— Tehát fölöslegesnek tart minket? — hangzott a komor kérdés.
— Sőt, ártalmasnak, ha nem irtják ki a gonosz gyökereit, vagyis, ahogy régen a vadászok mondták, nem ott találják el az oligarchiát, ahol halálos sebet ejthetnek rajta. De ez csak egy lépés. Hiábavaló, ha nem követi a második és a harmadik. Nem ok nélkül hívják ezt a Három Lépés Szentélyének.
Rodisz elhallgatott, figyelmesen nézte a „Szürke Angyalok” vezetőjét.
— Folytassa — mondta az halkan hiszen azért jöttünk, hogy meghallgassuk a tanácsait. Higgye el, nincs más célunk, mint hogy könnyítsünk a nép sorsán.
— Hiszek önnek — mondta Rodisz. — De lássa be: ha a bolygón törvénytelenség uralkodik, és önök helyre akarják állítani a törvényt, akkor éppen olyan erőseknek kell lenniük, mint amilyen a törvénytelenségeket elkövető oligarchikus állám. A rosszul szervezett társadalom ingatagságát lényegében az okozza, hogy mindig az infemo mély szakadékának peremén áll, és a legkisebb megrázkódtatásra visszazuhan az Ehínség és az Emberölések Századaiba. Olyan ez, mint amikor valaki meredek hegyre kapaszkodik fel, csakhogy itt a nehézkedési erő helyett az emberek ősi ösztönei hatnak. Ha nem biztosítják az embereknek a nagyobb tudást, a jobb egészséget, akkor csak egyik infemóból a másikba, talán még rosszabba vezetik őket, mert minden strukturális változás újabb erőt emészt fel. De honnan merítsék ezt az erőt, ha nem a népből.
— De belefulladunk a szegénységbe!
— A szegénység sokféle. A Jan-Jah bolygó anyagi szegénysége még nem végzetes. Megtalálják a kivezető utat a szellemi gazdagságban. De ehhez alapra van szükség — könyvtárakra, múzeumokra, képtárakra, szobrokra, gyönyörű épületekre, jó zenére, táncra, dalra. Az anyagi javak elosztásának egyenlőtlensége nem a legnagyobb baj, ha a vezetők nem a nép szellemi nyomora árán akarják megtartani helyzetüket.
— Mit gondol, szándékosan tartják alacsony szellemi színvonalon Jan-Jah népét? — kérdezte a vezető.
— Azt hiszem, igen!
— Akkor munkához látunk! Akárhogy őriztetik is magukat a bolygó urai és a „kígyósok”, nem menekülhetnek. Megmérgezzük a vizet, amelyet külön vezetéken juttatnak el hozzájuk, lakásukban baktériumokat és radioaktív mérget permetezünk szét a levegőben, ártalmas anyagokat keverünk ételükbe.
— No és azután? Ha a nép nem érti meg az önök céljait, csak az oligarchák váltják egymást. Önök lesznek az oligarchák. Ugye, nem ezt akarják?
— Semmi esetre sem!
— Akkor készítsenek olyan akcióprogramot, amelyet mindenki megért, főleg alkossanak igazságos törvényeket. Nem olyan törvényeket, amelyek a hatalmat, a tulajdont vagy a kiváltságokat védik, hanem a becsületet, az érdemet, és elősegítik minden ember szellemi gazdagodását. Törvényekkel kezdjék a Három Lépés megtételét az igazi társadalom felé. Törvény, igazi közvélemény, az ember önmagába vetett hite. Ha ezt a három lépést megteszik, kijutnak az infemóból.
— De hiszen ez nem terror!
— Persze, hogy nem. Ez forradalom. De a „Szürke Ángyalók”, ha felkészültek rá, rettegésben tarthatják a törvénytelenségek elkövetőit. Közös ügy nélkül, a „rél”-ek és „hél”-ek szövetsége nélkül, csak egy maroknyi oligarcha lesz önökből.
A „Szürke Angyalok” vezetője tenyerét a halántékához emelte, és meghajolt Rodisz előtt.
— Sokat kell még ezen gondolkozni, de már látom a fénysugárt.
A „Szürke Angyalok” köpenyükbe burkolózva elvonultak. Rodisz hátradőlt a székén. Előtte Ritin ült, elmerülve készítette a vázlatokat.
XII. FEJEZET
Kristályablak
Mielőtt kiment az utcára, Vir Norin megnézte magát a tükörben. Azon volt, hogy ne tűnjék ki a fővárosi lakosok közül, még a járásukat is utánozta. A Tormanszon is voltak szép számmal jól megtermett, erős izomzatú emberek: hivatásos sportolók — birkózók, labdajátékosok, cirkuszi erőművészek.
Vir Norin az orvos-biológiai intézetbe ment. A Jan-Jah tudósai a természettudományoknak ezt a két ágát összekapcsolták.
Az utcán mindenki rohant, mindenkit űzött a félelem, hogy elkésik, mert az emberek nem tudtak bánni az idejükkel, mert rossz volt a közlekedés, rosszul szervezett a kereskedelem. A férfiak izgatottan siettek, a nők — soványak, mint a kóró — egyenetlen léptekkel haladtak, mert a kényelmetlen lábbeli elrontotta járásukat. Élelmiszerrel megtömött szatyrokat cipeltek. A nők általában mind meggömyedtek, előreejtették a vállukat, szégyenkezve rejtegették keblüket. Csak azok húzták ki magukat, akik pénzért kaphatók voltak.
Az intézet, amely Vir Norbit meghívta, egyszerű és tiszta architektúrájú új épületben működött. A látogató azt hitte, hogy itt jó körülmények közt folyik a munka. A hatalmas ablakokon bőségesen áradt be a fény. („Túlságosan sok — gondoha Vir Norin —, mert hiányoznak az elsötétítő berendezések és a fényszűrők.” De a vékony falak nem védtek az utca zajátói, a mennyezet alacsony volt, a szellőzés pedig rossz. Egyébként a fülledtség és a zsúfoltság a Bölcsesség Központja életének elkerülhetetlen velejárója volt. A régi házakat legalább vastag falakkal és magas emeletekkel építették, így csöndesebbek és hűvösebbek voltak.
Az előcsarnokban lila ruhás őr ült, s amint a Négyek Tanácsának igazolványát megpillantotta, alázatosan felugrott. Az igazgató első helyettese lejött az emeletről, és szívélyesen végigkísérte a vendéget az intézeten.
A harmadik — biofizikai — emeleten az asztronavigátort bevezették egy halványrózsaszínű lámpákkal megvilágított folyosóra, amelynek bal oldali falát egy darabból való, több métér hosszú, kristályosán áttetsző üveg alkotta, elválasztva a folyosót a laboratóriumtól. A természetes fénytől teljesen megfosztott alacsony, óriási teremben nyomasztó egyhangúság: egyforma asztalok és pultok sorai, az asztalok fölé sárga köpenyes és sapkás férfiak és nők hajoltak feszült figyelemmel. Vir Norin észrevette, hogy az emberek akkor vették fel ezt a testtartást, amikor az igazgatóhelyettes feltűnt a folyosón. A tormanszi férfi elégedetten nevetgélt.
— Jól kigondoltuk! Ha mi, vezetők itt átmegyünk, szemmel tarthatunk minden dolgozót. Sok a lógós, hajtani kell őket!
— Más módszerek nincsenek? — kérdezte Vir Norin.
— Ez a legjobb és legemberségesebb.
— És így van minden laboratóriumban?
— Így, ha az intézet új épületben van. A régiekben sokkal rosszabb a helyzet, a vezetőknek nehezebb a dolguk. A tudósok fecsegnek munkaidő alatt, nem becsülik az időt, amely az államé. Gyakran kell ellenőrizni őket.
Az emberek a Jan-Jahon, mint minden egyéb tevékenységet, a tudományos munkát is láthatóan kényszernek érezték. Az apró részletekkel való foglalkozás nem érdekelte őket, mert nem látták az értelmét és a célját. Csak a kiváltságokat biztosító tudományos fokozatnak és beosztásnak volt jelentősége számukra. Az egyszerű intézetekben kidolgozott tudományos részadatokat magasabb kategóriába sorolt tudósok használták fel jobban felszerelt intézetekben, amelyeket „lilák” őriztek. Minden valamennyire tehetséges tudóst a fővárosban és az egyenlítői óceán partján fekvő két-három nagyvárosban gyűjtöttek össze. Ilyen intézetbe jött Norin is, igazi értelmiségieket keresve, akik a Jan-Jah emberiség boldogulása érdekében végeznek tudományos kutatásokat, mint Tael mérnök és barátai.
Читать дальше