Stanislaw Lem - A Kudarc

— Ez azt jelenti, hogy a Quintától a holdig terjedő sugarú térségben irányítani tudják a szferomachiát?

— Nem feltétlenül. Hadműveleti térségük nem lehet olyan gömb, amelynek felülete élesen és simán elhatárolódik az elidegenedett szférától.

— Levonsz ebből valamilyen következtetést a vezérkarok összetételére nézve?

— Értem, mire célzol. Az a gondolat, amelyet a legénység egyes tagjai forgatnak a fejükben, a nem biológiai vezérkarok, tehát a számítógépek lakta élettelen bolygó ötlete abszurdum. A számítógépek, még ha nincs is beléjük építve az önmegőrzés alapelve, ésszerűen cselekszenek. Ez azt jelenti, hogy a minimax eljárást követik, a lehető legnagyobb mélységig vizsgálva a játékfát. Addig harcolhatnak, ameddig a hatékony harc lehetősége fennáll. Ha a végjátékban a kifizetések összege a teljes pusztulással egyenlő, akkor a minimax nullára csökken. Az őrült számítógépek koncepcióját elvetem. Különben is, a színképelemzések és a spinogramok közvetett bizonyítékot nyújtanak élőlények jelenlétére.

— Na jó. Hát akkor?

— A vezérkarokban vannak számítógépek, de vannak Quinta-lakók is. A lunoklazma következményei őket nem sújtották: ilyen huzamos és ekkora méretű konfliktusban semmit sem védenek meg jobban mint a vezérkaro kat. Azt már tudod, hogy a lakosság vesztesége a hatóságok szemében nem kényszerítő érv amellett, hogy felvegyék velünk a kapcsolatot.

— Add meg a kényszerítő érvet.

— Látod, erről van szó. Itt nem lehet tovább sumákolni. A közvetett nyomás nem elegendő. Világosan kell beszélned, parancsnok.

— Tehát fenyegessem meg a vezérkarokat?

— Igen.

— Tömegpusztító csapással?

— Igen.

— Érdekes. Szóval azt mondod, gyilkoljuk le az értelmetlenül viselkedő értelmes lényeket, mert ez a kapcsolatfelvétel legjobb módja? Aztán szálljuk le a bolygóra mint régészek, és tanulmányozzuk az általunk kiirtott civilizációt?

— Nem. Azzal kell megfenyegetned őket, hogy sziderális csapást mérünk magára a bolygóra. Látták, hogyan robbant fel a holdjuk.

— Hiszen az blöff lesz. Ha megint azt követeljük, hogy lépjenek velünk kapcsolatba, nem semmisíthetjük meg ugyanakkor a potenciális beszélgetőpartnereket. Nem kell túl nagy ravaszság ahhoz, hogy ezt megértsék. A fenyegetést üresnek minősítik, és joggal.

— A fenyegetésnek nem muszáj teljesen üresnek lennie.

— A jéggyűrűt robbantsuk fel?

— Parancsnok, minek társalkodsz éjszakánként egy géppel ahelyett, hogy aludni mennél, mikor magadtól is tudod, mit kell tenni?

A reproduktor elhallgatott. Steergard újabb kristályt helyezett a résbe.

— Még egy kis türelmet kérek — mondta. — Ez már az utolsó beszélgetés.

A kék jelzőlámpa kigyulladt. Ismét megszólalt GOD monoton hangja:

— Parancsnok, vigasztaló hírem van. Megvizsgáltam a szferomachia stabilitását, a jövőbe extrapolálva, a prognosztikus bizonyosság határán túl. Függetlenül attól, hányan vannak az ellenfelek és mekkora átmérőt ér el a harcok térsége, ez a civilizáció el fog pusztulni. Legegyszerűbb modellje a kártyavár. Nem lehet kártyalapokból akármilyen magas várat építeni. Előbb vagy utóbb, de mindegyik összeomlik. Ez számítások nélkül is nyilvánvaló.

— Kártyavár? És konkrétabban?

— A Holenbach-elmélet. A tudomány fejlődésében nincsenek pótolhatatlan emberek. Ha nincs Planck, Fermi, Liza Meitner, Einstein, Bohr, akkor az atombombához vezető felfedezésekre rájön valaki más. Az amerikaiak csak nagyon rövid ideig voltak az atomfegyver kizárólagos birtokában. Atomrakétákkal aztán évtizedekig sakkban tarthatják egymást az ellenfe lek. Licitálhatnak, hogy melyiknek vannak pontosabban célba találó és nagyobb pusztító erejű atomfegyverei. A sziderológia ilyen esélyeket nem ad. A magreakció, a kritikus tömeg és a Bethe-ciklus megismeréséhez a lépések egész sora vezet. A sziderális technikát viszont egyetlen ugrással lehet elsajátítani. A Holenbach-szakasz felfedezése előtt semmit sem lehet tudni, utána már mindent. A fegyverkezés visszafordíthatóságának szakaszában, amikor még lehetséges tárgyalásokat folytatni háború és béke között, a nukleáris adu felfedezője használhatja adu ásznak ezt az ütőkártyát, de nem muszáj kijátszania. A kozmikus szferomachia szakaszában az, aki elsőnek fölfedezi a sziderológiát, ezt az ütőkártyát azonnal kijátssza. Mégpedig azért, mert a hadijátékok állapottere a hagyományos és atomfegyverek esetében potenciálisan szimmetrikus, de a sziderális tényező belépésével a stabilitás övezete elvész. A sziderologiával nem lehet zsarolni a bolygón. A nem robbanásszerű termonukleáris reakciókat sokáig nem sikerült ellenőrzés alatt tartani, mert a termikus plazma folyton szivárgott, és a fókuszáló mezők nem voltak elég stabilak. Évtizedekig reménytelennek látszott a dolog. A gravitációs erők irányítása hasonló nehézségekkel jár, de csillagászati méretekben. Nem lehet kicsiben kezdeni, előbb kinyerni az uránércből a 235-ös izotópot, aztán beindítani a láncreakciót a kritikus tömeg fölött, plutóniumot szintetizálni, és így eljutni a hidrotritbombák gyújtásához. A csillagtechnika esetében a gyakorlótérnek egy égitestnek kell lennie. A sziderológia szakaszát megelőzi a teratronok anomalonjainak szakasza. Ezért csodálkoztam, hogy a fizikusok meglepődtek azon, amit a Gábriel csinált. Ha a Quinta-lakók elfogják és szétszedik a Gábrielt, akkor máris a Holenbach nyomára jutnak. A Gábrielnek muszáj volt a teratronnal elolvasztania magát. Megjegyzem, én javasoltam, hogy legyen benne önelpusztító töltet.

— Miért nem magyaráztad el ilyen alaposan?

— Én nem vagyok mindentudó. Azokkal az adatokkal dolgozom, amelyeket tőletek kapok. A fizikusaid, parancsnok, lehetetlennek tartották a Gábriel elfogását, mert a szferomachia egyetlen objektuma sem fejtett ki tizedakkora hajtóerőt sem mint a Gábriel. Ellenvetéseim voltak, de bizonyítékaim nem. Azt a feltevést, hogy a Gábrielt lehetetlen elfogni, a kisujjukból szopták. Egyébként bajos lenne megmondani, jó-e vagy rossz, hogy a Gábrielben lévő unokaöcsém ilyen leleményes volt. Ha engedi magát elfogni, akkor most már nem a kapcsolatról beszélnénk, hanem azt kellene eldönteni: visszafordulunk-e, vagy sziderális ütközetbe bocsátkozunk a Quintával mint velünk azonos erejű játékossal. És ha azt a variánst most mellőzzük, hogy sziderális csapásuktól füstté vált a Hermész, akkor lóhalá lában menekülnénk az összeomló szferomachia romjain át. Mert akkor már megkezdődött volna az, ami ötven vagy száz év múlva romba dönti. Az a tömb, amelyik a Gábriel szétszedéséből megtanulta a sziderológiát, nem várná meg, amíg az ellenfél utoléri. Megelőző csapást mérne rá.

— Ez csak spekuláció.

— Kétségkívül. De én nem a kisujjamból szoptam. Feltételezem, hogy valamelyik fél a holdat akarta kísérleti terepnek használni. Még nem tudta, hogy semmiféle plazmotron nem ad annyi energiát, amennyi megnyitná a Holenbach-szakaszt. És akárki kergette el az illetőt a holdról, ahhoz nem volt elég ereje, hogy ő maga ott maradjon. Valaki sakkot adott a királynak. Ez a király fiatalkorú infáns volt. De a másik tömb is sakkot adott. Nem tudom, melyik figurának. De olyannak, hogy patthelyzet jött létre. A holdon. A többi színtéren pedig tovább folyt a játék.

— Eddig miért nem mondtad ezt el így?

— Ha most spekulációnak nevezted az okfejtésemet, a lunoklazma előtt kijelentetted volna, hogy GOD-nak lázálmai vannak. Óhajtod hallani, hogyan látom a Quinta egyetemes történelmét?