Stanislaw Lem - A Kudarc

— Igaz. Tehát időlegesen összefoghatnak ellenünk. Akkor milyen játék kezdődik?

— Játék meghatározatlan szabályokkal. A szabályok a játszma folyamán keletkeznek vagy változnak. Ezért azt sem lehet tudni, hogy a játék végöszszege tartalmaz-e pozitív értéket. Inkább nulla végösszegű lesz, vagyis egyetlen játékos sem jut nyereséghez, mi sem. De az is lehet, hogy a játék mindenki számára veszteséggel zárul.

— A kockázatot nem lehet nullára csökkenteni. De hol a minimum?

— Nincs elegendő adatom.

— Akkor számolj elegendő adat nélkül! Gyerünk!

— A megoldhatatlan feladatok által kiváltott frusztráció levezetése meghaladja számítókapacitásomat. Parancsnok, ne kívánj lehetetlent. A játékfa nem a tudás fája.

A csendben, amely GOD utolsó szavait követte, Steergard egy másik kristályt helyezett a reproduktorba, közölve, hogy ez annak a párbeszédnek a részlete, amelyet közvetlenül a lunoklazma után folytatott GOD-dal. Megint a gép hangját hallották:

— A kockázat előzőleg csak kiszámíthatatlan volt. Most transzfinális, vagyis megszámlálhatatlan halmaz jellegét öltötte. Minimax eljárással már csak a visszafordulás értékelhető.

— Kényszeríthetjük őket kapitulációra?

— Elméletileg igen. Például harci technoszférájuk fokozatos felmorzsolásával.

— Vagyis azzal, ha elpusztítunk minden harceszközt a Dzéta egész térségében?

— Igen.

— Egy ilyen hadművelet esetén hogyan alakulnak a kapcsolat esélyei?

— Minimálisak, amennyiben a legoptimistább kezdeti feltételekből indulunk ki: hogy sziderális csapásmérő erőnk mozgósítása zavartalan lesz; hogy a Quinta-lakók passzívan nézik végig, amint sorra lehámozzuk űrbéli automachikus hagymájuk rétegeit; és hogy amikor már mindet lehámoztuk, fegyverzetük meg is marad a nulla szinten. Játékelméleti szempontból ez csoda lenne, valószínűsége pontosan akkora mint a lottófőnyereményé annak a számára, aki nem is lottózott.

— Leszel szíves csodák nélkül ismertetni, milyen variánsai vannak a quintai technoszféra leszerelésének?

— A görbének legalább két minimumértéke lesz. Vagy szembeszállnak velünk, támadó vagy védekező harcmodorban, vagy a hideg szferomachia pacifikációs célú lerombolása felforrósítja a bolygón folyamatosan parázsló konfliktust, és ily módon totális háborúba taszítjuk őket.

— Lehet-e részlegesen megsemmisíteni a szemben álló felek űrbeli automachiáját anélkül, hogy felborítanánk az erőegyensúlyt a bolygón?

— Lehet. Mégpedig oly módon, hogy az orbitális harceszközöket csak hovatartozásuk felderítése után semmisítjük meg, tehát azonos mértékben csökkentjük mindegyik ellenfél kozmikus katonai potenciálját, hogy a dinamikus erőegyensúly fel ne boruljon. Ennek két feltétele van: először is fel kell derítenünk, milyen mértékben képesek irányítani űrbeli fegyvereiket, vagyis milyen hatósugarú a parancsnoki hatékonyság, másodszor elvégezzük a fegyverrendszerek azonosítását és felmorzsolását, mégpedig két fokozatban, előbb megsemmisítjük a vezérlés hatósugarán kívül eső fegyvereket, tehát az automachikus burkot, aztán arányosan csökkentjük a quintai civilizáció fegyverzetét azon a szférán belül, amelyet még irányítani tud. In abstracto ezt végre lehet hajtani. De ha tévesen azonosítjuk, kinek milyen fegyverei vannak a belső szférában, tehát a hadműveleti irányítás térségében, akkor lángra lobbantjuk a konfliktust a bolygón, mert az egyik felet meggyengítjük, és ezáltal a másikat előnyös helyzetbe hozzuk. Vagyis kizökkentjük az ellenfeleket a fegyverkezési verseny ingatag egyensúlyából, és belelökjük a totális háborúba. Parancsnok, elrugaszkodsz a valóságtól. Hiszen a sikert keresed, igaz?

— Hát persze.

— És mi lenne a te sikered? A kapcsolat? De ebben a modellben a siker ilyen fogalma értelmezhetetlen. Nemcsak azon múlik, hogy a Hermész képes-e megsemmisíteni a szferomachián kívül még mindazokat a harceszközöket is, amelyeket ők folyamatosan gyártanak és kilőnek az űrbe. Közvetett harcot fogunk vívni, nem őket támadjuk, hanem a fegyvereiket. Honnan tudhatjuk, hogy ha mi új technikákat vetünk harcba, közben le nem koppintják a mi eszközeinket? A sziderális energia felhasználását?

— Tételezd fel, hogy azzal nem boldogulnak.

— Igenis. Ez esetben vannak egyfelől minimax eljárással, tehát logikus optimalizálási számítással értékelhető döntési tényezőink, nevezetesen zűrzavaros technikai halmazok, másfelől viszont a Quinta-lakók reagálásaiban irracionális tényezők is szerepelnek, amelyekről semmit sem tudunk. Azt azonban tudjuk, mekkora súlyuk volt éppen ezeknek a tényezőknek a földi történelemben.

Ezzel megszakadt a beszélgetés fölvétele. Rövid szünet után Steergard és a gép újabb párbeszédét hallották:

— Elvégezted a rendszerek szimulációját?

— Igenis.

— Figyelembe véve a rendszerek valamennyi feltételezett szerkezeti variánsát és azok konfliktusait?

— Igenis.

— Mekkora a szerkezeti különbségek együtthatójának értéke a kapcsolatért folytatott játszmánkban? Add meg a különbségek hatásának statisztikai relevanciáját vagy modális eloszlását.

— Az együttható értéke egy.

— Minden szimulációban?

— Igen.

— Tehát a kapcsolat esélyei szempontjából az égvilágon semmit sem jelent, hogy különböző rendszer van-e a szemben álló feleknél?

— Semmit sem jelent. A technomachikus evolúcióból, amelynek tartós konfliktus a mozgatóereje, rendszertípusoktól független változó lesz, mivel ezt az evolúciót a konfliktus szerkezete alakítja, nem pedig a társadalmi szerkezetek. Pontosabban szólva: a konfliktus korai szakaszaiban a rendszerek különbségei még tükröződnek a pszichológiai propaganda, a diplomácia, a felforgató tevékenység, a kémkedés és a fegyverkezési verseny taktikáiban. A költségvetés felosztása katonai és nem katonai jellegű kiadásokra rendszerspecifikus értékű argumentumok halmazának a függvénye. De a felek egyre erősödő törekvése, hogy a konfliktusban fölényre tegyenek szert, kiegyenlíti az argumentumok halmazának különbségeit.

Ezáltal az ellenfelek stratégiáit is hasonlóvá teszi. Tükörhatás alakul ki. A tükröt nem lehet rávenni, hogy kizárólag a fesztelen és szabad viselkedéseket tükrözze, semmi egyebet. Amikor a fegyverkezés hatékonyságának felső határát átlépik, a fölényért való további versengés felszámolja az ellenfelek stratégiájának összefüggését rendszerük különbségeivel. Ez az összefüggés olyan lényegtelennek bizonyul mint az ember izomerejének hatása egy ballisztikus rakéta kilövésére. Az őskőkorszakban, a barlanglakók korában vagy a középkorban az izmosabb ellenfél legyőzte a gyengébbet. Az atomkorban egy gyerek is elindíthat egy rakétát, ha megnyomja a megfelelő gombot. A Quinta-lakók már nem urai a stratégiának, amelyet maguk választottak. Ellenkezőleg: a stratégia uralkodik rajtuk. Ha különböző rendszereket talált, alávetette őket a saját szempontjainak, és egyformává csiszolta őket. Ha nem így történik, akkor a konfliktus valamelyik fél győzelmével végződött volna. A szteromachia aktivitása mutatja, hogy ez nem következett be.

— Jól van, tegyük fel, hogy ilyen körülmények között folyik a játszmánk a kapcsolatért. Add meg a játék optimális szabályait.

— A quintai parancsnokságok tudják, hogy a katasztrófát a kavitátoraink elfogása okozta. Rajtuk kívül senki sem hajthatta végre ezt a hadműveletet.