Stanislaw Lem - A Kudarc

Amikor a közgyűlésre sor került, először az indulás óta, az Euridiké előtt még majdnem egyévi folyamatos gyorsulás állt, az állandó gravitációt tehát semmi sem zavarta meg.

A teljes legénység közgyűlésének céljára a parlamentnek nevezett ötödik szelvény szolgált. A domború mennyezetű, nem túl magas amfiteátrumban négy padsor futott körül, a padsorokat egymástól egyforma távolságban lévő, lejtős feljárók keresztezték. Az egyetlen lapos fal mentén hosszú asztal helyezkedett el, jobban mondva összekapcsolt pultok sora, monitorokkal. Az asztal mögött ültek, a közönség felé fordulva, a navigátorok és a melléjük beosztott szakemberek.

Az expedíció különlegessége volt a parancsnokság sajátos összetétele. A repülést Bar Horab irányította, az energiaügyeket Khargner fődiszpécser, a kommunikációt De Witt rádiófizikus, a népes tudósgárda élén pedig, amelynek egyes tagjai már az utazás közben dolgoztak, másokra csak az úti célban vár szerep, Nomura polihisztor állt.

Amikor Gerbert és Terna belépett a felső galériára, már megkezdődött a tanácskozás. Bar Horab felolvasta a közgyűlésnek az orvosok igényeit. Senki sem fordult a belépők felé, csak a főorvos, Hrus, aki a parancsnok és a fődiszpécser között ült, vonta fel megrovólag a szemöldökét. Nem sokat késtek. A csendben minden irányból Bar Horab flegmatikus hangja hallatszott.

— …igényeik értelmében a gravitációt egy tizedére kell csökkenteni. Ezt szükségesnek tartják a hűtőházban nyugvó tetemek felélesztéséhez. A csökkentés azt jelenti, hogy a meghajtást az alsó határig kell lefékezni. Ezt megtehetem. Ily módon az egész útiterv, az összes kész számításokkal együtt, érvényét veszti. Készíthetünk új tervet. A jelenlegi programot öt egymástól független tervezőcsoport készítette a Földön, hogy minden hibalehetőséget kizárjanak. Erre mi nem vagyunk képesek. Az új programot nálunk két csoport fogja elkészíteni, következésképpen nem lesz olyan biztos mint a jelenlegi. A kockázat csekély, de létezik. Felteszem tehát a kérdést, szavazzunk-e vita nélkül az orvosok igényéről, vagy előbb tegyünk fel nekik kérdéseket.

A többség a vita mellett döntött. Hrus nem maga szólalt fel, hanem Gerbert felé intett.

— A parancsnok szavaiban bizonyos szemrehányás lappang — kezdte Gerbert, nem állva fel helyéről a legfelső padsorban. — Azoknak szól, akik átadták nekünk a Titánon talált holttesteket, nem törődve az állapotukkal. Ebben a kérdésben nyomozást lehet indítani, hogy a felelősöket megtaláljuk. De akár köztünk vannak, akár nem, a helyzeten ez mit sem változtat. Feladatunk az, hogy életre keltsünk egy embert, aki nem sokkal jobb állapotban maradt meg mint a fáraók múmiái. Egy kis orvostörténeti kitérőt kell tennem. A vitrifikálással először a huszadik században próbálkoztak. Gazdag aggastyánok cseppfolyós nitrogénba temettették magukat, remélve, hogy valamikor majd feltámasztják őket. Ez nyilvánvaló képtelenség. Ha a megfagyasztott holttestet felmelegítik, attól csak rothadásnak indul. Aztán megtanulták kis szövetdarabkák, petesejtek, sperma és egyszerű mikroorganizmusok mélyhűtését. Minél nagyobb testről van szó, annál nehezebb vitrifikálni. A vitrifikálás azt jelenti, hogy valamennyi testfolyadék villámgyorsan jéggé fagy, átugorva a kristályosodás szakaszát, mert a parányi kristályok helyrehozhatatlanul károsítják a finom sejtszerkezetet. A vitrifikálás a másodperc töredéke alatt fagyasztja kőkeménnyé a testet és az agyat. Könnyű dolog bármely objektumot villámgyorsan magas hőfokra hevíteni. Lehűteni majdnem nulla Kelvin-fokra, ugyanilyen gyorsan, az hasonlíthatatlanul nehezebb. A Titánon szerencsétlenül járt áldozatok harang alakú vitrifikátorai primitívek voltak, és nagyon brutálisan működtek. Amikor a konténereket a fedélzetre hoztuk, nem ismertük a vitrifikátorok szerkezetét. Ezért döbbentett meg minket annyira a testek állapota.

— Kiket döbbentett meg és miért? — kérdezte valaki az első sorból.

— Engem mint pszichonikust, Ternát, aki szomatikus, és természetesen a főorvosunkat is. Hogy miért? A konténereket úgy kaptuk meg, hogy nem mellékelték hozzájuk a múlt századi vitrifikátorok semmiféle ábráját vagy leírását. Nem tudtuk, hogy a harangokat, amelyekben a megfagyasztott emberek voltak, részben összenyomta egy jéghegy, és ott helyben hűtőtartályokba rakták őket, cseppfolyós héliumba, hogy a kompjárattal rögtön a mi hajónkra szállítsák. Az indulás után, amikor a Herkules lendületbe ho zott minket, négyszáz órán át dupla gravitációnk volt, és csak azután kezdhettük megvizsgálni a konténereket.

— Ennek három hónapja, Gerbert kolléga — szólalt meg ugyanaz a hang a terem alsó részéből.

— Úgy van. Ezalatt megállapítottuk, hogy semmiképpen sem tudjuk valamennyit feléleszteni. Három eset eleve reménytelen, mert az agyuk szétzúzódott. A többiek közül csak egyet tudunk feléleszteni, bár elvben két holttest is alkalmas a reanimálásra. Az a baj, hogy mindegyik embernek vér volt az érrendszerében.

— Igazi vér? — kérdezte valaki egy másik padsorból.

— Igen. Eritrociták, vörös vérsejtek, meg minden. A vérre vonatkozó adatok megvannak a holotékában, de vérátömlesztést nem végezhetünk, hiszen nincs hozzá vér, tehát elszaporítottuk a gerincvelőből nyert vérképző sejteket. Így vér már lenne. Fennáll azonban a szöveti összeférhetetlenség. Két agy alkalmas a reanimálásra. De az életfontosságú szervekből csak annyi van, amennyi egy embernek elegendő. Egyet rakhatunk össze abból a kettőből. Szerencsétlen helyzet, de így van.

— Test nélkül is fel lehet éleszteni az agyat — jegyezte meg valaki a teremben.

— Ez nem áll szándékunkban — felelte Gerbert. — Nem azért vagyunk itt, hogy hátborzongató kísérleteket végezzünk. Az orvostudomány mai színvonalán persze minden ilyesfajta műtét hátborzongató. De nem a jelzőkről van itt szó, hanem az illetékességről. Mi orvosi minőségünkben szólunk bele a navigációba, nem mint űrhajósok. Egyetlen kívülálló sem rendelheti el, hogy mit tegyünk. Ezért nem is részletezem a műtétet. A csontvázakat mészteleníteni és fémesíteni kellett. Héliummal el kell távolítani a fölösleges nitrogént a szövetekből, kannibál módon feltrancsírozni a többi holttestet az egy kedvéért. Ez a mi dolgunk. Elmagyaráznom csak azt kell, hogy mi indokolja a követelésünket. Az agy reanimálása alatt a lehető leggyengébb gravitációra van szükségünk. Legjobb lenne a teljes súlytalanság. Tudjuk azonban, hogy ahhoz ki kellene kapcsolni a motorokat, és ez teljesen felborítaná úti programunkat.

— Ne raboljuk az időt, kolléga — szólt közbe türelmetlenül a főorvos. — A parancsnok és a jelenlévők azt akarják tudni, mi indokolja a követelést.

Nem azt mondta, hogy „a követelésünket”, csak „a követelést”. Gerbert úgy tett, mintha nem vette volna észre ezt az elszólást — mellesleg biztosra vette, hogy nem véletlen volt. Színlelt nyugalommal folytatta:

— Az ember agysejtjei normális körülmények között nem osztódnak. Nem szaporodnak, mivel az agysejtek a személyiség, az emlékezet és kü lönféle tulajdonságok hordozói, amelyeket együttesen jellemnek, léleknek vagy más ilyesminek szokás nevezni. Ha embereket olyan primitív módszerrel vitrifikálnak, mint ahogy a Titánon történt, akkor az agyban hézagok keletkeznek. El tudjuk érni, hogy a szomszédos agysejtek osztódással szaporodva kitöltsék a hézagokat, de ezáltal megszüntetjük az így kezelt agysejtek egyéni jellegét. Ahhoz, hogy a személyiség azonosságát megőrizzük, minél kevesebb agysejtet szabad csak osztódásra késztetnünk, mert az újonnan létrejövő agysejtek olyanok mint a csecsemő agysejtjei, újak és mintegy üresek. Még nulla gravitáció esetén sem biztos, nem lesz-e amnéziás a felélesztett személy, és ha igen, akkor milyen mértékben. A memória egy része véglegesen kitörlődik a virtifikálástól, még a legtökéletesebb kriosztátokban is, mert a szinapszisok finom érintkezései molekuláris szintű károsodásokat szenvednek. Ezért nem állítjuk, hogy a felélesztett személy pontosan ugyanaz az ember lesz, aki száz évvel ezelőtt volt. Csak azt állítjuk, hogy minél gyengébb lesz a gravitáció az agy reanimálása alatt, annál nagyobb az esély a személyiség megmentésére. Befejeztem.