Stanislaw Lem - A Kudarc

GOD, mint minden komputer, amelyet nem úgy programoztak, hogy a személyiségnek legalább valamilyen nyoma létrejöhessen benne, állandóan éber megfigyelő ugyan, de nem személy, valójában senki. Amikor diagnó zisát felállítja, semmivel sem emberibb mint egy lázmérő, de a testhőmérséklet mérése nem vált ki olyan projekciós védekező reflexeket mint a pszichés állapot mérése. Semmi sincs közelebb hozzánk és semmit sem rejtegetünk annyira a környezetünk elől, mint énünk legintimebb rezdüléseit, aztán egyszer csak kiderül, hogy egy készülék, amely élettelenebb mint egy fáraó múmiája, könnyedén keresztüllát rajtunk, úgy olvas énünk legrejtettebb zugaiból mint a nyitott könyvből. A laikusokra ez úgy hat mint a gondolatolvasás. Telepátiáról persze nincs szó — egyszerűen az a helyzet, hogy a gép jobban ismeri a gondjaira bízott személyt mint ő maga és ráadásul még húsz pszichológus. Az indulás előtt elvégzett vizsgálatok alapján a legénység minden tagjáról kialakít magában egy paraméterrendszert, amely az illetők normális pszichés állapotát szimulálja, ezt használja mérési modellnek; azonkívül mindenütt jelenvaló a fedélzeten, termináljainak szenzorai mindenütt állandóan gyűjtik az adatokat, de a legtöbbet alighanem akkor tudja meg a pácienseiről, amikor alszanak, hiszen akkor is figyeli lélegzésük ritmusát, szemgolyóik mozgását, még verítékük vegyi összetételét is, mert minden ember verítéke olyan egyéni, akár az ujjlenyomat, és a számítógép olfaktométere mellett elbújhat a legjobb nyomozókutya is. Arról már nem is beszélve, hogy a kutyának csak szaglása van, de nincs hozzá diagnosztikai képzettsége. A számítógépek már az orvosok fejére nőttek, ahogy minden sakkozót is legyőznek, és azért alkalmazzuk őket csak segédeszköznek, nem pedig orvosnak, mert az emberek nagyobb bizalmat éreznek emberek iránt mint automaták iránt. — Elég az hozzá — magyarázta tempósan Gerbert, egy letépett mogyorólevelet hajtogatva —, GOD diszkréten elkísért a „kirándulásaira”, és ezeket a túlterhelés tüneteinek minősítette.

— Miféle „túlterhelés”? — fakadt ki a pilóta. Eddig vitézül hallgatott, de ezt már nem állhatta meg szó nélkül.

— Így nevezi azt, amikor a páciens már végleg céltalannak érzi minden sziszifuszi fáradozásunkat.

— Szóval azt mondja, hogy nincs semmi esélyünk a kapcsolatra.?

— Pszichiáteri minőségében GOD-ot nem érdeklik a kapcsolat esélyei, csakis az, hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk neki. GOD szerint te már nem hiszel sem az ötleted, a „mese” hatásában, sem abban, hogy van értelme kapcsolatba lépni a Quintával. még ha sikerül is. Ehhez mit szólsz?

A pilóta úgy lebénult, mintha feneketlen mélységbe zuhanna.

— Hall minket?

— Hát persze. Na jól van, ne vedd annyira a szívedre. Hiszen mindazt, amit elmondtam, te már úgyis tudtad. Várj, még ne válaszolj! Tudtad, és mégsem tudtad, mert nem akartad tudni. Ez tipikus önvédelmi reakció. Mások is így vannak ezzel, öreg fiú. Egyszer megkérdezted tőlem, még az Euridikén, hogy mire jó ez, és nem volna-e jobb kikapcsolni. Nem emlékszel?

— De igen.

— Na látod. Elmagyaráztam neked, hogy a statisztikák szerint az állandó pszichés kontroll alatt dolgozó expedícióknak nagyobb esélyük van a sikerre mint a pszichés kontroll nélkülieknek. Még meg is mutattam neked ezt a statisztikát. Az érv cáfolhatatlan, tehát az egyetlen lehetséges dolgot cselekedted, ugyanazt, amit mindenki: tudat alá szorítottad, elfelejtetted az egészet. No és a diagnózis? Stimmel.?

— Stimmel — mondta a pilóta. Két kézzel megmarkolta az övet a mellén.

A mogyoróbokor lágyan susogott fölöttük, enyhe szellő libegtette leveleit. Mesterséges szellő.

— Nem tudom, hogyan jött rá, de mindegy. Igen, igaza van. Nem is tudom, mióta hurcolom ezt magamban. Én. én nem szoktam szavakban gondolkodni. A szavak nekem valahogy. túl lassúak. és nekem muszáj gyorsan tájékozódnom. ez biztosan régi reflex, az Euridiké előtti időből. De mindegy, most megpróbálom. Fejjel megyünk a falnak. Talán le is döntjük — és akkor mi van? Miről fogunk velük beszélni? Mi mondanivalójuk lehet nekik a mi számunkra? Igen, most már biztos vagyok benne, hogy az a trükk a mesével azért jutott eszembe. hogy még ne kelljen dönteni. Hogy haladékot kapjunk. Nem mintha remélnék valamit. Inkább menekülök. Úgy mennék előre, hogy egy helyben járjak.

Elhallgatott, hasztalanul keresve a megfelelő szavakat. A mogyoróbokrok ágai szelíden lengedeztek körülöttük. A pilóta kinyitotta a száját, de aztán mégsem mondott semmit.

— És ha beleegyeznek, hogy egy felderítő leszálljon hozzájuk, vállalod? — kérdezte hosszú szünet után az orvos.

— Naná! — tört ki belőle, és csak aztán tette hozzá csodálkozva: — Hát hogyne.! Hiszen azért vagyunk itt.

— De csapda is lehet. — mondta Gerbert olyan halkan, mintha ezt a megjegyzését el akarná titkolni a mindenütt jelen való GOD elől. Legalábbis ez jutott a pilóta eszébe, de a következő pillanatban ezt a gondolatot már abszurdumnak találta, és nyomban az is eszébe villant, hogy csakugyan valami baj lehet a fejével: lám, a gonoszt látja GOD-ban, vagy legalábbis valami ellenséget. Mintha nemcsak a Quinta-lakók volnának ellenük, hanem a saját számítógépük is.

— Csapda is lehet — ismételte megkésett visszhangként. — Persze hogy lehet.

— És akkor is lemennél.?

— Ha Steergard megengedi. Erről még nem beszéltünk. Ha egyáltalán válaszolnak, először automaták fognak leszállni. A program szerint.

— A mi programunk szerint — bólintott Gerbert. — De nekik meglesz a maguké. Nem igaz?

— Világos. Felkészülnek az első ember fogadására, virágcsokros gyerekekkel és piros szőnyeggel. Az automatákhoz egy ujjal se nyúlnak. Bolondok is lennének. ha egyszer más a tervük. Minket akarnak tőrbe csalni.

— Így gondolod, és mégis le akarsz menni?

A pilóta ajka megrándult. Elmosolyodott.

— Én nem rajongok a mártíromságért, doktor, de te összekeversz két dolgot. Más kérdés az, hogy én mit gondolok, és megint más az, hogy ki küldött minket ide, és mi célból. Nem illik a parancsnokkal vitába szállni, mikor letol, hogy butaságot mondtam. De mi a véleményed, doktor, ha én nem térnék vissza élve, mit fog tenni a parancsnok? Megkéri a papot, hogy mondjon egy imát a lelki üdvömért? A fejemet teszem rá, hogy azt fogja tenni, amit én olyan bután mondtam.

Gerbert megrökönyödve pillantott a kipirult arcú pilótára.

— Hiszen az megtorlás lenne. nemcsak szörnyű, hanem értelmetlen is. Téged nem támaszt fel, ha lesújt rájuk. és nem azért küldtek minket ide, hogy elpusztítsunk egy idegen civilizációt. Hogyan tudod ezt összeegyeztetni?

A pilóta már nem mosolygott.

— Gyáva vagyok, mert nem mertem bevallani magamnak, hogy már nem hiszek a kapcsolat sikerében. De annyira gyáva nem vagyok, hogy kitérjek a feladatom elől. Steergardnak megvan a maga feladata, és attól ő sem tágít.

— De te úgy látod, a feladat nem hajtható végre.

— Attól függ, hogyan nézzük a dolgot. Beszélgetni jöttünk, nem harcolni. Ok elutasították a kapcsolatot. a maguk módján. Támadással. Nem is egyszer. Az ilyen következetes elutasítás is kapcsolat, hiszen értésünkre adták, mit akarnak, illetve nem akarnak. Ha a Hádész elnyelné az Euridikét, Steergard biztosan nem próbálná bosszúból felrobbantani. De a Quintával más a helyzet. Kopogtatunk az ajtajukon, mert a Föld így akarta. Ha nem nyitják ki az ajtót, akkor betörjük. Lehet, hogy semmi olyat nem találunk mögötte, amire a Földön számítottak. Én éppen ettől tartok. De az ajtót betörjük, mert különben nem teljesítjük a Föld akaratát. Azt mondod, doktor, ez szörnyű és értelmetlen lenne? Igazad van. Kaptunk egy feladatot. Most lehetetlennek látszik. Ha az emberek a kőkorszak óta csak azt csinálták volna, ami lehetségesnek látszott, akkor máig a barlangokban ülnénk.