Stanislaw Lem - A Kudarc

A felderítés programját már régen kidolgozták, de a most megfigyelt jelenségeket az nem láthatta előre. Ez nyilvánvaló. Jó ideig senki sem szánta rá magát, hogy megszólaljon. Végül Tuyma asztromatikus, mint a SETI tanácsadó csoportjának szóvivője kissé tétován kijelentette, hogy semmiféle hasznos tanácsot nem továbbíthatnak a Hermésznek: utánuk kell küldeni a tények leírását, valamint hipotetikus értelmezését, a felderítők pedig majd eldöntik, mire véljék az egészet. Bar Horab hallani akarta a hipotéziseket, akármennyire ellentmondanak is egymásnak.

— Bármi történt is a Quintán, annyi biztos, hogy ezek a változások, amelyeket megfigyeltünk, nem nekünk szóló jelzések — mondta Tuyma. — Ebben mindannyian egyetértünk. Némelyek úgy vélik, hogy a Quinta észrevette a jelenlétünket, és a Hermész fogadására készülődik a maga módján. Ennek a feltevésnek nincs semmilyen racionális alapja. Szerintem egyszerűen a mi aggodalmunk, vagy mondjuk ki nyíltan, félelmünk tükröződik benne. Az az ősi, primitív félelem, amelyből hajdanában a katasztrófát jelentő kozmikus invázió fogalma született. A jelenségek ilyetén magyarázatát én képtelenségnek tartom.

Bar Horab konkrétumokat óhajtott hallani. Azt, hogy a felderítők féljenek-e vagy sem, majd eldöntik ők maguk. Most az új jelenségek mechanizmusáról van szó.

— Az asztrofizikus kollégáknak vannak konkrét hipotéziseik, ezeket előadhatják — felelte Tuyma, nem sértődve meg a parancsnok iróniáján, hiszen nem neki volt címezve.

— Halljuk! — bólintott Bar Horab. Tuyma Nisten és La Pira felé intett.

— A hőmérséklet és az albedo ugrásszerű változását okozhatta, hogy egy meteorraj érkezett a Quinta rendszerébe, és a meteorok műholdakkal ütköztek össze. Ebből eredhettek a felvillanások — fejtegette Nisten.

— És azt mivel magyarázod, hogy a felszíni villanások színképe a Dzétáéhoz hasonlít?

— A Quinta körül keringő objektumok egy része lehet a gyűrű külső pereméről lehasadt jégtömb. Ezek a jégtömbök csak akkor verték vissza felénk a napfényt, amikor a beesési és visszaverődési szög véletlenül éppen ilyen volt. A jégtömbök lehetnek akármilyen szabálytalanok, lehet eltérő forgatónyom atékuk.

— Na és a jégfolt? — kérdezte a parancsnok. — Az meg mitől keletkezett? Tudtok mondani valami lehetséges okot?

— Hát ez homályos ügy. Ámbár valamilyen természetes mechanizmust is ki lehetne éppenséggel találni.

— Mint ad hoc hipotézist — vetette közbe Tuyma.

— Tanakodtunk erről a vegyészekkel — szólalt meg Lauger. — Végbemehetett valami endotermikus reakció. Nekem, őszintén szólva, nem tetszik egy ilyen kuriózum, bár léteznek vegyületek, amelyek egymással reakcióba lépve, hőt nyelnek el. A kísérő körülmények arra utalnak, hogy itt valami cifrább dolog történt.

— Miféle? — firtatta Bar Horab.

— Nem természetes, bár nem is feltétlenül szándékos. Például üzemi katasztrófa valami óriási hűtőházban, kriotronüzemben. Mint amikor leég egy gyár, csak ellenkező előjellel. De én ezt sem tartom valószínűnek. A véleményemnek nincs semmi konkrét alapja. egyikünkének sincs. De már maga az, hogy ezek a változások időben így egybeestek, arra mutat, hogy valamiképpen összefüggnek.

— Ez a hipotézis is negatív értékű — jegyezte meg az egyik fizikus.

— Szerintem nem. Ha sok ismeretlent egy közös ismeretlen nevezőre hozunk, az információnyereség, nem pedig veszteség. — mosolyodott el Lauger.

— Ezt fejtsd ki részletesebben — fordult hozzá a parancsnok. Lauger felállt.

— Elmondom, amennyit tudok. A csecsemő, amikor mosolyog, ezt vele született feltevések alapján teszi. Számos ilyen, statisztikai jellegű feltevés van: hogy a rózsaszínű foltok, amiket lát, emberi arcok, hogy az emberek rendszerint pozitívan reagálnak egy kisgyerek mosolyára és így tovább.

— Mire akarsz kilyukadni?

— Arra, hogy minden mindig bizonyos feltevésekre épül, bár ezeket többnyire hallgatólagosan fogadjuk el. Mi egy eseménysorról vitázunk, amelyről nemigen látszik valószínűnek, hogy egymástól független események sorozata. Felvillanások, a rádiósugárzás kaotikussá válása, a Quinta albedójának megváltozása, plazma a holdon. Miből eredhet mindez? Civilizációs tevékenységből. De megmagyarázza ez a szóban forgó jelenségeket? Ellenkezőleg: csak elhomályosítja, mivel hallgatólagosan feltételeztük, hogy képesek vagyunk megítélni a Quinta-lakók cselekedeteit. Hadd emlékeztessek rá, hogy a Marsot valamikor öreg bolygónak, a Vénuszt pedig fiatalnak tartották a Földhöz képest: csillagászaink ükapái akaratlanul is feltételezték, hogy a Föld ugyanolyan mint a Mars és a Vénusz, csak éppen fiatalabb az előbbinél, és idősebb az utóbbinál. Ebből lettek a Mars csatornái, a Vénusz vad dzsungelei meg a többi, aztán mindezt a mesék közé kellett sorolni. Én azt hiszem, semmi sem tud értelmetlenebbül viselkedni mint az értelem. Lehetséges, hogy a Quintán értelem működik. talán többféle értelem is, de számunkra felfoghatatlanok, mert az indítékok egészen másfélék.

— Háború?

Valahonnan a terem mélyéből hangzott el a kérdés. Lauger, nem nézve arrafelé, folytatta:

— A háború nem olyan fogalom, amely egyszer s mindenkorra magában foglalná a pusztító kihatású konfliktusok halmazát. Parancsnok, ne számíts a megvilágosodásra. Mivel nem ismerjük sem a kezdeti, sem a határfeltételeket, az ismeretlenek semmiképpen sem változhatnak ismert tényezőkké. A Hermésznek semmi mást nem üzenhetünk, mint azt a tanácsot, hogy legyenek óvatosak. Pontosabb tanácsot akarsz? Szerintem csak annyit tudunk, hogy két lehetőség van: vagy értelmes lények értelmetlen cselekvése, vagy érthetetlen, mert a mi gondolkodásunk kategóriáiba be nem illeszthető cselekvés. De ez csak az én véleményem, semmi több.

Alámerülés előtt a rádiólokátorok még utoljára megmutatták a Hermészt, amint egy óriási hiperbola szakaszát teszi meg az égen, egyre följebb emelkedve, a spirálgalaxis karja fölé, majdnem fénysebességgel száguldva az űrben, a rádióvisszhang kezdett már növekvő időközökben érkezni róla, jelezvén, hogy a Hermészen immár a relativisztikus hatások érvényesülnek, és fedélzeti ideje mindinkább eltér az Euridiké idejétől. A felderítők és az anyahajó kapcsolata végleg megszakadt, amikor az automata adó jelzései megnövelték a hullámhosszot, több kilométeres sávokká nyúltak, és annyira meggyengültek, hogy az utolsót a legérzékenyebb indikátor az indulás utáni hetvenedik órában jegyezte fel, amikor a Hádész, melybe az öngyilkos Orpheusz belelőtte magát, felnyögött a maga módján, gravitációs rezgésbe jött, és megnyitotta időszakadékát. Bármi történjék ezután a felderítő űrhajóval és a belé zárt emberekkel, arról az ő idejük szerint sok évig senki tudomást nem szerezhet.

Az emberek, akik a halálhoz hasonló, embrionált alvásukban nem álmodtak, s így még álmukban sem érzékelték az idő múlását, mit sem tudtak a hosszú utazásról. Az embrionátor alagútjában a fehér szarkofágok fölött a periszkóp páncélüvegén át bevilágított a Hárpia Alfája, a kék óriás, amelyet egyik aszimmetrikus robbanása messzire lőtt a csillaghalmaz többi csillagától, mert fiatal nap lévén, belső nukleáris kemencéjének belobbanása óta még nem állapodott meg. Az Euridiké eltűnése után GOD megkezdte a manőverezést. A Hermész az ekliptika fölé emelkedve, kőként zuhant a Hádész felé, eleinte távolodva a célcsillagoktól, hogy aztán a Hádész gravitációja jóvoltából könnyebben elérhesse őket, oly módon kerülte meg ugyanis a kollapszárt, hogy annak gravitációs mezeje derekasan meglendítette. Majdnem fénysebességre gyorsulva, a Hermész kétoldalt kinyújtotta sugárreaktorainak tölcséreit. Az űr annyira üres volt, hogy a beszívott atomok nem bizonyultak elegendőnek a reaktorok begyújtásához, ezért GOD tritium-injekciókkal piszkálta a hidrogént, míg a szintézis be nem indult. A motorok addig fekete torkában felvillant a fény, egyre erősebben, gyorsabban, fényesebben lüktetett, mígnem a hélium tűzoszlopai kilőttek az űr sötétségébe. Az Euridiké lézere a vártnál kisebb induló segítséget adott a felderítő űrhajónak, mert az egyik hipergolrakéta gyatrán működött, és a tattükör kissé elhajlott, aztán az Euridikét elnyelte az űr, de GOD hamarosan bepótolta a veszteséget a Hádésztól lopott pótkapacitással.