Stanislaw Lem - A Kudarc

— És a vérhistóriát is?

— Gőzöm sincs. De miért olyan borzasztó az? Kétszáz évig csináltak vérátömlesztéseket.

— Az ő szemében ez nem vérátömlesztés lesz, hanem holttestek meggyalázása, minimum. Vagy hullarablás.

— Azokon a hullákon már úgysem lehet segíteni. A szervátültetés is ősrégi dolog. Vallási szempontból, ehhez én nem értek, de azt tudom, hogy az ő egyháza nem ellenezte. És különben is, mitől lettek most egyszerre lelki görcseid? Attól, hogy egy pap, egy szerzetes mit szól a dologhoz? A parancsnok megengedte, a többség helyesli, sőt talán mindenki. Aragónak még szavazati joga sincs. O mint vatikáni vagy apostoli megfigyelő repül velünk. Mint utas és néző.

— Na jó, Viktor. De azért valld be, hogy ezektől a hisztogramoktól leesett az állunk. Nem kellett volna felhozni azokat a tetemeket az Euridikére. Én elleneztem. Miért nem szállították őket a Földre?

— Te is tudod, így jött ki a lépés. Azonkívül én úgy gondoltam, hogy ha egyáltalán valakit, hát őket megilleti a mi repülésünk.

— Sokra mennek vele, mikor legjobb esetben is csak egyet tudunk reanimálni, a többiek rovására.

Viktor Terna elkerekedett szemmel bámult Gerbertre.

— Mi ütött beléd? Térj már észhez. Hát mi vagyunk a hibásak? A Titánon nem voltak olyan körülmények, hogy fel lehetett volna állítani a diagnózist. Igaz vagy nem igaz? Halljam! Tudni akarom, hogy mégis kivel megyek ahhoz a domonkos atyához. Talán megtértél ősapáink hitéhez? Valami rosszat látsz abban, amit meg kell tennünk, amit követelnünk kell? Bűnnek tartod?

Gerbert, aki eddig nyugodtan hallgatta, most felfortyant.

— Nagyon jól tudod, hogy ugyanazt fogom követelni, amit te meg a főorvos. Azt is tudod, mit gondolok az egészről. A felélesztésben nincs semmi rossz. A rossz az, hogy két, reanimálásra alkalmas egyedből csak egyet lehet feléleszteni, és hogy senki helyettünk el nem dönti, melyiket válasszuk, Na, eleget papoltunk. Gyere. Essünk túl rajta.

— Nekem még át kell öltöznöm. Megvársz?

— Nem. Én máris megyek. Gyere utánam, oda hozzá. Hányadik fedélzet?

— Középső szelvény, harmadik. Öt perc múlva ott leszek.

Együtt léptek ki a teremből, de más-más liftbe szálltak. Gerbert bepötyögte a célszámokat, és elsuhant az ovális, ezüstös liftben. A tojás alakú jármű lágyan fékezett, domború fala spirálisan szétnyílt, mint a fényképezőgép blendéje. Szemben, a fényforrás nélküli, derengő világosságban magas küszöbű, homorú ajtók sora nyílt, mint egy régi hajón. Megtalálta a 84. számú ajtót, rajta a táblácska: „R. P. Arago, MA. DP. DA.” Mire azon kezdett volna töprengeni, hogy a DA betűk mögött Delegátus Apostolicus rejlik-e, avagy Doctor Angelicus — a gondolat ostoba és cseppet sem helyénvaló volt —, kinyílt az ajtó. Belépett a tágas kajütbe, amelynek minden falát üvegezett könyvespolcok borították. Két szemközti falat a mennyezettől a padlóig érő, nagy festmények díszítettek, világos keretben. A jobb oldalon Cranach festménye, A tudás fája, Ádámmal, a kígyóval, meg Évával, balról pedig egy Bosch-festmény, a Szent Antal megkísértése. Éppen szemlélni kezdte az égen úszó Bosch-szörnyeket, ám ekkor a Cranach-képet beszippantotta a könyvespolc, az átjáróban ott állt Arago fehér csuhában, és mielőtt a festmény ajtó gyanánt a helyére siklott, az orvos megpillantott a szerzetes háta mögött egy fekete keresztet a fehér falon. Kezet fogtak, és leültek az alacsony asztalhoz, amelyen szanaszét hevertek a papírok, grafikonok és egy csomó nyitott könyv, lapjaik közt színes jelzőcédulákkal. Arago keskeny arcú, majdnem kreol bőrű férfi volt, átható szürke szeme csak úgy világított őszes szemöldöke alatt. Csuhája túl bőnek tűnt. Zongoraművészre valló, inas kezében egy közönséges fa méterrudat tartott. Gerbert akaratlanul is elfordította a szemét, a régi könyvek sorát nézegette. Nem volt kedve elsőnek megszólalni. Várta a kérdéseket, de kérdés nem hangzott el.

— Gerbert doktor, ön nagyobb tudású nálam. De azért szót érthetünk Aszklépiosz nyelvén. Pszichiáter voltam, mielőtt a reverendát felöltöttem. A főorvos rendelkezésemre bocsátotta az adatokat erről a, műtétről. Ami kiderül belőlük, az igen visszatetsző. A vércsoportok és szövetek összeférhetetlenségét tekintve két ember jöhet számításba, de csupán egy ébredhet fel.

— Vagy egy sem — szaladt ki Gerbert száján, szinte akarata ellenére. Biztosan azért, mert a szerzetes megkerülte a helyes kifejezést: támadhat fel halottaiból. A dominikánus rögtön kitalálta a gondolatát.

— Számomra fontos az a megkülönböztetés, amely önnek bizonyára mellékes. Az eszkatológikus szintű vitának nincs értelme. A hozzám ha sonlóan gondolkodó személy az én helyemben azt mondaná, hogy az ember akkor tekinthető igazán halottnak, ha szervezete bomlásnak indult, vagyis ha testében helyrehozhatatlan változások mentek végbe. És hogy hét ilyen nyugszik a hajón. Tudom, hogy maradványaikat meg kell bolygatni, és megértem ennek szükségességét, bár helyeselni nem áll jogomban. Öntől, doktor, és a barátjától, aki hamarosan idejön, csak egy kérdésre akarok választ kapni. Meg is tagadhatják.

— Hallgatom — mondta Gerbert, érezve, hogy megdermed.

— Biztosan már sejti. A kiválasztás kritériumairól van szó.

— Terna sem mondhat mást, mint én. Semmiféle objektív kritériummal nem rendelkezünk. De hát ezt ön is tudja, Arago atya, hiszen ismeri az adatokat.

— Tudom. Az esélyek értékelése meghaladja az emberi erőt. A medikomok elvégeztek iksz billió számítást, és a kilenc ember közül kettőnek kilencvenkilenc százalékos esélyt adtak, az elkerülhetetlen hibahatáron belüli eltéréssel. Ez a kettő egyformán esélyes. Objektív kritériumok nincsenek, és éppen ezért bátorkodom megkérdezni, hogy melyek az önök szempontjai.

— Két problémánk van — felelte kissé megkönnyebbülve Gerbert. — Mint orvosok, a főorvossal együtt azt fogjuk kérni a parancsnoktól, hogy rendeljen el bizonyos változtatásokat a navigációban. Ami ezt illeti, ön mellettünk áll majd, ugye?

— Nem vehetek részt a szavazásban.

— Tudom. De az álláspontjának befolyása lehet,

— A tanácskozás eredményére? Hiszen az már eldőlt. El sem tudom képzelni, hogy ellenállásba ütköznének. A többség igennel fog szavazni. A végső döntés pedig a parancsnok kezében van, és csodálkoznék, ha az orvosok nem ismernék a véleményét.

— Több módosítást fogunk kérni mint amennyiről először szó volt. A kilencvenkilenc százalék nekünk nem elég. Minden további tizedesjegy fontos. A navigációs változtatás, azzal együtt, hogy az expedíció halasztást szenved, rengeteg energiát fog felemészteni.

— Erről nem tudtam. És a, másik probléma?

— A tetem kiválasztása. Teljesen tanácstalanok vagyunk, mert a botrányos hanyagság miatt, amelyet a rádiósok elegánsabban úgy neveznek, hogy túl voltak terhelve a távközlési csatornák, nem tudjuk megállapítani, hogy ezeknek az embereknek mi volt a nevük, a foglalkozásuk, semmit sem tudunk az életükről. Ami történt, valójában több volt mint hanyagság. Mikor a konténereket felhoztuk a fedélzetre, nem tudtuk, hogy abban a régi bányában, a Grálban is, meg a Roembdenben is, jórészt megsemmisült a számítógépek memóriája, még a leszerelési munkálatok közben. Bizonyos személyek persze felelősek voltak azoknak a sorsáért, akiket a parancsnok a mi beleegyezésünkkel a fedélzetre hozatott, és ezek az illetékesek kijelentették, hogy az adatokat meg lehet szerezni a Földről. Csak az nem derült ki, hogy ki, mikor, kinek adott ilyen értelmű utasítást. Kiderült viszont, hogy mindenki mossa kezeit.