Hermésszel, mert ezt a feltételt szabták a „tengelyhatalmak”. Mindenesetre a bolygó, miután a légkör elnyelte a két szondát, felfokozott zavaró zajfüggönybe burkolózott minden hullámhosszon. Elláthatták volna a leszállóegységeket lézerekkel, amelyek képesek áthatolni a zajfüggönyön, de azzal megsértették volna a megállapodást; még inkább szerződésszegőnek bizonyulnának, ha a Hermész kezdené lézertűkkel átdöfködni a felhők és a rádiózaj tengerét, amely a bolygóra borul.

Így nem maradt más hátra, mint a Sexta mögül holografikus szemecskék felhőivel figyelni a Quintát. Az akciót úgy időzítették, hogy a két leszállóegység lassan szálljon lefelé az égből, és akkor érjen a Quinta fölé, amikor a Hermész belép a Sexta árnyékába. Az egész legénység a vezérlőteremben várta a kritikus órát. A fehér felhőbundás bolygó a keretéig kitöltötte a főmonitort, jól láthatók voltak a fehér korong fölött fekete pontokként rajzó harci műholdak. Hogy megfigyelhessék a két leszállóegység belépését a légkörbe, a hipergolmeghajtáshoz nátriumot és technéciumot kevertek; az előbbitől a rakéta tűzoszlopa élénksárgán fénylett, az utóbbi nak a színképét lehetett azonosítani, mivel sem az itteni nap, sem a quintai műholdak színképében nincs technécium. A két leszállóegység a felhőtakaró alá merült, ekkor a légköri súrlódás és a fékező rakétasugár tűzvonalai kezdtek elmosódni: a milliárd szemecske, amely láthatatlan gombaként terült el millió mérföldön a Hermész sodorvonalában, most az érintőpálya mentén a tervezett leszállás helyére összpontosította figyelmét, és nem is hiába; a két jármű, amint néhány másodperces különbséggel szilárd talajt ért, szándékosan modulált, kettős nátriumfelvillanással adott hírt utazása befejezéséről, majd fényük azonnal kihunyt.