Stanislaw Lem - A Kudarc

— Szóval mégis reménykedsz?

— Nem tudom. De azt tudom, hogy ha szükséges, remény nélkül is megteszem, amit kell.

Elhallgatott, töprengve nézett maga elé, aztán kicsit zavartan folytatta.

— Olyan dolgokat szedtél ki belőlem, doktor, amikről nem beszél az ember. de én vagyok a hibás, minek téptem a számat ott a parancsnoknál, nem kellett volna előjönnöm azzal, hogy Nemo me impune lacesset. és igaza volt, amikor letolt érte, mert vannak kötelességek, amiket végrehajt az ember, de nem dicsekszik velük, mert nem dicsekedni valók. Mit mondott rólam GOD? Depresszió? Klausztrofóbia? Anankasztikus szindróma?

— Nem, dehogy. Ezek már elavult szakkifejezések. Tudod, mi az a csoportos Hicks-szindróma?

— Rémlik valami, az Euridikén olvastam róla. Halálvágy? Nem, másképp írták. valami önpusztító elkeseredés, ugye?

— Nagyjából. Ennél azért bonyolultabb, sok összetevője van.

— Alkalmatlannak ítélt a.?

— GOD senkit nem tilthat el a munkájától. Ezt nyilván tudod. Adhat diszkvalifikáló diagnózist, de a többi már nem az ő dolga. A parancsnok dönt, miután velem tanácskozott, ha pedig őrajta vagy énrajtam törne ki pszichózis, a parancsnokságot átveheti a legénység többi tagja. Pszichózisról egyelőre nincs szó. Csak jobban tetszenél nekem, ha nem buzogna benned annyira az a leszállási vágy.

A pilóta kikapcsolta övét, lassan felállt, és hogy a mesterséges zefír el ne fújja, megfogott egy mogyoróágat.

— Doktor, hidd el. tévedsz. Tévedtek, GOD-dal együtt.

Heves léghuzat támadt, olyan erősen ellökte, hogy recsegve dőlni kezdett a mogyoróbokor. Nem akarta gyökerestül kitépni, hát elengedte, és már az ajtó felé repülve kiáltott vissza:

— Lauger az Euridikén azt mondta nekem, hogy „Meglátod a Quintalakókat”, és én ezért jöttem.

Az űrhajó megremegett. Tempe rögtön megértette, mi történik; a melegház üvegfala vészes gyorsasággal közeledett felé. Megfordult a levegőben, mint a fáról lepottyanó macska, hogy tompítsa az ütés erejét, aztán lesiklott a falon a talajra, érezte, hogy már erősen megvetheti rajta a lábát, egy-két térdrugózással felmérte a gravitációt. Nem volt túl erős. Valami mindenesetre történt. A folyosó üres volt, a szirénák hallgattak, de minden irányból GOD hangja zengett.

— Mindenki a helyére. A Quinta válaszolt. Mindenki a helyére. A Quinta válaszolt.

Nem várva meg Gerbertet, beugrott a legközelebbi liftbe. A lift évszázadokig vonszolta magát, sorra világítottak be az emeletek, a padló nyomása egyre erősödött. A Hermész a gyorsítással már meghaladta a földi gravitációt, de legfeljebb fél egységgel. A felső vezérlőteremben, a felállított fejtámlás, mély gravitációs fotelokba süppedve, már ott ült Harrach, Rotmont, Nakamura és Polassar, Steergard pedig a főmonitor előtt ült, és előredőlve, erősen a karfára támaszkodva, olvasta a többiekkel együtt a képernyőn végigfutó, zöld betűs szöveget.

SZAVATOLJUK BIZTONSÁGOTOKAT SEMLEGES TERÜLETÜNKÖN STOP NEGYVENHATOS SZÉLESSÉGI FOK SZÁZHARMINCKILENCES HOSSZÚSÁG AZ ŰRREPÜLŐTERÜNK HELYE A TI HÁLÓZATOTOK SZERINT STOP SZUVERÉNEK SEMLEGESEK VAGYUNK STOP A TENGELYHATALMAKAT TÁJÉKOZTATTUK FELTÉTEL NÉLKÜL JÓVÁHAGYTÁK SZONDÁITOK LESZÁLLÁSÁT STOP ADJÁTOK MEG NEODIMLÉZERREL LESZÁLLÓEGYSÉGETEK ÉRKEZÉSÉNEK IDŐPONTJÁT A BOLYGÓ EGY FORDULATÁVAL MEGHATÁROZOTT IDŐSZÁMÍTÁS SZERINT KETTES SZÁMRENDSZERBEN STOP VÁRUNK ÜDVÖZLÜNK STOP

Steergard még egyszer a képernyőre vetítette az egész közleményt Gerbert és a szerzetes számára, mihelyt megérkeztek. Aztán leült a foteljába, a többiek felé fordulva.

— Néhány perce kaptuk a választ a megnevezett pontról, felvillanásokkal, amelyek színképe a napfényével egyenlő. Nakamura kolléga. tükörrel jeleznek?

— Valószínűleg. Nem homogén fény. A felhőzet nyílásán át jön. Ha ez közönséges tükör, akkor legalább néhány hektáros méretű.

— Érdekes. A szolézer vette a felvillanásokat?

— Nem. Mifelénk irányították az adást.

— Nagyon érdekes. Mekkora most a Hermész szögmérete a bolygóról nézve?

— Néhány század ívmásodperc.

— Még érdekesebb. A fény nem volt kollimálva?

— Valamelyest, de csak gyengén.

— Mint egy homorú tükörrel?

— Vagy sok lapos tükörrel, amelyeket megfelelő módon állítanak fel jókora területen.

— Eszerint tudták, hol keressenek minket. De honnan?

Senki sem válaszolt.

— Véleményeket kérek.

— Észrevehettek minket, amikor kilőttük a szolézert — mondta El Salam. Tempe eddig nem is látta: a fizikus az alsó vezérlőteremből szólt fel.

— Annak negyven órája, és azóta meghajtás nélkül repültünk — vitatkozott vele Polassar.

— Jó, ezt egyelőre hagyjuk. Ki ad hitelt ennek a szép vendégszeretetnek? Senki? No, ez a legfurcsább.

— Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen — hallotta Tempe fentről: Kirsting állt a galérián. — Másfelől, ha meggondoljuk. ha ez csapda, állíthattak volna kevésbé primitívet is.

— Ki fog derülni.

A parancsnok felállt. A Hermész olyan egyenletesen haladt, hogy minden graviméter az egyesen állt, mintha az űrhajó a földi dokkban pihenne.

— Figyelmet kérek. Polassar kolléga bekapcsolja GOD-nak az SG programblokkot. El Salam kikapcsolja a szolézert, és álcázót tesz rá. Hol van Rotmont? Jó. te előkészítesz két nehéz leszállóegységet. A pilóták és Nakamura doktor a vezérlőteremben maradnak, én pedig elmegyek megfürödni, és mindjárt visszajövök. Ja igaz! Harrach, Tempe, ellenőrizzétek, hogy jól rögzítve van-e minden, ami nem szereti a tíz g-t. Az én engedélyem nélkül senki sem megy le a navigációs terembe. Ennyi.

Steergard megkerülte a pultokat, és látva, hogy csak a pilóták indultak el a helyükről, az ajtóból visszaszólt:

— Az orvosok fáradjanak a helyükre.

Csakhamar kiürült a vezérlőterem.

Harrach leült a vizsgálóközpont elé, és a billentyűzeten zongorázva, sorra végigment az interoceptorok fényes ábráin, megvizsgálva valamennyi aggregát állapotát, az orrtól a tatig. Tempére nem volt szüksége, így a másodpilóta odakocogott a japánhoz, aki a quintai jelzőfények színképét vizsgálgatta a spektrográfon, és megkérdezte tőle, mi az az „SG blokk”. Harrach hegyezte a fülét, mert erről ő sem hallott eddig. Nakamura felnézett a szemüvege mögül, és bánatosan ingatta a fejét.

— Arago atya szomorú lesz.

— Bevezetjük a rendkívüli állapotot? Vagy mit jelent az az SG? — faggatta Tempe.

— Az alsó raktér tartalma már nem titok többé, uraim.

— Az az elzárt rész? Hát ott nem járótornyok vannak?

— Nem. Ott meglepetések vannak mindenki számára. Még GOD számára is. Kivéve a parancsnokot és szerény személyemet.

A pilóták csodálkozását látva, hozzátette:

— A SETI vezérkara így látta szükségesnek, pilóta urak. Önök közül mindenki végigcsinálta az egyszemélyes leszállás szimulációs tréningjét. Tehát olyan helyzetbe is kerülhetett volna, hogy. teszem azt. túszul ejtik.

— És GOD?

— O gép. Még az utolsó generációs számítógépek sincsenek bebiztosítva adatlopás ellen. Az adatrablók akár távolról is feltörhetik a kódokat, és kiszipkázhatják az egész memóriát.

— De egypár külön memóriablokk elhelyezéséhez nem kell egy egész raktár!

— A raktárban nem a memóriablokkok vannak. Ott a Hermész van. Egy csinos makett. Nagyon szépen és gondosan elkészítve. Alkalmas lehet, mondjuk. csaléteknek.