Stanislaw Lem - A Kudarc

— Ez volt a magyarázat — mondta Steergard. — Tisztelendő atya, ön egyszer azt mondta, hogy helyesen fogok dönteni. Nem azért nem válaszoltam rá, mert aki dicséretet kapott, annak hallgatnia illik, hanem mert tudom, mennyire különböző fogalmaink vannak a jóról és a rosszról. A következő lépésünket már eldöntöttem. Egyikünk sem tudja befolyásolni azt, ami történni fog. Én sem. Jobban szeretném, ha senkit sem kellene megsértenem a jelenlévők közül. De a kíméletlen cselekvés ideje a kíméletlen őszinteség ideje is. A másodpilótánk butaságot mondott. Nem azért jöttünk ide, hogy kihívást intézzünk valaki ellen, és nem azért párbajozunk, hogy a Föld becsületét megvédjük. Ha így volna, nem vállaltam volna el a felderítőcsapat parancsnokságát. Az emberi tudat nem sokat képes átfogni és szem előtt tartani. Ezért a roppant méretű vállalkozást részekre bontja magában. És ezért eshetik meg olyan könnyen, hogy az eszközök eltakarják a célt, és maguk válnak céllá. Amikor elvállaltam a parancsnokságot, előbb gondolkodási időt kértem, hogy visszatekinthessek, és megpróbáljam áttekinteni a CETI és a SETI egész gigászi vállalkozását. Sok-sok millió munkaóra, űrhajóépítés, repülések a Titánra, tanácskozások a földi fővárosokban, halmozódó pénzeszközök a bankokban, mindez olyan reményt fejezett ki, amely nem olcsó újságszenzáció volt. Tudóscsoportok számtalan változatban lejátszották a kapcsolat játékát, hogy megtalálják a célhoz elvezető biztos vagy legalábbis optimális módszert. Azért gondoltam végig mindezt, hogy tudatosítsam magamban, hogy az Euridikén vagy a Hermészen én csak egy vagyok a kozmosz végtelen térségeiben elveszetten keringő, emberi hangyaboly hangyácskái közül, tehát olyan feladatot vállalok, amely meghaladja erőmet, és azt hiszem, bármelyik ember erejét. Visszavonulni könnyebb lett volna. Amikor beleegyeztem, nem tudtam, mi vár ránk. Csak azt tudtam, hogy teljesítem a kötelességemet úgy, ahogyan szükségesnek mutatkozik. Ha most megint tanácskozást hívnék össze, az nem a tökéletesebb cselekvést szolgálná, hanem csak azt, hogy szabaduljak a nyomasztó tehertől. Másokra hárítsam át a felelősséget, legalább részben. Úgy éreztem, ehhez nincs jogom. Ezért döntöttem egyedül. Ami történni fog, azt befolyásolni már senki sem tudja. De ahhoz, hogy véleményt alkosson és kimondja, továbbra is mindenkinek joga van. Elsősorban önnek, tisztelendő atyám.

— Az a szándéka, hogy szétzúzza a jéggyűrűt?

— Az. A tatcsarnokban már szerelik a készüléket.

— A gyűrű darabjai eltávolodnak a bolygótól?

— Nem. Több trillió tonna jég fog a bolygóra zuhanni. Nagyobb tömbökben, semhogy útközben elolvadjon. A legvédettebb helyeket is eltalálja. Azonkívül a légkör felső rétegei elillannak. Körülbelül száz bárral csökken a légnyomás a tenger szintjén. Ez figyelmeztetés lesz.

— Ez gyilkosság lesz.

— Igen.

— Ezen az áron akarja kikényszeríteni a kapcsolatot?

— Nem. A kapcsolat már másodrendű kérdéssé vált. Így próbálom megmenteni őket. Ha magukra maradnak, belépnek a Holenbach-szakaszba. Járatos a sziderisztika rejtelmeiben, tisztelendő atya?

— Annyira, amennyire egy laikus járatos lehet. Asztrogátor. ön népirtásra készül egy hipotézis alapján? Amely nem is a sajátja, hanem egy gépé?

— Semmi egyebünk nincs, mint hipotézisek. És a gép segített nekem. Sokat segített. Egyébként tudom, milyen viszolygást váltott ki az egyházban az Animus in Machina.

— Én nem érzek ilyesmit. Cserébe a magyarázatáért, asztrogátor, elmondom az enyémet. Az ember gyakran nem ismeri fel azt, amit a kívülállók látnak. GOD beszélt arról, hogy a Quintán harcoló ellenfelek módszerei azonossá válnak. Ez önre is vonatkozik.

— Nem értem.

— Felszámolta az eddigi eljárásmódot, mert úgy érezte, hogy a parlamentarizmust egyeduralommal kell felváltani. Nem kételkedem abban, hogy becsületes szándékból tette. Magára akarja vállalni a teljes felelősséget a további lépésekért. De közben a Quinta-lakók példáját követte, vagyis a tükörhatás érvényesült. Mégpedig a döntések brutális voltában. Csapásokkal akar válaszolni a csapásaikra. Mivel ők a vezérkaraikat erődítették meg a legjobban, ön rájuk akar a legerősebben lesújtani. Egyúttal, és most szándékosan használom az ön szavait, a Hermész emberei közötti viszony eddigi szerkezetét alárendelte az elfogadott stratégia szerkezetének.

— GOD fejezte így ki magát.

— Annál rosszabb. Nem állítom, hogy a gép sugalmazta az ön döntéseit. Azt állítom, hogy a gép is tükörré vált. Felnagyítja az ön agresszivitását, amelyet a frusztráció váltott ki.

Steergardon most először látszott megdöbbenés. De hallgatott, a szerzetes pedig folytatta:

— A hadműveletekhez autoritárius vezérkarokra van szükség. A bolygón is így volt. Nekünk azonban nem kellene bekapcsolódnunk az ilyen típusú tevékenységekbe.

— Én nem akarok háborút a Quintával. Ez inszinuáció.

— Ez, sajnos, az igazság. Háborút folytatni lehet hadüzenet nélkül is, és akkor is, ha nem nevezik háborúnak. Nem azért jöttünk ide, hogy csapásokat váltsunk, hanem hogy információkat cseréljünk.

— Én boldogan megtenném, de hogyan?

— Egyszerű. Szerencsére a hadititok elvét nem tartják be a fedélzeten. Tudom, hogy a csarnokokban naplézer épül, amely csapást fog mérni a bolygóra.

— Nem magára a bolygóra. A jéggyűrűre.

— És a légkörre, amely a bolygó létfontosságú része. A szoláris lézert, a szolézert, ahogy a fizikusok mondják, fel lehet használni gyilkos csapások helyett információtovábbításra.

— Több száz órán át sugároztuk az információkat, minden eredmény nélkül.

— Valóban furcsa helyzet, hogy éppen én lássak meg egy lehetőséget, amelyet nem látnak sem a szakemberek, sem a szuperokos gépük. A jelzések vételéhez, amelyeket a műholdunk, a Nagykövet sugárzott, különleges vevőberendezésekre, antennákra, dekoderekre volt szükség. Én nem értek a rádiótechnikához, de ha a Quintán háború dúl, akkor a rádióvételre alkalmas berendezések is hadicélokat szolgálnak. A jelzéseket tehát a vezérkarok vették, nem pedig a Quinta lakossága. Ha a lakosság egyáltalán tudomást szerzett a mi érkezésünkről, akkor csakis úgy, ahogyan ön elmondta: hazug és álnok beállításban, hogy a Quinta-lakók egy idegen birodalom inváziós flottájának tekintsenek minket. Egyszóval könyörtelen ellenségnek. És most ön, parancsnok, maga igazolja ezt a hazugságot a szolézerével.

Steergard elámulva hallgatta — sőt mintha elvesztette volna eddigi kategorikus magabiztosságát.

— Erre nem gondoltam…

— Mert ez a legegyszerűbb. GOD segítségével felröppent a kifinomult gondolkodás magas szintjére, játékelmélettel, minimax eljárással, az állapottér kvantálásával ember és gép szárnyat adott egymásnak, és olyan magasra repültek, hogy onnét már nem látni a tükröcskéket, amelyekkel a gyerekek szoktak játszani: visszaverik a szobába beeső napfényt, és ettől fényfoltok szaladgálnak a mennyezeten. A szolézer ilyen tükröcske lehet az egész Quinta számára. Hiszen a felvillanásai fényesebbek lesznek a napnál. Mindenki meglátja őket, aki felnéz.

— Arago atya — mondta Steergard, az asztalon át a pap felé hajolva —, boldogok a lelki szegények, mert övék lesz a mennyek országa. Legyőzött, tisztelendő atyám. Jobban megleckéztetett mint GOD-ot a pilótánk. Hogy jutott ez eszébe, atyám?